SEPSEY TAMÁS (MDF): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, csak a száraz levegõ hatására idõnként elcsuklik a hangom; ezt szeretném megelõzni.
Az emberi jogi bizottság nagyon részletesen megvitatta az illetékességébe tartozó módosító javaslatokat. 3 órakor kezdtük, és körülbelül este fél 9-kor fejeztük be, tehát érdemi munka folyt. Az emberi jogi bizottság ülésén nagyon éles, idõnként személyeskedéstõl sem mentes vita alakult ki a költségvetési törvényjavaslat egy szakasza kapcsán. Ez a szakasz az, amely a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény zárórendelkezései közül azt a paragrafust kívánja módosítani, amely szerint a volt hadiárvák részére az egyösszegû térítés folyósítása ne '95. január 1-jétõl legyen esedékes, hanem '96. január 1-jétõl. (A terembiztos a szónok elé teszi a pohár vizet.) Köszönöm szépen.
Ezzel kapcsolatos az a módosító javaslatom, mely szerint ezt a szakaszt töröljük. Két okból. Amikor a Magyar Országgyûlés 1994 tavaszán elfogadta a hadigondozásról szóló törvényt, egy nagyon emelkedett hangú preambulumot fûzött a törvényhez. Engedjék meg, hogy röviden hadd idézzem: "Az Országgyûlés tisztelettel emlékezzen meg a hadiesemények során tanúsított példás helytállás következtében hõsi halált halt vagy megrokkant katonákról, polgári lakosokról és ezek hozzátartozóiról, elismerve, hogy hadi eredetû veszteségek a jelenben és a jövõben is bekövetkezhetnek, s figyelemmel a nemzetgazdaság korlátozó teherbíróképességére is, gondoskodása jeléül megalkotja a hadigondozásról szóló törvényt." Ebben a törvényben bizonyos hadiárvakör számára egyösszegû, 50 ezer forintos térítést állapított meg az Országgyûlés.
Ez a hadiárvai kör nem azonos azzal a sok tízezer hadiárvával, akiknek szülei valóban a második világháború eseményei következtében vesztették életüket. Tudniillik a törvény - mert immár ez a Magyar Köztársaság kihirdetett törvénye - csak azon hadiárvák számára állapít meg egyösszegû térítést, akiknek 1949. január 1-je elõtt megállapított pénzellátását ezen idõpontot követõen politikai okból megszüntették. Az eredeti törvény 1994-ben a folyósítás kezdõ idõpontjául 1995. január 1-jét jelölte meg. Késõbb az Országgyûlés ezt meghosszabbította, és 1996. január 1-jére tette a kifizetés idõpontját. Ezt akarja most a kormány ismételten egy évvel meghosszabbítani.
Mielõtt még kétperces hozzászólásban bármelyik kormánypárti képviselõ azt mondaná, amit tegnap Horn miniszterelnök úr mondott, hogy a kárpótlási törvényeket is a korábbi Országgyûlés fogadta el a korábbi kormány javaslatára; a hadigondozási törvényt is tényleg a korábbi Országgyûlés fogadta el, tényleg a korábbi kormány javaslatára - ezért nem biztos, hogy a végrehajtás felelõssége köti a jelenlegi kormányzatot. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a politikai kárpótlási törvényt is elfogadták a Magyar Szocialista Párt képviselõi, a hadigondozási törvényt is a jelen lévõ összes magyar szocialista párti képviselõ megszavazta, a jelen levõ összes, a Szabad Demokraták Szövetségéhez tartozó képviselõ is megszavazta, 1 tartózkodás kivételével. Tehát ennek a felelõsségében, azt hiszem, vita nélkül osztozni kell.
Az igénybejelentés nincs határidõhöz kötve. Az eddig eltelt idõben az a hadiárva, aki úgy érezte, hogy jogosult egyösszegû 50 ezer forintra, bejelenthette igényét. Számokkal kellene tudni szolgálni, hogy mi az indoka annak, hogy az Országgyûlés még mindig nem akarja az egykori hadiárváknak - akik most már nem hadiárvák: nagyapák, nagymamák - folyósítani ezt az összeget. Én nem akarok populista érvekkel élni, hogy megvárjuk, míg meghalnak a hadiárvák - és igaz, hogy a törvény megemlékezik a tisztességes helytállásukról és a pótolhatatlan veszteségeikrõl, de az 50 ezer forintot nem akarjuk nekik odaadni -, hanem mindössze arra kívánnám felhívni az Országgyûlés figyelmét, hogy a határidõk hosszabbítgatása nagyon nem tetszik az Alkotmánybíróságnak.
