DR. SZÛRÖS MÁTYÁS, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Száz esztendõ telt el azóta, hogy Jókai Mór, a nagy író, képviselõ elnökletével 143 taggal megalakult az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportja. Ezt megelõzõen, hat évvel korábban, 1889 júniusában tartotta elsõ alakuló konferenciáját az Interparlamentáris Unió, amelyen a Magyar Országgyûlést Pázmándy Dénes képviselte, és így Magyarország a kilenc alapító ország közé tartozik.
A ma is létezõ, nagy és jelentõs nemzetközi szervezetek között tehát az egyik legrégebbi az Interparlamentáris Unió, amelynek immár 134 választott parlamenttel rendelkezõ ország a tagja.
A különbözõ országok parlamentjeinek ezen nemzetközi szervezetét, "a parlamentek parlamentjét" az angol Randall Cremer és a francia Frederick Passy - mindkettõ Nobel-díjas - alapították eredetileg Interparlamentáris Konferencia néven, amely 1897 óta mint Interparlamentáris Unió mûködik, genfi székhellyel.
Az uniót alapszabályai szerint azzal indították útjára, hogy az államok közötti viszályokat, konfliktusokat békés eszközökkel, tárgyalások, illetve választott bíróság útján intézzék el. Az IPU tevékenysége ma már kiterjed az emberiséget érintõ legfontosabb kérdésekre. Az ENSZ-ben is tárgyalt témákra, a béke és biztonság ügyével és a nemzetközi joggal összefüggõ problémákra keresi a megoldásokat az emberiség elõtt álló újabb és újabb kihívásokra.
Az Interparlamentáris Unióban tevékenykedõ parlamenti képviselõk tehát arra vállalkoztak és arra törekszenek, hogy nemzeti csoportokba szervezõdve, saját törvényhozásuk és kormányuk befolyásolásával érvényt szerezzenek a nemzetközileg összehangolt elveknek és kritériumoknak, egyeztetve azokat természetesen sajátos történelmi hagyományaikkal, helyzetükkel. Nagymértékben az Interparlamentáris Unió kezdeményezéseinek, tevékenységének köszönheti létrejöttét, illetve létét a nemzetközi jogrend számos intézménye, többek között az 1899. és az 1907. évi hágai békekonferencia, a Hágai Nemzetközi Bíróság vagy a '60-as évektõl az európai biztonsági és együttmûködési értekezletek sorozata, napjainkban pedig a két éve indult, és az IPU keretében zajló földközi-tengeri együttmûködési és biztonsági értekezletek.
(14.40)
Meg kell említenem, hogy a második világháborúig a parlamentek nemzetközi tevékenysége jószerivel az Interparlamentáris Unió keretében zajlott. Ma már ez természetesen sokrétûbb, de úgy tûnik, elég sok benne a párhuzamosság s nem kevés az üresjárat sem a különbözõ parlamentek szerint, amit az erre fordítandó anyagi eszközök visszafogásával igyekeznek korlátozni, csökkenteni.
Az IPU egész történelmén és tevékenységén végigvonul a kormányközi, illetve kormányszintû nemzetközi szervezetekkel, mindenekelõtt a Népszövetséggel és az ENSZ-szel való érdemi együttmûködésre való törekvés, ami hasznára válnék, illetve válik mindkét szervezetnek. Ezt nem részletezem, mert errõl a kérdésrõl dr. Katona Tamás, csoportunk elsõ alelnöke szól majd külön is.
A kilencvenes években már eljutott az IPU odáig, hogy kidolgozta a szabad és demokratikus választások kritériumait, mely keretjellegû anyag a nemzeti parlamentek rendelkezésére áll. Most folyik a parlamenti demokrácia kritériumainak, illetve követelményeinek kidolgozása és rendszerbe foglalása. Elõtérbe került az emberi jogok tárgyalása és védelme, a környezetvédelem s a szociális kérdések kezelése. A magyar csoport képviselõi a megalakulás óta - kivéve a két világháború éveit - folyamatosan részt vettek az Interparlamentáris Unió munkájában, és ott kiemelkedõ szerepet játszottak. Már 1896-ban, a millenniumi ünnepségsorozat záróeseményeként Budapesten tanácskozott az Interparlamentáris Unió fõ döntéshozó fóruma, a konferencia, hetedik a sorrendben. Ezt követõen még 1936-ban és 1989-ben, megalakulásának 100. évfordulóján ülésezett hazánk fõvárosában IPU-konferencia, ami önmagában véve is a magyar képviselõk iránti megbecsülés jele volt.
