DR. SZOLNOKI ANDREA, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Ebben a parlamentben ilyenkor, karácsony környékén mindig egy nagy fogadalmat teszünk, és a fogadalom általában arról szól mind a bizottsági üléseken, mind a parlament plenáris ülésén, hogy soha többet nem vagyunk hajlandók az állami költségvetést a tb-költségvetés nélkül tárgyalni. Ez minden évben elhangzik, minden évben halljuk rá a választ, hogy természetesen ez soha többet elõ nem fog fordulni, és aztán a következõ évben valamilyen furcsa helyzet alakul ki, ami miatt mégis valahogyan rákényszerülünk erre a helyzetre, és mégis külön kell tárgyalnunk az állami költségvetést és a társadalombiztosítás költségvetését. Nem volt ez máshogy az elmúlt öt évben, az elmúlt évben, és így van ez sajnos ma is.
Nagyon szomorú ez a helyzet, mert valóban e két költségvetés egymás nélkül félkarú óriás, és egymás nélkül valóban nem is illeszthetõk össze, mint ahogy azt az elõttem szólók is már sokszor kifejtették. Ebben az évben volt egy biztató jel. Nevezetesen az, hogy amikor a központi költségvetés beterjesztésre került és elhangzott a miniszteri expozé, akkor azt hallottuk, hogy a társadalombiztosítás költségvetése beéri a parlamentben az állami központi költségvetést, és majd együtt fogunk tudni tárgyalni és szavazni róluk. Sajnos ez az ígéret sem vált valóra, mert itt van ugyan a társadalombiztosítás költségvetése és ugyan nagyon erõszakolt módon még szinte az utolsó napok egyikének délelõttjét is egy kis csapat rászánta arra, hogy együtt töltik a társadalombiztosítás költségvetésének általános vitájában, de valójában ma délután már a költségvetés módosító javaslatairól fogunk szavazni és még e hét csütörtökén az állami költségvetést el fogjuk fogadni úgy, hogy a társadalombiztosításnak megint nincs költségvetése.
Ezért aztán a Népjóléti Minisztérium és a Pénzügyminisztérium átmeneti szabályozást hozott még a múlt héten a parlament elé, és ezt az átmeneti szabályozást mi a múlt hét közepén elfogadtuk. Jó az természetesen, hogy van átmeneti szabályozás, illetve átmeneti szabályozás nélkül nem is mûködne jogi értelemben a társadalombiztosítás és nem is lehetnének kifizetések január 1- jétõl. Mégis engedjék meg, hogy pár szóban arról beszéljek, hogy milyen óriási nagy hátránya van annak, hogy átmeneti szabályozás van. Az átmeneti szabályozás egy jogilag elfogadható, pénzügyileg mégis elfogadhatatlan rendelkezés, amely azt mondja, hogy az eredeti '95-ös költségek 5 százalékával megemelt mûködési költségek kerülhetnek az alapellátáshoz, a háziorvosokhoz, a járóbeteg-szakellátáshoz és a kórházakhoz is természetesen.
Azt mindannyian tudjuk, hogy az infláció nem 5 százalék volt. Mindannyian tudjuk, hogy az egészségügyben az infláció pláne nem 5 százalék volt. Feltehetõen nagyon sokan tudják - önök is, akik ebben a teremben tartózkodnak, és azok is, akik nem ebben a teremben tartózkodnak, hanem fonendoszkóppal dolgoznak, gégetükörrel gégét vizsgálnak, vagy adott esetben a mûtõben töltik ezt a délelõttöt -, hogy ez az 5 százalék biztosan nem lesz elég sem januárban, sem februárban, és biztosan nehéz helyzetbe hozza az egészségügyi intézményeket. Errõl a helyrõl kimondani és ostorozni a kormányt, hogy nehéz helyzetbe hozza a költségvetési intézményeket, az egészségügyi intézményeket, természetesen lehet nagy szavakkal. De azt hiszem, bele kell gondolni abba, hogy ez a valóságban mit jelent, hogy ez azt jelenti, hogy a kórházak, melyeknek a tartozásállománya a felmérések szerint - és ezek a felmérések a múlt hónapban születtek, tehát nagyon adekvátak - 6-8 milliárd forint ebben az országban, csak a fõvárosi egészségügyi intézményekben több mint 3 milliárd forint az a kifizetetlen számla, amit nem tudtak kifizetni a kórházak a tejért, a kenyérért, a gyógyszerért és adott esetben a társadalombiztosítási járulékért, vagy adott esetben a villanyszámlásnak, vagy a gázszámlásnak. Ezek kritikus dolgok.
