WACHSLER TAMÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is az "és/vagy" problematikájával szeretném kezdeni. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslatnak az a megfogalmazása, illetve a javasolt módosítása, ami úgy szól, hogy az elnököt és az alelnököt kell tájékoztatni, egy rendkívül szemérmes megfogalmazása annak a ténynek, hogy lehetséges olyan szándék, hogy nem célja a törvényalkotónak, illetve a végrehajtó hatalomnak, hogy errõl a vizsgálatról - ami egy országgyûlési képviselõvel szemben vagy az õ környezetében elindul - az adott képviselõ pártjához tartozó bizottsági tag tájékozódjon.
Nem állítom azt, hogy ez helybõl antidemokratikus, kétségkívül lehet olyan példákat sorolni demokratikus országokból, amikor nem jogi, hanem jogon kívüli vagy a jogszabályok mögötti eszközökkel korlátozzák nem demokratikusnak tartott pártok bizonyos demokratikus jogait.
(13.10)
Hogy csak egy példát mondjak, az ország megnevezése nélkül: egy rendkívül demokratikusnak tekintett NATO-tagállam egyik parlamenti képviselõjével beszélgettem arról, hogy hogyan mûködnek együtt a pártok ennek az országnak a honvédelmi bizottságában. Aztán feltettem egy kérdést, amely úgy szólt, hogy a hidegháború csúcspontján vajon ennek az országnak a parlamentjében egy kommunista képviselõ a védelmi bizottságban hozzájuthatott-e azokhoz az információkhoz, amelyeket a NATO mûködésével, fõleg a nukleáris tevékenységgel kapcsolatban a bizottság megkapott. A válasz egy sejtelmes mosoly volt. Amikor még egyszer megkérdeztem, akkor azt mondták, hogy természetesen nem - annak ellenére, hogy a Házszabály ezt nem tiltja.
Ebbõl az következik, hogy nem az a demokrácia ismérve, hogy minden képviselõ hozzájuthat-e ahhoz az információhoz, hogy vele szemben folyik-e ilyen vizsgálat, avagy nem. De akkor ezt mondjuk ki! Azt gondolom, hogy az alkotmányügyi bizottságnak a még hátralévõ vitája és az annak eredményeképpen kialakuló modell választ fog adni erre a kérdésre, és remélem, választ fog adni arra a problémára is, hogy Magyarország és sok más európai ország is bizonyos szempontból különbözik az angolszász demokráciáktól, mégpedig többek között abból a szempontból, hogy ezekben az országokban nem két párt van a parlamentben, hanem ennél több, amibõl az következik, hogy vannak olyan pártok, amelyek elnököt vagy alelnököt delegálnak a nemzetbiztonsági bizottságba - ergo értesülnek arról, ha ilyen vizsgálat kezdõdik -, és vannak olyan pártok, amelyek nem. Úgy gondolom, a pártok közötti egyenjogúság szempontjából is meg kell vizsgálni ezt a kérdést.
A Dávid Ibolya képviselõtársunk és a miniszter úr között folyó vitának egy másik lényeges pontja a bizottsági tagok megválasztási eljárása. Bár miniszter úr elismeri, hogy ez az eljárás jogilag nem tekinthetõ kifejezetten elegánsnak, de azt az érvet állítja ezzel szembe - egy önmagában kétségkívül súlyos érvet -, hogy ez a bizottság mûködése folytán olyan információkhoz fog hozzájutni, amelyeknek a kiszivárgása az ország biztonságát alapvetõen befolyásolja. Ez természetesen igaz. Ha azok az információk kiszivárognának, amik ott elhangozhatnak, az semmiképpen nem tenne jót az ország biztonságának.