Ez egy olyan juttatás volt, amelyet törvény ígért meg a hadiárváknak, meghatározott idõponttól kezdõdõen. Kétségtelen, hogy ez a határidõ egyszer meg lett hosszabbítva, de nem a végtelenségig, hanem oly módon, hogy a következõ évtõl kezdve esedékes az 50 ezer forintos juttatás. Még egyszer meghosszabbítani a határidõt, néhány nappal azelõtt, hogy igazából az az egy év, amit erre szánt a jogalkotó, letelne, véleményem szerint nagyon súlyos alkotmánysértés, mert veszélyezteti a jogbiztonság elvét.
Ebben a Házban néhányszor már fölszólaltam abban a körben, hogy hogyan várhatjuk el az állampolgároktól a jogkövetõ magatartást, ha az állam, amikor neki kellene betartani a saját magára kötelezõ jogszabályokat, a teljesítést úgy odázza el, hogy a határidõt elhalasztja vagy nem teljesít, de a konzekvenciáit nem akarja viselni. Ebben a kérdésben, figyelemmel arra, hogy az általános vitában államtitkár úr azt mondta, százezres nagyságrendrõl van szó, még egyszer meg akarom erõsíteni - hisz erre kell hogy legyen adat, hogy hány hadiárva volt '49 elõtt Magyarországon, '49 után politikai okból hánytól vonták meg a juttatást, ennek alapján - ki lehet számolni, hogy az 50 ezer forintos egyénenkénti juttatás, ha élnek még azok a hadiárvák, ha beadják az igényüket, mit jelent a költségvetésnek.
(13.50)
Én egészen biztos vagyok benne, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy ezek az összegek nem olyan megrendítõek, és talán a Magyar Országgyûlés szavahihetõsége - mert a törvényi határidõ az Országgyûlés szavahihetõségét jelenti - többet ér nekünk bármennyi vélt megtakarításnál. És az üzenet, amit ezzel a határidõ-tologatással a pénzügyi kormányzat megint a magyar állampolgároknak küldeni akar, az elképesztõ és elborzasztó. Mert az õ kötelezettségeiket soha nem tologatjuk, hanem rárakunk még néhány dolgot a vállukra. Akkor, amikor az állam nagyon régi sérelmeket nem orvosol - és ez, még egyszer hangsúlyozom, nem lehet politikai megítélés kérdése, hogy hadiárva volt az illetõ vagy sem, mert ez ténykérdés; hogy megvonták tõle, az is ténykérdés, mert bizonyítani kell -, ha mi ebben a kérdésben nem tudjuk elismerni ezen sérelmek erkölcsi jogosságát - hogy akkor, amikor rászorultak, nem kaptak és most utólag egy nagyon minimális, nagyon névleges összeget kapnak, 50 000 forintot -, én azt hiszem, akkor szereptévesztésben szenvedünk. Mi szenvedünk szereptévesztésben.
És még egyszer hangsúlyozni szeretném a megkülönböztetést is, hogy a hadiözvegyek, akik ennél magasabb összegû, egyösszegû térítést kaptak, már megkapták. A hadirokkantak már megkapták. Egyes-egyedül a hadiárvák esetében volt ez a késõbbi fizetési feltétel, ami - miután egyszer meg lett hosszabbítva - igen keserû az egykori hadiárvák számára.
Tisztelt Országgyûlés! Az emberi jogi bizottság feladatkörébe tartozik a határon túli magyar kisebbség támogatása, a határon belül élõ, velünk évszázadok óta együtt élõ nemzetiségek támogatása, segítése. Ebben a körben én szeretném tisztelt képviselõtársaim figyelmét fölhívni néhány olyan módosító javaslatra, amely véleményem szerint - hadd hivatkozzak Daróczy képviselõtársam felszólalására - úgy tûnik, hogy a kormánypárti képviselõk egy részének megítélése szerint is támogatásra méltó.
