DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Köszönöm a szót. Azzal szeretném kezdeni, hogy nem hiszem, hogy ennél hányatottabb sorsú törvényjavaslat, illetõleg törvény megjárta volna a magyar parlamentet az utóbbi öt évben, mint az egyes fontos tisztségek betöltõinek ellenõrzésérõl szóló - elég hosszú nevet viselõ - törvény. Ennek a hányatott sorsnak a kialakulását most nem kívánom érinteni, hiszen nem is ez a mai feladatom, és azt hiszem, a tárgyalást sem segítené elõ.
Mindenesetre az már egy kicsit ironikus, hogy annak ellenére, hogy a törvény végrehajtása jelenleg többszörösen akadályozott - egyrészt politikai szándék hiányában is össze lehet foglalni a legfõbb akadályt, másrészt az Alkotmánybíróság döntése nyomán elõállott helyzet megoldásában a jogi indokot -, mégis egy kicsit ironikus, hogy most felgyorsulván az események, az ellenzéki képviselõ által elõterjesztett indítványt követõ néhány nappal a kormány is jónak látta az eddigi tehetetlen próbálkozásokat végre egy törvényjavaslatban a tisztelt parlament tárgyalására bízni. Ennek örülök, és ha más célt valószínûleg - feltehetõleg - az ellenzéki képviselõi önálló indítvány nem is fog elérni, azért arra büszke lehetek, hogy sikerült a kormányt arra rábírni, hogy néhány nappal késõbb még egy ügyrendi vitát is produkáló és e javaslatom tárgyalását majdnem meggátoló törvényhozási kezdeményezéssel végre sikerül az alkotmányos mulasztást - amely 1994. december 23-a óta fennáll, tehát majdnem napra pontosan egy éve -, három hónappal az Alkotmánybíróság által megszabott, nem túlságosan feszes határidõ után valamikor majd a tavaszi ülésszakon - elõbb már nyilván nem - úgy megoldani egyik vagy másik törvényjavaslat elfogadása esetén, hogy ez a bizonyos, a közvéleményt lehet, hogy nem elsõsorban foglalkoztató - és ez nyilván helyes is és rendjén való -, de a magyar közélet tisztaságát öt éve elérni kívánó törvényhozói cél végre megvalósulhasson.
Az Alkotmánybíróság - ez elég közismert, a tisztelt Országgyûlés nyilvánvalóan tudja - a törvény elfogadásakor és a végrehajtását még meg sem kezdõ szakaszban rengeteg panaszt gyûjtve össze, a törvény hatálybalépése után mintegy fél évvel a törvényhozói célra, a törvényhozói szándékra, az ügyre az alkotmány megfelelõ rendelkezése alapján igent mondott. Az Alkotmánybíróság egyetértett az elmúlt parlament döntéshozóival, sõt azt kell mondanom, hogy az Alkotmánybíróság határozatában tulajdonképpen azt is tudtunkra adta, hogy ez a törvény akkor is alkotmányos lenne, ha jóval szigorúbb feltételeket szabna az átvilágítandók körét, illetve az átvilágítás utáni szankciókat illetõen. Az Alkotmánybíróság döntése ugyanakkor jelenleg a törvény tényleges, érdemi végrehajtását, ha nem is gátolja teljesen, de olyan helyzetet eredményezett, amely az eredeti törvényhozói szándék megvalósulását nem teszi láthatóvá. Akkor ugyanis, amikor az Alkotmánybíróság a 2. § egészét alkotmányellenesnek minõsítette - vagyis az átvilágításra kerülõk körével kapcsolatban nem tartotta megfelelõnek az ott felsoroltak rendezõ elvét, és egyes köröket abból azonnali hatállyal alkotmányellenesnek minõsítve kiiktatott, a többit illetõen pedig a jelen vagy egy másik javaslat elfogadásáig hatályban tartott -, ezzel elõírta a legfontosabb törvényhozói célt; nevezetesen azt, hogy egységes elvek alapján kell meghatározni a parlament által megválasztott bírókból álló bizottság számára azt a feladatot, hogy kiket és milyen sorrendben kell a közélet átláthatósága érdekében szembesíteni, ha úgy tetszik, a korábbi, nem jogállami körülmények között végzett tevékenységükkel. S ez "mindössze" - ezt idézõjelbe téve - annyi szankciót jelent, hogy amennyiben a szembesülés azt eredményezné, hogy a funkciójukat, pozíciójukat meg kívánják tartani, ám legyen - akkor a neveket, a névsort nyilvánosságra kell hozni.
