DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kicsit formabontó leszek és nem teljesen abban a sorrendben fogom elmondani a mondandómat, ahogy terveztem, de mindenképpen reflektálnom kell Nagy Sándor igen tisztelt képviselõtársam megjegyzésére. Valóban engem is megzavart a szavazásnál, hogy úgy vettem észre, valami kis eltérés volt a megkapott számsorrendben, és most már megmondom õszintén, nem tudom, hogy jól szavaztam-e éppen a Számvevõszék ügyében, mert én is nagyon fontosnak tartom, hogy a Számvevõszék munkatársai, akik rendkívül felelõsségteljes, nagy szakértelmet kívánó munkát végeznek, olyan megnyugtató, magas, kiemelt dotációhoz jussanak, ami megfelel egyszer a képesítésüknek, annak a rendkívül bonyolult, magas fokú szellemi szakmunkának, amit végeznek, és ami egyben megfelelõ biztosítékot is nyújt ahhoz, hogy anyagilag is megközelíthetetlenek legyenek, hiszen milliós értékek felett mondanak ítéletet, ott a legnagyobb mértékig ki kell zárni... Én természetesen nagyon sokat ismerek a munkatársak közül és emberileg ugyan teljesen megbízom bennük, de a javadalmazás oldaláról is alá kell támasztani azt az anyagi függetlenséget, amit ez a munka megkíván. Ehhez még: itt nem elegendõ a fizetéseknek, a dotációknak az emelése, hanem megítélésem szerint az Állami Számvevõszék technikai ellátását is fejleszteni kellene, hogy lépést tudjon tartani azokkal a korszerû számítógépi módszerekkel, programokkal, amelyekkel a nyugati számvevõszékek dolgoznak, mert nagyon sokban ettõl függ munkájuk teljesítõképessége, elsõsorban nem annyira a minõsége, mint a mennyisége.
Megítélésem szerint a jogállamiság felé vezetõ úton nélkülözhetetlen elem az államháztartás jogszerûségének és számszerû megfelelésének a biztosítása, és ebben döntõ szerepe van az Állami Számvevõszéknek, úgyhogy a legmesszebbmenõkig egyetértek azzal, hogy munkájukat minden szempontból támogatni kell.
Én úgy tapasztaltam az elõzõ ciklus alatt is és most is, hogy teljesen függetlenül attól, hogy az ember kormánypárti vagy ellenzéki, rendkívül hasznos, úgyszólván nélkülözhetetlen a segítsége.
Kicsit a végén kezdtem, ezek lettek volna a végsõ konklúziók. Néhány szót kell szólni azonban magáról a jelentésrõl.
Elõször is el kell ismernünk, ha végigolvastuk az Állami Számvevõszék éves jelentését, hogy az 1994-es esztendõ mind politikai, mind gazdasági, s ezen belül állampénzügyi szempontból egyaránt igen zaklatott esztendõ volt.
Mint ismeretes, az országgyûlési választások s az ezt követõ kormányváltás nemcsak kiélezték a politikai kontraverziókat, hanem az állampénzügyek területén is mélyreható változásokkal jártak. Az Állami Számvevõszék tehát roppant kedvezõtlen, nehéz körülmények közepette végezte a munkáját.
Ennek ellenére meg kell állapítanunk, hogy az 1994. évrõl szóló beszámoló nagyon tárgyszerû és nagyon jól értékelhetõ. Ugyanakkor azt is le kell szögezni, hogy az 1994. évrõl szóló beszámoló ugyan már 1995 júniusában elkészült, rendkívül sajnálatos, hogy csak annyira megkésve került az Országgyûlés elé és még szomorúbb, lehangolóbb az, hogy tulajdonképpen ennek a jelentésnek az értékelése most, december elsõ napjaiban zajlik, tehát legalább három-négy hónap telt el és most is így, mert azért meg kell mondanom, hogy ez a vita, ami most folyik a jelentésrõl, méltatlan a Számvevõszékhez és méltatlan az Országgyûléshez, mert ha elfogadjuk azt, hogy az Állami Számvevõszék az Országgyûlés legfontosabb ellenõrzõ szakszerve, akkor sokkal nagyobb figyelmet érdemelt volna, semhogy e jelentésnek a vitáját ennyire kétfelé szakítsuk. Azt hiszem, egy hónappal ezelõtt vagy még korábban folyt ennek a vitának az elsõ része és a jelentõségéhez méltatlan, hogy éjjel egy órakor kerüljön sor a megvitatására.
A sok elismerõ szó mellett azért néhány olyan kérdésre is fel szeretném hívni a figyelmet, amellyel szerintem az Állami Számvevõszék munkáját tovább lehetne és tovább kellene fejleszteni.
(0.40)
A jelentés, amit olvastunk, tömören beszámol a Számvevõszék legfontosabb vizsgálatairól, rögzíti a fõbb megállapításokat és azt, hogy milyen javaslatokat tett a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére, a hibák kijavítására, esetenként azt is, hogy milyen további lépéseket tartott szükségesnek.
Ugyanakkor hiányzik annak nyomon követése, hogy a Számvevõszék javaslatait mennyiben fogadták meg, mennyiben történt meg a hibák kijavítása, mi történt a hiányosságok kiküszöbölése érdekében. Mindez bizonyos fokig érthetõ, hiszen az ÁSZ javaslatára megtett tényleges intézkedések, legalábbis részben, már a beszámolási idõszak, azaz 1994 után kerültek sorra. De ezzel együtt is tény marad: az Állami Számvevõszék vizsgálati megállapításainak és a javításra tett javaslatainak a realizálódása kiesik a látókörbõl.
