DR. BALSAI ISTVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja vezérszónoka: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Egy elég sajátos helyzetnek vagyuk itt fültanúi. A miniszter úr megosztotta velünk dilemmáit, aki a törvény elõterjesztõje, aki nagyon sok ponton nem tartja még ezt egy kiérlelt törvényjavaslatnak. Itt hallottunk egy szocialista párti képviselõt, aki minden szempontból - gyors vitára számíthatóan - elfogadhatónak tartja a törvényt. Ilyen még nem fordult elõ, de az elõzmények ismeretében biztos voltam benne, hogy a Magyar Köztársaság kormányának az áll szándékában, hogy ennek a törvénynek a végrehajtása további, nagyon hosszú idõre elodázódjék. Ez a kis közjáték ezt bizonyította.
Tisztelt Országgyûlés! A jelentõs - és azt hiszem - indokolatlan idõhúzásról, amely ennek a javaslatnak a beterjesztését megelõzte, volt már itt szó. Engedjék meg, hogy újólag ismételjem azt a 14 hónapot, amely az Alkotmánybíróság döntése óta teljesen fölöslegesnek és hiábavalónak bizonyult ahhoz - mint hallottuk itt a miniszter urat -, hogy egy valóban kiérlelt és alkotmányosan vállalható törvényjavaslatot terjesszen a parlament elé. Erre a 14 hónap kevés volt, holott az Alkotmánybíróság azt állapította meg 1994 decemberében, hogy '95. szeptember 30-ig nem elõterjeszteni, hanem megalkotni kell a törvényt.
Tisztelt Országgyûlés! Az Alkotmánybíróság által végsõ határidõként megszabott szeptember 30-át követõen újabb 5 hónapnak kellett ahhoz eltelnie, hogy ide beterjesszék, illetõleg a parlament megkezdhesse ezt a vitát a törvénnyel kapcsolatan. Lett volna módja a kormánynak álláspontját korábban kifejteni? Lett volna módja. Azt is hallottuk - rosszul emlékszik a miniszter úr -, volt részletes vita is annak a törvényjavaslatnak a kapcsán, amelyet én terjesztettem elõ szeptember 30-át követõen 12 nappal, ha jól emlékszem. Lett volna módja ott a kormánynak és a kormánypárti képviselõknek az alkotmányos érveiket kifejtve módosító indítványokkal a törvényes határidõt messze, de mégsem ennyire meghaladó idõpontban a törvény végrehajtásának útját egyengetni, és nem egy beláthatatlan idõtartamig tartó újabb eljárásba fogni, mint ahogy ezt hallottuk.
Azt is hallottuk itt - és megerõsítette ma a miniszter úr korábbi nyilatkozatát és tisztviselõjének nyilatkozatát -, hogy a kormánynak esze ágában sincs a törvény elfogadása után annak hatályosulását elõsegítve a végrehajtásról gondoskodni, hanem el fogja majd küldeni az Alkotmánybírósághoz.
Hogy is történt 1994 áprilisában? Elfogadta a kormány és a parlament a törvényt, majd az Alkotmánybíróság decemberben, tehát áprilishoz képest 8 hónappal késõbb hozott döntést. Ebbõl a következõket lehet prognosztizálni:
Elvitatkozunk itt 2-3 hónapig a törvény elfogadását illetõen, majd a végszavazás elõtt, ahogy miniszter úr megígérte, elküldjük az Alkotmánybírósághoz. Eltelik 8 hónap, a korábbi analógia alapján, és valamikor 1997 márciusa körül, ha jól számítom az idõpontot, mond valamit az Alkotmánybíróság. Tételezzük föl, hogy azt fogja mondani, hogy a törvény alkotmányos. Hozzá lehet látni a sokat kritizált történeti hivatal felállításához, 60 nap, újabb 60 nap és valamikor 1997 õsze körül valóban lesz már egy, ma még nem kalkulálható összeggel és költséggel, épülettel és egyéb feltételekkel ellátott hivatal ahhoz, hogy odakerüljenek azok az iratok, amelyekrõl még azt sem tudjuk, hogy melyek lesznek azok, ahogy azt elmondta a miniszter úr.