Elhangozhatnak - mondtam, és nem véletlenül mondtam ezt, ugyanis az én megítélésem szerint ennek a törvénynek a legsúlyosabb problémája az, hogy nem ad semmiféle garanciát arra, hogy ezek a fontos információk valóban el is fognak hangzani a nemzetbiztonsági bizottság ülésén. Egy olyan új elem kerül be a magyar jogrendbe, amely - információim szerint - sehol máshol nem jelenik meg a magyar jogrendben. Elõször teremtõdik meg a lehetõsége annak, hogy a törvényhozó hatalom valamely képviselõje vagy valamely bizottsága egyenes és világos kérdésére a végrehajtó hatalom egy képviselõje - a miniszter vagy valamely fõigazgató - azt mondhassa, hogy kérem szépen, én erre a kérdésre nem fogok válaszolni. A 16. § lehetõséget teremt arra, hogy ilyen választ kapjanak a bizottsági tagok.
Ezzel kapcsolatban módosító indítványt adtunk be - amelyet a bizottságok egy része nem támogatott, a honvédelmi bizottság támogatta -, amivel legalább annyit elértünk, hogy ennek kapcsán a nemzetbiztonsági bizottság egy csatlakozó módosító indítványt - legalábbis tartalmilag csatlakozó módosító indítványt - nyújtott be, amely ezt a lehetõséget finomítja és korlátozza, tehát bizonyos körben mégiscsak megengedi a bizottság számára, hogy hozzájussanak a kért információhoz.
Úgy gondolom, ez mindenképpen örvendetes elmozdulás az eredetileg javasolt szöveghez képest, de az alkotmányos problémát és az elvi problémát nem oldja meg. Azt az elvi problémát, azt a régi dilemmát, amely a Magyar Országgyûlésnek a mûködésében búvópatakként legalább öt éve figyelhetõ meg és bukkan elõ mindig, hogy amikor véleménykülönbség következik be a törvényhozás valamely testülete és a végrehajtó hatalom valamely képviselõje között, akkor ki az erõsebb, kié a végsõ szó. A magyar alkotmány ebbõl a szempontból megítélésem szerint teljesen egyértelmûen fogalmaz; azt mondja, hogy a törvényhozó hatalom az erõsebb, a végrehajtó hatalomnak nincs lehetõsége a kibúvásra, sõt azt a lehetõséget sem biztosítja, hogy a két hatalmi ág véleménykülönbsége esetén a harmadik hatalmi ág mondja ki a végsõ szót, tehát hogy például a törvényhozó vagy a végrehajtó hatalom a bíróságtól kérje a vitának az eldöntését. Tehát az alkotmány és a törvények egyértelmûvé teszik, hogy a törvényhozó hatalom az erõsebb. Ezt én egyébként helyesnek tartom.
Ez itt és most megszûnik, ami nemcsak egy elvi problémát vet fel, hanem azt a problémát is felveti határozott meggyõzõdésem szerint, hogy a törvény elfogadása esetén ezen a ponton alkotmányellenes lesz, és felveti azt a lehetõséget, hogy ha valaki az Alkotmánybírósághoz fordul, akkor az Alkotmánybíróság esetleg megsemmisíti, és ezzel a törvény "kilyukad", és az egész alapkoncepciója szûnik meg.
A következõ problémakör, amirõl beszélni szeretnék, az visszakanyarodik az elõzõhöz, ez pedig a parlamenti képviselõkkel kapcsolatos ellenõrzések, illetve az ezzel kapcsolatos garanciális rendelkezések. Ez a rendelkezés megtöri a törvény általános logikáját, ami úgy szól, hogy konkrét esetrõl, konkrét vizsgálatról a törvényhozás, illetve annak szuperbizottsága, a nemzetbiztonsági bizottság csak akkor értesül, ha ez a vizsgálat valamilyen módon fölveti a törvénysértés gyanúját. Ezt a logikát megtöri az eredeti törvényszöveg, amikor azt mondja, hogy egy országgyûlési képviselõ elleni vagy annak a környezetében folyó vizsgálat önmagában is okot szolgáltat arra, hogy errõl valamilyen formában - a vitatott formában - értesüljön a nemzetbiztonsági bizottság.