(11.50)
Ez azt jelentheti, hogy lesz olyan kórház, ahova nem fognak többet tejet vagy péksüteményt szállítani. Ez azt jelentheti, hogy lesz olyan kórház, ahol nem tudnak 13. havi bért fizetni, vagy adott esetben talán lesz olyan járóbeteg-szakrendelõ, ahol nem tudják a béreket kifizetni. Ez kritikus helyzet. Ez elviselhetetlenül kritikus helyzet, ezt semmilyen körülmények között nem tûrhetjük. Ezért azt hiszem, bármikor születik meg a társadalombiztosítás költségvetése - és ez emberi számítás szerint január vége elõtt nem is tárgyalható, hiszen nem vagyunk januárban itt, hanem csak februárban -, február vége, március elõtt nem lesz az országnak társadalombiztosítási költségvetése. A költségek 5 százalékos emelésével nem bírják ki a háziorvosok, a járóbeteg-szakellátás és a kórházi orvosok - kritikus helyzetbe kerülhet a magyar egészségügyi ellátás.
Azt hiszem, ezzel nemcsak nekünk, hanem a beterjesztõ minisztereknek és a kormánynak is érdemben mindenképpen újból foglalkoznia kell.
Miért is alakult ki ez a helyzet? Sokan elõttem is elmondták: nincs megegyezés a kormány és a társadalombiztosítási önkormányzatok között. Mióta a társadalombiztosítási önkormányzatok megalakultak, gyakorlatilag egy ádáz harcot látunk - tulajdonképpen egy nagy harc elviselõi és tanúi vagyunk -, amely zajlik az önkormányzatok - az Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat vagy az Egészségbiztosítási Önkormányzat - és a kormány között. Hol a kormány kerekedik egy picit fölül, hol pedig az önkormányzatok. Itt úgy tûnt egy-két hozzászólásból, mintha az utolsó harcok inkább a tb-önkormányzatok felé mutattak volna. Ugyanakkor viszont megfelelõ tendenciák az újraállamosításról is beszélnek, amelynek - meg kell hogy mondjam - elég komoly tanújelei is vannak.
Mi most a feladatunk? Mért kell nekünk ezt a feladatot elvégezni? - ez itt a kérdés. Hiszen a feladat a társadalombiztosítási önkormányzatoknál, a közgyûléseknél és a kormánynál van. Azzal, hogy ezt a törvényt tárgyaljuk, egy olyan feladatot húztunk magunkra, amelynek nem is biztos, hogy eleget tudunk tenni; még akkor sem, ha a bizottsági üléseken elhangzik, hogy a kormány biztosan, a Pénzügyminisztérium biztosan, az önkormányzatok is helyettünk meg fogják csinálni azokat a módosító javaslatokat. De nem errõl van szó. Ennek a törvénynek nem a módosító javaslatokból kell törvénnyé változnia, nem nekünk kell itt létrehozni új törvényt, hanem egy beterjesztett törvénynél minimális módosításokat kell elvégezni, és nem olyan alapvetõ módosításokat, amelyeket ez a törvény tulajdonképpen igényelne.
Ha viszont föltesszük és áttekintjük azt a kérdést, hogy milyen viszonyban van egymással a társadalombiztosítási önkormányzatok által beterjesztett társadalombiztosítási költségvetés és az egészségügy reformja, akkor nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Hiszen mit vár egy egészségpolitikus a társadalombiztosítási törvénytõl? Azt várja évrõl évre, hogy annak az egészségügyi reformnak a filozófiáját próbálja meg követni a finanszírozás oldaláról, amelyet a korábbi és a jelenlegi kormány is meghatározott. Mert az, hogy egy egészségügyi reform ebben az országban '90-ben, '91-ben elindult, ténykérdés. Az, hogy ezt a reformot folytatni kell, tulajdonképpen parancs is. Nagyon szomorú az a helyzet, hogy a társadalombiztosítási költségvetés még a jeleit sem mutatja, hogy valamilyen módon alkalmazkodni kíván ehhez az egészségügyi reformhoz.
