DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Mélyen tisztelt Alelnök Asszony! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Tulajdonképpen azzal, amit az elõttem szóló Salamon László képviselõtársam elmondott, a magam részérõl teljes mértékben egyetértek, és az idõkímélés miatt nem kívánom megismételni. Hanem túlmenve azon, amit õ elmondott, szeretnék rámutatni néhány alapvetõ problémára ezzel a joganyaggal kapcsolatosan.
Be kell látnunk azt, hogy egy alapvetõ jogág mesterséges megváltoztatása és egy jogintézmény mesterséges megváltoztatása még a leggondosabb jogászi szándék és munka mellett is magában kell hogy rejtse a további problémák sorozatát. Itt pontosan arra gondolok, hogy az a joganyag, amely az Alkotmánybíróság 1991. évi 25. számú határozatára tekintettel - azonban meggyõzõdésem szerint nem kellõen alapos értékelése alapján - úgy döntött, hogy az akkor állami kézben levõ ingatlanok egyes egységeit értékesíteni hagyja és rendeli, ez megbontotta azt a korábbi jogrendet, amely teljes egészében az évezredes nemzetközi tapasztalat alapján épült fel, és amely a jog- és tulajdonbiztonság intézményét garantálta.
Ha valaki ezt a jogintézményt bármilyen motivációból felrúgja, elerõtleníti, annak tudomásul kell vennie azt, hogy ennek az extra vagy szabálytalan lépésének - jogi lépésének - következtében, mint egy dominósorozat, sorozatosan bele fog ütközni olyan további problémák megoldási kényszerébe, amelyek fel sem merültek volna, hogyha az eredeti, hibátlan jogrendet tartja hatályban.
Az elõttünk lévõ joganyag tulajdonképpen nem más az én megítélésem szerint, mint egy további probléma - mesterséges probléma - felléptének a jó szándékú megoldási kísérlete. De szeretnék rámutatni arra, hogy ez a kísérlet, ez a joganyag, amely fölött a Ház majd szavazni fog, bármilyen jó szándékú is, bármilyen alaposan is próbálja kezelni és rendezni ezt a kérdéskört, nem elégséges, és mint ilyen, elvileg alkalmatlan az egész megbontott jogrendi alapintézmény visszaállítására a helyes irányba.
(18.30)
Itt most egy olyan joganyag részletes módosításával foglalkozik a Ház, amely joganyag felöleli úgy a lakások, mint az egyéb helyiségek értékesítésének a rendjét, és most mi mégis csupán csak az egyik elemet tárgyaltuk a javaslatot beterjesztõ szándékának megfelelõen; és fennmaradt ugyanennek a kérdéskörnek mesterségesen leválasztott, másik irányú problémacsomagjának a kezelése: a helyiségek, az üzlet- és üzemhelyiségek kérdéskörének a megoldása.
Amikor egy ingatlant értékesítenek, akkor tulajdonképpen nem lehet megkülönböztetést tenni abban a tekintetben - a jog klasszikus értelmezése alapján -, hogy a használó azt alvás, üzlethelyiség vagy üzem céljára hasznosítja és használja. Eklatánsan bizonyítja ezt például a mûteremlakások problematikája.
Akkor, amikor valaki mûvészként alkotás létrehozatalához használja, hasznosítja a helyiséget, akkor a jog klasszikus értelmében mesterséges és tarthatatlan olyan diszkrimináció, amely például a nem a mûvészi értelemben vett alkotók által használt helyiségeket egész más módon próbálja kezelni.
Itt arról van szó, hogy van egy volt állami tulajdonban levõ ingatlan, az ingatlanban van egy felépítményi rész, attól, hogy szobor készítésére vagy teszem fel termelõeszköz megjavítása céljára használják fel ugyanazt a területet, az ingatlan területét, semmi nem támasztja alá, hogy ilyen vagy olyan módon rendezze a jogszabály ennek a körülményeit.
Amikor a jogszabályok elõírták a kötelezõ értékesítést, ezt csak a lakások tekintetében igyekeztek végrehajtani, ugyanakkor nem hajtották végre - megítélésem szerint teljesen mesterséges diszkrimináció alapján - az üzlethelyiségekre vagy üzleti gazdasági célú hasznosítású helyiségekre.
