DR. FODOR GÁBOR mûvelõdési és közoktatási miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselõ Úr! Képviselõ úr azt kérdezi tõlem, hogy kívánom- e módosítani a Világbank jelentését. Természetesen nem kívánom módosítani, nem is tehetem meg, ugyanis a Világbank jelentéséhez ilyen módon senkinek, egy miniszternek sincs olyan köze, hogy azt módosítani tudja, tehát nem kívánom módosítani.
Természetes viszont, hogy a Világbank jelentését ismerem, a munkatársaim is ismerik, hiszen a Világbank is többek között azokból az anyagokból dolgozik, amelyeket a mi szakértõink is ismernek, illetve maguk is dolgoztak ezekbõl az anyagokból, õk maguk állították mindezt elõ, s a Világbank szakértõivel mi magunk is kapcsolatot tartunk.
Képviselõ úr sorolt itt néhány megállapítást a tanulmányból. Azt is csak zárójelben jegyzem meg, hogy természetesen ezek a tanulmányok általában ajánlás jellegûek, ezt érdemes tudnunk, s mi igyekszünk is ezeket az ajánlásokat megfogadni, amelyeknek - álláspontom szerint - nem az a rezüméje, amelyet képviselõ úr itt elmondott, hanem teljesen ellenkezõ a megállapítása mind az OECD-jelentéseknek, mind a Világbank szakértõinek a magyar közoktatásról.
Említette képviselõ úr az úgynevezett tanár-diák arányt. Hadd idézzem a figyelmébe azt, hogy ez a nyugat-európai országok, illetve az OECD-országok átlaga, tehát az összes fejlett nyugat-európai ország átlaga 14,7 fõ, tehát ennyi tanuló jut egy pedagógusra, míg Magyarországon 12,6. Ezért van az, hogy szinte mindegyik tanulmány megemlíti: túlfoglalkoztatottság van a magyar közoktatási rendszerben.
Másfelõl azt is tudhatja képviselõ úr, hiszen nyilván ismeri az adatokat, hogy - ugyancsak OECD-felmérés szerint, tehát nem magyar felmérés szerint, hanem nemzetközi felmérés szerint -, amikor azt vizsgálják, az egyes országok mennyit költenek a saját bruttó nemzeti össztermékükbõl közoktatásra, a világranglista élén áll Magyarország. Magyarország költi a legtöbbet saját erejéhez képest, tehát a ráfordításai nagyok.
Az alapkérdés az, amit ma már, de nemcsak ma, hanem az elmúlt idõszakban számtalanszor megfogalmaztam itt, a Házban: hatékonyan használjuk-e fel a pénzeket, oda kerül-e, ahova kell? Ez a magyar közoktatás legnagyobb problémája, s az az álláspontom, hogy nem oda kerül, ahova kell, s bizony, sokkal jobban tudnánk mûködtetni, ha jobban használnánk fel ezeket a pénzeket... (Az elnök poharának megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.)..., s ezt a nagyon értékes rendszert.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)