Tisztelt Országgyûlés! Az általam legfontosabbnak ítélt változtatás ehhez az alkotmánybírósági döntéshez kapcsolódik. És mindjárt azzal folytatom, hogy nem tartalmazza az én javaslatom azt a jogos alkotmánybírósági kritikát a tövényhozói szándékkal kapcsolatban, hogy arról is döntenie kell a tisztelt parlamentnek - dönteni kellett volna szeptember 30-áig! -, hogyan valósítja meg törvényesen az úgynevezett információs önrendelkezési jog alapján a megfigyeltek és akik úgy gondolják, hogy megfigyelésre kerültek, tehát az áldozatok oldaláról, ha úgy tetszik, a célszemélyek oldaláról azt a jogot, amely Kelet- és Közép-Európa számos országában, mindenekelõtt Németországban megvalósult, amely valamilyen állami intézmény keretében ezt a különbözõ adatvédelmi és titokvédelmi elõírások és törvényes rendelkezések és alkotmányos garanciák között mégiscsak lehetõvé teszi. Mondom még egyszer: ezt nem tartalmazza az én javaslatom. Ezt nem is tartalmazhatja, hiszen egy képviselõi indítvány nem tud komolyan és megalapozottan komoly javaslatot készíteni egy állami intézmény felállítására vonatkozóan, kormányzati háttér nélkül.
(10.50
De úgy gondolom, nem is kell hogy tartalmazza ez a javaslat - az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl szóló törvény módosítására irányuló javaslat - ezt az alkotmánybírósági rendelkezést, hiszen ennek a törvénynek ez nem is tárgya. Ha csak a címébõl indulunk ki, azt hiszem, elég világosan fogalmazott az akkori törvényhozói akarat, a fontos tisztségeket betöltõket hivatalból, hatósági jogkörében eljárva, határozattal záruló eljárásban egy intézményként létesített bizottság átvilágítja, és ennek eredményéhez képest történnek a törvényben szabályozott további dolgok.
Ettõl merõben más alkotmányos jog és merõben más lebonyolítást és intézményt kíván az a jogos igény, amely állampolgárok kérelmére vagy óhajára nem hatósági jelleggel, hanem egy levéltári típusú intézmény keretében szolgáltat, nem határozatot hoz és nincsen semmilyen szankciója és semmiféle jogorvoslati és egyéb lehetõség, szemben a másik alkotmányos jog érvényesülését illetõ törvényhozói szándék megvalósulása esetén.
Tehát még egyszer mondom, hogy az Alkotmánybíróság sem azt mondta határozata 5. pontjában, hogy ebben a törvényben - tehát az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyekrõl szóló törvényben - kell az általában az állampolgárokat megilletõ információs önrendelkezési jog alapján biztosítani azt, hogy joguk legyen betekinteni valahol azokba az aktákba, amelyek róluk készülhettek. Ezért tehát nemcsak a praktikum és a megoldhatatlan képviselõi feladat az, amely azt eredményezi, hogy a most tárgyalásra kerülõ javaslat ezt a lehetõséget nem tartalmazza, hanem egyszerûen az, hogy az Alkotmánybíróság sem írt így elõ kötelezettséget.
A harmadik indokom, hogy a hiányzó rész hiányáról beszélhessek, szerencsénk van, hiszen a héten a kormány benyújtott egy törvényjavaslatot, amelynek tárgyalása során megoldást kínál - valóban az információs önrendelkezési jog gyakorlása alapján, az úgynevezett történeti hivatal felállítása kapcsán - arra a kérdésre is, amelyet az Alkotmánybíróság még egyszer mondom: a kormány és a mi számunkra szeptember 30-ig szóló, már régóta lejárt határidõvel elõírt.
