DR. WEKLER FERENC, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hosszú elõkészület után kerül sor erre az általános vitára, a területfejlesztési törvény általános vitájára ebben a parlamentben. Az év végi hajrában, azt gondolom, egy olyan törvényt tárgyalunk, amely évek, talán évtizedek óta hiányzik a magyar törvényalkotásból, és amely a következõ idõszakban nagyon fontos változásokat fog eredményezni az ország területi politikájában, a kormány, az Országgyûlés és a helyi szervek munkájában.
Több mint egy éve zajlik ennek a törvénynek a tényleges elõkészítése, az ország különbözõ helyein és térségeiben különbözõ rendezvényeken vettünk részt, és különbözõ vitákat szerveztünk ennek a törvénynek az elõkészítése során. Ugyanis nem egy egyszerû kérdés a területfejlesztés kérdése; nagyon sokszereplõs ez a területfejlesztés, nagyon sok érdek ütközik, és nagyon sok érdeket kell kiszolgálnia ennek a törvénynek.
Létezett a '90 elõtti Magyarországon is területi politika, területfejlesztési politika, az akkori idõkben ezt a tervgazdaságnak rendelte alá az akkori politika. Természetesen jogszabályok is foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel; '71-tõl kezdõdõen '85-ig különbözõ országgyûlési határozatok és különbözõ rendeletek szabályozták az akkori területfejlesztési politikát, a területfejlesztés céljait és eszközrendszerét.
A modell, ami akkor mûködött, egy központosított modell volt, amelynek a jellemzõje az, hogy fölülrõl megmondták, hogy az ország különbözõ településein és különbözõ térségeiben mi és hogyan történjék; felülrõl döntötték el, hogy melyek azok a területek, melyek azok a települések, amelyek sorvadásra vannak ítélve; és felülrõl döntöttek arról, hogy melyek azok a térségek, amelyek fejlõdhetnek, és ehhez központi újraelosztásos módszerrel adtak forrásokat és pénzeket.
Ez a modell jól-rosszul mûködhetett az elmúlt évtizedekben, de '90 óta nem mûködõképes egy ilyen modell Magyarországon, ugyanis 1990-ben alapvetõ változások történtek a gazdaságban is és a települések életében is. 1990-tõl a magántõke megjelenése alapvetõen befolyásolja a területfejlesztés módját, eszközrendszerét. A magántõke csak olyan településekre, olyan területekre megy el, ahol megfelelõen elõkészített infrastruktúrával és megfelelõ fogadókészséggel rendelkezik. A tõke, a magántõke jellemzõje az, hogy azt vizsgálja, hol tud a leghatékonyabban befektetni, hol tud a leghatékonyabban és a leggyorsabban megfelelõ mutatókat produkálni. Ehhez szüksége van háttér- infrastruktúrára, szüksége van olyan térségekre, területekre, amelyek megfelelõ elõkészítettséggel rendelkeznek, olyan településekre, ahol út-, víz- , csatorna-, telefon-, közlekedési és egyéb problémák nincsenek. A magántõke ezeket a feladatokat önmagában nem szokta átvállalni, és nem vállalta át az elmúlt években Magyarországon sem.
1990-ben egy másik fontos változás is történt Magyarországon: megjelentek a települési önkormányzatok. Azok a települési önkormányzatok, amelyek nagy önállósággal rendelkeznek, és amelyek már nem igénylik - és nem igényelték - a gyámkodást, a központi tervutasítást, és amelyek lehetõvé teszik azt, hogy Magyarországon egy másfajta területi fejlesztést, egy másfajta településpolitikát alakítsunk ki, mint az elmúlt évtizedekben.
Az elmúlt ciklusban az akkori Országgyûlés foglalkozott ezzel a kérdéssel. 1993-ban egy parlamenti határozat született, amely a területfejlesztési politika fõ céljait próbálta meghatározni. A fõ célok között a depressziós és az elmaradott térségek gazdasági felzárkóztatását jelölte meg ez az országgyûlési határozat, amely akkor biztosan egy fontos cél volt, de messze nem merítette ki a területfejlesztés egészét.
