DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Az egyén, a család, a nemzet és az emberiség életében különös jelentõsége van az ünnepeknek. Az ünnep azzal, hogy más, mint a többi nap, elválaszt, szakaszol, segít az idõ érzékelésében, ezért alkalom a számvetésre és a tervkészítésre.
A Magyar Demokrata Fórum a honfoglalás 1100. évfordulóját nemzetünk méltó megemlékezést érdemlõ ünnepének tekinti. Szükség van az emlékezésre, mert nemcsak a magyarság, de minden nép, amikor nehéz helyzetbe kerül, amikor válaszút elõtt áll, amikor sorsfordító idõket él át, akkor múltjába visszanyúlva is keresi az önazonosságának megfelelõ megoldási lehetõségeket.
Kétségtelen, hogy az a kor, amiben élünk, ilyen sorsfordító idõszak. Azok a folyamatok, amelyeknek ma tevõleges részesei vagyunk, feltétlenül igénylik, hogy viszonyuljunk múltunk tanulságaihoz, hogy megteremtsük a kontinuitást a magyarság 1100 éves kárpát-medencei megjelenésétõl napjainkig.
Egy nemzet születése ritkán köthetõ eseményhez, idõponthoz. Annak ellenére, hogy több ezer évre követhetjük - jól vagy rosszul - a magyarok történetét, mégis a nemzet ünnepét két fontos mozzanathoz kötjük: ahhoz, amikor megtörve a népvándorlás életmódját, a nemzet e földhöz kötötte jövõjét, és ahhoz, amikor elfogadta az európai kultúrát, a kereszténység erkölcsét és tanításait, és amikor államformáját, gazdasági és termelési módszereit, valamint politikai szervezetét e kultúrkör normáihoz igazította.
Ritkán gondolunk arra, hogy ehhez a változáshoz egy évszázad kellett. Mert ehhez nem volt elég okos államférfiaknak mérlegelni és dönteni, hanem el kellett fogadtatni ezt a döntést a nemzettel, és meg kellett változtatni szokásokat és törvényeket, életmódot és ideákat. Európa népei félelemmel vegyes idegenkedéssel fogadták a magyarságot, nem gondolva, hogy a népvándorlás új hullámával érkezettek hullámtörõjét képezik majd minden továbbinak, eltorlaszolva az akkori Európa Ázsia felé még nyitott délkeleti kapuját. Annál kevésbé remélték ezt, hiszen egy fél évszázadon át kalandozó, zsákmányszerzõ magyar portyázók dúlták falvaikat, sarcolták városaikat, törték meg kolostoraik csendjét.
A magyarság vezetõi, fejedelmei az egyre kockázatosabb kalandozásokat megtiltva, csillogó kincsek helyett nyugati ismeretek szerzésére ösztönözték híveiket; az európai életforma meggyökereztetõit befogadva a földmûvelést és a letelepedéssel együtt járó minden iparkodást szorgalmazva lehetõvé tették, hogy a keleti pogányságot nyugati kereszténységgel felváltó magyarság betagolódjék az európai nemzetek családjába és bebizonyítsa államalkotó képességét.
Ennek az átalakulásnak beszédes jelzõje, hogy a honfoglalás 1100 éves évfordulója egybeesik az iskolateremtõ Pannonhalmának millenniumával, és hogy az ez évi ünnepségek szinte összeérnek államalapításunk 1000. évfordulójának közeledtével megszervezendõ újabbakkal. Ez az alkalom ugyanakkor lehetõség arra, hogy ne csak befele ünnepeljünk, hanem megmutassuk magunkat a világnak. Nagy lehehetõséget hordozott volna az expó megrendezése. Törvénybe iktatott tervét az évfordulóhoz méltó világkiállítás megrendezésére - az MDF és más ellenzéki pártok tiltakozását elhárítva - derékba törte a koalíciós kormányzat kényszerû takarékosságnak minõsített szûkkeblûsége és szûklátókörûsége.
(16.50)
Kövessünk el mindent azért, hogy az a világ, amelyhez tartozni szeretnénk, ismerjen meg minket, eredményeinket, múltunkat, képességeinket és mindent, amire büszkék vagyunk, mindent, amit szeretnénk elérni. Ahhoz azonban, hogy értékeinket, törekvéseinket hitelesen be tudjuk mutatni, mindenekelõtt vállalni kell magyarságunkat.
De hogyan értékeljük az olyan jelenségeket, és hogyan értékelje a világ, hogy a január 18-i nyitó rendezvényeken, sem az Országházban lezajlott ünnepi emlékbizottsági ülésen, sem az operaházi nyitó hangversenyen egyetlen magyar zászlóra sem futotta a rendezõk jóvoltából, de itt az ország házában még a Himnusz eljátszására vagy eléneklésére sem.
A mi dolgunk, hogy félreérthetetlenül kijelentsük: hazát szerzõ, a magyarságot európaivá avató honfoglalásunk ünnepe nem a pártoké, legkevésbé a kormányzaté, hanem minden magyar polgáré, aki a közélet fórumain, családja körében és lelke mélyén akarja (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) és képes felidézni a hajdan volt õsi emléket, aki teszi, amit tehet nemzetért a jelenben, mert múltját ismerve bízik jövõjében. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)