KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnöknõ! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak! A közúti közlekedésrõl szóló törvény módosítása, azt hiszem, mindenképpen szükséges. Egyetértek az elõterjesztõ miniszter úrral a tekintetben, hogy a '88-as törvény elfogadása óta eltelt idõszak számos olyan ponton megvilágította a törvény avultságát, amelyet a mostani módosító javaslat orvosolni igyekszik. A törvényjavaslattal kapcsolatban három pontról szeretnék beszélni.
Az egyik - talán legfontosabb - újdonsága a törvényjavaslatnak az, hogy az eredeti állapothoz képest megteremti az autópályadíj szedésének lehetõségét, amit értelemszerûen csak jogi oldalról biztosít. Hogy autópályadíjat fognak-e szedni Magyarországon vagy nem, az nyilván egy késõbbi döntést igényel. Valószínû, ez az egyik olyan pont, amit a leginkább fognak vitatni Magyarországon az autósok és általában a választópolgárok, nevezetesen, hogy az állam feladata-e, hogy ingyen biztosítsa a megfelelõ mennyiségû autópálya- kapacitást Magyarországon, vagy pedig - miután szembesülünk azzal a ténnyel, hogy nincs elegendõ pénzünk autópályára - lehetõvé tesszük, hogy olyan koncessziós társaságok is bevonuljanak erre a piacra, amelyek autópályadíjat szednek, és így próbálják az autópálya-építésre befektetett pénzüket megtéríteni.
Azt hiszem, ez a vita sohasem fog igazán eldõlni, mert nyilván mindig lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy az autópályadíj a magyar szokásokkal ellentétes, a mindenkori kormánynak kötelessége lenne az autópályákat megépíteni autópályadíj nélkül; az üzemanyag árszerkezetében, az Útalapban ott van az a pénz, amit a kormány egyébként is központosít: ebbõl kellene biztosítani a fedezetet az autópálya építésére.
Azt hiszem azonban, hogy látni kell: az ország nincs abban a helyzetben, hogy belátható idõn belül olyan mennyiségû pénzt fordítson autópálya-építésre, amennyi az általunk feltételezett szükséges minimum. Éppen ezért szembe kell nézni azzal a helyzettel, hogy az autópályadíj valószínûleg Magyarországon elõbb-utóbb elfogadott dologgá válik.
Azt hiszem, ezt a kérdést talán úgy lehet megközelíteni, hogy vagy nincsen autópályadíj és autópálya sincs, vagy van autópályadíj és van autópálya is. Nem kötelezõ igénybe venni, mindenki dönthet, van-e pénze arra, hogy azokat az elõnyöket, amik az autópályával és az autópályán való közlekedéssel járnak, igénybe veszi vagy nem óhajtja igénybe venni. Ez döntés kérdése - viszont ebben az esetben külön figyelni kell a közlekedési kormányzatnak arra, hogy ne alakuljanak ki elviselhetetlen helyzetek azokon az útvonalakon, ahol az autópálya elkerülésére lehetõség van. Nyilvánvalóan sokan lesznek olyanok, akik ezt a lehetõséget igénybe fogják venni. Éppen ezért jó elõre, most, amikor ezek a viták fölvetõdnek - és esetleg pro vagy kontra valaki leteszi az asztalra az álláspontját, és arról szemmel láthatólag nem próbál lehátrálni, azt hiszem, már ekkor -, figyelembe kell venni az országos úthálózat-építési koncepciókban, illetve az autópálya-hálózat bõvítési terveiben, hogy ezek a helyzetek hol alakulhatnak ki, hogy ezekre elõre fel tudjunk készülni. Abban az esetben ugyanis - és ezt nagyon fontos hangsúlyozni -, ha Magyarországon a koncessziós autópályákat úgy építik meg, hogy közben a közlekedési önkormányzat ezekre a helyzetekre nem készül fel, akkor még azoknak a pártfogását vagy szimpátiáját is elveszti a kormányzat, akik esetleg tudomásul vennék az autópályadíjat, de azt nem tudják tudomásul venni, hogy ezzel együtt megoldhatatlan helyzetek alakulnak ki máshol.
A másik olyan kérdés, amirõl e törvény kapcsán szeretnék beszélni, az úgynevezett reklámhordozók és azok elhelyezése a közutak mentén. Az világos, hogy Magyarországon mára lényegében tarthatatlan állapot alakult ki a közutak mentén elhelyezett reklámhordozók terén. Nemcsak azért, mert nagyon sok van belõlük, és nemcsak azért, mert a szaporodásukat az azt szabályozni hivatott hatóságok nem hogy korlátozták volna, hanem inkább még támogatták is. Ez különösen az önkormányzati területeken elhelyezett reklámhordozókra igaz, hiszen ebbõl bevétel van, és azt látni kell, hogy ha ebbõl bevétel van, akkor minden olyan hatóságnak, amely ebben szerepet játszik - és a bevételbõl is részesedik - az az érdeke, hogy ezt a folyamatot elõsegítse.
