PÓDA JENÕ, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Országgyûlés! Képviselõtársaim! Most ezekben a napokban, amikor a magyar honvédelemmel, a fegyveres erõkkel és a fegyveres rendvédelmi szervekkel kapcsolatban a közvélemény szemében, és a mi szemünkben is nem elsõsorban a szolgálati törvény jut eszünkbe, hanem a NATO-csapatok érkezése, átvonulása, a magyar katonák boszniai felkészülése, szereplése, amikor nem a szolgálati törvény van a honvédelem, s általában a rendvédelem homlokterében, akkor talán azt gondolhatjuk, hogy egy kevésbé fontos törvényrõl van szó, egy olyan törvényrõl, amely a napi aktualitásokon túl talán máskor is megtárgyalható lenne, és inkább több figyelmet a fontosabb, a nemcsak befelé mutató, hanem kifelé mutatóan is fontosabb kérdésekre kell szentelni.
Azt hiszem, itt most egyáltalán nem errõl van szó. Ezzel a törvénnyel kapcsolatban az elsõ képviselõi sóhaj talán sokkal inkább az lehetne, hogy végre. Végre itt van ez a törvény, amely közvetve százezer embert, áttételesen talán félmillió embert is érint, és olyanokat érint, akiknek a mindennapi munkája, a mindennapi szolgálata hosszú évek óta szabályozatlan, és akik nemcsak a mindennapjaikat élik meg emiatt nagyon nehezen, hanem egész életpályájuk is kiszámíthatatlan ennek okán.
Ugyanakkor amikor megnyugvással fogadja a Magyar Demokrata Fórum és annak képviselõje, hogy végre ezt a fontos kérdést tárgyaljuk, nagyon fontos, hogy tisztán lássuk, nem egy laboratóriumi környezetbe kerülünk ezzel a törvénnyel, és nem vonatkoztathatunk el attól a nagyon fontos kérdéstõl, hogy milyen elõzményei vannak a kérdéskörnek, és attól sem, hogy milyen állapotban találja mindez a törvény azokat, akiken segíteni hivatott, és itt elsõsorban a fegyveres erõkre, a rendvédelmi szervek hivatásosaira gondolok, de áttételesen mindenképpen az egész magyar társadalomra, hiszen egy ilyen nagy terület hosszú ideje szabályozatlan, és ez rendkívül sok problémát vet fel.
Ezzel kapcsolatban érdemes talán ott folytatni, ahol Keleti miniszter úr abbahagyta expozéja során, és egy rövid idézetet, ha fölidézünk, akkor átfûzhetõ a gondolat abba az irányba, hogy mindennek milyen hatása lesz a Magyar Honvédségre és a többi társszervre is.
"A kormány tisztában van azzal - mondta Keleti miniszter úr egy hete -, hogy a katonák, a rendõrök, a határõrök, a polgárvédelem, a tûzoltóság, a büntetés-végrehajtás, a vám- és pénzügyõrség, valamint a polgári titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjainak élet- és szolgálati körülményei rendkívül kedvezõtlenek. A jogbizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a szolgálati terhek folyamatos növekedése és a szolgálati feltételek romlása, valamint az illetmények reálértékének csökkenése következtében ma már a szolgálat ellátása kerül veszélybe." Úgy gondolom, hogy ez a kiindulópont és fogódzó, amiben feltétlenül egyetértek miniszter úrral, s aminek kapcsán végig kell nekünk tárgyalnunk azt, hogy mi lesz ennek a törvénynek a következménye.
Természetesen nagyon sok pozitív elem kiemelhetõ, és ezek nagyon szükséges elemek. Elõttem Mécs elnök úr nagyon részletesen ismertette ezeket, azonban nagyon sok aggály is fölmerül azzal kapcsolatban, hogy a következõ hónapokban vagy években milyen hatása lesz ennek a törvénynek. S ehhez feltétlenül az elõzményekrõl még szólni kell egy gondolatot, s megint csak egy rövid idézetet hadd olvassak Keleti miniszter úrtól, aki egy hete így szólt: "Az elõzõ kormány többéves kodifikációs munka eredményeként '94 elején benyújtotta az Országgyûlésnek a katonák jogállásáról szóló, valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról és társadalombiztosításáról szóló törvényjavaslatokat. Megvitatásukra azonban nem került sor, mert az elõzõ kormány azokat visszavonta."
