DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tehát ez a kérdés megoldódott. Ez azonban azért arra is szolgált, hogy magyarázzam azt, hogy pillanatnyilag nem szeretnék mélyebben belemenni a képviselõtársam által elõterjesztett törvényjavaslat értékelésébe, illetve bírálatába. Ellenben számos olyan kérdés van, amely itt a bizottsági elõadók szájából vagy az azóta felszólaló képviselõk szájából elhangzott, és reagálást érdemel mindenképpen, talán ezzel megspórolható, hogy ez a késõbbi vitában újra és újra elõkerülhessen.
Mindenekelõtt megjegyzendõ, hogy se szeri, se száma ma már azoknak az ellenzéki törvényjavaslatoknak, amelyek nem juthattak el a plenáris ülés elé, amelyekrõl meg sem kezdõdhetett az általános vita, hiszen a kormánytöbbség ezeket nem engedte általános vitára bocsátani. Ilyen volt a Fidesz által benyújtott kárpótlási törvényeket módosító javaslatok némelyike; ilyen volt az összeférhetetlenségi törvényjavaslatunk, amely mind a mai napig nem került a Ház elé - talán ennek is megvan az oka. És hogy mennyire nem a kormánytöbbség szándéka szerint alakultak az események, azt talán Toller László MSZP-s frakcióvezetõ-helyettes úr és az alelnök asszony között a vita elején kibontakozott rövid kis ügyrendi vita érzékeltethette. De mindegy, a baleset megtörtént, ez a törvényjavaslat idekerült és most már vitáznunk kell róla, ha jólesik, ha nem egyes képviselõknek. Bár Toller László képviselõtársunktól azt is megtudtuk, hogy az alkotmányügyi bizottság nem fogja támogatni a részletes vitára bocsátását ennek a törvénytervezetnek, ez gyakorlatilag elõrevetítette azt, hogy mi lesz a sorsa Balsai képviselõtársam javaslatának. Arra ugyan én nem találtam utalást a Házszabályban, hogy a bizottságok feladatává tenné a Házszabály a részletes vitára bocsátásról való véleménynyilvánítást, de miután Toller László az alkotmányügyi bizottság tagja, õ nyilván jobban ismeri a Házszabályt, ebben nem akarok vele vitatkozni, de bizonyára majd ez a késõbbiekben talán még szóba kerül a Házban.
Tóth Károly képviselõtársam érzelmektõl sem mentes felszólalásában azt mondta a Magyar Szocialista Párt és a kormánykoalíció képviselõinek, hogy nincs lelkiismeretfurdalásra okuk. Ez számomra nem volt különösebben meglepõ kijelentés a részérõl, egy MSZP-s képviselõ részérõl ez ötéves gyakorlatnak tekinthetõ. Azóta, amióta ebben a Házban egy nagyhatalom elnökének, Borisz Jelcinnek kellett bocsánatot kérnie 1956 leveréséért, tehát bocsánatkérésben is importra szorulunk, hogy egy képviselõtársam szellemes megjegyzését idézzem ide, s sem elõtte, sem azóta azok részérõl semmi ehhez hasonló, elnézést kérõ, bocsánatkérõ megjegyzés nem hangzott el, akik ennek a nemzetellenes és hazaáruló rendszernek az életét meghosszabbító katonai beavatkozást tevõlegesen támogatták fegyverrel vagy politikailag, vagy "Tollal és fegyverrel", hogy egy ma már nevének említésére nem méltó úr könyve címét idézzem ide, azóta számunkra ebben a megnyilatkozásban nem volt semmi meglepõ. Azonban jó, ha szemügyre vesszük, hogy mégis mirõl szól ez a törvényjavaslat és ez a vita mögöttesen mirõl szól.
Bauer Tamás képviselõtársam nagy csodálatunkat vívta ki azzal, hogy már-már polihisztori magasságokba emelkedve szinte minden törvényjavaslathoz hozzászól, többé-kevésbé hozzáértõ hozzászólásokat tesz, s ez nemcsak joga a képviselõnek, hanem tulajdonképpen kötelessége is, hiszen kötelessége a képviselõnek, hogy tudásához, erejéhez mérten részt vegyen az Országgyûlés elõtt álló törvények vitájában, segítve ezzel a Ház munkáját. Azonban mégis úgy érzem, hogy ha valakinek van érzéke a stílusbeli finomságokra, akkor mérlegelni tudja, hogy mely törvényjavaslat az, amihez hozzá kell szólnia, és mely törvényjavaslat az, amelyhez jobban teszi, ha nem szól hozzá. (Derültség az MDF padsoraiban.) Mert említsük meg, hogy ez a helyzet annak a következménye, tisztelt Bauer Tamás - és ezt ön bizonyára sokkal jobban tudja, mint én -, hogy 1945-ben elkezdõdött egy folyamat, amely az ötvenes években kiteljesedett, s 1989-ben ért véget, amely folyamatban a Magyar Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt irányította mint élcsapat ennek a társadalomnak a fejlõdését olyan erõszakszervezetek segítségével, mint az ÁVO és a III-as fõcsoport fõnökség. Annak a mocsoknak az eltakarítása a tárgy, amely mocskot ez a rendszer és ezek a szervezetek összehordtak negyven év kemény munkájával. Tehát a történet nem 1990-nel kezdõdik. Egyre többen vannak ebben az országban, de úgy látszik, ebben az Országgyûlésben is, akik azt hiszik, vagy úgy tesznek, mintha a történelem 1990-ben kezdõdött volna. Nem, tisztelt Bauer Tamás, nem ott kezdõdött. Ezért tehát hogyha felelõssé teszünk valakit, akkor fontoljuk meg, hogy miért teszünk felelõssé valakit. Mert lehet, tisztelt képviselõtársaim, hogy Balsai István törvényjavaslata nem minden kérdésben rendezi akár még csak az Alkotmánybíróság által rendezni ítélt problémákat sem. Ebbe a vitába én most nem kívánnék belemenni, bár megjegyzem, hogy Kõszeg képviselõtársam azért egy kicsit túlságosan szigorú volt e tekintetben, megítélésem szerint a véleménye számos kérdésben nem állja meg a helyét, de erre talán a vita késõbbi stádiumában vissza tudunk térni.