Ez van a jobbik eseten, ez a várható prognózis, ha az Alkotmánybíróság nem fogja egyetlenegy részében sem alkotmányellenesnek találni a törvényt, de erre semmi garancia nincs, hiszen hallottuk a miniszter urat: a kormánynak sincsen koherens álláspontja. Õ például nem ért egyet azzal, amit itt elõadott. Õ, mint hallottuk a múlt héten és a sajtóban is olvashattuk, egy másikfajta javaslatot akart elõterjeszteni. Gondolom, ezek alkotmányossági kérdések, hiszen az egész ügynek az a lényege, hogy azért kell a törvény módosítását elõterjeszteni, mert az Alkotmánybíróság nem tartotta alkotmányosnak.
Tóth Károly képviselõ úr az imént azt mondotta, hogy gondoskodott az elõzõ parlament kormánya arról, hogy az 1990 és 94 közötti Országgyûlésre ne vonatkozzék. Nem ezt akarta az a kormány, megnyugtatom a képviselõ urat, de ez a kormány biztos, hogy ezt fogja akarni, és ezt deklarálja is, hiszen a miniszter úr azt mondotta nekünk, hogy legjobb esetben, alkotmányossága esetén a törvényt jó egy év múlva lehet végrehajthatónak ítélni. Én gondolom, ebbõl a körülménybõl, abból, hogy a korábban elõterjesztett és - képviselõként ugyan, de - komplett törvényjavaslathoz hozzá sem szólt a kormány, nem is óhajtotta megvitatni. A kormány különbözõ álláspontokat képviselve ide egy problematikát - ahogy szokták mondani az Alkotmánybíróságon - terjeszt elõ, oldja meg az Országgyûlés, és utána majd az Alkotmánybíróság mondjon róla a-t vagy b-t, ezzel ékes bizonyítékát adja annak, hogy esze ágában sincsen a fontos tisztségeket betöltõ személyek ellenõrzésérõl szóló, 1994 áprilisában megalkotott és ma is hatályos törvény végrehajtására.
Hogy miért ez a szándéka, arra jó okunk van feltételezni, hogy nyomós okai vannak a kormánynak. Hiszen nagyon jól tudjuk a közelmúlt történetébõl - erre utalt Füzessy képviselõtársam -, hogy nem az ügynökök és nem a fontos tisztségeket betöltõk ellen, hanem az õket vizsgáló bírák ellen folyt eddig még csak eljárás. Ennek jogi eredményei még ma sem oszlattak el minden kételyt az Országgyûlés rendkívül rossz döntése tekintetében.
Úgy gondolom, hogy ennek a szándéknak ékes bizonyítékát véljük abban is felfedezni, hogy az átvilágítással foglalkozó testület immár kibõvített tagjai, akik ezt a vitát jelenleg itt a teremben hallgatják, többségükben hónapok óta tétlenségre vannak kárhoztatva, ami nem hiszem, hogy bármelyiküket, és nem hiszem, hogy a törvényhozás bármelyik tagját megnyugtatná.
(11.50)
Hiszen egy testület, amely nem kis költséggel a munkáját e miatt a halogató magatartás miatt nem tudja végezni, nyilvánvalóan jogilag is, de azt mondhatom, morálisan is olyan helyzetbe kerül a törvény eredeti szándékával szemben, amely a közvélemény, a közönség elõtt, azok elõtt is, akiket a téma különben nem érdekel - Tóth Károly képviselõtársam szerint ugyan ezek vannak többen -, azt a látszatot kelti, hogy ez egy felesleges pénzt, költséget emésztõ szervezet, aminek a tétlensége folytán az ügy egy centimétert sem mozdul elõbbre. Ez is lehet egy taktika, tisztelt képviselõtársaim, ez is jellemezhet egy kormányzati politikát. Elismerem, hogy ügyesen taktikázik a kormány, hiszen úgy is lehet egy törvény végrehajtását meggátolni, hogy egy problematikusnak nevezhetõ törvényjavaslatot ide küldünk, és majd az Alkotmánybíróság vagy jónak vagy rossznak találja. Ez minden, de nem felelõs kormányzati magatartás!