Részben ennek is tudható be az a helyzet, ami Magyarországon kialakult, ami semmilyen szempontból nem tartható - még reklám szempontból sem. Ugyanis a reklámhordozónak az a tömege, ami ma az országutak, a közutak mentén található, ennek a reklámhordozónak az értékét rontja le. Különösen igaz ez akkor, hogyha Magyarországon a parlament végre a reklámtörvény meghozatalával szabályozza a kültéri médiák reklámozási lehetõségeit. Ha például - és én úgy tudom, ez egy viszonylag kézenfekvõ javaslat - az úgynevezett kültéri médiákon - ezek az óriásreklámok, meg a kisebb reklámtáblák és egyéb reklámhordozók az országutak mentén -, ha ezeken a reklámhordozókon bizonyos jellegû termékek reklámozását a parlament korlátozni fogja - például alkohol, gyógyszerek, dohányipari termékek stb. -, akkor ezeknek a reklámhordozóknak a reklámértéke még inkább lecsökken. Éppen ezért azt hiszem, hogy ma a reklámpiacon, illetõleg a reklámhordozók piacán szereplõ vállalatoknak is érdekükben áll, hogy egy normális szabályozás alakuljon ki, hogy ez a média ne értékelõdjék le végletesen. Különösen igaz ez a rossz, rossz minõségû, rossz helyen lévõ kültéri médiákra.
A szabályozásban azonban van egy rés, amire egy másik képviselõtársam már utalt, nevezetesen az, hogy ma Magyarországon nagyon sok ilyen reklámtábla van szerte a közutak mentén, és valószínûleg nem elégséges az a szabályozás, amit a törvényjavaslat, illetõleg a módosítás elénk terjeszt; nevezetesen: amennyiben a közút kezelõje kezdeményezi a közlekedési hatóságnál ennek az engedély nélküli vagy rossz helyen lévõ reklámhordozónak a leszerelését, akkor a szabályokat megszegõket kötelezni kell arra, hogy ezt a reklámhordozót eltávolítsák. Magyarul arról van szó, hogy majd az önkormányzat vagy a közút kezelõje szól a hatóságnak, a hatóság meg kötelezi a tulajdonost, aki kihelyezte oda a reklámhordozót, hogy szedje ezt le. Ebben a körben két dolog hibádzik.
Az egyik az, hogy a legtöbb közútkezelõnek - és az önkormányzatok egyértelmûen idetartoznak ott, ahol ilyen van - nem érdeke, hogy leszedjék ezeket a reklámtáblákat, mert bevételt realizálnak belõle. Éppen ezért aligha fogja õ kezdeményezni még az esetleg rossz helyen lévõ vagy a szabályozással ellentétes módon kint lévõ reklámhordozó levételét is. Éppen ezért meg kell fontolni, hogy a közúti hatóságnak milyen egyéb jogosítványokat adunk, hogy ne csak - a szövegbõl most ez is kiolvasható, hogy csak - a közúti kezelõ kezdeményezésére lehessen ezeket a reklámhordozókat levenni.
A másik: akik ilyeneket telepítenek - és általában tudják, hogy rossz helyre telepítették õket, mármint a reklámhordozókat -, azoknak nyilván nem érdekük, hogy ez a levétel gyorsan megtörténjék. Miután rengeteg ilyen kültéri reklámhordozó van, azt hiszem, egy olyan szabályozást közbe kellene iktatni, hogy amennyiben záros határidõn belül a felszólított - nevezetesen a tulajdonos - nem szedi le ezeket a reklámhordozókat, akkor a közlekedési hatóság saját hatáskörben eljárhasson, megbízhasson egy céget a leszedéssel, vagy saját maga leszedje - azzal a kitétellel, hogy természetesen ennek az eljárásnak a költségeit a tulajdonos, a reklámhordozó-tulajdonos vagy az azt kihelyezõ állja.
(18.50)
Ez arra a lehetõségre is megoldást kínál, amit egy szocialista képviselõtársam vetett fel, hogyha olyan cég helyezte ki ezt a reklámot, amely már rég megszûnt, akkor értelemszerûen azt nem is fogja levenni senki sem. Ebbõl a módosításból nem derül ki, hogy akkor mi az eljárás.
Azt hiszem, hogy ilyen jogosítványokat bátran lehet adni a közlekedési hatóságoknak, és az eljárások egy része legalább megtérülhet akkor, ha ennek az eljárásnak a költségeit át tudják hárítani az egyébként erre kötelezett, de ennek a kötelezettségének eleget nem tévõ jogi személyre.
A harmadik kérdés, amirõl beszélni szeretnék, nincs a törvényben, de úgy gondolom, hogy a törvényben kellene szabályozni. Ez egy olyan probléma, amely Magyarországon egyre inkább problémát jelent - fõleg a városokban - az úgynevezett fekvõrendõrök ügye.