Az is igaz, amit Toller László képviselõtársam mondott, hogy önkényes az átvizsgálandók körének a kiválasztása.
Nem az átvizsgálandók körének a kiválasztása önkényes, tisztelt képviselõtársaim, hanem maga a törvény és a törvényjavaslat önkényes, hiszen valóban ez egy nagyon következetlen megoldás, hogy miközben a hajuk szála sem görbült azoknak, akik negyven éven keresztül gyilkoltak, raboltak és fosztogattak, akik a Kõszeg Ferenc képviselõtársam által is említett, bírósági ítéleteknek csúfolt eljárásokban vettek részt, azonközben az Országgyûlés által meghozott törvény alapján vegzálnak olyan szerncsétlen embereket, akik lehet, hogy kényszerûségbõl kerültek abba a helyzetbe, hogy együtt kellett mûködniük ezekkel a népellenes és embernyomorító szervezetekkel.
Valóban következetes megoldás az, amit Németországban csináltak, ahol leváltották az egész politikailag érintett nómenklatúrát úgy, ahogy volt. Megtehették, mert volt egy Nyugat-Németországuk, ahol rendelkezésre állt demokratikus körülmények között szocializálódott és felkészült értelmiségi munkaerõ. Leváltották az összes bírát, olyan típusú bírákat vagy olyan bírákat, akiket Kõszeg Ferenc említett; leváltották a rendõrkapitányokat; leváltották az iskolaigazgatókat; leváltották a rendõrtiszteket, és visszasorolták õket, demokratikus tanfolyamra iratták be õket, hogy megtanulják, hogy milyen körülmények között hogyan kell bánni az állampolgárokkal és így tovább és így tovább. Ezt Magyarország nem engedhette meg magának, mert fájdalom, nincs Nyugat-Magyarországa, vagy legalábbis nagyon keskeny sáv, s annak a visszacsatolása esetén sem nagyon hiszem, hogy megoldódna ez a probléma.
(12.40)
Ennél következetesebb megoldás az a cseh megoldás, amit "frusztrációs törvény" néven szoktak emlegetni. Lehet, hogy nincs összefüggés, csak úgy jelzem, hogy a kelet-európai régióban Csehországban éppenséggel nem a posztkommunista pártok vannak kormányon, hanem egy konzervatív kormánykoalíció. De az a megoldás valóban ennél következetesebb volt.
Vannak olyan képviselõk, meg vannak olyan parlamenten kívüli politikai erõk, akikrõl - a közvéleményben - él egy olyan nézet, hogy bizony, nem volt következetes a rendszerváltozás, és az elõzõ kormánykoalíció magának köszönheti azt, hogy ma viszonylag szerény létszámban ül az ellenzékben. Én ezeket a nézeteket nem osztom, tisztelt képviselõtársaim, a felelõsséget pedig részben magamra is vállalom, hiszen az elõzõ parlamentnek is tagja voltam. Csak annyit szeretnék mondani, hogy a szemben ülõ párt - pártok - képviselõi nem nagyon lelkesedtek ezeknek a problémáknak a megoldásáért. Az ezen az oldalon ülõ képviselõk - az akkori parlament tagjai - pedig nem tudták következetesen megoldani ezeket a problémákat. Ennyiben tehát kétségkívül megáll a felelõsség, ebben osztozom Balsai képviselõtársammal - és várom mindazokat, akik úgy érzik, hogy ebben van osztoznivalójuk.
