DR. ROTT NÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz errõl a törvényjavaslatról nyugodtan és indulatmentesen beszélni, de mégis meg fogom kísérelni.
Amikor pártunk elnöke, dr. Torgyán József errõl a törvényjavaslatról azt a minõsítést adta, hogy ez egy dilettáns törvényjavaslat, akkor ezen sokan meglepõdtek. Én most nem jogi oldalról, hiszen õ a jogi vonatkozásait nagyon részletesen kifejtette, hanem szûkebb szakmai oldalról szeretném ugyanezt a következtetést levonni és megosztani önökkel, hogy sajnos, ez a törvényjavaslat egy rendkívül rosszul sikerült, dilettáns munka, és teljesen mindegy, hogy egy évig, két évig, három évig, öt évig készült, attól ez még nem változik.
Elõször mégis a jogi kérdésekre szentelnék néhány percet. Dr. Torgyán József igen tisztelt képviselõtársam nem véletlenül fejtette ki, hogy itt valójában egy lopakodó alkotmányozás folyik, mert valóban, ennek a törvényjavaslatnak az egyes fejezetei, az egyes pontjai olyan feladatokat rónak az Országgyûlésre, illetve olyan feladatmegosztást jelölnek ki a kormány és az Országgyûlés között, hoznak létre új szervezeteket - természetesen az Országgyûlésnek joga van ilyen törvényeket hozni, ezt senki nem vitatja, de minthogy ezek az alkotmányt érintik és megváltoztatják az alkotmány jelenlegi struktúráját is, ha úgy tetszik, de mindenesetre újabb pontokat visznek bele az alkotmányos kötelezettségek megosztásába -, amelyek bizony csak kétharmados törvénnyel szabályozhatók.
Következésképpen ennek a törvényjavaslatnak egy csomó passzusa bizony kétharmados minõsített többséget igényel, mert az Országgyûlésnek és a kormánynak is az eddigi alkotmányos kötelezettségét részben bõvíti, részben módosítja. Azt hiszem, ha mindenképpen ahhoz ragaszkodunk, aminek ugyan nagyon kevés jelét látom a kormány politikájában, hogy egy jogállamiság felé törekszünk - nagyon gyengének tûnik ez a törekvés -, akkor azt hiszem, ezeket figyelembe kell vennünk akkor, amikor majd a törvényjavaslatnak ezen passzusairól fogunk szavazni.
Az, hogy ennek a törvényjavaslatnak bizonyos szervezeti elemei mennyiben állnak összhangban a jelenlegi magyar közigazgatással, a közigazgatásra vonatkozó jogszabályokkal, ez megint egy nagy kérdés. Azt hiszem, ez egy ilyen furcsa megoldás, mert anélkül, hogy a magyar közigazgatás szervezetének valamiféle távlati modellje legalábbis rendelkezésre állna, ez a törvényjavaslat egy csomó olyan elemet tartalmaz, amelyek a területi közigazgatás rendszerét mélyen érintik.
(18.50)
Ez még nem volt kritika. Ezeknek a célkitûzéseknek egy jó részével személy szerint egyetértek. Egyetértek például azzal is, hogy igenis a területi tervezésnek és a területi szervezésnek, a regionális politikának ki kell alakítani a megfelelõ szervezeti rendszerét, és ezt valahogy a közigazgatási rendszeren belül el kell helyezni. Tehát alapvetõen ezek a célkitûzések nem rosszak, ezek nagyon racionálisak. A világon nagyon sok helyen, Nyugat- Európában egy csomó helyen ez így mûködik. Igen ám, de ehhez hiányzik a közigazgatási rendszer egészének valamiféle koncepciója, és hiányzik fõképp az a szilárd közigazgatási területi bázis, amelybe ez beilleszthetõ lenne. És itt, ezen a ponton egy joghézagra próbálunk valamit rávarrni. Azt hiszem, senki nem lehet afelõl biztos, hogy ez hogy fog beleilleszkedni abba a közigazgatási területi struktúrába, amelyik pillanatnyilag nem mûködik, mert az egész hézagos. Ennyit ennek az alapvetõ jogi kérdéseirõl.
