GELLÉRT KIS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A miniszter úr és Hack Péter elnök úr olyan részletességgel fejtették ki a törvényjavaslattal kapcsolatos minden gondolatukat, megfontolásukat és aggodalmaikat, hogy igazán kevés maradt, anélkül, hogy az ismétlés bûnébe esnék.
Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság szerepébõl adódóan elsõsorban abból a szempontból tekintette végig a javaslatot, ami feladatául szabatott. Egyfelõl tehát: mennyire felel meg a módosítás azoknak a nemzetközi normáknak, amelyeknek az emberi jogok tekintetében Magyarország részese kell legyen vagy már részese is; másodsorban pedig szembesíteni a javaslatot azzal a gyakorlattal, amelyet tapasztalunk és amelynek különbözõ kisugárzásait naponta észleljük.
Arról, hogy a jogharmonizáció szempontjából mennyire felel meg a törvényjavaslat az európai normáknak, tekintetbe kell venni azokat a dokumentumokat, amelyek itt szóba jöhetnek. A polgári és a politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, az európai emberi jogi egyezményt, a már szóba került genocídium-egyezményt, illetõleg az antidiszkriminációs egyezményt, az apartheid ellenit - és ezeknek Magyarország mind részese. Itt a norma az, hogy az egyezségokmány és az emberi jogi egyezmény kimondja, hogy a bennük meghatározott jogokat, így az élethez, a szabadsághoz, a személyi biztonsághoz való jogot minden megkülönböztetés nélkül kell biztosítani. Az egyezségokmány azt is kimondja, hogy törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyûlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erõszakra biztat.
Az egyezségokmány úgy rendelkezik, hogy a törvénynek mindenfajta megkülönböztetést tiltania kell. Azt a problémát, hogy a Btk. 156. §-a mennyiben tett eleget ennek a kívánalomnak, valóban a gyakorlat határozza meg. Úgy van, ahogy Hack Péter is említette, hogy volt jó néhány olyan eset az elmúlt idõben, amikor a rendõrség vagy az ügyészség a Btk. 156. §-a értelmében emelt vádat különbözõ bûncselekményekben, de egyetlen olyan eset nem fordult elõ, hogy ezt a bíróságok így elfogadták volna. Minõsítésük általában aljas indokból elkövetett testi sértés vagy garázdaság volt. Márpedig - és nem pusztán a határaink mentén, határaink közelében zajló, valóban genocídium típusú bûncselekmények vannak nálunk, hanem - itt a cigányság elleni mindenfajta megnyilatkozás az, amely figyelmeztet bennünket - és elsõsorban a bizottságban errõl volt szó -, hogy nálunk is vannak ilyen cselekmények, amelyek ugyan sporadikusan, szétszórtan nyilvánulnak meg, ebben a pillanatban nincs vagy nehezen fogható meg a szervezett jellegük, de ez a veszély bármikor fennáll és ennek elébe kell menni.
A bizottsági vitában nagyon szerencsésnek mondatott a törvényjavaslat jellege, hogy a véleménynyilvánítás, a szólásszabadság és az egyesülési joggal való visszaélés, illetve a közösség elleni izgatás címén több helyre telepíti a népi, nemzeti, faji és vallási csoportok elleni bûncselekmények büntethetõségét. Mert valóban, ezáltal - így a bizottságunk - megadatik a lehetõsége a bíróságoknak arra, hogy az eléjük kerülõ esetekben válasszanak: vajon melyik bûncselekményfajtának felel meg az, amelyet éppen tárgyalnak.
Ennélfogva, bár voltak a bizottságban olyan hangok, hogy a részleteket illetõen még további vitákra van szükség - éppen a riadalomkeltés definíciója volt szóban, mint amely nehezen definiálható -, de ezek az egészhez képest részletkérdések. A konstrukció a bizottság egészében sikert aratott, örömmel vette az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság, és ennek megfelelõen egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm. (Taps.)