DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót.
Tisztelt Ház! Elöljáróban, ha megengedik, néhány mondat erejéig elmeditálok azon, hogy mi értelme van a plenáris vitának az Országgyûlés mûködésében, és mi értelme van annak, amit most itt mûvelünk - ha van egyáltalán bármiféle értelme, mert éppen ebbeli kételyeimet szeretném önök elé tárni.
A plelnáris vitának elvileg, a választópolgárok többségének véleménye szerint az az értelme, hogy itt tömött padsorok elõtt - különösen a költségvetési vitára igaz ez - a szemben álló képviselõk, a különbözõ pártokhoz tartozó hölgyek és urak igyekezzenek meggyõzni egymást meg a kormányzat képviselõit saját igazukról, befolyásolván a vita végsõ kimenetelét. Ez a jelen állapotban, amikor - ha az elõbb jól számoltam - tizenegy képviselõ és két minisztériumi képviselõ ül a padsorokban, illuzórikus.
(16.30)
Erre nem mentség az, hogy természetesen a képviselõk egy jelentõs része, bár korántsem 100 százaléka más bizottsági üléseken kénytelen jelen lenni; legalábbis a kormányzat és a házvezetés szempontjából semmiképpen nem mentség. Annál is inkább, mert hiszen ha esetlegesen valahol érdemi vita létrejöhet, akkor pontosan ezek a bizottságok azok, tehát pontosan ezen bizottságok tagjainak kellene az érvekrõl értesülniük, miközben a módosító indítványok szavazásának taposómalmát görgetik.
Másodsorban az az értelme a plenáris vitának - szerintem egyébként ez a legfontosabb értelme minden demokráciában, ha illúzió nélkül tekintjük a parlamentek mûködését -, hogy a közvélemény számára mintegy színházként, és itt most nem pejoratív értelemben használom ezt a szót, hanem a színház egy fontos kulturális érték; egy színházként megmutassuk magunkat, álláspontunkat a közvélemény elé tárjuk, hogy a közvélemény legalább ezen keresztül megismerhesse, ki milyen véleményt alkot konkrét, az õ mindennapjait nagyon is súlyosan érintõ kérdésekrõl.
Miután a televíziós közvetítés körülbelül háromnegyed órája véget ért, a plenáris ülés ezt a funkcióját sem képes betölteni. Maradt az a vigasznak kevés, de talán bizonyos szempontból felemelõ megközelítés, hogy az utókornak mondjuk el szavainkat; gondolatainkat a jegyzõkönyv rögzíti. Esetleg némely, valóságtól elrugaszkodott képviselõ még talán fel is lapozza a vita során a jegyzõkönyveket, hogy megnézze, más pártok képviselõi mit mondtak. Bauer Tamás például biztosan meg fogja ezt tenni az SZDSZ-ben, hogy reagálhasson a legközelebbi vitában arra, hogy én mit mondtam.
Tisztelt Ház! Akkor hozzákezdve az érdemi mondandómhoz, a Fidesz- Magyar Polgári Párt nevében a T/1456/321. számon Selmeczi Gabriellával közösen benyújtott módosító indítványunkra szeretném felhívni az önök figyelmét, hogy a megértésüket, támogatásukat, egyetértésüket kérjem a javaslat számára. A módosító indítvány a Népjóléti Minisztérium fejezetében a családi pótlék eredeti elõirányzatát 85 milliárd forintról 90,3 milliárd forintra, azaz 5,3 milliárd forinttal kívánja növelni.
Miért van erre szükség? Önmagában már az a tény, hogy ez a kérdés egyáltalán feltehetõ, és erre válaszolnunk kell, jelzi azt, hogy a magyar társadalom, annak is elsõsorban értelmisége - és ezen belül a politizáló értelmiség - nem nézett szembe a magyar társadalom jövõjének egyik legsötétebb problémájával, a rohamos népességfogyás gondjával.
