DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! A szakmai viták nagy része az általános vitában csúcsosodott ki, és ez így is van rendjén. Mire elérünk a részletes vitához, addig az indítványaink egy jó részének a sorsa eldõlt, hiszen több bizottsági szûrõn keresztülmentek, a bizottságok vagy támogatták ezeket, vagy nem; de részben eldõlt a sorsuk.
Módosító javaslataink egy részét a többség támogatta; a módosító indítványok másik része olyan, ahol többségében tudomásul tudjuk venni azt, hogy a kormányzó pártok másként gondolták ennek a javaslatnak az elkészítését, mint mi. Vannak azonban ennek a törvényjavaslatnak olyan részei - a bizottsági javaslatok után is -, amelyben úgy gondolom, ha leszavazta is a kormánytöbbség a javaslatainkat, mindenféleképpen szóvá kell tennünk. Ezek a kérdések azok, amelyeket én a Házszabálynak való megfelelõség körébe sorolnék, és hozzáteszem, hogy minden ilyen javaslatunkat a nemzetbiztonsági bizottság és az alkotmányügyi bizottság többsége is leszavazta.
Egyetlen olyan javaslat maradt, a 104. pontban megfogalmazott indítványom, amelyben az alkotmányügyi bizottság nem döntött, restanciába helyezte, az emberi jogi, a honvédelmi és a nemzetbiztonsági bizottság pedig nem támogatta ezt a javaslatot.
A javaslat lényege, hogy ha a nemzetbiztonsági szolgálatok országgyûlési képviselõre vagy vele közös háztartásban élõ hozzátartozójára vonatkozóan információgyûjtõ tevékenységet kezdenek, e tényrõl a miniszter tájékoztatja a bizottság elnökét vagy alelnökét. Ebben a körben a 102. számú módosító javaslatot elfogadták a bizottságok, melyet Boross Péter képviselõ úr nyújtott be. Õ azt javasolta, hogy ne csak a bizottság elnökét, hanem "és alelnökét" is értesíteni kelljen errõl a vizsgálatról, információgyûjtõ tevékenységrõl.
(12.30)
Ennek kapcsán az alkotmányügyi bizottságban fölvetõdött az a kérdés, amivel én indokoltam a 104. számú javaslatomat. A Házszabály jelenleg a bizottság elnökét egyenlõnek tekinti a bizottsági tagokkal, tehát õ egy olyan személy, aki elsõ az egyenlõk között, de a bizottsági elnököknek nincs a Házszabály alapján olyan többletjogosítványuk, amely alapján õk különféle információk birtokában lehetnek, amit nem osztanak meg a bizottsági tagokkal. Ezért jelentett nekünk nehéz problémát, hogy a bizottság elnökét vagy alelnökét, a bizottság elnökét csak vagy a bizottságot kelljen értesíteni errõl a kérdésrõl. Hiszen ez a fajta javaslat egy új intézményt teremtene meg, mert ha az a célja ennek a javaslatnak, hogy a bizottság elnöke és alelnöke - vagy alelnöke, teljesen mindegy - a megkapott információt nem oszthatja meg a bizottsági tagokkal, akkor ez egy idegen test a Házszabályunk általános rendelkezéseihez képest. Akkor viszont elvarratlan ez a szál, és tovább kellene vinni a gondolatot, hogy hogyan oldható meg az, hogy olyan információk és tények birtokába kerülhet egy bizottság elnök vagy alelnök, amit nem tud megosztani a bizottsági tagokkal. Ha az a cél, hogy a bizottság elnöke, aki az információt megkapta, ezt az információt tovább tudja adni a Házszabály általános szabályai szerint, akkor csak a bizottságot kellene értesíteni, hiszen arra kialakult szabályok vannak, hogy a bizottsághoz érkezõ információkról az elnök milyen módon - szóban, írásban vagy egyéb módon - tájékoztatja a bizottság tagjait. Valószínûleg nem ez volt a jogalkotó célja, és itt be akarta fejezni az információáramlást, meghagyni ezt a bizottsági elnöknek vagy alelnöknek.
Még egy fontos kérdés felvetõdött. Nagyon örülök, hogy a miniszter úr elfogadta azt a javaslatot, hogy garanciális szempontként kerüljön bele, hogy mindig ellenzéki lehessen a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. Azonban ez azt is feltételezi, hogy az alelnöknek vagy adott esetben az alelnököknek - ezt sem lehet tudni, mert ezt is csak egy szóbeli megállapodás szabályozza - nyilván kormányzó pártiaknak kellene lenni. Ha vagylagosan marad meg ez a szöveg, ez azt jelenti, hogy a miniszter úr eldöntheti, hogy adott kérdésben a kormányzó párti alelnököt vagy az ellenzéki elnököt értesítse-e. Miután az alkotmányügyi bizottság észlelte azt, hogy sehogy nem teremthetõ meg az összhang a Házszabály általános rendelkezéseivel, ezért a legközelebbi alkotmányügyi bizottsági ülésen fogunk erre a kérdésre visszatérni, és próbálunk a Házszabálynak megfelelõ módosító javaslatot elõterjeszteni.