Aki autóval járt már lakott területen, ahol ilyen közlekedési mûtárgyak vannak - ez egy bukkanószerûség, mikor milyen kivitelezésû, a közúton az útirányra merõlegesen -, az tudja, hogy Magyarországon a fekvõrendõrök mûszaki kivitelezése, elõrejelzése, egyáltalán az elhelyezés rendje nem megoldott. Ahány fekvõrendõr van az országban az annyiféle. A legtöbb esetben ezek nincsenek elõre jelezve, tehát az autós például rossz látási viszony esetén, ne adj' isten behavazott úton, nem tud felkészülni arra a helyzetre, hogy egyszer csak ott van egy változó magasságú, de az õ haladását drasztikusan akadályozni hivatott mûtárgy, a köznyelven fekvõrendõrnek hívott valami, amely sok esetben olyan helyen van, amit a közlekedés logikája nem indokol. Érdemes lenne talán pusztán az érdekesség kedvéért egy felmérést végezni, hogy a fekvõrendõrök hány százaléka található fontos önkormányzati pozícióban lévõ emberek lakása vagy utcája elõtt vagy ezeken az útvonalakon. Én tudok jó néhány ilyet, aminek egyébként egyéb indoka nincs. Ezért azt gondolom, hogy pontosan az autósok és a közutak védelmében is valamilyen szabályozást ki kell alakítanunk a fekvõrendõrök elhelyezésére, annak elõrejelzésére, arra, hogy valóban a közlekedés biztonságát szolgálják ezek az objektumok. Ma ez teljesen hiányzik. Még egyszer, az az autós képviselõtársam, aki már járt ilyen helyen, az tudja, hogy nagyon meglepõ károkat tudnak okozni ezen mûtárgyak az autókban, amit nyilván el akarunk kerülni. A fekvõrendõr intézményét, azt gondolom, hogy néhány közlekedési szempontból indokolt helyen fenn kell tartani, de szabályozni kell, mert egyébként így a közlekedés biztonságát veszélyezteti. Ez sajnos nincs a törvényben. Én nagyon remélem, hogy a bizottsági vitában erre a minisztérium munkatársaival ki lehet találni valamit és a parlamenti képviselõk elõ tudnak terjeszteni olyan módosító indítványt, amely, ezt a módosítást kihasználva, megteremti azokat a paragrafusokat, ahol ezt a kérdést szabályozni lehet. A Fidesz ehhez felajánlja a közremûködését, mert úgy gondoljuk, hogy ez egyelõre hiányzik a törvénybõl. Ez nyilván még nem olyan nagy probléma, de az idõ elõrehaladtával nagyobb probléma lehet, amire nekünk választ kell adni.
Összegzésképpen, bár valóban a törvény - lehet így fogalmazni - meglehetõs sietséggel került a Ház elé, és rekord gyorsasággal fog valószínûleg a parlament ezzel foglalkozni, illetõleg a végszavazás nagyon gyorsan bekövetkezik, én azt hiszem, hogy ezzel együtt egy jó törvényt lehet alkotni, illetõleg olyan módosításokat lehet eszközölni a '88-as törvényen, ami az idõközben felmerülõ problémákra választ ad.
Én mindenkit óva intek arról, hogy például az úthasználati díj kérdését arra egyszerûsítse le, hogy innentõl úthasználati díj van vagy nincs Magyarországon. Ez a kérdés nem most van szerintem napirenden, hanem akkor lesz napirenden, amikor ilyen koncessziós kiírások, pályázatok, tervek a parlament elé kerülnek, de nyilván ezt akkor kell megtárgyalni vagy megvitatni, amikor az országos úthálózati vagy autópálya fejlesztési koncepciót a képviselõk akár a bizottság, akár a parlament plenáris ülésén vitatják.
Önmagában abban - én megvallom õszintén - nem találok semmi kifogásolni valót, hogy a törvényhelyet, a lehetõségét megteremtsük annak, hogy ezt a fejlesztési eszközt igénybe vegyük. Ez még nem az autópálya díj mellett vagy ellen szóló döntés lesz, erre mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét, mert egyes képviselõtársak, akik elõttem szóltak, megpróbálták ilyen szinten beállítani a törvényt. Szerintem ez a megvilágítás így nem helyes.
Remélem, hogy ezt a törvényt még ezen az ülésszakon vagyis a karácsonyi szünet elõtt elfogadjuk. Én nem látok olyan súlyos problémát, ami ezt lehetetlenné teszi. Remélem, hogy egy jó törvényt tudunk alkotni, ami ugyan meghúzódik a költségvetési törvény árnyékában, de ettõl függetlenül egy nagyon fontos területnek a szabályozását újítja fel.
Tisztelt Képviselõtársaim! Köszönöm a figyelmet. (Taps.)