Elõször hadd említsem meg azt, hogy a kormány a költségvetési törvényjavaslattal kívánja módosítani a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényt, amely kétharmados törvény volt; ennél a szavazásnál nyilvánvalóan akkor kétharmados arányban kell szavaznunk. Ez a módosítás, ami ott van elrejtve a zárórendelkezések között, azt jelenti, hogy 1993-ban a kisebbségeknek ígért 300 millió forintos egyszeri vagyonjuttatásból semmi nem lesz; megvonásra kerül, elfelejtjük. Csak akkor gondoljunk rá, hogy amikor a Magyar Országgyûlésben idõnként föl szoktunk szólalni, hogy a határon túl élõ - nekünk nem kisebbség, de az ottani államalkotó népekhez képest kisebbségnek nevezett - magyarság ügyében és fölrójuk az állami támogatások csökkentését, akkor milyen üzenet ez és milyen támadási felület, hogyha mi az egyszer beígért 300 millió forintot elvonjuk. Az ehhez beadott, az együttes javaslat 96. pontja alatt található, javaslatomat - mármint hogy hagyjuk meg a kisebbségi törvény ezen részét - a kormány nem támogatja.
Az egységes javaslat 119. pontja alatt - azért mondom a pontokat, mert esetleg valamelyik képviselõtársam fel akarja lapozni az egységes javaslatot - indítványozom, hogy a Magyarok Világszövetségének támogatását 50 millió forinttal növelje meg az Országgyûlés. Forrásként pedig megjelölöm az Európai Ifjúsági Központot, amely 200 milliós támogatást kapna a jövõ évben. Megítélésem szerint az Európai Ifjúsági Központtal kapcsolatos költségek viselése valóban indokolható. De ha a mérleg másik serpenyõjébe azt teszem, hogy a Magyarok Világszövetségét kell-e inkább támogatni, azt a szövetséget, amely bármilyen belsõ széthúzás ellenére azért a világ összmagyarságát reprezentálja, amely összefogja az öt világrészbe szakadt magyarságot, elõsegíti a hagyományteremtõ mozgalmakat, pályázatokat ír ki - és sorolhatnám, de azt hiszem, szükségtelen, az itt levõ képviselõtársaim biztosan kellõképpen ismerik a Magyarok Világszövetségének szerteágazó tevékenységét -, tehát hogyha e kettõ között kell választanom, ne haragudjanak, lehet nacionalistának nevezni, de én a Magyarok Világszövetsége támogatására adnám ezt az 50 millió forintot, nem pedig az Európai Ifjúsági Központ támogatására.
Egy másik javaslatom - hogy ne csak nacionalista legyek, ne csak a magyarságot vegyem figyelembe -, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványa juttatását kívánja 100 millió forinttal növelni. Az Országgyûlés elõtt nemrégen volt az a törvény - országgyûlési határozati javaslat -, amellyel helyrehoztuk, megalkottuk végeredményben ezt a közalapítványt. Ennek a céljai ugyanolyan nemesek, sõt, talán még nemesebbek bizonyos szempontból, mint a világszövetség esetében, mert itt arról van szó, hogy a többségi magyar nemzet tudja-e támogatni az ebben a hazában élõ kisebbségeket; tudja-e megfelelõ módon támogatni azoknak az igényeknek, elképzeléseknek megfelelõen, amelyeket mi is szeretnénk valahol, a határokon túl élõ magyarok esetében elfogadható mértéknek tekinteni. Ennek a forrása - lehet, hogy most egyesek meglepõdnek - az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal dologi kiadásaiból kerülne átcsoportosításra.