A legóvatosabb becslések szerint is évenként 30 ezer fölötti fõvel csökken az ország lakossága, és ez a folyamat ráadásul önmagát gyorsítja. Ha záros határidõn belül nem leszünk képesek szembenézni ezzel a fenyegetõ gonddal, akkor elmulasztjuk az utolsó pillanatot is, amikor még ezeket a kedvezõtlen folyamatokat meg tudjuk fordítani. Pedig nyilvánvaló, hogy tartósan fogyó népesség mellett illúzió tartósan növekvõ gazdaságra számítani.
A népességfogyással összefüggõ társadalmi elöregedési folyamat már ma is alig kezelhetõ problémák egyik okozója a társadalombiztosítási rendszer mûködésében, tehát már csak ezért is mélyen el kellene gondolkodnunk errõl, talán a költségvetési vita keretébõl kilépve, egy majdani politikai vitanapon.
Aki ezzel a problémával nem hajlandó szembesülni, az valójában bevallatlanul is elfogadhatónak tartja, hogy egyszer a magyar társadalom a tömeges bevándorlás, illetve betelepítés problémájával, illetve igényével nézzen szembe. Természetesen nem állítom azt, hogy a családi pótlék rendszere, akár a jelenleg még hatályos formájában vagy bármilyen ideálisnak tekinthetõ formájában alkalmas a jelzett probléma megoldására, azt azonban igenis állítom, hogy a családi pótlék jelenlegi rendszerének átgondolatlan, szûk látókörû szempontok miatti átalakításával - valójában szétverésével - jelentõsen lehet súlyosbítani ezeken az egyébként is tragikus folyamatokon.
A Fidesz véleménye szerint a családi pótlék nem segély, hanem a gyermeknevelés támogatásának egyik eszköze. Ez ma a gyermekes családok egy jelentõs részének jövedelmében jelentõs, a megélhetés szempontjából nélkülözhetetlen hányaddal részesedik, egy másik jelentõs csoportjának jövedelméhez pedig olyan hozzájárulást képez, amely a felhalmozásra már nem képes családok jövedelmét még a biztonságos megélhetés szintje körül tartja, és csak egy igen-igen szûk réteget alkotnak azok a családok, amelyeknek a jövedelmébõl a családi pótlék elvonása szimbolikus gesztusnak tekinthetõ.
A kormány az úgynevezett rászorultsági határt ott húzta meg, ahol az elõbb felsoroltak közül a közbülsõ csoport foglal helyet. Azaz a mi megítélésünk szerint, miközben az így elérhetõ megtakarítás - figyelembe véve a ma még nem ismert és nehezen megbecsülhetõ bürokratikus többletkiadásokat, többletköltségeket is - meglehetõsen csekélynek, szimbolikusnak tekinthetõ, fõleg a gazdaság alapvetõ problémáihoz, azoknak a nagyságrendjéhez képest. Ugyanakkor ezen társadalmi csoport számára súlyos következményekkel járhat, ezeket a családokat lehetetlen helyzetbe hozhatja. Olyan családokat hozhat lehetetlen helyzetbe, amelyek nemcsak vállalják a gyermeknevelés gondjait és felelõsségét, hanem ma még képesek arra, hogy ezeket a gyermekeket, ezeket az állampolgárokat elfogadható, megfelelõ szociális és kulturális körümények között neveljék fel.
Az új jövedelemhatárhoz kötött családipótlék-rendszer támogatói azt állítják, hogy a régi rendszerhez képest ez az új célzottabb, igazságosabb és hatékonyabb lesz. Igaz-e ez az állítás? Megítélésünk szerint nem. A jövedelmek közel egyharmada ugyanis köztudottan a feketegazdaságban képzõdik, tehát lehet-e igazságosabb, célzottabb és hatékonyabb egy olyan rendszer, amely ilyen jövedelemviszonyok mellett jövedelemhatárhoz köti a családi pótlékot? Nyilvánvalóan nem. Nem szemforgatás-e hatékonyabb rendszerrõl beszélni akkor, amikor a jövedelemhatár felettiektõl elvont összeget nem a jövedelemhatár alattiak támogatására fordítjuk? De igen, azt gondoljuk, hogy szemforgatás.
