DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Azzal kezdeném, õszintén tartottam attól, hogy a házbizottságban rossz megállapodást kötöttünk, amikor 5 percben korlátoztuk a frakciók hozzászólási idejét. Örömmel lehetett tapasztalni, hogy az aggodalom teljesen feleslegesnek bizonyult, mert 5 perc sem kell az észrevételek megtételéhez, ugyanis az itt elhangzottak semmi olyan újat nem tartalmaztak, ami eddig már a médiacsapokból ne csorgott volna ránk. Ez egy megismételt sikersztori, egy kicsit a hollywoodi filmekhez hasonló, ahol mindent bevon a rózsaszín fátyol, szikrázó napfény, vagy Florida vagy a Colorado, a szerelmesek egymásra találnak, happy end, mindenki boldog, mindenki örül. (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban.)
De lehet egy politikai sikersztori is, csak ki kell állni és azt kell hangoztatni, hogy mi vagyunk a legjobbak, a legerõsebbek, a leghatékonyabbak, a legklasszabbak, mindenki számíthat ránk. Ezt el lehet mondani Taszáron, el lehet mondani a parlamentben.
Itt a kérdés csak az, hogy ezek után ki meri feltenni a kérdést, hogy vajon mi ennek a sikersztorinak az ára, és vajon nem kellene-e megvárni azt a névmásváltoztatást, hogy a "mi" helyére a "ti" kerüljön, tehát inkább a másik oldalról mondják, hogy ti vagytok a legjobbak, a leghatékonyabbak, a legerõsebbek. Erre még egy kicsit várni kell.
Tisztelt Országgyûlés! Tudom, hogy a tárgyilagosság árt az egészségnek, mert csökkenti a vérnyomást. Tárgyilagosan el kell ismerni azt az eredményt, hogy a GDP valóban növekedett, a fizetési mérlegben valóban javulás volt, csak mindig visszatérek arra, hogy vajon mi ennek az ára. Mi, ellenzék is tudjuk, hogy a szociálpolitika nem Róbert bácsi ingyenkonyhája. Azt is tudjuk, hogy a magyar pénzügyminiszter keresztneve nem Róbert, és Lajos bácsinak nem szokása, hogy ingyenkonyhát létesítsen, sõt õ legszívesebben még a tányér árát is megkérné, amibe az ingyenlevest kimérné.
Tehát nyilvánvalóan a szociálpolitikát ez a tendencia jellemzi; lassan átalakul a városkép. Az utcán majd szépen kifordított, üres zsebû, fogatlan, krákogó magyar állampolgárok fognak sétálni, mert nem tudják a gyógyszer árát megfizetni, mert nem tudják a fogorvosi költséget megfizetni, és az elvonások miatt teljesen kiürült zsebbel fognak közlekedni. Tehát nyilvánvaló, hogy a siker ára mögött ez van. Ha számokról van szó, mindig szoktam idézni Churchillt, aki azt mondta, hogy csak annak a statisztikai adatnak hisz, amit õ maga hamisít...
De kezdjük az oktatással. Nyilván a szakemberek el fogják mondani, hogy nem ilyen rózsaszínû a dolog az oktatás normatív ráfordításával vagy a kulturális szféra támogatásával kapcsolatban. Vagy nézzük már meg az egészségügyet, a kórházi ágyak csökkenését; a kórházi ellátásnak, az egészségügyi ellátásnak a felfordult állapotát. Tehát a látszólagos sikernek feltüntetett eredmények mögött ott van a magyar társadalom által fizetett ár.
Két mondat csak távirati stílusban, ami megragadott a miniszterelnök úr felszólalásából. Azt mondja: amit 1950-ben elértünk, az megalapozza a jövõt. Egy kicsit tessenek már megnézni majd ezt az alapot statikailag, jól van-e szigetelve, mert ha kiderül errõl az alapról, hogy minden vizsgálat nélkül mondtam ezt alapnak, akkor nehogy tovább dõljön ránk az épület.
A másik, amit miniszterelnök úr mondott, hogy 1995 a fordulat éve. Ez egy kicsit ijesztõ volt, ezt már egyszer hallottuk 1948-ban. Én bízom abban, hogy ez nem olyan fordulat éve lesz, mert azt nevezték annak idején fordulat évének. Nem mintha az aggodalom élne bennünk, de mégis, fordulat éve... nehogy ilyen rossz irányba forduljon.
Ami öröm volt számomra, hogy miniszterelnök úr számít az ellenzék közremûködésére. Eddig az agresszív kategóriával illettek bennünket, ezt a szép jelzõt viseltük minden oldalról, hogy az ellenzék agresszív, hõbörög, kiabál.
(15.50)
Szeretném megnézni, vajon mi agresszivitás van abban, hogy idejében felhívtuk a figyelmet az alkotmánysértésekre, felhívtuk a figyelmet arra, hogy ez a két személyi jövedelemadó-tábla nem lesz jó, a fogászati kezelés nem lesz jó.
Miután közeleg, mégis kimerítem a percet...
Annak idején a miniszterelnök urat egy Eötvös-idézettel ajándékoztam meg egy hasonló felszólalásra adott válaszban. (Az elnök csengetéssel jelzi, hogy letelt a felszólalási idõkeret.) Most egy Kisfaludy-idézetet hadd mondjak el még miniszterelnök úrnak: "A reményt vágyaink útiköltségül adják, de a sors hamis pénznek nézi, s el nem fogadja." Egy kicsit meg kellene vizsgálni a pénzt...
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)