Igen, a tehetséges és neves politikusok egész sora öregbítette hazánk tekintélyét az Interparlamentáris Unióban és annak révén. Gróf Apponyi Albert, Berzeviczy Albert - aki tizennégy évig volt a magyar csoport vezetõje -, Gratz Gusztáv, Lukács György - a félreértések elkerülése végett jegyzem meg, hogy egy másik Lukács Györgyrõl van szó -, Láng Boldizsár nevét említeném a második világháború elõtti idõszakokból, illetve gróf Károlyi Mihály, Nagy Imre, Molnár Erik nevét a második világháború utáni idõkbõl. Megérdemlik kiváló elõdeink, hogy hálával, mély tisztelettel és kegyelettel emlékezzünk rájuk.
Az elsõ világháborút lezáró békerendszer mind az IPU egésze, mind a magyar csoport, illetve küldöttség számára egyik központi kérdésévé a nemzeti kisebbségek jogainak tárgyalását és kezelését tette. E kérdést elõször 1922- ben Bécsben tûzték az IPU-konferencia napirendjére. Érthetõ, hiszen a békeszerzõdések több mint 20 milliós kisebbségi lakosságot teremtettek. A magyar küldöttségnek az 1923. évi koppenhágai IPU-konferenciáról készített jelentésében többek között a következõ olvasható:
A lefegyverzés ügye mellett "a kisebbségek jogainak kérdése nem kevésbé fontos és érdekes eszmecserét okozott, s magyar szempontból szinte megbecsülhetetlen értékû javaslatokat eredményezett. Reánk nézve, akiknek mindennél fontosabb, hogy tõlünk elszakadt védtelen véreink sorsát könnyebbé tegyük, az Interparlamentáris Unió oly grandiózus munkát végzett, hogy eléggé nem is lehetünk hálásak érte." Ez többek között utalás Van Hooggland holland szenátor álláspontjára, aki elítélve a békeszerzõdéseket, kijelentette: "Oly szisztéma, mely Magyarország kétharmadát elragadhatta, nem érdemli a szimpátiát. Az államoknak nincs joguk önkényeskedni, mert a kisebbségek joga nemhogy a többi polgár jogával egyenlõ, de nemzetközileg biztosított jog, mely épp oly erõs s régi, mint az új terület birtoka." E konferencián már elfogadtak egy nyolc pontból álló, a kisebbségek jogait és kötelezettségeit tartalmazó nyilatkozatot, amely egyebek mellett leszögezi: "Valamely kisebbségi nyelv használata ellen akár a magán-, akár az egyházi, politikai vagy gazdasági életben az államoknak korlátozásokkal élniök nem szabad. A kisebbségeknek joguk van jótékony, vallási, szociális, közgazdasági intézmények nyitására. Oly kerületekben, ahol kisebbségek tetemes számban vannak, a saját nyelvükben való oktatásuk biztosítandó. A kisebbségek intézményeinek jogi helyzete éppen olyan legyen, mint a többieké. Joga van azonban az államnak a hivatalos nyelve oktatására. Az államok kötelesek nemcsak ezen alapelvek elfogadására, hanem olyan rendelkezések foganatosítására is, amelyek azok megvalósítását biztosítják."