A korábbi kormányzat idejében, tisztelt képviselõtársaim, minden költségvetési törvény kapcsán Békesi képviselõtársam és még mások folyamatosan bombázták módosító javaslatokkal az akkori költségvetési törvény kárrendezési és kárpótlási hivatalokra vonatkozó részét: sok, szükségtelen, felesleges; minek ennyi... Akkor másfél millió elbírálatlan ügy volt, 42 millió aranykoronára kellett lefolytatni az árverést - és sorolhatnám még a feladatokat. Most: a vagyoni kárpótlási ügyekben befejezték a határozathozatalt; a politikai kárpótlási ügyek befejezéshez közelednek - néhány ezer vagy esetleg tízezernél több ügy nincs hátra -, a földárveréseket a kormány március végére be akarja fejezni. Ennek ellenére a központ dologi kiadása körülbelül akkora, mint fénykorában volt a hivatalnak. Biztos megvan ennek az indoka, csak nem sikerült megtudni. Ugyan már, mi szükség van a központnak dologi kiadások címén ilyen összegre? Ez nem a megyei hivatalokat érinti, nem személyi juttatásokat - mert a hivatal létszámát nagyon megnyirbálták, nagyon lecsökkentették -, a dologi kiadások tekintetében, én azt hiszem, egy kicsit túlzás, ami most ebben az ügyben történik.
Tehát van mód és lehetõség egy szigorú, takarékoskodási elvet folytató vezetés mellett bizonyos elvonásokat átélni. És ez az elvonás, hogy 100 millió forintot adjunk a kisebbségek számára, ezzel növeljük a közalapítvány bevételeit, én azt hiszem, üdvös és támogatásra méltó.
Tájékoztatnám képviselõtársaimat, hogy az emberi jogi és kisebbségi bizottság támogatta ezt a módosító javaslatot.
Megjelenik a kisebbségi támogatás, igen tisztelt képviselõtársaim, a Mûvelõdési Minisztérium fejezetében is.
(14.00)
Úgy gondolom, ezt a fejezetet is lehet 75 millió forinttal növelni. A 75 millió forint két összetevõbõl áll: egy 50 millió forintos csomagból, amely az Elsõ Közép- és Kelet-európai Együttmûködési Alapítány támogatását jelenti; illetve 25 millió forint a "Balatoni kutatások" célelõirányzatból. Ez a hosszú nevû alapítvány valójában azt takarja, hogy a kormány létrehozott, illetve csatlakozott egy olyan alapítványhoz, amely Közép-Európában a rádió- és tévéadások megszervezését és sugárzását fogja elõsegíteni. Megint azt kell mondani: az ötlet nem rossz. Igaz, hogy van nekünk egy Duna TV-nk, amely beszórja ezt a térséget; igaz, hogy a magyar 1. és 2. csatornát a határokon túl többé-kevésbé tudják fogni - akkor meg miért van szükség arra, hogy ebben a nagyon súlyos költségvetési helyzetben elindítsunk egy olyan finanszírozást, amely aztán minden évben meg fog jelenni és pénzt fog igényelni?
Ennek az 50 milliónak szerintem sokkal jobb helye van a kisebbségeknél. Ha az õ helyzetük javul, ha õk jól élnek Magyarországon, ennél jobb országpropaganda - hogy a mi kisebbségi politikánk megfelelõ, európai normák szerinti, hogy nálunk szabadon használhatják az anyanyelvüket, az identitásukat megvallhatják: - nincs. Azt hiszem, fölösleges olyan helyekre juttatni a költségvetés forintjait, amelyek nem fogják beváltani az ehhez fûzött reményeket. Másrészt egészen biztos: a balatoni kutatások támogatása az ország szempontjából fontos. A 125 millió forint megkurtítása 25 millió forinttal talán még elfogadható, a balatoni kormánybiztos - a címzetes, illetve politikai államtitkár úr is - talán el tudja fogadni.
(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyûlés alelnöke foglalja
el.)
Jön még egy nagy falat, igen tisztelt Országgyûlés: mert ha gondolunk a határon túl élõ kisebbségekre, gondolunk a Magyarok Világszövetségére, azért gondolnunk kell mindenképpen a határon túl élõ magyarok egyéb támogatási lehetõségeire is. Ezek közül kettõ az, ami igazából a rendelkezésünkre áll: az egyik az Illyés Alapítvány, a másik pedig az Új Kézfogás Alapítvány.