Mit értek ezalatt? - a nagy szavak után talán magyarra lefordítva. Ez annyit jelent, hogy az egészségügyi reform alapvetõ iránya - hogy ez helyes volt vagy nem volt helyes, ezen lehet vitatkozni - a kilencvenes évek elején elõször az alapellátást, a háziorvosi rendszert érte el. Ma már biztosan tudjuk, hogy ez a reformirány helyes volt. Valóban a háziorvosi rendszert, az alapellátást kell megerõsíteni; nemcsak azért, mert ez gazdaságos, mert sokkal olcsóbban, jobban látható el ott a beteg, hanem azért is, mert a betegnek is az az alapvetõ érdeke, hogy definitív, egyértelmû ellátást kapjon az alapellátásban, a háziorvosánál, a járóbeteg-szakellátásánál, és ne kényszerüljön mindenféle kisebb betegség esetén kórházba.
Nem tükrözi a finanszírozás ezt a fajta szemléletet. Ha tükrözné a most beterjesztett társadalombiztosítási költségvetés ezt a szemléletet, akkor azt kell hogy mondjam, az derülne ki belõle, hogy extrém módon megnõtt a háziorvosi, illetve az alapellátásra költhetõ kasszák nagysága, a járóbeteg- szakellátásnál hasonlóan, és lényegesen csökkenne a kórházi ágy. De nem ez történt, nem ez került beterjesztésre. Értetlenül állok ez elõtt, mert igazából a kormányprogramban egyértelmûan fogalmaztunk, amikor azt mondtuk, hogy a reform folytatását mindenképpen javasoljuk. A reform folytatása egyértelmûen azt jelenti, hogy az alapellátást kell megerõsíteni. Ezen belül tényleg tanácstalanul állok a probléma elõtt: minden párt abban egyetértett, hogy az otthoni ápolás nagyon fontos, hogy az otthoni ápolás nemcsak gazdaságos, hanem mindenképpen nagyon jó is.
Amikor a múlt évben az otthoni ápolás kasszáját kerestem a társadalombiztosítás költségvetésében, nem találtam. Akkor még nagyon nem csodálkoztam a magam részérõl, hiszen ez egy új forma, feltehetõleg van egy bevezetési év, amit láttunk is; kis bonyodalmak ugyan az utóbbi idõben adódtak a kuratórium körül, de a kuratórium valamilyen elvek alapján azért mégis elosztotta azt a bizonyos pénzt, amit az otthoni ápolásra fordítottak. Sõt a múltkori költségvetésben ez számszerûen is megjelent, ebben az évben viszont már számszerûen sem jelent meg. Legalábbis, amit mi kaptunk... - lehet, hogy a társadalombiztosítási szakembereknél talán más anyagok is vannak -, nálunk a home-care-re, az otthoni ápolásra külön az a 140-150 millió forint - ami egyébként már a múltkor is kevés volt - már egy olyan csoportban jelenik meg, hogy: "egyéb célelõirányzatok". Ebben van az a csoport is, amit "kockázatkezelés" néven, kicsit pejoratív értelemben az utóbbi hónapokban nagyon sokat emlegettünk. Ebbe a kasszába besuvasztották az otthoni ápolást, ami számomra nem jelent biztosítékot arra, hogy ez a rendkívül fontos tevékenység egyértelmûen, teljesítményarányosan kerül finanszírozásra. Ez nem biztosít minket arról, hogy valóban jó otthoni ápolás - és a mûködési költségek jó finanszírozása - lesz ebben az országban.