Az ugyanebbe a fejezetbe tartozó 116. számú módosító indítványomat is szeretném most indokolni. A törvényjavaslat 19. §-ának (1)-(7) bekezdései szabályozzák azt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság milyen eljárás következtében alakulhat meg. Az én módosító indítványom a teljes 19. § elhagyására irányul. Megítélésem szerint ez egy olyan kérdés, amelyet nem szabad a nemzetbiztonsági törvényben szabályozni, illetõleg mielõtt a nemzetbiztonsági törvény ezt szabályozza, ezt a kérdést a Házszabályban kellene szabályozni. Ugyanis az alkotmány 24. § (4) bekezdése azt mondja, hogy "az Országgyûlés mûködésének szabályait és tárgyalási rendjét házszabályban állapítja meg".
1994 szeptemberében, amikor az új Házszabályt elkészítette az Országgyûlés, két dologról döntött. Az elsõ a Házszabály formája vagy mûfaja, hogy milyen formában alkotja meg a Házszabályt. Miután az alkotmány a formára, erre a mûfajra nem ír elõ semmiféle kötelezést, dönthettünk volna úgy, hogy ezt törvényben szabályozzuk, de az Országgyûlés úgy döntött, hogy országgyûlési határozatban kívánja ezt szabályozni. Nem a véletlen hozta ezt a döntést, hiszen évekig tartó vita elõzte meg a mûfajra vonatkozó vitánkat, hiszen az Országgyûlés szuverenitásának egyik biztosítéka az, hogy ez ne törvény legyen, hanem országgyûlési határozat, hogy egyetlen kicsi aktus erejéig se rendelõdjék alá az Országgyûlés Házszabálya a végrehajtó hatalomnak. Nagyon örültünk, amikor az új parlament egyetértett velünk abban, hogy ez országgyûlési határozati forma legyen. Ugyanakkor szeptemberben nemcsak a formájáról döntöttünk, hanem a tartalmáról is.
Hogyan konkretizálódik az alkotmány 24. §-a, melyek a mûködés szabályai és mi az Országgyûlés tárgyalási rendje? A Házszabály szabályozási tárgya - ha megnézzük a tárgymutatóban - kezdõdik az Országgyûlés megalakításának szabályaival, szervezetének taglalásával, melybõl a bizottságokról szóló IV. fejezet nagyon fontos e körben. A bizottsági fejezet fõbb címei: az állandó bizottságok létrehozása, az állandó bizottságok hatásköre, a bizottságok megalakítása, a bizottsági tagok, az ideiglenes bizottság, az eseti bizottságokra vonatkozó külön szabályok és a vizsgálóbizottságokra vonatkozó külön szabályok. A Házszabály 28-tól 37-ig terjedõ szakaszai tartalmazzák a bizottságokra vonatkozó fõ- és külön szabályokat, az általános és speciális szabályokat. E részletes szabályozás egyike sem tartalmaz utalást arra, hogy az Országgyûlés mikor, milyen esetben térhet el - egyáltalán eltérhet-e - a házszabályi rendelkezéstõl.
A Házszabály negyedik részének IV. fejezete szabályozza a különleges eljárásokat. Ezek: a költségvetési törvény eljárása, a nemzetközi szerzõdés, a kivételes eljárás és a mentelmi és összeférhetetlenségi szabályok. A Házszabálynak van egy speciális szabálya - ez a 140. § -, amely a Házszabálytól való eltérést kivételesen, egyedi esetekben, négyötödös szavazattal engedi meg. E garancia is azt szolgálja, hogy azért szabályoz a Házszabály, hogy ettõl ne lehessen eltérni.
Nem ugyanolyan többséggel tér el a Házszabálytól az Országgyûlés egyedi esetben sem, mint amilyen többséggel hozta meg magát a Házszabályt. Mert a jogbiztonság, a kiszámíthatóság fontos alapelv, és ezért négyötödös szavazat kell egyedi esetben. Szervezeti, eljárási kérdésekben nyilván még ezt a kivételességet sem engedi meg a Házszabály, és nem is rendelkezik errõl. Az én megítélésem szerint itt a kör bezárult. Tehát nincs az Országgyûlésnek külön eljárása a Házszabályon kívül.