Az Illyés Alapítvány esetében is, úgy vélem, 100 millió forinttal indokolt növelni a törvényjavaslatban szereplõ elõirányzatot. Ennek a 100 millió forintnak is a forrása - az elõbb már kifejtett indokok alapján - az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal központi dologi elõirányzatából adódna.
Az Új Kézfogás Alapítvány forrása a Magyar Televízió személyi juttatásainak 2,5 százaléka. Államtitkár úr mosolyog, amikor a Magyar Televíziót említem, mert õ már tudja, hogy ez vissza-visszatérõ kérdéseimnek az egyik alaptémája: miért ilyen magasak a személyi juttatások mind a Magyar Rádióban, mind a Magyar Televízióban?
A Magyar Televízió személyi juttatásainak társadalombiztosítási járulék nélküli összege '97-re 6,8 milliárd forint. A Magyar Televízióban olyan tíz- tizenhárom fõ közötti az igazgatók száma, ugyanez a nagyságrend körülbelül a Magyar Rádióra is helytálló. S bár azt a felszólalást a tévé is, a rádió is közvetíti, lehet, hogy nem fogják jó néven venni tõlem, de azért el kell mondani, hogy ennek a két intézménynek a vezérkara több fizetést kap, mint a Magyar Köztársaság kormánya, beleértve az Országgyûlés elnökét és beleértve a miniszterelnök urat is. El kell gondolkozni rajta, hogy költségvetési pénzbõl a televíziót és a rádiót ily mértékben kell-e dotálnunk és minden évben mindig megerõsítgetni az elfolyó pénzeket, akkor, amikor a számvevõszéki jelentések alapján tudjuk jól, hogy a meglevõ belsõ munkaerõt nem használják ki, hanem ehelyett külsõ szerzõdésekkel folyik a különféle munkák elvégzése. Ugye, egyszer adunk személyi juttatást, de még a dologi költségek között is elszámolják majd ugyanezeket a munkákat, amelyeket a belsõ munkaerõvel is el lehetne végezni.
Hogyan lehetséges, hogy az Országgyûlés rászorítsa az irányítása alá nem tartozó szervezetet a takarékos gazdálkodásra? Úgy, hogy az elõirányzataiban kifejezésre juttatja: tessék takarékoskodni!
A Magyar Televízió személyi juttatásainak 5 százalékára teszek egy más összefüggésben csökkentési javaslatot, a Magyar Rádiónál - miután kevesebb az alap-elõirányzat - 2,5 százalékra.
Miután valamikor vezetõje voltam egy intézménynek, elmondhatom, hogy ilyen százalékos csökkenés - rossz szóval: - kigazdálkodható. Ez nem érinti az intézmény mûködését! 2,5 százalék és 5 százalék éves tekintetben nem okozhat problémát! Ha viszont megnézzük, hogy ez a 2,5 százalék a TV-nél a másik oldalról, az Új Kézfogás Alapítványnál azt jelenti, hogy jóval nagyobb mértékben támogatni tudjuk, hogy az igen rossz gazdasági körülmények között élõ határon túli magyarság vállalkozni tudjon - tehát ez nem segély, tisztelt képviselõtársaim, ez nem ajándék; ez a vállalkozások támogatása, hogy talpra tudjanak állni, el tudjanak indulni -, akkor megint azt kell mondania a Magyar Országgyûlésnek, ha mérlegeli a támogatandó célok körét, a szíve inkább afelé kell hogy hajoljon, hogy oda adjon; oda adjon, mert jól tudjuk, milyen a helyzet a határokon túl.
Említettem, hogy a Rádió költségvetésének 2,5 százalékos csökkentésére teszek javaslatot. Ezt a 91 millió forintot Ópusztaszer kapná: az Ópusztaszeri Emlékbizottság, amely igen nagy munkát végzett az elmúlt idõszakban. Szabó Lajos Mátyás képviselõtársam egy rendkívül tanulságos kirándulást szervezett a képviselõknek Ópusztaszerre, ahol láthattuk az emlékparkot, a helyreállított Feszty-körképet. Én nem szégyellem bevallani, képviselõtársaim, hogy fiatal koromnál fogva ezt most láthattam elõször - én elérzékenyültem. Megrendítõ látni Árpádot, és elgondolkozni a magyar történelmen; és utána látni azt a falumúzeumot, amely egy késõbbi korszak emberét hozza látóközelségbe. Egészen biztos, hogy Ópusztaszer egy olyan hely, amelynek fenntartása, bõvítése az összmagyarság érdeke.