Itt tehát nem a családi pótlék rendszerének átalakítása, megreformálása folyik, hanem pusztán szûk látókörû, fiskális szempontok szerinti csonkolása.
Tisztelt Ház! Fontolják meg, vajon nem abszurd-e, hogy miközben a gyermeknevelés támogatását jövedelemhatárhoz kötjük - úgymond az igazságosság jegyében -, addig számos olyan gazdasági tevékenység van, a vállalkozók exporttevékenységétõl kezdõdõen az állampolgárok részvényvásárlásáig, amelyet az állam különbözõ eszközökkel támogat, preferál, kedvezményez, tekintet nélkül arra, hogy az ezen tevékenységet folytatók jövedelmi viszonyai milyenek. Sõt, azt mondhatnánk, hogy minél gazdagabb valaki, annál nagyobb támogatást élvez ezeken az eszközökön keresztül. (Megérkezik Bokros Lajos pénzügyminiszter.) Feltehetném talán azt a költõi túlzásnak ható kérdést, hogy vajon hány milliós exporttámogatás ér meg egy gyereket a jövõre nézve.
Tisztelt Ház! Mindezek alapján a Fidesz álláspontja az, hogy a családi pótlék tervezett átalakítása hibás lépés. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban nincs illúziónk afelõl, hogy amit a kormány egyszer beterjeszt, azt a 72 százalékos MSZP-SZDSZ kormánykoalíciós többség meg is fog szavazni. Ezért mi a családi pótlékról szóló törvényjavaslathoz beterjesztettünk egy olyan módosító indítványt is, amely a kormány logikáját követve, ugyanakkor az alanyi jogosultság elvét fel nem számolva, sávosan, jövedelmi kategóriákhoz igazítja a családi pótlék összegét. Errõl Varga Mihály képviselõtársam is szót ejtett már a korábbi felszólalásában.
(16.40)
Ennek a részleteire egyébként nem térnék ki, hiszen ez a tegnap esti vita tárgya volt, viszont az általunk benyújtott költségvetési módosító javaslat ehhez, a családi pótlékról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványunkhoz kapcsolódik, így az összefüggés említése értelemszerû.
Végül hadd fejezzem ki reményemet, hogy a módosító javaslatunknak meg tudom nyerni legalább a Szabad Demokraták Szövetségének támogatását, hiszen - itt most egy idézet következik - "Az SZDSZ nem támogatja a családi pótlék radikális átalakítását, szükségesnek tartunk viszont a jelenleginél nagyobb differenciálást a sokgyermekes és az egyszülõs családok javára, mert ez a két tényezõ befolyásolja a leghátrányosabban az egy fõre jutó jövedelmet. A fokozatos differenciálást az elkövetkezõ néhány év során a családi pótlék emeléséhez" - hangsúlyozom: emeléséhez! - "kapcsolódva kell elérni olyan módon, hogy a viszonylag kedvezõbb helyzetûek: az egy- és kétgyermekes házaspárok az átlagosnál csak kisebb mértékben, míg a három- és többgyermekes házaspárok, a két- és többgyermekes egyszülõs háztartások az átlagosnál nagyobb mértékben részesüljenek a pótlék emelésében."
Ez, tisztelt képviselõtársaim, nem valamiféle kormányellenes, izgató célú röpirat, hanem a "Fordulat, biztonság, felemelkedés" címet viselõ választási program, amelyet a Szabad Demokraták Szövetsége adott ki a választási kampány elõtt.
Nagyon sajnálom, hogy a Fidesz kéretlen lelkiismerete, fogadatlan tanítója és nagy kritikusa, Bauer Tamás nincs a teremben, mert így bizonyára meglenne az alkalma a reagálásra, ezt a kötetet ugyanis szerkesztette: Bauer Tamás. Köszönöm tisztelt figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)