Tisztelt Országgyûlés! Ezzel tehát nem foglalkozik a javaslat. Amivel foglalkozik - mint már említettem - az elsõsorban a 2. § rögzítése, tehát az átvilágítandók köre. Azonkívül pedig azokkal a problémákkal foglalkozik a javaslat, amelyek felmerültek a tisztelt Országgyûlés sajnos jogellenes döntést produkáló azon féléves tárgyalása során, amely az elsõként megválasztott három bizottsági tag bíró közül kettõ tekintetében a megválasztásuk megsemmisítését eredményezõ határozatot hozta, amely mint tudjuk, mindkettõjük tekintetében különbözõ fórumokon - az Alkotmánybíróságot is beleértve - jelenleg jogvitát, bizonytalan kimenetelû - azt hiszem, hogy ez a legenyhébb fogalmazási mód - jogvitát eredményezett, nem nagy dicsõségére a tisztelt kormánypárti többségnek. Azt hiszem, hogy elég sok probléma fog még ebbõl adódni, hiszen a tisztelt parlament egy rendkívül rossz megoldást választott, amikor észlelte, hogy a bírók kezdik komolyan venni a feladataikat és bizony ennek a törvénynek a végrehajtása esetleg kellemetlen következményekkel járhat a jelenlegi összetételû parlamentre és másokra is.
Tisztelt Országgyûlés! Tehát ezekkel foglalkozik a javaslat és úgy gondolom, hogy az Alkotmánybíróság elõírásainak megfelel. Alkotmánybíróságunk ugyanis azt írta elõ az átvilágítandók körével kapcsolatban, hogy nem mennyiségi kérdésrõl van szó természetesen. Nem arról van szó, hogy 500 vagy 5000 embert kell átvilágítani, hanem arról van szó, hogy akiket a törvényhozó arra kényszerít, hogy ennek a bizottságnak a színe elõtt legalábbis átvitt értelemben számot adjanak nem jogállamhoz méltó tevékenységükrõl, ezeknek a csoportoknak egységes rendezõ elv- és érvrendszer alapján kell homogénnek lenni. Ezért nem tartotta alkotmányosnak a korábbi megoldásból az állami tulajdonú vagy többségi állami tulajdonú vállalati vezetõi kört, ezért nem tartotta alkalmasnak és idevalónak, idetartozónak az úgynevezett egyetemi profeszori kört, valamint kétségesnek tartotta, hogy jól van-e szabályozva a hatályos törvényben a média világát illetõ kör, amely bizonyos példányszámtól és bizonyos hatástól vagy feltételezett hatástól tette függõvé azt, hogy melyik kört milyen módon kíván érinteni.
Én az Alkotmánybíróság döntésével teljesen egyezõen és azzal egyetértve úgy gondoltam, hogy a 2. § újrafogalmazását természetesen el kell végezni és ennek során, mint azt látják a javaslatban, nagyjából érintetlenül hagyva mindazokat a valóban közhatalmi, közjogi pozíciókat betöltõket, amely tulajdonképpen az állami tisztviselõi karból a helyettes államtitkár alatti szintet érinti még, a tábornoki kart, a nagyköveti kart természetesen érinti, s természetesen érinti a bírói és ügyész kart, hiszen õk fogják felülvizsgálni azokat az ügyeket, amelyeket a bizottság elbírál, s természetesen változatlanul érinti a legfontosabb polgármesteri és ehhez hasonló pozíciókat, lényegében ugyanúgy, mint ahogy azt az 1994-ben elfogadott törvény szabályozta. Ehhez hozzá kívánom illeszteni, nem létszáma, hanem jelentõsége miatt azt a kört, amelyet az Alkotmánybíróság indokolásában nagyon helyesen mintegy hiányként felvet, hogy vajon a köztestületek miért nincsenek érintve? Igen, tisztelt Országgyûlés, én úgy gondolom, hogy a közhatalmi jogosítványokkal, közjogi módszerekkel létrejövõ, ráadásul kényszertagságot jelentõ köztestületek vezetõ tisztségviselõi, országos és regionális vezetõ tisztségviselõi bele kell hogy tartozzanak a törvény által átvilágítandó személyi körbe. Ezzel tehát bõvül az általam javasolt újrafogalmazott 2. §, ugyanakkor szûkül, s ezt szeretném még egy picit még megindokolni, az úgynevezett médiakört illetõen.