Úgy gondolom, képviselõtársaim biztosan értesültek az Ópusztaszeri Emlékbizottság segélykérõ felhívásából arról, hogy nagyon nagy bajban vannak; ez a nagyon nagy baj ezzel a 91 millió forinttal, nem azt mondom, hogy orvosolható, de azért jelentõs gesztus Ópusztaszernek, Ópusztaszer fogalmának.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Elhangzott, hogy 1996-ban 1100 éves évfordulót fogunk ünnepelni, és ennek méltó megünneplésére a kormányzat úgy készül, hogy az általa beterjesztett elõirányzatokat csökkenteni akarja. Nemhogy növelné az amúgy is elégtelen összegeket, hanem azokból még el akar venni! Én tudnék olyan felszólalást most rögtönözni, amely megütné azokat az érzelmes hangokat, amelyeket el akarok kerülni, mert nem népszínmû a Magyar Országgyûlés, ahol pántlikásan kell magyarkodni, hanem higgadtan érvelni kell bizonyos dolgok mellett.
(14.10)
Tehát nem mondanám azt, mert nem igaz, hogy a kormány nemzetietlen jellege miatt történik ez. Hanem elképzelhetõ, hogy a legkönnyebb talán bizonyos ilyen helyekrõl plusz forrásokat találni akkor, amikor az Érdekegyeztetõ Tanáccsal sem sikerült megállapodni, amikor mindenhonnan, sok-sok képviselõ igen komoly, indokolt módosító javaslatokat terjeszt elõ, csak a forrást kell hozzájuk megtalálni. Egészen biztos vagyok benne, hogy a Pénzügyminisztériumnak megvan a szakértelme, hogy ennél jobb forrást találjon, hogy tudja mérlegelni: ezeknek az összegeknek a csökkentése ismételten nem azt jelenti, hogy a költségvetésnek néhány tíz millió forinttal több lesz más célokra, hanem kifelé megint az az üzenete, amit jó lenne elkerülni, vagyis az, hogy a Magyar Köztársaság jelenlegi kormánya, jelenlegi Országgyûlése hogyan és milyen módon gondol arra, hogy 1100 évet fogunk ünnepelni, az ittlétünk 1100 évét.
Egy napirend utáni felszólalásban elmondtam képviselõtársaimnak, hogy a szlovák államnyelvrõl szóló törvényjavaslat indoklása miket tartalmazott. Nekünk arra is kell gondolni, hogy ez a 1100 éves évforduló alkalom arra, hogy ismételten bemutassuk magunkat - mert úgy látszik, egyesek nagyon nem akarják észrevenni -, hogy 1100 éve itt vagyunk, itt élünk, és nemcsak Európa kultúráját gazdagítottuk, hanem a világ kultúráját is, és a magyar nép nem fasiszta nép, nem Hitler utolsó csatlósa volt - és sorolhatnám ezeket a bélyegeket -, hanem 1100 éve itt élõ nép, a világ összes népére jellemzõen jó és rossz tulajdonságokkal. Az a szándékunk - nekem legalábbis -, hogy az 1100 év évfordulója valóban alkalom legyen arra, hogy az elmúlt világháború és az azt követõ idõszak borzalmait - amelyek a magyarság megítélését negatívan érintették - immár feledtessük el végleg, és ez az ország mutassa meg, hogy mit jelent és mit ér.