Ugyanez vonatkozik a kórház-racionalizálásra. A Pénzügyminisztérium és a kormány is rendkívüli módon eltökélt volt még az év elsõ felében, hogy a kórházakat racionalizálni kell. Ezzel valóban nagyon sokan egyet is értettünk. Benne volt a kormányprogramban is, és a társadalombiztosítási önkormányzatok, fõleg az Egészségbiztosítási Önkormányzat is partner volt ebben. Legalábbis, amikor a négyes bizottságot felállították, és két tagot innen, két tagot onnan delegáltak ebbe a kórház-racionalitási programba, akkor úgy tûnt, nagyon elszántak, hogy valóban racionalizálni kell a kórházakat. Ebben a költségvetésben viszont nyomát sem látom ennek a törekvésnek. Most úgy tûnik, mintha mind a kormány, mind a társadalombiztosítási önkormányzatok, illetve az Egészségbiztosítási Önkormányzat valahogy kifarolna e tevékenységbõl. Mindannyian tudjuk, hogy ez kellemetlen. Abban is biztos vagyok, hogy ezt jól kell vagy jobban kell elõkészíteni. De hogy ezt folytatni kell, az is egészen biztos. Pillanatnyilag nem látom ebben a garanciáit.
A következõ nagy kérdés, amit természetesen mindig föl kell tenni: hogyan alkalmazkodik, illetve milyen viszonyban van a társadalombiztosítás költségvetése és az államháztartási reform? Hiszen az államháztartási reformra készülünk, azt tárgyaljuk itt, a parlamentben, és a két dolognak egymással köszönõviszonyban kellene lenni. Aggodalomra ad okot az is, hogy nem nagyon alkalmazkodik ez a társadalombiztosítási költségvetés az államháztartási reformhoz.
Ha csak a nettó finanszírozásra való áttérésre gondolok: a bemeneti oldalon nem látom ebben a költségvetésben azt az informatikai hálózati felkészültséget, amellyel fogadni képes a társadalombiztosítás - hacsak nem ezt kell látni a mûködési költségek megugrása mögött; de jó volna, ha az ember ezt látná.
A másik, ami nagyon aggasztó, a költségvetési intézményeknél jelentkezik a nettó finanszírozásnál. Mert abban az esetben, ha a nettó finanszírozás bekövetkezik - márpedig ez bekövetkezik -, akkor a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények, amelyek egy hónapban egyszer kapnak költségvetési finanszírozást, költségvetési pénzeket... - ameddig ezt bruttó összegben kapták meg, legalább ameddig nem kellett befizetni a különbözõ adókat és járulékokat, volt egy olyan "laufjuk", volt egy olyan tíz napjuk, hogy valamilyen módon tudtak gazdálkodni.
(12.00)
Most nehéz helyzetbe kerülnek az egészségügyi intézmények, és nem látom azokat a garanciákat, amelyek beépítésre kerültek a társadalombiztosítás költségvetésébe.
Ugyanígy nem nagyon látom a garanciát a kórház-konszolidációval kapcsolatban. Elég komoly garanciát kaptak a bankok több éven keresztül a bankkonszolidációra, és kevésbé látom, hogy a kórház-konszolidáció hogyan áll. Ugyanígy nem látom sajnos az amortizációs költségeknek a beépülését sem, amit az Állami Számvevõszék is rossz néven vett. Én már az állami költségvetés vitájában is megpróbáltam ennek fontosságára kitérni.
Mi okozza a bizonytalanságokat? Csak az okozza, hogy a bevételi és a kiadási oldal nem stimmel. De azt remélem, hogy ezek a módosító javaslatok ezt majd valamilyen módon kezelni fogják.
Ugyanakkor viszont van egy feladat, amely azért - úgy tûnik - e törvénytervezetnél is mindenképpen szélesedik. Ez a feladat az OEP, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár feladata. Nevezetesen újdonság számomra, hogy intézményi fejlesztésekkel és beruházásokkal is kíván foglalkozni - holott úgy tudtam, mûködési költségeket finanszíroz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Azt gondolom, a módosító javaslatok összeállításánál majd figyelnünk kell, hogy ez a hiba semmiképpen ne maradjon benne a költségvetésben.
De szélesedik még a társadalombiztosítási önkormányzatok, nevezetesen az Egészségbiztosítási Önkormányzat feladata. Van egy mondat, amely fölkeltette a figyelmemet: a társadalombiztosítási finanszírozás körébe nem tartozó szolgáltatásokat, fejlesztéseket is tud majd finanszírozni az Egészségbiztosítási Pénztár. Egy picit aggódnék, ha nem azt finanszírozza, ami a törvényben elõírt feladata. Jó volna, ha legalább azt tudná finanszírozni, és másra talán kevésbé figyelne.