Belátom az Alkotmánybíróság indokolása kapcsán - gondolom, a tisztelt Országgyûlés tagjai is könnyen meggyõzhetõk errõl -, hogy nem az az elválasztó elv, hogy milyen sokan olvassák a lapot vagy milyen sokan nézik a televízióadást vagy hallgatják a rádióadást, hanem az elválasztó elv az, hogy milyen helyzetben van az a bizonyos média, vajon kötelessége-e és joga-e, törvényadta felhatalmazás és elõírás alapján, hogy közszolgálati hírmûsort, politikai mûsort adva monopolhelyzetben egyedüli közvéleményformáló erõ legyen, és ha ilyen, akkor természetesen alá kell hogy tartozzon az Alkotmánybíróság döntésének indokolása alapján is, egyetértve az ott írtakkal ennek a körnek, és ennek alapján én a nemzeti országos közszolgáltató mûsorra, illetõleg szolgáltató tevékenységre köteles Magyar Televízió, Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda politikai mûsorok felelõs vezetõit tartom az átvilágítandó személyi körbe tartozónak, természetesen az elnököket és az elnökhelyetteseket azon elv alapján, amely a parlamenti választás vagy a parlament elõtti eskütételre kötelezettség alapján amúgy is abba a körbe tartozónak minõsíti õket, természetesen ezen más indok alapján, de a médiákat érintõen az átvilágítandó személyek körébe továbbra is beletartozónak kell érteni.
Tehát, tisztelt Országgyûlés, az Alkotmánybíróság által megkívánt egységes rendezõ elvet, még egyszer ismétlem, ott lehet és kell megragadni, amely a közhatalmi funkciók gyakorlásának egy fontosságot is jelentõ rétegét érinti, másrészt a politikai véleményformálásra törvény adta jog, monopoljog alapján elsõdleges hatást kifejtõ közszolgálati média ilyen típusú mûsorait jegyzõ, vezetõ személyeit illeti, és ehhez a felsoroláshoz szintén a közhatalmi, közjogi pozíciók alapján a köztestületek országos és regionális vezetõ tisztségviselõit tartom fontosnak itt megjeleníteni.
(11.00)
Nem tartok semmilyen más kört az átvilágítási törvénybe, az átvilágítandók körébe tartozónak. Az Alkotmánybíróság határozatában említést tesz arról, hogy vajon miért nem tartoznak ide a szakszervezetek, a pártok, az egyházak; és más, társadalmi alapon, törvény adta lehetõség, alkotmányos jogok gyakorlása folytán ott létesített, ott létesíthetõ feltételekkel nagy befolyással rendelkezõ intézmények vezetõi miért nem esnek az átvilágítandók körébe. Azért nem eshetnek - és, azt hiszem, ezzel erre a választ meg is adhatjuk -, mert nem közhatalmi, közjogi pozíciókba, törvényes feltételek alapján, és fõleg nem költségvetési kapcsolatokon keresztül kerülnek, és velük kapcsolatban az állampolgároknak, akár egyénenként, akár csoportonként, akár az egész közvéleményként választási lehetõségük van. Hiszen választhat valaki, hogy követi egy egyház tanításait vagy nem, abból kiábrándulva egy másik egyházhoz csatlakozik, vagy nem csatlakozik egyikhez sem; választhat, hogy szakszervezeti tag legyen vagy sem; választhat, hogy melyik civil egyesületnek vagy nagy befolyású intézménynek legyen a tagja vagy támogatója; választhat, hogy milyen újságot vásárol vagy nem vásárol, vagy lemondja az elõfizetését; választhat, hogy melyik csatornát, kereskedelmi és kábeltévét fizeti elõ, mire kapcsolja be a készülékét, vagy hogy melyik rádióadót akarja hallgatni. Itt tehát az állampolgár nem a közbizalom, hanem magánelhatározás alapján olyan helyzetben van, hogy nem köteles pártot választani, egyházat, szakszervezetet, napi- vagy hetilapot. Nincs tehát olyan indok, nincs olyan közjogi indok, tisztelt Országgyûlés, amely ebbõl a körbõl bármelyik intézményre is az állami, közjogi, közszolgálati, közhatalmi pozíciókhoz hasonló igénnyel jelentkezve az átvilágítási törvény kiterjesztését kellene hogy eredményezze. Egyébként a kormány által benyújtott, jóval szûkebb kört érintõ - majd késõbb nyilván megtárgyalandó - javaslat sem látta ennek indokoltságát, úgyhogy azt hiszem, tovább nem is kell indokolni, hogy miért nem kell ilyen irányban bõvíteni a kört.