A Házszabály 29. §-ának (1) bekezdése rögzíti az állandó bizottságokat. Azt mondja, hogy az állandó bizottságok, melyek az alkotmányban, más törvényben és Házszabályban meghatározott hatásköröket gyakorolják. Erre a szakaszra hivatkozott a miniszter úr még az általános vitában is. Megítélésem szerint ez azt jelenti, hogy törvény is határozhat meg hatáskört és feladatot. Így jártunk el a miniszter úr által is hivatkozott honvédelmi törvény esetében. A honvédelmi törvény 6. §-a feladatot állapít meg a már házszabályszerûen megalakult állandó bizottságunknak. Azonban e feladatmeghatározásnál is ügyelni kell a törvényhozónak arra, hogy a feladatmeghatározás a Házszabály egyéb rendelkezéseivel összhangba hozható-e. Tehát csak olyan feladat állapítható meg az állandó bizottságnak, mely összhangban áll a Házszabállyal, amit az alkotmány 24. § (4) bekezdése a Házszabályra utal, azt azonban külön törvény nem szabályozhatja. Mert a törvény így elvonná a Házszabály alkotmányban biztosított szabályozási tárgyát és jogát.
Gondolják meg: ha törvény szabályozhat eltérõen a Házszabálytól, akkor talán azt is ki kellene mondani, hogy feles törvény mégsem szabályozhat, de kétharmados törvény szabályozhat; tehát egy káosz keletkezne, és a mindenkori parlamenti többségi döntés ellen hathatna az, ha akár egy feles törvényben ellenkezõ eljárást lehetne megállapítani, mint amit a Házszabály szabályoz.
A nemzetbiztonsági bizottsági és - most már, a módosító javaslatok ilyen stádiumában mondhatom, hogy - a honvédelmi bizottsági eljárás is ebbe a körbe tartozik, a megalakításra vonatkozó szabályokat szabályozza ez a javaslat. Azonban az általános jelöléstõl eltérõ módon új fogalmakat vezet be, és ez a fogalom a jelölés érvényessége, és az általános döntéstõl és határozathozataltól eltérõ határozathozatal biztosítja azt, hogy az Országgyûlés elnöke vagy a nemzetbiztonsági bizottság többségi döntéssel dönthessen egy képviselõ tagságáról, hogy lehet-e a nemzetbiztonsági bizottságnak a tagja. Hiszen a Nemzetbiztonsági Hivatal fõigazgatója készít egy szakvéleményt. Megállapítja, hogy egy, a frakciója által jelölt képviselõvel szemben kockázati tényezõ merült fel, ezért nem alkalmas a bizottságba.
(12.40)
Ha a frakciója úgy dönt, hogy ez egy jelentéktelen dolog és ennek ellenére fenntartja a képviselõ jelölését, akkor a képviselõ jelöltségérõl az Országgyûlés elnöke vagy a bizottság többséggel szavaz. Ez az én megítélésem szerint nagyon idegen test egy többpárti parlamentben.
És ez az értelmezés rávilágít még egy problémára. Ha kockázati tényezõ áll fenn, nyilván ezt a végrehajtó hatalom egyik szerve egy szakvéleményben állapítja meg. A benne foglaltak biztonsággal nem állapíthatók meg, független szerv elõtt nem megerõsített, és nem is erõsíthetõ meg, mert még bírói kontroll sincsen. Ezt követõen hozza meg a döntést az országgyûlési képviselõ felett a bizottság többsége vagy az Országgyûlés elnöke.
Még egy dologra szeretnék kitérni, és ez a Házszabály 13. §-a, amelyre a miniszter úr az általános vitában is hivatkozott: a Házszabálynak van egy olyan rendelkezése, hogy amennyiben a törvény kivételt nem tesz, Országgyûlés tisztségébe, bizottságába bármelyik képviselõ megválasztható. Ebbõl a logikából következhet az, hogy törvény kivételt tehet; erre ad felhatalmazást a Házszabály.
A jogalkotó eredeti szándéka szerint ez az országgyûlési tisztségek és tagságok együttes viselésének kizárására vonatkozott - például miniszterek és államtitkárok. A jogalkotási törvény 7. §-a szerint, ha a képviselõ miniszterelnök, miniszter, politikai államtitkár, nem lehet országgyûlési képviselõ, elnök, alelnök, jegyzõ és bizottság tagja. Tehát vannak olyan szabályok, amelyek összeférhetetlenségeket állapítanak meg, ezért meg kellett tenni ezt a fajta kivételt. Tehát hogyha a jogalkotó eredeti szándékáról akarunk beszélni, akkor az erre irányul.
Ha azonban megpróbáljuk tágan értelmezni, szó szerinti szövegezésében azt, hogy mit jelent, hogy kivételt tehet törvény, akkor maximum azt tudjuk ebbe belemagyarázni, hogy tartalmazhat egy törvény kivételt; például valamilyen kizáró körülményt vagy feltételt. Azonban az országgyûlési képviselõre vonatkozóan, ha a kivételt el is fogadom, de hogy ezt a kivételt hogyan, milyen eljárásban teszi meg a Ház és milyen mûködési formában fogja ezt az eljárást szabályozni, ezt akkor is csak a Házszabályban tudná megtenni. Még ha el is tudnám azt fogadni, hogy a törvény kivételt állapíthat meg, de hogy ezt milyen eljárásban teszi, ezt csak Házszabályban lehetne szabályozni.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)