(9.50)
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy ennek a célnak a megvalósításához nincs elegendõ pénz. Az is bebizonyosodott, hogy azok a térségek, amelyek nem tartoztak a depressziós és az elmaradott térségek közé, gyakorlatilag gazda nélkül maradtak. Nem vette figyelembe ez a határozat - és általában a központi tervezés nem tudta figyelembe venni - a gazdaságilag fejlõdõ térségek ösztönzõ hatását, és nem tudott foglalkozni azzal a lehetõséggel, amit a fejlõdõ térségek vonzása jelentett. Én azt gondolom, ez a történelmi elõzmény egyértelmûen megmutatja számunkra, jelzi számunkra, hogy milyen területfejlesztési törvényt kell vagy kellene meghozni ebben a parlamentben, amelynek a fõ jellemzõje az alulról építkezés kell hogy legyen, a fõ jellemzõk között kell szerepelnie a többszereplõsségnek, és a fõ jellemzõk között kell szerepelnie a partnerségnek.
Mára világosan kell látnunk, hogy nem tudunk itt az Országgyûlésben vagy akár kormányzati szinten az egész országra kötelezõ érvényû terveket, modelleket kidolgozni, nem ismerjük az ország különbözõ térségeinek pontos jellemzõit, és el kell fogadnunk azt, hogy a helyiek, a helyben tevékenykedõk, a települések, a gazdaság helyi szereplõi, a gazdasági érdekeket és a területfejlesztési érdekeket megjelenítõk jobban ismerik az adott térség viszonyait, mint mi itt fönn az Országgyûlésben. Ezért meg kell fordítanunk az elmúlt évtizedek modelljét, és nem egy felülrõl építkezõ, hanem egy alulról építkezõ területfejlesztési rendszert kell létrehoznunk.
A Szabad Demokraták Szövetsége ennek a figyelembevételével látott hozzá a törvény elõkészítéséhez és foglalkozott az elmúlt hónapokban, az elmúlt napokban ezzel a törvénnyel. A törvény miniszteri expozéjára két héttel ezelõtt került sor a parlamentben. Meg kell mondanom õszintén, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a beterjesztett törvényjavaslattal nem ért egyet.
A törvényjavaslatnak azt a formáját, amelyet a törvényjavaslatot kezelõ miniszter, illetve a kormány beterjesztett, nem tudja támogatni. De azt is mindjárt hozzá kell tennem, hogy az elmúlt este, tegnap este fejeztük be a miniszter úrral és a szocialista frakció képviselõivel azt az egyeztetési folyamatot, amely lehetõséget nyújt arra, hogy a beterjesztett törvényjavaslaton lényeges változtatásokat hajtsunk végre. Azt is ki kell emelnem, hogy az elõterjesztõ miniszter, Baja Ferenc úr fogékony, fogadókész volt a módosításokra. Ennek szelleme remélhetõleg a majdan elfogadandó törvényjavaslatban is tükrözõdik.
A törvény elõkészítése során nagyon sok kérdés merült fel. Nagyon sokan sokféle célra kívánták felhasználni ezt a lehetõséget. Az is kérdés volt az év elején - és tulajdonképpen most is kérdés -, hogy szükség van-e egyáltalán ma Magyarországon egy területfejlesztési törvényre akkor, amikor még nem látjuk világosan, hogy a közigazgatási rendszerünk milyenné alakul; amikor kormányprogram szintjén megfogalmazódott, hogy a közigazgatási rendszer egészét át kell tekinteni; akkor, amikor állandó viták dúlnak arról, hogy milyen legyen a közigazgatás középszintje, az önkormányzati középszint; akkor, amikor vita zajlik arról, hogy Magyarországon szükség van-e a régiókra vagy nincs szükség, a megyék megfelelnek-e az európai értelemben vett régiónak és akkor, amikor az ország gazdasági helyzete miatt pénzszûke áll fenn, amikor kevés pénz van arra, hogy a területi fejlesztés céljait központilag támogassuk.