A másik ilyen kérdés - a kétpercesek és a viszontválaszok kapcsán ez már elhangzott, itt már nem akarom még egyszer felolvasni, itt a parlamenti jegyzõkönyv -, hogy a két koalíciós párt ezt úgy nyújtotta be, hogy elõtte nem volt benne megegyezés. Azt hiszem, ezt egymás között elismerhetjük. Ez nem is lenne baj, ilyen már volt a világtörténelemben - ennek a parlamentnek a történetében sem ez az elsõ eset. Igen ám, de akkor nem lehet - és itt van ennek az alkotmányjogi, közjogi problematikája! -, nem lehet, kérem szépen, úgy beterjeszteni egy törvényjavaslatot, hogy közben egyezkedik a többség két pártja, és miközben folyik a törvényjavaslat tárgyalása, õk különféle megegyezéseket produkálnak a háttérben.
Mélyen tisztelt képviselõtársaim, akkor ez nem parlamentarizmus, hanem a parlamentarizmus látszata. Egy olyan látszata, egy függöny, egy screen, amelyik mögött nem parlamentáris módszerekkel folyik végsõ soron a jogszabály- elõkészítés és a jogszabályok meghozatala sem. Mert igenis, az ellenzék ki van zárva azon megoldások vitájából, amelyekben a két kormányzó párt - végsõ soron a kormány - megállapodik.
Nagyon rosszul esik, de azt kell mondanom: vádolom önöket, hogy ezekkel a megoldásokkal a magyar parlamentarizmust veszélyeztetik, a magyar demokráciát veszélyeztetik, mert a nyugati parlamentarizmusban megengedhetetlen módszerekkel próbálják a jogszabályokat elõkészíteni és idevezetni a Ház elé. És amikor igen tisztelt képviselõtársaim a kereszténydemokratáktól joggal mondták azt, hogy tessék visszavonni, tessék újra beterjeszteni a jogszabályt, hogy legyen mirõl vitatkozni, akkor önök itt az általános vita lezárását sürgették azon az alapon, hogy ezt a szörnyszülöttet már két éve készítik elõ. Kérem, hogy önök rosszul készítenek elõ egy törvényt, hogy annak ez lesz a végeredménye, annak az ódiumát nem lehet a törvényhozás nyakába varrni!
Elhangzott a vita során, hogy ilyen törvény még Magyarországon nem volt - tudniillik ilyen területfejlesztéssel foglalkozó törvény nem volt Magyarországon. Ez igaz. De volt ilyen a világon máshol. Kérem szépen, nem kellett volna sokat tenni, el kellett volna olvasni, hogy hogyan csinálják ezeket a törvényeket.
Elnézést, hogy egy személyes megjegyzést vagyok kénytelen megengedni: 1975- ben jelent meg az a könyvem, amelyben az olasz beruházási rendszerrel foglalkoztam, és leírtam benne nagyon részletesen, hogy az olaszok hogy készítették el "Progetto del Mezzogiorno" címmel a Dél fejlesztési tervét. Tehát már az 1970-es években nagyon bõ külföldi tapasztalat volt arról, hogy hogyan kell területfejlesztési terveket csinálni. Csináltak ilyet a spanyolok, csináltak ilyet a franciák, csináltak ilyet az olaszok - de csinálnak ma is. Az Európai Unió parlamenti közgyûlésében elkészült egy javaslat a vidék fejlesztési tervérõl. Nem kellett volna sokat tenni, például azt is el kellett volna olvasni, és ezeknek a példáknak a lényegét átvenni.
Ha bármelyik ilyen törvényt - most már 30 évre visszamenõleg és akár a legújabbat - bárki elolvassa, akkor rögtön szembetûnik az a minõségi különbség, ami e között a törvényjavaslat között és azok között mutatkozik. Az egyik az, hogy e nyugati mintáknak és a jelenleg az Európai Unióban folyó jogszabályalkotásnak mindegyiknek van egy koncepciója.
Schumpeter valamelyik munkájában azt mondta, hogy van egy víziója a jogszabályalkotónak. Ami ebbõl a törvénybõl hiányzik, az a koncepció, a vízió hiánya. Mindenütt a fejlesztéspolitikát valahol egy nagy vidékfejlesztési politika koncepciójára kell ráfûzni. Ennek a nyomai sem ismerhetõk föl ebben a jogszabályban. A vita során több képviselõtársam is - nagyon helyesen - arról beszélt, hogy egy területfejlesztési terv szükségképpen egy vidékfejlesztés terve. Ennek az országnak 80 százaléka mondjuk a vidék és 20 százaléka Budapest és a nagyvárosok. Tehát itt arról van szó, hogy az ország területének túlnyomó részét és ahol a lakosságnak is többsége, körülbelül 60 százaléka él, ennek az életét kell egy ilyen terv keretében valahogy jövõképbe állítani.