Az elõzõ kormány nem ezeket vonta vissza, hanem visszavont mindent, mindent, amit az elõzõ parlament nem tárgyalt meg. Ez egy nagyon komoly politikai gesztus volt Boross Péter miniszterelnök részérõl, és nagyon kellemetlen felhang, ha most ezt másfél évvel késõbb politikai célok szolgálatába állítják. Egészen nyilvánvaló, hogy az akkor beterjesztett törvénytervezetet a parlament végigtárgyalta volna természetesen, ha nem szûnik meg a mandátuma, s az akkori parlament honvédelmi bizottsága átlalános vitára alkalmasnak találta. S ha az a folyamat akkor zavartalanul megy tovább, ma már régen meglenne ez a szolgálati törvény. 18 hónap telt el azóta, és ez a 18 hónap nagyon hosszú idõ, és nagyon kellemetlen politizálással eltöltött idõ is, s az a fõ probléma, hogy annak a százezer, illetve ötszázezer embernek a számára rendkívül kellemetlen, akik ennek hiányában voltak kénytelenek élni és dolgozni.
Két nagyon fontos erõ hatott e törvény korábbi elfogadása ellen. Az egyik a haderõreformmal kapcsolatos, nevezetesen egyértelmû és kitapintható politikai szándék irányult arra az elmúlt hónapokban, hogy minél késõbb legyen ebbõl a törvénytervezetbõl elfogadott törvény, mert a haderõreform átszervezése során a többezer fõ elbocsátása, s a jelentõs diszlokációs lépések talán egyszerûbben, kisebb ellenállás mentén valósíthatók meg, s ez a szûken felfogott, és nagyon-nagyon szûken felfogott, nem is honvédelmi, hanem miniszteriális érdek alaposan háttérbe szorította ennek a törvénynek a készültét, illetve a Ház elé kerültét.
Van egy másik nagyon fontos probléma is, ami az ellen hatott, hogy minél elõbb tárgyalhassunk, ez éppen az illetménytáblával s az életbe léptetéssel kapcsolatos probléma. Helytelen egy olyan törvénytervezetet elkészíteni és a Ház elé hozni, amely érdektelenné, sõt ellenérdekeltté teszi a fegyveres testületek, fegyveres erõk és rendvédelmi szervek felsõ vezetõit abban, hogy ebbõl mielõbb törvény legyen. Éppen azokat, akik a végrehajtásért majd felelõsek lesznek, és éppen azokat, akik a kimunkálásban, az elõkészítésben is nyilván nagyon sok szakmai segítséggel kellett hogy támogassák a minisztériumot, illetve kellett volna, hogy támogassák, hiszen alapos okkal feltételezhetõ, senki sem dolgozik a saját érdekei ellen.
Nevezetesen arról van szó, hogy az elmúlt években, évtizedekben kialakult torz jövedelmi struktúra okán - mondjuk így egyszerûen fogalmazva az egyes piramisokban a felsõvezetõk - mondjuk ezredestõl felfelé -, ha ez megfelelõ beosztással is párosul, nemhogy jobban járnának e törvény elfogadása után, hanem anyagilag sok szempontból rosszabbul járnak.
Ez azt hiszem érthetõ és egyszerûen elfogadható magyarázat arra, hogy miért nem sürgették õk, ellentétben azokkal, akik jobban járnának, ennek a törvénynek az elfogadását.
(11.50)
Hát akkor miért, hogy mégis most tárgyalhatunk errõl? Én azt hiszem, egyrészt az ellenzéki pártok fellépése, azon belül is a Magyar Demokrata Fórum fellépése az elmúlt hónapokban abba az irányba hatott, hogy kikényszerítette ennek a törvénynek a tárgyalását - amit ismételten örömmel üdvözlök. Másrészt pedig - és talán ez még sokkal jelentõsebb volt, mint ennek a dolognak a politikai kérdése -, hogy akár a honvédségben, akár a rendõrségnél, akár más rendvédelmi szerveknél az érdekvédelmi szervezetek is - legyen szó szakszervezetekrõl vagy más érdekképviseletõkrõl - olyan erõt tudtak felmutatni, amely elõl már nem lehetett kitérni. És ez éppen azokkal a gazdasági folyamatokkal függ össze, amelyeknek az elmúlt hetekben, hónapokban tanúi vagyunk, és amelyek adott esetben nem is feltétlenül az érintett tárcák felelõsségi körébe tartoznak, de mindenképpen a kormány felelõsségi körébe, abban az értelemben, hogy az ellehetetlenülõ gazdaságpolitika eredményeként, a jövedelemforrások beszûkülése okán lehetetlen helyzetbe kerülnek ezek a nagy ellátórendszerek is.