Ezzel kapcsolatban módosító javaslataim egyrészt arra irányultak, hogy a Miniszterelnökségnek a kormányzati rendkívüli kiadásoknál levõ elõirányzatát a Magyar Televízió 2,5 százalékos költségvetési megkurtításával növeljük meg. Ez az 1100 éves megemlékezés nemcsak azt jelenti képviselõtársaim, hogy kiállítások, ünnepségsorozatok, fesztiválok, mûvészeti események lesznek, hanem ennek kapcsán végre bizonyos múzeumi rekonstrukciókat végre tudnak hajtani. Végre megtörténhetnek azok az épületfelújítások, amelyek már 50 éve esedékesek, de jól tudjuk, hogy a költségvetésnél a mûvelõdést mindig meg lehetett kurtítani "ej, ráérünk arra még!" jelszóval. Most itt van az alkalom, az 1100 év, hogy azok az intézmények, amelyek e kiállításoknak, rendezvényeknek a helyszínei lesznek, megújuljanak, megfeleljenek mindazon követelményeknek, amelyeket ilyen épületekkel szemben támasztanak. Hisz képzeljük el, mit érezhet a látogató, amikor elmegy egy múzeumba, ha a falak repedezettek, mállanak, beázási nyomok vannak, hepehupás a parketta, és még sorolhatnám a dolgokat. Hát milyen kiállítást lehet ott rendezni, milyen vegyes lesz a fogadtatás?! Úgy gondolom tehát, hogy ez a költségvetési fejezet a televízió támogatásának megkurtításával megnövelhetõ és értelmes célra felhasználható.
A másik, a honfoglalással, az 1100 éves évfordulóval kapcsolatos fejezet a Mûvelõdési Minisztérium fejezetében van. Utalva az elõttem elhangzottakra, szintén arra kérem képviselõtársaimat, hogy támogassák azt a fajta módosító javaslatot, amely ezt a fejezetcímet is megpróbálja egy pici összeggel - nem nagy összeggel - javítani. Igaz, hogy ahonnan elvesz, az érdeket sért. Mert elvesz az '56-os kutatástörténeti közalapítványtól - nem ez a pontos neve, de az idõ haladta miatt nem akarom pontosan felidézni -, tehát elvesz onnan az 50 millió forintból 40 milliót. Tízet meghagy, és én azt hiszem, ebbõl lehet tudományos kutatásokat folytatni. Az '56-os kutatások még '97-ben is esedékesek, és azok lesznek '98-ban is. Állítom, hogy '97-ben támogatni fogom 50 millió forinttal a közalapítványt, de '96-ra nézve viszont, amikor a honfoglalás 1100 éves évfordulója van, inkább a honfoglalást támogassuk. Kérem képviselõtársaimat, ilyen szempontból mérlegeljék ezeket.
Egyetlenegy résszel, bizonyos kiegészítésekkel kívánnék még foglalkozni. A lakáskamatokról már elhangzottak nagyon értékes felszólalások. Azonban a kormánypárt reagálásából úgy tûnt, hogy igazából nincs fogadókészség rá. Vagy azért, mert nincs meg a szándék, vagy talán azért, mert nem olvasták el az Alkotmánybíróság határozatát. Miniszterelnök úr bejelentette - valamelyik tévéadásban hallottam -, hogy a kormányzatnak most már van alkotmányjogi szakértõje, és bizonyos törvényjavaslatokat alkotmányjogi szakértõvel megvizsgáltatnak, nehogy még egyszer az a csúfos bukás bekövetkezzen, aminek következtében a pénzügyminiszter úr kénytelen volt felajánlani a lemondását. Ezt nem fogadták el - amibõl sok minden következhet, de nem ide tartozik. Az Alkotmánybíróság elég részletesen kifejtette, hogy a törvény visszaható hatállyal megemelheti a lakáskamatokat - halkan hozzáteszem: csökkentheti is - , ha fennállnak azok a feltételek, amelyek egyébként az állampolgárok esetében a szerzõdés utólagos, bírói úton történõ módosítására lehetõséget adnak. Az Alkotmánybíróság végigment különféle kritériumokon.