Ugyanakkor én is aggodalmasnak tartom - mint Selmeczi Gabriella -, hogy ugyanakkor a népjóléti miniszter feladatköre picit szûkülni látszik, már csak véleményezési, egyetértési joga van. Jó lenne, ha ezzel élni is tudna - nem minden esetben tud. Ugyanakkor a döntési jogosítvány az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál van. S ami még kritikusabb: a tulajdonosnak semmi joga nincsen, annak a tulajdonosnak, amely most már sokszínû. Nemcsak önkormányzat, nemcsak állami, hanem egyházi tulajdon, magántulajdon, alapítványi tulajdon... - milyen befolyása van a tulajdonosnak? Adott esetben, ha a lakosságnak nem nagyon tetszik egy egészségügyi intézmény mûködése - és a mûködési költségekért pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felelõs, egyébként meg a népjóléti miniszter -, érdekes, hogy sohasem a Váci útra vonul a tüntetõ tömeg, hanem mindig a tulajdonost kérdezi meg elõször, azt a tulajdonost, akinek a jog szerint az égvilágon semmilyen beleszólása semmibe nincsen. Ezen is jó volna talán változtatni.
Összefoglalva talán azt lehet elmondani, a tb-költségvetés ennek megfelelõen rendezetlen, kusza viszonyokat sejtet - meghatározatlan felelõsségi viszonyokat, sokszor szereptévesztéseket -, és ennek megfelelõen rossz következtetéseket is von le.
Mivel még egy pici idõm van, engedjék meg, hogy két dologra kitérjek. Torgyán frakcióvezetõ úr is és Szilágyiné Császár Terézia is említette a mûködési költségek, a saját mûködtetésre fordított költségek dinamikus emelkedését. Valóban emelkednek ezek a költségek. De ha ezt egy világstatisztikában nézzük, higgyék el tisztelt képviselõtársaim, ezek nem nagyok. Általában azt mondják, hogyha e pénztárak a költségvetése az összköltségek 10 százaléka alatt marad, akkor ez elfogadható - és ez 10 százalék alatt marad. Tudomásul kell venni, hogy az önkormányzatiság pénzbe kerül - s ezek is önkormányzatok. Tudomásul kell venni, hogy a mûködésükhöz pénzre van szükség.
Azt, hogy ez dinamikusabban emelkedik, mint egyébként a kórházakra vagy az egészségügyi intézményekre szánt költség, mindannyian fájlaljuk, de önmagában nem jelenti azt, hogy ott pazarló gazdálkodás folyik - már ami a saját szervezetük mûködtetését illeti.
Még egyetlenegy dologgal szeretnék vitatkozni. Szilágyiné Császár Terézia azt mondja, hogy a tb-költségvetés kritikus helyzete, a törvény miatt a magyarok hamarabb fognak meghalni. Sajnos, nem ezért halnak meg hamarabb a magyarok. Mindannyian tudjuk, hogy az egészségügyi ellátás csak 20-25 százalékban számít; egyébként a környezetvédelemtõl kezdve minden tárcának megvan a speciális felelõssége ma Magyarországon - és természetesen az egészségügynek is. Ez alól kibújni semmiképpen nem volna szabad.
Végezetül szeretném a fogadalmat - amelyet minden évben megteszünk és az idén is megtettünk - kiegészíteni egy másik fogadalommal. Arra kérem önöket, ha az elsõt megfogadtuk, akkor fogadjuk meg a másodikat is, tisztelt képviselõtársaim! Nevezetesen: nemcsak azt, hogy egyszerre kell tárgyalni a két költségvetést, az állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést, hanem azt is, hogy jövõre ilyen bizonytalan jogi körülmények között semmiképpen ne kezdjünk hozzá a társadalombiztosítási költségvetési törvény tárgyalásához, addig, amíg nem tisztáztuk, ki a felelõs, milyen jogkörök vannak, addig, amíg nem egyértelmû, hogy az önkormányzatiságot akarjuk, szeretjük, elvetjük, megerõsítjük - ebben nekünk, itt, parlamenti képviselõknek mindenképpen dönteni kell. Hiszen nem kevesebbrõl van szó, mint 2,5 millió nyugdíjas és 10 millió magyar beteg és leendõ beteg biztonságáról. Köszönöm figyelmüket. (Taps mindkét oldalon.)