A vita végeredménye az, hogy minden probléma ellenére szükség van egy ilyen törvényjavaslatra. Azt gondolom, azt is mindjárt ki kell emelni, hogy az a megfogalmazás és az a kétely, amely felmerült, hogy úgysincs pénz, úgysem lesz pénz az ilyen célokra, tulajdonképpen nem igaz. Két okból nem igaz. Egyrészt azért nem, mert a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök nem kizárólag azok a pénzeszközök, amelyek a területfejlesztési minisztériumban vagy a Területfejlesztési Alapban jelennek meg, hanem mindazok a pénzeszközök, amelyek a különbözõ tárcáknál különbözõ alapokban fellelhetõk. Ezek a pénzeszközök ma is tízmilliárdos nagyságrendeket tesznek ki. Ezek közé tartozik a cél- és címzett támogatás, ezek közé tartozik a mezõgazdasági minisztériumban fellelhetõ alapok egy része, idetartozik az ipari minisztériumban fellelhetõ alapok egy része, idetartozik az oktatási minisztériumban fellelhetõ pénzek egy része, és sorolhatnám azokat a központi forrásokat, amelyek közvetlenül vagy közvetve a területfejlesztés céljait szolgálják.
Én azt gondolom, ha ezeket a pénzeket összeadjuk, akkor ez egy akkora mennyiség, amellyel érdemes számolni és amelyre érdemes törvényt alkotni. Azt is gondoljuk, mi, szabaddemokraták, hogy ezek a pénzek megfejelhetõk. Ezek a pénzek kiegészíthetõk nemzetközi forrásokkal akkor, ha az adott térségekben rendelkeznek megfelelõ programmal, megfelelõ elképzelésekkel, és ezekhez nemzetközi pályázatok útján pénzeket lehet szerezni. Azt gondolom, egy újabb forrással is kiegészíthetõk. Mondandómat azzal kezdtem, hogy átalakult a magyar gazdaság és a magántõke megjelenésével a területfejlesztésnek is számolnia kell.
Azt gondolom, a magántõke is hajlandó forrásokat áldozni a területfejlesztés céljaira akkor, ha ennek a hozadékát látja és egyértelmûen részt tud venni, ellenõrizni tudja a befektetett pénzeszközöket és nem kell attól tartania, hogy különbözõ közigazgatási, államigazgatási szervek ezekrõl a pénzekrõl úgy döntenek, hogy a csatlakozók, a pénzeket adók nem látják azt, hogyan és milyen eredménnyel történik ezeknek a pénzeknek a felhasználása.
Az a modell, amelyet mi támogatni szeretnénk és amelyet a jövõ héten remélhetõleg közös módosító javaslat formájában az MSZP frakciójával a parlamentnek benyújtunk, alapvetõen az önkormányzati területi társulatokra alapozza a területfejlesztés jövõjét. Azokra a társulásokra, amelyek az ország számtalan területén létrejöttek. Az elmúlt években több mint 130 ilyen társulat alakult, amelyek közös jellemzõje, hogy valamilyen cél vagy célok megvalósítására kisebb vagy nagyobb földrajzi egységet átölelõ települési körök, települési társulások jöttek létre a területfejlesztési célra.