Lukács György, a magyar csoport egyik alelnöke 1925-ben a washingtoni, ottawai konferencián - a küldöttség jelentése szerint - azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy lehet-e a lelkek békéjérõl beszélni addig, amíg a kisebbségi kérdés nincs megoldva. Az amerikai és angol hallgatóság kedvéért megmagyarázza azt a különbséget, ami fellelhetõ a kisebbségi és a kivándorolt közt. A kivándorló önként vállalja azt, hogy új hazájában az új nép tulajdonságaiba, nyelvébe olvadjon. Ez egész más, mint amikor egy nép egy része hazájától elszakíttatik õsei földjével, tradícióival, s ezt az új állama alapjaiban meg akarja támadni, s kultúrájától megfosztani.
1930-ban a londoni konferencián, amelyen fontos helyet foglalt el a szociális, népesedési, népegészségügyi, közgazdasági és kulturális kérdések tárgyalása, a nemzetiségi jogokat illetõen Studer svájci képviselõ már megfogalmazta, hogy azok nem képezhetik egy állam kizárólagos belsõ ügyét, mert bár az adott állam szuverén, az viszont általános emberi jog, hogy az állam minden polgára - tekintet nélkül nemzetiségére, nyelvére és vallására - egyenrangú kell hogy legyen.
(14.50)
Elnök Úr! Képviselõtársaim! Azért idéztem fel részletesebben e kérdéskört az Interparlamentáris Unió történetébõl példaként, hogy láttassam, bár az idõk folyamán nagyot változott a világ, de bizonyos vonatkozásokban lehet kevés új is a nap alatt. Egyébként pedig ma is a magyar külpolitika egyik sarkalatos feladata a határon túl élõ magyarság támogatása, illetve a szomszédainkkal való jó viszony megteremtése.
Engedjék meg ezek után, hogy röviden szóljak legújabb tevékenységünkrõl, az IPU-ban betöltött szerepünkrõl. Az IPU változatlan vonzerejét bizonyítja, hogy újabb és újabb országok parlamentjei kérik felvételüket. A szervezet irányító testületeiben megüresedett posztok elnyeréséért kemény versengésnek vagyunk tanúi. Legutóbb például Bukarestben egyik vb-tagsági helyért a kínai és a dél- koreai jelölt közt folyt kiélezett verseny és lobbyzás, amit végül is a dél- koreai politikus nyert meg, aki parlamentjében a koreai-magyar baráti tagozat elnöke is. Legújabb információink szerint az amerikai kongresszusban is elálltak az IPU-ból való esetleges kilépés gondolatától.
Az Interparlementáris Unió magyar csoportjának hatpárti vezetõsége aktívan részt vesz a szervezet munkájában s kezdeményezéseivel elõrelendítõ szerepet játszik. Jómagam a 13 tagú vb tagja vagyok, dr. Katona Tamás képviselõtársammal a tanács tagjai vagyunk. Dr. Mustó István, dr. Rott Nándor, dr. Varga László és Rockenbauer Zoltán a bizottsági munkában, s egy-egy téma feldolgozásában jeleskedett. Mustó István az elmúlt évben nehéz és veszélyes missziót vállalt a mozambiki parlamenti választások IPU-ENSZ megfigyelõjeként.
A vb-tagság biztosítja talán a legtöbb lehetõséget az IPU egész tevékenységének áttekintésére és az abban való érdemi részvételre, például a konferenciák napirendjének eldöntésében. Így kerülhetett például az ez évi tavaszi madridi konferencia napirendjére a bioetika, illetve a jövõ év tavaszi isztambuli konferencia napirendjére a kisebbségek védelmének kérdésköre a mi kezdeményezésünkre, érvelésünk, háttérmunkánk hatására. Ezenkívül a vb nevében az IPU-t több nemzetközi fórumon képviselhettem.
Mandátumom tavasszal Isztambulban lejár. Kezdeményezésünkre és javaslatunkra lengyel jelöltnek van a legnagyobb esélye e hely betöltésére.
Az elmúlt idõszakban dr. Szájer József képviselõtársunk töltött még be választott tisztséget az IPU-ban, annak parlamenti dokumentációs központja mellett mûködõ szakértõi bizottság elnökeként. Színvonalas munkájával általános elismerést érdemelt ki IPU-körökben.