Én a magam részérõl ezzel nem értek egyet és azzal pláne nem értek egyet, hogy most, évekkel késõbb, amikor ennek a törvénynek a módosítását a Ház elé, az igen tisztelt Magyar Országgyûlés elé tárták, akkor nem tartalmaz olyan kitételt, olyan kötelezõ, az önkormányzatokra vagy az önkormányzatok alá rendelt, általuk létrehozott egyéb szervekre nézve kötelezõ iránymutatást, amely azt mondaná ki, hogy az üzlethelyiségek sorsa éppen olyan jogilag minden vonatkozásában, mint a lakóterületeké, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok esetben üzletlakások voltak és vannak.
Mennyiben érdemel pozitív diszkriminatív kezelést egy olyan helyiségnek a sorsa, amelyet alvásra használnak, azzal szemben, amit bizonyos kereskedelmi forgalomban szokásos tárgyak elidegenítésére hasznosítanak.
Én a magam részérõl ezzel nem értek egyet, és szeretném felhívni az igen tisztelt belügyi kormányzat figyelmét arra, hogy ennek az anomáliának a következménye egész szélsõséges esetekig is eljuthat, méghozzá úgy, hogy aki elmegy a szélsõség irányába - jogi szélsõséget értek ezalatt - teszem fel, jó szándékkal teszi ezt, mert abban a hiszemben van, hogy az õ magatartása, az õ cselekedete megfelel a magyar törvényes rendnek.
Hivatkozni kívánok a budapesti V. kerületi belvárosi, lipótvárosi önkormányzat 14/1995. június 23-i keltû rendeletére, amely az üzlethelyiségek vagy üzemhelyiségek bérletét kívánja rendezni. Abból az alapállásból indul ki - meggyõzõdésem szerint teljesen tévesen -, hogy olyan tulajdonosi pozíciót foglal el az önkormányzat ebben a jogszabályban, minthogyha az ingatlanok az õ valódi tulajdonai lennének. Tehát sui generis módon rendelkezik fölöttük, pedig hogyha megnézzük, ezeket a helyiségeket az önkormányzat egy állami rendelkezés folytán kapta meg gyakorlatilag ellenszolgáltatás nélkül, és mégis olyan elõfeltétel- sorozatot próbál a tulajdonosi pozíciójából, amely kombinálódik államigazgatási erõvel is, ezekbõl kiindulva olyan módon próbál fellépni a bérlõkkel szemben, olyan kényszerhelyzetet alakít ki a bérlõk számára, amely jogállamban meggyõzõdésem szerint tarthatatlan. Itt nem csupán bérletidíj-meghatározásról van szó, hanem mint ahogy ennek a rendeletnek a III. fejezete tartalmazza, egy új jogi kategóriát próbál meghatározni és érvényesíteni, a bérleti jog ellenértékét határozza meg. Ez a 20. §, amelynek ez a lényege - és most az igen tisztelt Ház elé ezt nem tárom részletesen, mert ebben a pillanatban nem arról van szó, hogy a részletszabályokat értelmezzük -, hanem olyan elõnytelen feltételrendszert próbál kényszeríteni a bérlõkre, amely tarthatatlan, egyoldalú hátrányokat jelent. Ezekért semmilyen elõnyt nem szolgáltat, semmilyen jogot nem ad.
Én a magam részérõl azért tártam ezt a Belügyminisztérium jelen lévõ államtitkára elé, mert kérem, hogy alaposan és tüzetesen vizsgálják meg, hogy mennyiben lépnek fel alkotmányos aggályok az ilyen jellegû magatartásokkal szemben, amire én a magam részérõl azért szeretnék rámutatni már most, mert úgy gondolom, attól félek, hogy abban az esetben, ha az önkormányzat egyoldalú lépését itt a belvárosban tudomásul vesszük és hagyjuk érvényre jutni, akkor ez az egész országban általánossá válik. Márpedig nem lehet cél a vállalkozói réteg ilyen jellegû hátrányos helyzetbe hozatala, mert ezzel azt a közös akaratot, amely az ország gazdasági talpraállítását, a megfelelõ eredményességet célozza, hátráltatjuk, és kitesszük a vállalkozókat, tehát a helyiséghasználók egyik részét olyan diszkriminatív hátránynak, amely ellentétes úgy az alkotmánnyal, mint az alkotmányos renddel.
Mélyen tisztelt Országgyûlés! Szeretném, ha e rendelet kapcsán minél hamarabb további módosítások születnének azért, hogy az ilyen jellegû diszkriminatív, egyoldalú és alkotmányos rendbe ütközõ önkormányzati intézkedések ne szülessenek meg. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)