Az a törvényjavaslat, módosító javaslat, amelyet be fogunk nyújtani, ezeknek a társulásoknak fontos szerepet szán a megyei területfejlesztési tanácsokban. Elképzeléseink szerint nem határozza meg a törvényjavaslat, hogy mekkorák legyenek ezek a területfejlesztési társulások, nem határolja le ezek nagyságát sem statisztikai, sem más módon. A településekre, illetve azokra bízza, akik ezeket a társulásokat létrehozzák. Nemcsak önkormányzatok lehetnek tagjai ezeknek a társulásoknak. A gazdasági kamarák vagy a gazdaság szereplõi éppúgy, mint például a vállalkozásfejlesztési alapítvány vagy más szervezetek, kutatóintézetek. Eltérõ módon és mértékben jöttek létre ezek a társulások az elmúlt idõszakban, többnyire egy-egy aktív polgármester, aktív helyi kutató vagy gazdasági vezetõ kezdeményezésére. De ezeknek kell döntõ szerepet játszaniuk a területfejlesztésben.
A törvényjavaslat egy követelménycsokrot fog állítani a társulásokkal szemben. Egyrészt ezeknek a társulásoknak rendelkezniük kell az adott térségre vonatkozó fejlesztési koncepcióval, elképzeléssel. És még egy kritérium: bizonyos pénzeszközöket, saját forrásokat is le kell tenni, hogy a társulás komolyságát jelezzék, akik részt vesznek ebben a társulásban.
Az igazi vitát tulajdonképpen nem is ez okozta az elmúlt években, hanem a középszint kérdése, hogy a megyei közgyûlések milyen szerepet játszanak a területfejlesztésben. Én azt gondolom, hogy egy egészséges kompromisszum született az elmúlt napokban és az elmúlt hónapokban, amelynek lényege, hogy a megyei területfejlesztési tanácsokban a megyei közgyûlések, illetve azok képviselõi, a megyei közgyûlési elnökök egy fontos tagként, a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeként vesznek részt. Tehát a megyei közgyûlés egy szereplõje lesz a megyei területfejlesztési tanácsnak, a kis társulások mellett a gazdaság szereplõi nevében a gazdasági kamarák fognak remélhetõleg részt venni ezekben a területfejlesztési tanácsokban, és a megyei munkaügyi tanácsok képviselõi. Itt is vita dúlt - az idõ rövid, nem akarom részletezni a vitát -, hogy a munkaadók és a munkavállalók milyen szerepet tölthetnek be ezen a területen.
Egy nagyon fontos kritérium lesz, hogy a területfejlesztési tanácsok szervezeti és mûködési szabályzatát konszenzussal fogják létrehozni.
(10.00)
Magyarul: az alapszabályban fogják meghatározni a szavazati arányokat, és abban fogják meghatározni, hogy hogyan mûködnek a megyei területfejlesztési tanácsok, és az alapszabály fogja rögzíteni azt is, hogy milyen módon választják meg az ügyvezetõ elnökét ezeknek a területfejlesztési tanácsoknak - és a beterjesztett javaslattal szemben az ügyvezetõ elnök nem a miniszter képviselõje, hanem szabadon választott lesz.
Hasonló szisztémában fog mûködni a regionális területfejlesztési tanács. Ennek legjellemzõbb ismérve, hogy nincsenek határai, e feladatokra orientáltan jöhetnek létre regionális területfejlesztési tanácsok több megyei területfejlesztési tanács akaratából; és az is egy fontos kritérium és fontos jellemzõ lesz, hogy egy-egy megyei területfejlesztési tanács több térségi, regionális területfejlesztési tanácsban is részt vehet. E rendszernek fontos szereplõje lesz az Országos Területfejlesztési Tanács, amelynek alapvetõ feladata az kell legyen, hogy a kormányzati, ágazati érdekek között próbáljon konszenzust teremteni és az ágazati érdekeket próbálja összhangba hozni a területfejlesztés érdekében, annak elkerülése végett, hogy összehangolatlan módon kerüljenek a területfejlesztési célokat szolgáló pénzeszközök olyan feladatok támogatására, amelyek esetleg nincsenek összhangban a helyi, megyei területfejlesztési tanácsok által elfogadott koncepciókkal vagy akár az országos koncepciókkal is.