Itt szeretném megemlíteni, hogy munkánkhoz nélkülözhetetlen volt a szakminisztériumok közremûködése, elsõsorban a Külügyminisztériummal való folyamatos együttmûködés és konzultáció, továbbá az Országgyûlés Fõtitkárságának, Hivatalának, Külügyi Hivatalának ügyintézése és nagykövetségeink, külképviseleteink sokrétû közremûködése. Ez ugyan az említett intézményeknek hivatali kötelessége is, de hozzáértõ és jó szívvel végzett munkájukért ez úton is köszönetet mondunk.
Ugyancsak itt szeretnék köszönetet mondani azoknak a neves magyar tudósoknak és szakembereknek, akik küldöttségünk felkészítésében egy-egy feladattal kapcsolatban pótolhatatlan szakmai segítséget nyújtottak. Nincs arra mód, hogy valamennyiük nevét felsoroljam, de példaként emelném ki Vizi Szilveszter professzort, akadémikust, illetve az õ nevét, aki a bioetika témájában, vagy Bokorné Szegõ Hanna professzor asszony nevét, aki az emberi jogok és más nemzetközi jogi kérdésekben bocsátotta rendelkezésünkre gazdag ismeretanyagát, elõsegítve országunk tekintélyének, nevének öregbítését. Ugyancsak köszönet illeti a Külügyi Intézetet.
Megemlítem azt is, nem utolsósorban, hogy kezdeményezésünkre jött létre az Interparlamentáris Unión belül a finnugor csoport, amelybe bekapcsolódhat minden finnugor eredetû képviselõ, függetlenül attól, hogy mely nemzeti csoport tagjaként vesz részt az Interparlamentáris Unió fórumain. E csoportban megállapodtunk például legutóbb abban, hogy az isztambuli konferenciára közösen, együttmûködve készülünk fel a kisebbségi kérdésben.
A hazai munkánkat illetõen csupán arra térnék ki, hogy át fogjuk tekinteni a baráti tagozatok tevékenységét annak hatékonyabbá tétele érdekében. Úgy vélem, hogy a mai körülmények között különösen hasznos munkát végezhetnek hazánk érdekeinek képviseletében, a jószomszédi kapcsolatok ápolásában az Országgyûlés e baráti tagozatai. Természetesen nem valamennyi, mintegy 50 tagozat rendelkezik hasonló feltételekkel. Elsõsorban a régiónkhoz kapcsolódó, illetve tartozó országok partnertagozataival alakult ki és folyik rendszeres, eredményes együttmûködés, kapcsolatépítés. Mint pozitív példákat szeretném megemlíteni, anélkül, hogy bárkit is megbántanék, a magyar-német, magyar- francia, magyar-lengyel, magyar-szlovák, magyar-finn, magyar-finnugor, magyar-orosz, magyar-ukrán, magyar-indokínai, magyar-arab stb. tagozatokat. Megemlítem azt is, hogy folytatjuk az angol, francia és német nyelvtanítás szervezését, illetve e tanítás fenntartását a képviselõk számára.
Röviden arról is szólni kívánok, hogy az IPU-határozatok és jelentéseink itthoni kezelése hogyan történik és milyen a hatásuk. Úgy tûnik, jelentéseink visszhangja nem kielégítõ. Ezért talán célszerû lenne, ha az illetékes országgyûlési bizottságok egyszer-egyszer napirendjükre tûznék az IPU- konferenciákon elfogadott határozatokat és a magyar küldöttség jelentését, hogy elemezzék és feldolgozzák azok hasznosítható elemeit.
Elnök Úr! Képviselõtársaim! E rövid áttekintés és beszámoló munkánkról nem adhat számot mindenrõl, különösen nem nemzeti csoportunk 100 éves történetérõl. Errõl két történész közremûködésével hosszabb összefoglaló tanulmány, könyv készül, amelyet szándékunk szerint a téli szünet után minden képviselõtársunknak eljuttatunk. Beszámolómat végzett munkánkról pedig a vezetõség tagjai ki fogják egészíteni. Élve az alkalommal, valamennyi képviselõtársamnak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)