DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Ezt teljes mértékben elfogadom, elnök úr, de a közérthetõség tekintetében én a hozzám intézett levelekre tudok hivatkozni, amelyek azt tartalmazzák, hogy örülnek, ha hivatkozom sok mindenre, mert akkor sok újat tudnak meg belõle.
A 2. § (1) bekezdése szükségtelen, igen tisztelt képviselõtársaim. Az, hogy ki gyakorol tulajdonosi jogokat állami tulajdon tekintetében, azt a magánosításról szóló törvény elrendezte, tartalmazta. Ha nem rendezte el - mert államtitkár úr ingatja a fejét -, akkor megint el kell gondolkodni a jogalkotónak, hogy az elõrelátás nagyon lényeges kérdés. Hogy állami tulajdonban lévõ földek esetében ki gyakorol tulajdonosi jogokat, jó lett volna, ha ezt abban a törvényben szabályozni tetszenek.
Hallottunk itt egy nagyon érdekes eszmefuttatást az államtitkár úrtól, hogy az 1994. évi II. törvény 25. § (4) bekezdése, amely az állam által a szövetkezetek használatába adott földek önkormányzati tulajdonba kerülésérõl rendelkezett, nem ment teljesedésbe, ezért szükséges ezt a kérdést ismételten szabályozni. Elnök úr, tisztelettel, ez az egyik dolog például, ami miatt arra hivatkozom, hogy ez nem felel meg a magyar alkotmánynak, amely azt mondja, hogy a Magyar Köztársaság jogállam, és a jogbiztonság követelményeit kielégíti, mert ha egy jogszabály arról döntött, hogy bizonyos földek önkormányzati tulajdonba kerülnek, de a kormányzat nem hajtja végre ezt a jogszabályt, anélkül, hogy a korábbi jogszabályt ne helyeznék legalább formailag hatályon kívül, nem lehet ismételten ugyanezen földekkel kapcsolatban egy másik rendelkezést alkalmazni. Azért, hogy az 1992-ben elfogadott törvény kogens szabálya ellenére ezeket a földeket, amelyek 1994. május 31-éig nem keltek el kárpótlási árverésen és a szövetkezet használatában vannak - méghozzá az állam adta nekik õket oda ingyenesen határidõ nélküli használatra - most mégse kelljen átadni önkormányzati tulajdonba, hanem, ha esetleg úgy gondolja a privatizációért felelõs tárca nélküli miniszter, akkor odaadhatja. Egyébként pedig lesz, ami lesz.
Úgy gondolom, el kellene gondolkodnia az elõterjesztõnek, hogy mondja ki nyíltan: megsértette az 1992. évi II. törvényt, nem tartotta be - egyébként emiatt tudomásom szerint perek is indultak a bíróságokon - és a közvéleménnyel tudatja, hogy az önkormányzatokat nagyon jelentõs értékû és mennyiségû földterülettõl megfosztották.
Véleményem szerint ugyanígy felesleges, mert nem szükségszerû, hogy a 3. §- ban szabályozza az utalvány kérdését az Országgyûlés. A jelenlegi hatályos törvény - a minisztérium részemre megküldött írásbeli válasza alapján - egyértelmûen kizárja az utalvány felhasználását a II. földalap árverésein, nem is fogadják el ezeket az utalványokat. Ha meg kizárja és nem fogadják el, amikor - mondjuk - három hónap van hátra ezekbõl az árverésekbõl, miért kellene kimondani, hogy az utalvány nem használható föl. Mert ha ez a jelenlegi szabályozás, egyet lehet vele érteni, valóban van olyan értelme, elfogadható. Ha viszont nem ez a jelenlegi szabályozás, másként kell értelmezni, de most utólag akarjuk ezt törvényben kodifikálni, akkor ez megint a jogbiztonság elvével ellentétes, mert akkor idáig milyen alapon tagadták meg a megyei kárrendezési hivatalok az utalvány átvételét, és az árverések befejezése elõtt miért tiltjuk meg a jövõre nézve, amikor visszamenõlegesen elvileg volt erre lehetõség.
Igen tisztelt Képviselõtársaim! Nemrég néhány kérdést tettem föl Suchman Tamás miniszter úrnak, hogy az úgynevezett II. földalap kijelölésével kapcsolatban beadott önkormányzati és egyéb jogosult, változtatás iránti kérelmeknek van-e halasztó hatályuk. Õ azt mondta, hogy igen, van halasztó hatályuk. Ezért sem értem, hogy a kormány miért akarja ilyen gyorsan törvényben megszabni a II. földalap árverésének végsõ határidejét, mert ha van halasztó hatályuk a módosítás iránti kérelmeknek, akkor visszaélésszerûen lehet ezt gyakorolni, hisz ha március 5-ére kitûztek egy árverést, akkor beadnak egy módosítás iránti kérelmet, azt az árverést el kell halasztani, mert a miniszter úr azt mondta, hogy így kell értelmezni a jogszabályt. Ha viszont el kell halasztani március 31-éig, nem lehet megtartani, az újabb árverés megtartását legalább harminc nappal hamarabb a Magyar Közlönyben közzé kell tenni, tehát bekövetkezik az, amit az illetõ, aki az árverés elhalasztását kérte, akart: nem lesz árverés az adott területen.
Sokszor elhangzott, igen tisztelt képviselõtársaim, hogy nagy mennyiségû információs anyag halmozódik fel a kárrendezési hivataloknál. Ez való igaz. Csak én úgy gondolom, nemcsak a kárrendezési hivatal van ebben a helyzetben, hanem minden közigazgatási szervezet. Éppen ezért, igen tisztelt képviselõtársaim, hadd hivatkozzam arra, hogy e nyáron közösen megszavaztuk azt a jogszabályt, amely a közokiratokról, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelmérõl szól.