Ezzel a számonkérés, a szankcionálás válik úgyszólván követhetetlenné és teljesen bizonytalanná. Nagyrészt ennek a következménye az, hogy az Állami Számvevõszék évrõl évre megállapítja ugyanazokat a rendellenességeket, ugyanazokat a törvénysértéseket, mint például épp a most tárgyalt 1994. évi zárszámadás esetében is történt, s a következõ évben, években nem történik mindezek ellenére semmi javulás. Tehát ugyanazokat a hibákat, ugyanazokat a negatívumokat megállapítják és semmi nem történik, és a következõ évben újra megállapítják ugyanazokat a negatívumokat. Ez így követhetetlen és teljesen értelmetlen. Itt feltétlenül gyökeres változtatásokra lenne szükség, ha kell, törvényhozási úton.
Azonban elsõsorban az Állami Számvevõszéknek kellene elemeznie a helyzetet és kidolgoznia azokat a javaslatokat, amelyek módszert és eljárási rendet tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy miként lehetne ellenõrizhetõvé és számonkérhetõvé tenni javaslatai végrehajtását. Ezután pedig természetesen jogszabályi rendezésre lenne szükség.
A másik ilyen, ha úgy tetszik, negatív észrevétel az Állami Számvevõszék jelentésével és általában beszámolóival kapcsolatban, hogy az Állami Számvevõszék nem minõsíti a saját megállapításait. Ez bizonyos szempontból érthetõ. Az Állami Számvevõszék az objektivitást szeretné ezzel produkálni, hogy nem fûz a megállapításaihoz kommentárt. De ez megítélésem szerint nem helyes. Mert az Állami Számvevõszék a vizsgálatai során legalább annyit meg tud állapítani, hogy a vizsgált jelenségeknek, föltárt negatívumoknak mi a súlya és mi a törvényhozás, a parlament szempontjából a jelentõsége. És valamilyen módon mégis meg kellene próbálnia súlyozni és minõsíteni a föltárt negatívumokat, mert így a képviselõ, aki nem szakember, nem nagyon tudja, nem tudja föltétlenül megítélni, hogy az egyes megállapításoknak mi a jelentõsége. És fõképp azt nem, hogy ezeknek a kijavítása a jelentõségük következtében mennyire sürgõs vagy mennyire igényel hosszabb elõkészítõ munkát.
Én azt hiszem, valamiképpen minõsítenie, értékelnie kellene a saját megállapításait magának a Számvevõszéknek is.
Még egy további hiányérzet is kialakult bennem. A számvevõszéki jelentésbõl ugyanis nem derül ki, hogy az egyes tárgykörökre, az egyes feladatokra az Állami Számvevõszék mennyi idõt, munkát fordított. A mûszaki területen ismeretes a mérnöknap, ami egy fizikai mértékegység és le lehet benne mérni a ráfordítás naturális mértékét. Valahogy ezt kellene bevezetni esetleg ezen a területen is, hogy hány számvevõszéki, számvevõi munkanapot fordítottak az egyes témákra, és akkor ennek alapján meg lehetne állapítani, hogyan ossza meg, hogyan ossza föl a különbözõ témák és különbözõ feladatok között a kapacitását a Számvevõszék. És egyben persze ezt meg lehet határozni pénzben is, mert hiszen az sem közömbös, hogy a rendelkezésre álló ellenõrzõ kapacitást mire fordítja az Állami Számvevõszék.
Igyekszem nagyon sûríteni, mert lényegesen részletesebben írtam, mint amit most elmondok önöknek, de gondolom, hogy ebben az idõben, ez idõ tájt már nagyon gazdálkodni kell az idõnkkel. Azért még két dolgot megjegyzek.
Az egyik az, hogy nagyon gyakran fölmerül annak a szüksége, hogy valahogyan megpróbáljuk prognosztizálni az egyes tevékenységek, az egyes jogszabályok várható következményeit. Ennek elterjedt módszerei vannak. Aki ezzel foglalkozott, az ismeri, hogy nyugaton nagyon kiterjedt módszerei vannak a költséghaszon-elemzésnek és a jogszabályalkotás várható következményeinek.
Én azt hiszem, ezen a téren is tovább lehetne lépnie a Számvevõszéknek. Azzal is kellene foglalkoznia, hogy megpróbálja az egyes jogszabályok gazdasági következményeit fölmérni, részben a tapasztalatok alapján és esetleg visszamenõleg, de akkor, amikor kritikát, bírálatot mond egy törvényrõl, annak a szakszerûségérõl, számszaki szempontból, akkor annak a következményeit is esetleg meg kellene kísérelnie prognosztizálni, mert ez nagyban elõsegítené az Országgyûlés munkáját.
Én azt hiszem, az Állami Számvevõszékben megvan mindannak a lehetõsége, hogy ebben a nagyon helyes irányban tovább mûködjék és tovább fejlõdjön, ha úgy tetszik, ehhez persze kapja meg a szükséges feltételeket. Mert nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ez a törvényhozás valóban európaivá válhasson. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)