A végsõ konklúziója az volt - ne haragudjanak képviselõtársaim, hogy erre a témára megint visszatérek, és jogászok számára kicsit hosszabban mondom a dolgokat -, hogy nem állnak fenn azok a feltételek, amelyek lehetõséget adnának a korábbi szerzõdésekhez történõ hozzányúlásra. Nem azt mondta az Alkotmánybíróság, hogy a 15 százalékról 25 százalékos kamatra történõ felemelés sok, hanem azt mondta: a felek körülményei nem változtak meg oly mértékben, hogy ez indokot adna a szerzõdések utólagos módosítására. Ezért õszintén megvallom - bár sok mindenen csodálkozik az ember -, nagyon csodálkozom azon, hogy még mindig itt van elõttünk az a paragrafus, amely 17 százalékra kívánja emelni ezeket a lakáskamatokat. Nemrég volt az Alkotmánybíróság döntése! Nem vitatom egyébként, hogy azóta bekövetkezhettek olyan körülmények, amelyek indokolják az utólagos módosítást. Csak akkor a tisztelt kormány mondja el, hogy melyek azok a körülmények! Két hét óta mi változott a magyar gazdaságban? Ötvenszázalékos lett az infláció? Nincsenek deveziabetéteink? Összeomlott a költségvetés? Tehát lehet indokot találni, de indok nélkül beterjeszteni ezt - elnézést kérek, ne haragudjanak -, egyetlenegy dologra utal, bár lehet, hogy ez megint egy rossz ízû feltételezés: hogy valamiképpen az Alkotmánybíróság orra alá borsot kell törni, másrészt pedig a közvéleménnyel el kell hitetni azt a - nem minõsítem - kijelentést, hogy az Alkotmánybíróság miatt nõ az infláció, az Alkotmánybíróság miatt nõnek a többletterheink. Igen tisztelt képviselõtársaim, jól tudjuk, hogy ez valami elképesztõen cinikus kijelentés, mert az Alkotmánybíróságnak semmi köze az inflációhoz, semmi köze a növekvõ terhekhez.
(14.20)
Ez a kormány gazdaságpolitikájának eredménye, összefüggésben a világgazdaság politikájával. De ha a kormányzat az Alkotmánybíróságot kívánja bûnbaknak kikiáltani az elkövetett hiányosságokért, ebbe a folyamatba nagyon jól beilleszkedik a 17 százalékos emelési javaslat, mert az Alkotmánybíróság, ha eléje kerül ez az ügy, azt hiszem, egy dolgot fog csinálni. Utal a korábbi határozatában kifejtettekre és megállapítja ennek a jogszabályhelynek az alkotmányellenességét. Lehet, hogy a kormány úgy gondolja, a presztízse kibírja ezt is. Úgy gondolom, amikor egy törvényt vagy egy törvény meghatározott szakaszát az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánít, akkor nemcsak a kormány tekintélye szenved sérelmet, az Országgyûlés tekintélye is. A jogállamnak az a tekintélye, hogy azért többé-kevésbé feltételezhetõ és elvárható, hogy az Országgyûlés alkotmányos törvényeket alkot. És most, ebben a helyzetben, amikor itt van elõttünk egy nagyon részletes indokolás, egy nagyon alapos megmagyarázása ennek az utólagos, a szerzõdésekbe törvénnyel való beavatkozási lehetõségnek, akkor azt mondani, hogy ezt figyelmen kívül hagyva mégis a kormány meg akarja szavaztatni az Országgyûléssel, akkor ez a nyílt szembenállás az alkotmánnyal, nyílt szembenállás az Alkotmánybírósággal, hogy az Alkotmánybíróság döntései, bár jogszabály szerint kötelezõek, egyébként mégsem kötelezõek, mert utólag mégiscsak elõterjesztjük.
Igen tisztelt képviselõtársaim! Köszönöm rendkívüli figyelmüket, rendkívüli türelmüket, hogy meghallgattak, és nagyon bízom benne, hogy ezek a szerény módosítgatási javaslatok, amelyek nem a kormányzati tartalék, nem a rendkívüli tartalék terhére, nem olyan forrásokra lettek megalapozva, amelyek politikai érdekeket sértenének, a költségvetés számára nem elbírhatatlanok, mert nem okoznak semmifajta plusz-mínusz többletkiadást, támogatásra méltóak, mert a határon túl élõ magyarokról, a hazánkban élõ kisebbségekrõl van szó, valamint azokról a hadiárvákról, akikrõl lehet, hogy egy kicsit érzelmesen, de ismervén õket, nagyon tisztességesen megpróbáltam szólni, hogy érzékeltessem önökkel, egyetlenegy paragrafus mögött micsoda emberi szenvedések vannak. Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiból.)