A másik lényeges, már jelzett problémakör - az apróbb részleteket most nem exponálva -, amivel a javaslat foglalkozni kíván, az a bizottság egyénenkénti taggá válásával kapcsolatos problémakör, illetve a bizottságnak mint testületnek a mûködésével kapcsolatos problémakör, és a bizottság operatív mûködését illetõ olyan változtatások szükségessége, amelyet az itteni tapasztalataink és egyéb csatornákon megszerezhetõ tapasztalatok alapján tulajdonképpen az átvilágító bizottság is támogatni kíván. Amennyire a sajtóból ezt én nyomon tudtam követni, örülnek annak, hogy bizonyos, a korábbi elképzeléshez képest jobb szabályozás érvényesülhetne, ha a tisztelt Országgyûlés ezt a javaslatot elfogadná.
Mindenekelõtt a bizottság tagjává válás feltételeit illetõen nagyon szomorú tapasztalataink vannak arról - az imént már céloztam rá -, hogy a bizonyára nem kellõ alapossággal elõterjesztett képviselõi módosító indítvány, amely annak idején, a korábbi kormány beterjesztéséhez hozzáillesztõdve a hatályos törvényt eredményezte, egy olyan feltételt is elõírt a bírói minõségében jelöltként jelentkezõ vagy arra vállalkozó személy vonatkozásában, amely feltétel, mint tudjuk, egyrészt megoldhatatlan feladatot jelentett az illetõ személyek számára, másrészt rendkívüli módon kétségbe vonta a magyar bírói kar azóta - az elmúlt öt év alatt legalább tízszer törvények és más intézkedések kapcsán megerõsített - legitim jellegét. Ugyanis azt a kétséget ébresztette ez a módosító indítvány, amelyet annak idején, 1994-ben, a parlamenti bizottsági vita kapcsán - ma már megállapíthatatlan módon - a kormány nyilván támogatott, hogy nem minden magyar bíró egyforma, aki ítélkezik. Nem, tisztelt Országgyûlés! Vannak olyan bírók, akikkel szemben nincs bizalma a törvényhozásnak arra, hogy egy kvázi államigazgatási vagy közigazgatási eljárásban eljárva iratokat megvizsgáljon, és abból megállapítsa, hogy az illetõ személy nem jogállami elõélete hogy is néz ki. Mert elõírta, hogy a bírók, természetesen azon kívül, hogy õk maguk nem esnek az "ügynöktörvény"- nek becézett törvény hatálya alá - tehát nem végeztek ügynöki tevékenységet, nem kaptak titkos jelentéseket naponta az íróasztalukra, nem voltak tagjai a karhatalomnak és egyéb ilyen szervezeteknek, szóval, hogyha ennek eleget tesznek -, ezen feltételrendszeren kívül még külön olyan ítéletek meghozatalában sem vettek részt, amelyeket utóbb - az 1989 óta hozott több törvénnyel, törvény alapján vagy más eljárásokat is feltételezve - semmissé nyilvánított a törvényhozó. Félreértés ne essék, tisztelt Országgyûlés! Nehogy azt higgye valaki, hogy a javaslat most azt kívánja elõsegíteni, hogy az átvilágítási bizottság bíró tagjai közé esetleg bekeveredhessen - ami fizikailag és biológiailag kizárt az én szerény ismereteim szerint - egy olyan bíró, aki még most is bíróként funkcionál, és mondjuk, az '50-es években koncepciós ügyben halálos ítéleteket hozott. Nincsen ilyen, tisztelt Országgyûlés, nincs olyan bíró a magyar bírói karban - remélem, hogy nem tudnak megcáfolni -, aki valódi - még egyszer mondom: valódi - politikai ügyekben ítélkezve a semmisségi törvények fõ célját illetõen a parlamenti törvényhozási próbát ne állná ki és a bírói múltja miatt ne lehetne tagja egy olyan bizottságnak, ahol éppen bírói mivolta a fontos, tehát az, hogy elfogulatlan és bírói lelkiismeret szerint el tudnak járni a közélet szereplõivel szemben.
Hiszen mi is derült ki, tisztelt Országgyûlés? Az derült ki, hogy az arcátlanul enyhe ítéleteket hozó, tehát a törvény kényszere folytán elé kerülõ személyek javára döntõ két bizottsági tagnak - aki önmagában is fizikai képtelenségnek tartotta áttekinteni negyven év ítélkezésének az összes mozzanatát, és meg is mondta ezt a bizottságnak, és ezek után a bizottság ezt tudomásul véve, a Legfelsõbb Bíróság elnökének egyetértésével mégis ajánlotta õket megválasztásra - megszégyenülve kellett egy féléves eljárás kapcsán azt tapasztalnia, hogy ez a feltétel - amely tehát a semmisségi törvények kapcsán való bármilyen bírói szerepvállalást kizáró okként minõsítette - , esetükben ellenük fordítható, és egy jogsértõ határozattal a parlament megsemmisítette - nyugodtan mondhatom: nemcsak jogi értelemben, hanem nagyon nagy mértékben erkölcsi értelemben is - az addigi karrierjüket. Tehát ez a feltétel nem kell.