(13.10)
Ez az 1995. évi LXVI. törvény. Ez a törvény rendelkezik arról, hogy a közigazgatási intézményeknek a köziratokat milyen módon kell tárolni, milyen módon kell összesíteni, hogy kell védeni õket, sõt igen tisztelt képviselõtársaim, ez a törvény még azt is megmondja, ha megszûnik egy ilyen szerv, akkor a kormánynak gondoskodnia kell a jogutódlásról.
Ezek után csodálkozva néztem a törvényjavaslatnak a 6. §-át, amely mind arról szól, amirõl ez a törvény. Valóban úgy gondolja az elõterjesztõ, ha meghoz az Országgyûlés egy általános jogszabályt, amely mindenkire igaz, akkor mindig törvényben fogunk rendelkezni az egyedi szervezetek esetében, hogy nekik mit kell csinálni? Vagy pedig ez a törvényjavaslat valóban nagyívûnek indult, sok mindent akart, de olyan kevés maradt belõle, hogy föl kell töltetni olyan jogszabályhelyekkel, amelyek semmitmondóak, amelyek üresek, amelyek nem az Országgyûlés hatáskörébe tartoznak, de azért mégsem lehet egy ilyen nagyívû törvény egy- vagy kétszakaszos. Mert összesen ennyi, amennyi ebbõl a törvénybõl jó, ami az Országgyûlés elé tartozik, és amivel nekünk kell foglalkozni.
Utoljára, igen tisztelt képviselõtársaim, hadd mutassak arra is rá, ha a kormány rendeletben létrehozhatta az Országos Kárrendezési Hivatalt és a megyei hivatalokat mert erre megkapta a felhatalmazást az elsõ kárpótlási törvényben, akkor tessenek nekem megmondani, miért kell fölhatalmazni a kormányt, hogy megszüntesse ezeket a megyei kárrendezési hivatalokat, vagy az OKKH-t. Ha megvan a fölhatalmazás, és az alkotmány is tartalmazza, hogy a kormány létrehozhat közigazgatási szervezetet, megszüntethet, átcsoportosíthat, felügyelete alá vonhat, akkor tessenek megmondani, miért kell megint egy ilyen paragrafussal idejönni, amely semmit nem mond ki, csak amit kimond az alkotmány, kimond a Kpt. I. törvény, hogy a kormány ezt megteheti, most mi megint ki akarjuk mondani, igen, a kormány megteheti.
Ennyire bizonytalan a kormány, hogy mit tehet? Ennyire meg kell erõsítenie hitét, hogy joga van közigazgatási szervezetet létrehozni és megszüntetni? Vagy pedig ez megint arra szolgál, hogy el lehessen mondani, hogy legalább nyolc szakaszból áll egy törvény, és ebbõl öt vagy hat szakasz teljesen fölösleges.
Ugyanúgy, tisztelt képviselõtársaim, a kodifikátorok figyelmébe ajánlom, ha a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásáról a '91. évi XXXI. törvény rendelkezik, akkor ezt a törvény kell módosítani, hogy meddig lehet a kárpótlási jegyeket életjáradékra váltani, nem pedig egy külön törvénybe beiktatni egy olyan szakaszt, amelyet nem lehet odakodifikálni, és ennek a területnek a szabályai két különbözõ helyen lesznek.
Amiért teljesen fölösleges az életjáradékra váltás szabályozása ebben a törvényben a XXXI. törvény módosítása nélkül, mert - s ezzel egyetértek - jó, ha még egy évig életjáradékra válthatják a jogosultak, mert úgy sem fognak tudni mást csinálni. Ez kiderült a miniszterelnök úrnak a múlt héten elmondott szavaiból: esze ágában sincs a kormánynak az eredeti jogosultaknak kárpótlási jegyet adni, akkor miért kell kimondani még azt is, hogy csak 30 napon belül lehet a jegyet életjáradékra váltani, mert új határozat, vagyoni határozat '96 után nem lesz már ebben az országban.
Jelenleg már 637 folyamatban levõ ügy van, ez meg fog szûnni, ezt a kérdést megint teljesen értelmetlen rendezni. Én meggyõzéspárti vagyok olyan tekintetben, hogy meg lehet gyõzni a kormányt, ennek a törvényjavaslatnak számtalan része fölösleges. Most azokkal szándékosan nem foglalkoztam, amelyek részben jók, csak rosszul vannak megfogalmazva, és egészen más fog kisülni belõlük, mint amit a kormány akar, kivéve az árverési határidõt, mert ez nagyon fontos. Ez megijeszti az embereket. Megijeszti az embereket, hogy csak március 31-éig lehet majd árverezni, és meg fogják rohanni a jelenlegi árveréseket is, mert nincs reményük arra, hogy másra használják föl a kárpótlási jegyüket.
Ugyanúgy tragikusnak tartom, hogy megint elhangzanak olyan szófoszlányok, hogy meddig lehet a jegyeket egyébként fölhasználni. Ez megint pánikot kelt. Nagyon alaposan kellene ezt a kérdést mérlegelni, és ebben az ügyben valóban kormányzati felelõsséggel szólni és cselekedni. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, tudom, hogy fel kell nõni a feladathoz... (Derültség.), de bízom benne, hogy sikerülni fog. Ezekkel az emberekkel szemben annyi bûnt követett el a magyar állam, hogy nem lehet már tovább tetézni. Ezt nem lehet tovább tetézni a közös jövõnk érdekében.
Köszönöm szépen, tisztelt képviselõtársaim. ( Szórványos taps az MDF padsoraiban.)