Úgy hiszem, ez nagyon fontos és garanciális rendelkezés annak érdekében, hogy ne fordulhasson elõ az, ami a III/III-as szolgálat mûködése idején rendszeres és rendszerszerû volt, hogy a titkosszolgálatok igazi mûködése vagy egyik legfontosabb célja az, hogy az aktuális kormány érdekében az aktuális ellenzéket nemtelen eszközökkel hozza hátrányos helyzetbe. Tehát fontos ez a rendelkezés, de szerintem így önmagában nem éri el a kívánt eredményt. Egy pártnak ugyanis nemcsak a parlamenti képviselõi és adott esetben stratégiai titkainak birtokában lévõ személyei a fontosak, hanem azok a személyek is, akik a pártnak a háttérben lévõ szürke eminenciásai, ha tetszik, azok a pártvezetõk, akik nincsenek jelen a parlamentben, ergo nem élvezik ezt a védelmet, hanem csak a háttérben rendelkeznek a párt titkaival. Az elõzõ ciklusból számtalan példát lehetne felsorolni, olyan neveket, akik a pártjaikban sokkal fontosabb beosztást töltöttek be, mint akárhány országgyûlési képviselõje az adott pártnak. Úgy gondoljuk, hogy a visszaélések lehetõségének kizárása érdekében volna fontos, hogy valamilyen formában lehetõség legyen arra is, hogy a pártvezetõk is élvezhessék ezt a kvázi védelmet.
A következõ problémakör, amirõl szólnék ebben a körben, az a 92. számú ajánlási pont, amely arról szól, hogy a nemzetbiztonsági bizottság hogyan alkalmazhat szakértõket. Módosító indítványunk két ponton javasolja módosítani a szabályozást. Az elsõ egy - számunkra legalábbis - fontos elvi kérdés, mégpedig az, hogy a nemzetbiztonsági bizottság, bár speciális bizottság, elvileg speciális jogosítványokkal, és mint hallottuk, speciális megkötésekkel, de mégiscsak egy parlamenti bizottság, amelyben a parlamenti pártok képviselõi ülnek, ergo egy politikai testület. Elõfordulhat, hogy ebben a politikai testületben politikai véleménykülönbségek alakulnak ki; és az is elõfordulhat - feltéve, de nem megengedve, elõfordulhat -, hogy politikai alapon foglalnak állást a különbözõ frakciók egy teljesen konkrét kérdésben is, tehát például - nem a jelenlegi kormánytöbbségrõl mondom, hanem egy általános kormánytöbbségrõl - politikai okból védik egy vitában a kormányt.
(13.20)
Mi úgy gondoljuk, hogy a valóban mûködõképes ellenõrzés szempontjából fontos, hogy nem a bizottság vagy ne csak a bizottság, hanem annak egyes tagjai is folyamodhassanak szakértõk segítségéhez. Olyan szakértõk segítségéhez, akik valóban értenek ehhez a területhez, és akik a dolgok logikája folytán nagy valószínûséggel a szolgálatokhoz tartoznak, ott dolgoznak, de azért, hogy az ne lehessen valamiféle választás elõtti versenyfutás a szolgálatok munkatársai között, azért nem javasoljuk módosítani azt a szabályt, hogy ezt csak a szolgálat fõigazgatójának az engedélyével tehessék meg.
Ugyanebben a körben egy másik módosítási javaslatunk, még pontosabban, ennek a módosító javaslatnak másik része az, hogy ne tévesszük szem elõl: a nemzetbiztonsági bizottság munkájának csak része - bár fontos része - a végrehajtó hatalom ellenõrzése; vannak törvényhozói feladatai is. Szerintem nem szabad kizárni azt, hogy e feladatok érdekében is igénybe vegyék a bizottság tagjai, illetve a bizottság a titkosszolgálatokhoz tartozó személyek szakértõi segítségét.
És végezetül itt szeretném bejelenteni, hogy bár ebbe a körbe tartozik a 91. számú módosító indítvány, annak egy-egy összefüggése miatt a vita egy késõbbi szakaszában szeretnék majd azzal foglalkozni. Köszönöm szépen.