Annál is kevésbé kell ez a feltétel, tisztelt Országgyûlés - és akkor itt visszatérünk a javaslathoz a rövid kitérõ után -, mert ugyanakkor a törvény máshol következetlenül szabályozta ezt a kérdést, hiszen úgy szabályozta, hogy a bizottság döntésével szemben jogorvoslat kapcsán eljáró bíróknak már nem kell megfelelni ennek a követelménynek, hiszen a törvény - nagyon helyesen - föl sem tételezi azt, hogy akár a fõvárosi bíróság bírái, akár az azt követõ jogorvoslat folytán a Legfelsõbb Bíróság bírái között külön elõ kellene azt írni, hogy semmisségi törvények meghozatalában nem vett részt vagy ilyen törvény hatálya alá nem esik egyetlenegy döntése sem. Ha a fölöttes bírói fórumok - kétfokú bírói fórum - kapcsán érintett bíróktól ezt nem várta el az eredeti törvény, akkor vajon miért várná el az ügyben lényegében közigazgatási szerepet játszó bíró tekintetében ezt a feltételt?
Tehát ezért nem tartalmazza a bizottsági taggá válás feltételei között ezt a rendkívül kellemetlen parlamenti közremûködést igénylõ, és - még egyszer hangsúlyozom - erõsen jogsértõ döntést eredményezõ feltételt. Természetesen van ezermillió módja annak - a törvény ilyen szûkítése esetén is -, hogy a nemzetbiztonsági bizottság, a Legfelsõbb Bíróság elnöke, a parlament bármelyik szerve elõzetesen a jelölteket illetõen feltételeket, illetõleg elvárásokat fogalmazzon meg. De nyilvánvalóan csak reálisan teljesíthetõ elvárásokat lehet megfogalmazni, és akik majd ebben szerepet fognak játszani, bizonyára emlékezni fognak erre, hogy miket lehet, irreális és lehetetlen elvárások kapcsán megfogalmazva, utólagosan az illetõ személyek ellen fordítani.
(11.10)
Tisztelt Országgyûlés! Tehát a bizottsági taggá válással kapcsolatban azt hiszem, hogy ez a változtatás mindenképpen indokolt.
Ugyanakkor érzékelve azt, hogy az eredeti törvény, hiányosságból-e vagy valódi törvényhozói akaratból, nem rendelkezett arról, hogy mi a helyzet és mi a teendõ akkor, hogyha elviselhetetlen magatartás vagy bármilyen más ok miatt a bizottsági taggá megválasztott személy mûködése nem biztosítható, és a törvény végrehajtása nem biztosítható, mi a teendõ?
Sajnos, tisztelt Országgyûlés, semmilyen rendelkezés nem volt erre a korábbi törvényben, ezért kellett önöknek ezzel a jogsértõ döntéssel parlamenti határozatot gyártani ahhoz, a rosszul felfogott jogi indokok alapján, hogy két személyt a bizottság elsõként megválasztott három tagjából eltávolítsanak a bizottságból. Ennek a jogi indoka tehát az, hogy nem volt szabályozás a tisztelt Országgyûlés korábbi döntése alapján erre az esetre.
Most én ajánlok egy szabályozást, amelynek a lényege az, és magától értetõdõnek látszik, hogy a bírói törvényben amúgy is részletesen, és azt hiszem, nagyon szerencsésen szabályozott, bírákra érvényes fegyelmi eljárás menetét alapul véve hatályossá teszi a bíróból bizottsági taggá váló, de továbbra is bírónak minõsülõ személyre vonatkoztatva azt az eljárást, amely alkalmatlanság vagy fegyelmi vétség esetén nyitva áll, és rendelkezésre áll a bírói kar valamennyi többi tagjával szemben.
Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon kielégítõ, jó és szerencsés megoldás, hiszen nem a megválasztó szerv, nem a parlament, nem az Országgyûlés, nem is a kormány, nem is tudom, még mit lehetne sorolni, mond ítéletet, tör pálcát az egyébként jogos igény alapján a bizottsági tag viselkedése, nyilatkozata és más tevékenysége felett, hanem egy sajátos bírói fegyelmi testület, amely tulajdonképpen a saját karához tartozó személlyel szemben törvény alapján jogosult eljárni.
Ez tehát egy másik olyan eleme a bizottság mûködésének és a bizottságra vonatkozó részeknek, amely azt hiszem, hogy szabályozást igényelne, és a szabályozás nem kerülhetõ meg.
Nagyon röviden szólva még, tisztelt Országgyûlés, a többi elemrõl, amely a bizottság munkáját, úgy gondolom, hogy elõsegíthetné, elsõsorban az, ahogy nagyon szerencsétlenül volt az eredeti törvényben megfogalmazva a bizottság mint olyan, mint intézmény, és hogy tulajdonképpen a bizottság eljárása során hogyan jár el, a bizottság együttesen, a bizottság egy bizottságnak mikor minõsül, hány tagjának kell eljárni, tehát ezek mind-mind még eredetileg is értelmezési problémákat vetettek föl, hiszen volt olyan nézet, amely például azt mondta, hogyha nincs két bizottság, kétszer három ember nincs, akkor meg se kezdhetnék a mûködésüket. Szerencsére a bizottság ezeket az érveket nem hallotta meg, és hozzákezdett a munkájához, de hamar be is kellett fejeznie, vagy legalábbis szüneteltetnie. De errõl már volt szó.
Azt javasolom, tisztelt Országgyûlés, hogy kilenc fõben maximálva a bizottság létszámát, háromtagú tanácsban eljárva, miután bírókról van szó, és nekik valószínûleg nem fog gondot okozni ennek az értelmezése, háromtagú tanácsban eljárva lássák el feladatukat. Természetesen a saját ügyrendjük alapján, mikor milyen összetételben a tanácskénti eljárásnak a szabályait nyilván a bírósági szabályozás eleve kínálja, és a bizottság ügyrendje erre részletesen ki tud térni.
Mindenesetre ez a jelenlegi helyzet, mint tudjuk, szintén azokat az állapotokat, tulajdonképpen értelmezhetetlen állapotokat eredményezi, hogy a tisztelt parlament jogsértõ döntése alapján megsemmisített két bizottsági tagi hely betöltetlen lévén, jelenleg hét, tehát nem hárommal osztható számú bizottsági tagot jelent, tehát szintén nem tudnának a jelenleg hatályos törvény alapján három személyként két bizottságot alkotni, hanem most nyilván heten alkotnak egy bizottságot, pontosan nem is tudom, hogy milyen módon kellene, hogyha holnap a végrehajtás folytatódhatna, ezt a részét értelmezni a hatályos törvénynek.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat, még egyszer mondom, bizonyára az egy idõben, vagy majdnem egy idõben, egy kicsit késõbb beterjesztett kormányjavaslathoz képest a kormánypárti oldalak részérõl feltehetõleg nem fog annyi támogatást kapni, amennyi az elfogadásához szükséges. Én azt hiszem, hogy erre én egy fogadást nyugodtan köthetnék. Mégis, a bólogató arcokból arra gondolok, hogy ezt még csak elviselik itt a kormánypárti képviselõk, hogy véletlenül egy ellenzéki képviselõ is sikeresen eljutott addig a pontig, hogy expozét mondhat egy törvényjavaslatról, sõt még sürgõsséget is biztosítottak. Közben rájöttek, hogy rosszul döntöttek, mert igyekeztek, mondom, ezt a mai felszólalást is ellehetetleníteni. Mégis eredményes lett, és lesz már most is, hiszen a kormány legalább összeszedte magát, és egy, számunkra nem megfelelõ, de mégiscsak a témával foglalkozó törvényjavaslatot sürgõsséggel, mint ahogy tegnap ezt eldöntötték, meg kíván tárgyaltatni. Amennyiben az itt elmondottak nem ölthetnek törvényi formát, önálló törvényi formát, biztosíthatom önöket arról, hogy annak a törvényjavaslatnak a tárgyalása kapcsán természetesen módosításként lesz alkalmuk még egyszer ezeket és számos további érvet meghallgatni a nézeteimmel kapcsolatban. Eddigi figyelmüket pedig megköszönöm. (Szórványos taps.)