Nem tudtuk következetesen megoldani azért, mert úgy gondoltuk, hogy a társadalmi stabilitás fenntartása, a múlt sebeinek fel nem tépése fontos szempont ezeknek az ügyeknek a megoldásában. Ezért húztunk egy határt, ameddig elmentünk - nagy viták voltak errõl, nyilván emlékeznek, az igazságtételi törvények esetében is -, ezt a határt az Alkotmánybíróság maga is kijelölte, és nem mentünk el odáig ebben az országban, ameddig elmentek Németországban és elmentek Csehországban - vagy az akkori Csehszlovákiában. De ezért felelõssé tenni azt a képviselõt, aki egy alkotmánybírósági ítéletnek megfelelõen próbál korrigálni egy törvényt - még akkor is, hogyha ennek a törvénynek a beterjesztõje az elõzõ parlamentben õ volt -, hát ezt abszurdumnak érzem. Abszurdumnak érzem akkor, amikor adott egy alkotmánybírósági ítélet, amelyik azt mondja világosan és egyértelmûen, hogy 1995. szeptember 30-áig kell az Országgyûlésnek ezt az alkotmánysértést megszüntetnie. Ehhez képest a szabaddemokraták vezetése alatt álló Belügyminisztérium ezt a sort, amelyben ez a határidõ megjelöltetett, nyilván nem vette észre ebben az ítéletben, vagy valami más, halaszhatatlan elfoglaltsága akadályozta meg, hogy idõben beterjessze ezt a törvényt ide, a Ház elé. Talán õket kellene, tisztelt képviselõtársaim, felelõssé tenni, hogy miért egy olyan törvényjavaslatot vitatunk, amely az önök megítélése szerint nem elégíti ki az Alkotmánybíróság ítéletét.
Azt mondja Toller László képviselõtársam, hogy az eredeti törvény szellemével nem egyezõ módon szabályozza az átvilágító bírák kiválasztásának feltételeit Balsai képviselõtársam indítványa. Errõl már esett szó, hogy lehet, hogy a megoldás nem jó, de az a helyzet sem jó, amelyben van, akivel ekként bánunk el, és van, akivel másként; van, aki nem vehet részt egy ilyen átvilágításban, mert bizonyos ítéletek meghozatalában részt vehetett, mások pedig hozhatnak továbbra is ítéleteket, ennél talán fontosabb ítéleteket is, amelyek embereket súlyosabb szankciókkal sújtanak, mint ennek a törvénynek a szankciói, tekintet nélkül arra, hogy milyen ítéleteket hoztak meg, akár csak néhány évvel ezelõtt is.
Egyetértek Sepsey Tamással: lehet bírálni Balsai képviselõtársam javaslatát, de tessék ezt a helyzetet megoldani másképpen, hogy egyenlõ mércével tudjunk mérni!
Nem akarom idehozni, mert nem ez a javaslat van napirenden - és nyilván meg fog kezdõdni ennek a vitája is, amikor önök végre szerét ejthetik, hogy elmeszeljék ennek a törvénynek az útját -: a kormány javaslata semmivel sem felel meg jobban számos ponton az eredeti törvény szellemének, mint ez a javaslat. Példának okáért a vizsgálandók körének szûkítésével semmiképpen sem tudnék azonosulni, az abszolút messze áll az eredeti törvény szellemétõl. Az, hogy a lehetõ legszûkebbre korlátozzuk az átvizsgálandók körét - már-már szimbolikusra, jelképesre csökkentve -, szerintem egy egész egyszerûen nevetséges megoldás. Nevetséges megoldás, hogyha a bírák közül csak a Legfelsõbb Bíróság elnökét és alelnökeit, az újságírók közül csak a Magyar Televízió, Rádió, Magyar Távirati Iroda elnökeit és alelnökeit vizsgáljuk át - és így tovább és így tovább.
Nem tartoztam azok közé, akik a jelenleg még hatályban lévõ törvény lelkes hívei voltak. Visszakereshetõ az akkori felszólalásaimban, hogy én magam éreztem azt a lehetetlen helyzetet, amelyben akkor mindannyian voltunk, hogy bizony, azt a történelmi katyvaszt, azt a történelmi trágyadombot, amit ránk hagytak, nagyon nehéz eltakarítani az útból, és nem lehet jó megoldást találni. Akkor most ne csináljunk úgy, tisztelt képviselõtársaim, mintha lehetne jó megoldást találni. Nagyon jól tudjuk, hogy nem lehet. Rossz, rosszabb és még rosszabb megoldást lehet találni - ezt akkor is elmondtam -, és ebben azért próbáljunk meg méltányosan mérni, hogyha valaki legalább veszi magának a fáradságot, és mások munkáját elvégezve megpróbálja, megkísérli ezt.
Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy ebben a szellemben folytassák tovább az általános vitát.
Balsai képviselõtársam javaslatát általános vitára alkalmasnak minõsítettük, tehát ez a minõsítés azt jelenti: alkalmas arra, hogy ehhez a javaslathoz módosító indítványokat nyújtsunk be. Nem esik le a gyûrû az ujjukról, tisztelt kormánypárti képviselõtársaim, ha egyszer véletlenül ellenzéki indítványhoz nyújtanak be önök módosító indítványt. A többségük rendelkezésre áll: úgy is olyan indítványt fogadnak el a végén, amilyet akarnak - legfeljebb majd Balsai képviselõtársam ugyanúgy jár, mint Deutsch Tamás képviselõtársam, hogy a végén kénytelen volt visszavonni a saját indítványát, mert nem tudott ráismerni.
De legalább kíséreljék meg, ha szabadna kérnem! Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalról.)