De ebben a kérdésben nemigen várható el a kormánytól felelõs és sziklaszilárd elhatározás, hiszen tudjuk - és ezt a hét végén lezajlott Nyilvánosság Klubban folytatott vita egyik fõszereplõje, Eörsi István többedszer megfogalmazta -, hogy elsõ számú érintettje ennek a törvénynek például a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. A második számú érintettje lehet ennek a törvénynek a Magyar Országgyûlés elnöke is, és sorolhatnám tovább a neveket, de nem ez a célja ma az általános vitának, hanem az, hogy mégis e javaslat érdemi részével kapcsolatban elmondhassam, hogy a Magyar Demokrata Fórum miért nem tudja támogatni ennek a javaslatnak ilyen formájú elfogadását. Azért nem tudjuk támogatni, tisztelt képviselõtársaim, tisztelt miniszter úr, mert nem felel meg az Alkotmánybíróság elõírásainak az a módszer, ahogyan önök az eredeti törvény 2. §-ában írtak szerint az Alkotmánybíróság elõírásainak és elvárásainak eleget kívánnak tenni.
Valóban nem azt mondotta az Alkotmánybíróság, hogy számszerûleg bõvíteni vagy szûkíteni kell az átvilágítandók körét, hanem azt mondta - nagyon helyesen, de csak részben idézte miniszter úr az Alkotmánybíróság döntését -, hogy egységes ismérv alapján kell megtalálni azokat a csoportokat, amelyek tagjainak a fontos tisztsége olyan, hogy azt a törvény hatálya alá tartozónak kell tekinteni. Nos hát mondhatták volna ennek az egységes érvnek a kutatása során azt is, hogy mondjuk a szemüveges férfi képviselõket kell csak átvilágítani, mert egységes és homogén, valóban leszûkítené a kört eléggé kis számra. Körülbelül ugyanannyira lenne alkotmányos ez az érv, mintha azt határozzuk meg - mint ahogy önök tették -, hogy azokat kell átvilágítani, akik ebben a házban tesznek esküt akár itt, akár a köztársasági elnök hivatalában.
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az Alkotmánybíróság egészen pontosan megmondta, hogy minek kell megfelelni ebben a törvényben. E törvényben annak kell megfelelni, hogy az egész államélet átlátható legyen, mert az egész államélet átláthatóságához fûzõdik az állampolgárok sokaságának, a társadalomnak, a közvéleménynek alkotmányos joga és érdeke. Hangsúlyoznám az "egész" szót, és nem szeretném szó szerint tovább idézni az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatát. Az a határozat egyébként elutasította azt a nagy számú indítványt, amelyek az egész törvényt megkérdõjelezték és azt mondta nagyon világosan, hogy a törvényalkotónak elsõdleges joga ezt a kérdést szabályozni a nem jogállami körülmények között végzett tevékenységnek, a késõbbiek során a jogállam jóvoltából pozícióba emelkedõ személyek tekintetében ennek meg kell történni. És az egész államról beszél, tisztelt képviselõtársaim. Hogyan lehet akkor alkotmányosnak elfogadni azt a szûkítést, amely az egész államéletbõl kirekeszti a bírói kart, az egész államéletbõl kirekeszti az ügyészi kart, az egész államélet fontos tisztségviselõi közül kirekeszti az államtitkároknál lejjebb lévõ igen fontos beosztású köztisztviselõi kart, az egész államéletbõl kirekeszti a teljes önkormányzati szférát, amivel, mint hallottuk egy szabaddemokrata képviselõtársunktól, õ sem ért egyet. Ennek nagyon örülünk a Magyar Demokrata Fórum nevében. Hogyan lehet alkotmányos ez az ismérv, ha kirekeszti a tábornoki kart, a rendõrfõkapitányokat, a nagyköveteket? Hogyan lehet ezt az egész államélet áttetszhetõségének, átláthatóságának megfelelõ törvényjavaslatnak hívni? Az ilyen megoldást, miniszter úr, nem lehet annak hívni és ebbõl - megkockáztatom a feltételezésemet kimondani - azt tudom következtetni, hogy önök belekódolták ebbe a törvényjavaslatba azt a biztonsággal elõre jelezhetõ alkotmányellenességet, ami majd 10-12 hónap múlva oda fog vezetni, hogy azt mondja az Alkotmánybíróság, hogy ez sem egy jó megoldás.