Ugyanakkor nem tartható tovább ennek a törvénynek a hiánya kapcsán elõálló állapot, hiszen a közalkalmazottak és a köztisztviselõk törvénye régen megvan, mûködik is több-kevesebb hibával. Megfelelõ korrekciókkal a helyzet kezelhetõ, és éppen a fegyveres erõk és a fegyveres rendvédelmi szervek területén ez az állapot tovább nem tartható.
Ugyanakkor - ahogy utaltam már rá - érdemes megfigyelni azt is, hogy e törvény hatályba léptetésével milyen problémák keletkezhetnek, és hogy minden kétségtelen elõnye mellett milyen hátrányokat is fölvet a kérdés, és ennek milyen következményei lehetnek.
Általános szabályként a kihirdetést követõ harmadik hónap elsõ napján lépne életbe ez a törvény, ami - ha nagyon egyszerûen akarok fogalmazni - azt jelenti, hogy a kötelességeket és bizonyos alapjuttatásokat és szolgáltatásokat azonnal megjelenít - és fõleg a kötelességekre helyezném a hangsúlyt -, ugyanakkor viszont a jogok közül éppen talán a legfontosabbikat, az anyagi természetû ellenszolgáltatást a kivételezett elkötelezettségért, az áldozatvállalásért, a szolgálati viszony vállalásáért lényegesen kitolná ez a törvénytervezet - eredeti beterjesztése szerint 1999. január 1-jéig. Hihetetlen távoli idõ, és én azt hiszem, hogy ez az idõ, ez az illetménytáblára vonatkozó életbe léptetési idõ tarthatatlan.
Keleti miniszter úr ígéretet tett a '98. január 1-jei életbe léptetésre, de garanciát ugyanakkor nem vállalt, talán nem is tudott vállalni; ezzel együtt is, én nem hiszem, hogy ez akár kompromisszumként is elfogadható lenne. Hiszen egyrészt semmi garancia nincsen arra, hogy ez valóban így is történik, másrészt éppen arra sincsen garancia, hogy adott esetben Keleti miniszter úr akkor is honvédelmi miniszter lesz.
Mindenképpen törvényi szabályozásra van szükség. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni ismételten arra a figyelmet, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz képviselõi: Für Lajos, Gyuricza képviselõ úr és jómagam már beadtunk egy módosító indítványt, amely arra vonatkozna, hogy ha nem is most, a törvény életbe léptetésével azonnal, de legkésõbb '97. január 1-jén az illetménytáblának is életbe kell lépnie. Azt hiszem, a törvény elõnyei csak akkor fognak elõjönni, és nem okoznak olyan hátrányokat, amelyekrõl beszélek, hogyha ez így is lesz.
Talán egyébként azt is érdemes megfogalmazni és kérdésként felvetni itt az általános vitában - ami nem szerepel az elõterjesztésben -, hogy célszerû lenne mindenkinek egy nyilatkozatot tenni azok közül, akiket ez a törvény érint, mondjuk 30 napon belül a törvény életbe lépte után, hogy elfogadják-e, ezen új feltételekkel a szolgálati viszonyukat, fenntartják-e. Hiszen egy egészen régi és furcsa, egy 1971 óta itt maradt törvény és sok belsõ, áttekinthetetlen utasítás szabályozza most ezt a kérdéskört.