Ami legjobban hiányzik ebbõl a jogszabályból, hogy ennek az elvei sincsenek lerögzítve. Ha elolvassák bármelyik nyugat-európai vagy Európai Unió-beli tervet, abban az elején valahol mindenütt benne vannak azok a fõ célkitûzések, hogy mi a céljuk ezzel. Most a legutóbbiról, az Európai Unió vidékfejlesztési programjáról beszélek, ahol azt írja: a cél az, hogy a vidék emberei kulturálisan, gazdaságilag jobban éljenek, hogy ott maradjanak a lakóhelyükön, hogy ne ürüljön ki a vidék, hogy megszûnjék a város és a vidék között az az állapot, ami pillanatnyilag van. Egész Európában, Nyugat-Európában ezeknek a jelenlegi fejlesztési koncepcióknak az az egyik fõ célkitûzése, hogy az ország területe lakott maradjon, hogy ne vándoroljanak el a kis falvakból az emberek. Nemcsak azért, mert egyéni tragédiát jelent, ha az egyéni életkörülményeket föl kell adni, és be kell kerülni egy vidéki kis falu családias légkörébõl egy város rideg környezetébe, mert ezek humán problémák. Természetesen egy magát humanistának valló kormánynak ezzel is kellene foglalkoznia.
(19.00)
De vannak ennek nagyon fontos egyéb összefüggései is. Nevezetesen az, hogy az ország területe ne váljék egy elvadult pusztává, hogy mindenütt legyenek emberek, akik ott élnek, ott laknak, megmûvelik, karbantartják az országot, hogy ne bogánccsal és szamárkóróval benõtt mezõkké váljék az ország, hanem élõ, emberi környezetet alakítsunk ki.
Valamiféle ilyen koncepció, valamiféle ilyen vízió hiányzik ebbõl a törvénybõl. Meg kell mondanom, hogy ez a legszomorúbb és ez a legveszélyesebb. Mert egy nagyon szûk technokrata gondolkodásmódra vall, amikor itt konstruálnak különféle eljárásokat, ilyen tanács, olyan tanács, amolyan tanács, közben amirõl lényegileg szónak kéne esnie, hogy valahogy ez az ország hogy maradjon egy élhetõ, mindnyájunk számára barátságos otthon, ezt a kérdést, ezt a problémát ez a jogszabály még csak nem is tükrözi.
Én azt hiszem, hogy hiába javasolnám a kormánynak, úgyse fogja betartani, de én a kormány helyében ezt a törvényjavaslatot visszavonnám. Nem sürgõs, idáig is megvoltunk nélküle, még meglennénk egy fél évig, s valamiféle új, átgondolt olyan jogszabályt kellene idehozni, amelyik ennek a jogszabálynak legalább a legszembetûnõbb hiányosságait kiküszöböli, és valahogy elviselhetõbbé válik. De ez teljesen szónoki fogás volt, mert én nagyon jól tudom, hogy úgyse fogják visszavonni. Akkor meg legalább tegyék lehetõvé, és a vitát ne zárják le, az isten szerelmére tegyék lehetõvé, hogy a módosító javaslatokat megtehessék a képviselõk, és ahhoz, ami majd elõ fog kerülni, mondjuk, február, vagy január 15-én, mert hiszen most ehhez a benyújtott törvényjavaslathoz hiába fûzünk módosító javaslatokat, önök, amíg azok a módosító javaslatok be fognak jönni, addig az egészet átformálják. Kérem, ez egy olyan mozgó célpontra való céllövéshez hasonlít, ilyen volt régen búcsúkban, ahol idõnként az a kis szarvas, amely ott megy, és amelyre lõni kell, leesik magától, anélkül, hogy eltalálták volna. Hát így nem lehet jogszabályt alkotni.
Meg kell mondanom, hogy súlyos felelõsség terheli a kormányt, nagyon súlyos felelõsség, mert egy ilyen törvény az országnak a sorsát hosszú idõre megszabja. Az egész országét, azét a 80 százalékét, ami nem Budapest, és annak a lakosságnak a 60 százalékát. Kérem, ezt lehet határidõkhöz kötni, meg nekem legyen igazam, meg nekem volt igazam, ilyen alapon is elintézni, de ez nem felelõsségteljes. Persze hol vannak azok a régi szép idõk, amikor 1848-ban még úgy hívták a magyar kormányt, hogy felelõs magyar minisztérium. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)