Meg lehet ezt csinálni, miniszter úr! Meg lehet csinálni, csak azt nem lehet mondani ilyenkor ilyen hosszú miniszteri elõadásban, hogy mi a problémát meg kívánjuk oldani és minél gyorsabban szeretnénk a törvényt végrehajtani. Ez nem azt jelenti. Mint ahogy nem azt jelenti a törvényjavaslat kapcsán a történeti hivatal és az információs önrendelkezési joggal kapcsolatos szabályozás sem. Nem én, hanem Halmai Gábor, akit igazán nem lehet a Magyar Demokrata Fórum álláspontjának unos-untalan való szajkózásával vádolni, és aki egyébként az Alkotmánybíróságnak nagy tekintélyû szakértõje, és ilyen minõségében is nyilvánvalóan megfontolandó, amit mond - tehát õ mondotta azt igazat adva nekem, hogy szerencsétlen volt ebben a törvényben szabályozni az információs önrendelkezési jogot, mert az egy másik szabályozási tárgy.
Az Alkotmánybíróság nem azt mondotta, hogy az információs önrendelkezési jogot az egyes fontos tisztségeket stb. törvényben kell szabályozni. Nem is mondhatta, mert a címe sem felel meg. De, miniszter úr, ha már itt szabályozták legalább a címében utalnának arra a módosítás kapcsán, hogy ez nemcsak az egyes fontos tisztségeket betöltõ személyek átvilágításáról szól, hanem ez szól az állampolgárokat megilletõ információs önrendelkezési jog gyakorlásának intézményérõl is, ha már itt szabályozták - de mint mondom, nagyon szerencsétlen szabályozás -, de nem alkotmányellenes.
Nem ez az alkotmányellenes ennek a szabályozásnak a kapcsán, hanem az, amire miniszter úr is célzott, hogy tulajdonképpen nem ad megoldást arra, hogy valójában milyen irattömeg honnan és milyen idõtartamot illetõen megy automatikusan ebbe a hivatalba, és melyik az, amelyiket csepegtetve 2000-ig terjedõ idõpontban, ahogy a javaslat tartalmazza, átadhatnak a szolgálatok, és melyek azok, amelyeket soha nem fognak átadni, mert állambiztonsági és egyéb szolgálati érdek fûzõdik ahhoz, hogy ezeknek a szétválasztása ne történjen meg, vagy mert túlságosan költséges. Ki fogja ezeket eldönteni? Természetesen a szolgálatok. Mint ahogy a kormánytól független hivatalra vonatkozó javaslatuk, ha jól megnézzük, a következõket tartalmazza.
Miniszterelnöki javaslatra a köztársasági elnök kinevezi az elnököt. Igen ám, a munkáltatói jogokat a miniszterelnök gyakorolja. Ha nem megfelelõen végzi a munkáját - hangsúlyozom, szó szerint ez áll a javaslatban, hogy "ha nem megfelelõen végzi a munkáját" -, akkor a miniszterelnök elõterjeszti a kinevezõ számára a felmentésére irányuló kérelmet. Tisztelt Országgyûlési Képviselõtársaim, a feudális jogalkotásban egy ilyen jogszabályt szerintem az akkori rendi parlament elé nem terjesztettek volna, ahol ilyen megfogalmazás van , hogy a kormánytól független hivatal vezetõje felmentésérõl nem megfelelõ munkavégzés esetén a miniszterelnök gondoskodjék, aki - mint mondottam a törvény kapcsán - ügyfele is a törvénynek.
Tisztelt Képviselõtársaim! Nagyon sok gondolatot kell majd még elmondanunk, szemben Tóth Károly úr elvárásaival van még mondanivalónk, alapos vita lesz ennek a törvénynek kapcsán. A házbizottság döntése alapján ma ennyiben tudom összefoglalni a Magyar Demokrata Fórum elutasító álláspontját. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)