Több más, nagyon komoly probléma is felmerül ebben a törvényben, amiket az általános vita és a részletes vita során nekünk orvosolni kell. Az egyik ilyen, mindenképpen fontos elem a szolgálati viszony megszûntére vonatkozó, a nyugdíjkorhatár kérdése. A törvénytervezet úgy rendelkezik, hogy a mindenkori férfi nyugdíjkorhatár mínusz öt év legyen a hivatásosok és a szolgálati viszonyban levõk nyugállományba vonulásának ideje. Szerintem ez is tarthatatlan a jelenlegi magyar állapotok figyelembevételével, hiszen ezeknek az embereknek az életkora sajnos 58-59 év, és így 57 évben maximálni számukra a nyugdíjidõt, én úgy gondolom, tarthatatlan helyzetet teremtene.
Sok más probléma is megfogalmazható, amelyeket majd a részletes vita során fogunk kifejteni. De azt hiszem, hogy egy nagyon lényeges kérdés még a politika és a hivatásos szolgálat viszonya. Itt is felmerülnek olyan aggályok, amelyek úgy fogalmazhatók, hogy lehetõvé teszi az országgyûlési, illetve a helyi önkormányzati képviselõválasztáson indulást a hivatásos szolgálatot betöltõk részére, ugyanakkor a pártpolitizálással, illetve pártelkötelezettséggel, én úgy gondolom, ez a kérdés semmiképpen sem egyeztethetõ össze. Azt hiszem, az lenne a helyes álláspont, hogyha még jó ideig fenntartanánk azt az 1989-90-ben megfogalmazott alapelvünket, hogy a hivatásos állomány tagjai ne politizáljanak, és ebbõl a szempontból nem hiszem, hogy a munkahelyen kívüli politizálás megengedhetõ lenne.
Általában is vannak problémák ezzel a törvénytervezettel, ami a kodifikációra, a kidolgozottságra vonatkozik. Hogy egy szemléletes példával éljek: például a "miniszter" fogalmát meghatározza ez a törvény, de ugyanakkor sokkal fontosabbak - például a "parancs" vagy "utasítás" - fogalmát nem határozza meg. Én úgy gondolom, hogy nagyon sok késõbbi jogvitát el lehetne azzal kerülni, ha alaposabb munka menne ki a kezünk alól. És éppen kiélezett helyzetekben lehetne egyszerûbb, átláthatóbb viszonyokat teremteni, hiszen azért ne feledjük el, hogy végül is a fegyveres testületeknél szolgálók kiélezett helyzetekre is felkészültek és esküt tettek.
Nagyon fontos dilemmának és problémának érzem az összeférhetetlenség szabályozottságát, illetve szabályozatlanságát. Jelenlegi állapotában egyenes lehetõséget ad a korrupcióra az a megfogalmazás, amely akár miniszteri engedélyen keresztül, akár a helyi parancsnok engedélyén keresztül lehetõvé tesz, megengedhetõvé tesz olyan dolgokat, amelyek más összeférhetetlenségi területeken elképzelhetetlenek. Nevezetesen, hogy mondjuk, egy katona saját családtagjának legyen fölöttese, vagy pedig egy rendõr, vagy egy vámtiszt, vagy a rendvédelmi szerv képviselõje olyan szerzõdést kössön, vagy olyan üzletben legyen aláíró, amelyben a másik oldalon ugyancsak saját családtagja vagy rokona jelenik meg. Én úgy gondolom, hogy ez még bejelentési kötelezettség és megfelelõ engedély esetén sem fogadható el. Minimalizálni kellene az ilyen korrupciós lehetõségeket a törvény erejénél fogva is. (Az elnök pohara megkocogtatásával figyelmezteti a képviselõt a felszólalási idõ leteltére.)
Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Befejezvén, én azt hiszem, sikerült azt érzékeltetni, hogy miközben egy örömmel üdvözölt és nagy jelentõségû törvényjavaslatot tárgyalunk, aközben az még rengeteg megoldatlan kérdést vet fel a késõbbiekben. Ezzel együtt korai lenne még megnyilatkozni abban a kérdésben, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselõi hogyan fognak szavazni majd a folyamat végén. Én úgy gondolom, hogy két-három olyan sarokpontot sikerült rögzíteni, amely megmutatja, hogy ellenzéki párt részérõl is megszavazható ez a törvénytervezet, hogyha a megfelelõ kompromisszum megtalálható - ellenkezõ esetben pedig nyilvánvalóan nem.
Én bízom abban, hogy a következõ hetek ezt fogják eredményezni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)