DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselõcsoportja vezérszónoka:
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Kevés lehangolóbb dolog létezik, mint az a munka, amelynek újra és újra nekifeszül az ember csak azért, hogy aztán újra és újra erõfeszítéseinek hiábavalóságáról bizonyosodhassék meg.
Immár a második demokratikusan választott parlament félidejéhez közeledve, visszatekintve az elmúlt öt és fél évre, kevés vita volt e Ház falai között, amely kisebb lelkesedést váltott volna ki a képviselõkbõl, mint ennek a törvényjavaslatnak a vitája. Harmadszorra rugaszkodik neki az Országgyûlés az úgynevezett III/III-as törvényjavaslatnak 1991 és 1993 októbere után.
Mi az oka annak, hogy a törvényhozás hatodik éve küzd sikertelenül egy olyan problémával, amelyet a térség többi országában már évekkel ezelõtt így vagy úgy, ilyen vagy olyan sikerrel, de megoldottak.
A belügyminiszter úr megtisztelt azzal, hogy expozéjában rám hivatkozott, ha megengedik, hasonló tartalommal idéznék az úgynevezett III/III-as törvényjavaslat elsõ vitájában 1991-ben a Fidesz vezérszónokaként elmondott beszédembõl:
"Azt hiszem, olyan feladat elé állította magát a tisztelt Ház, amelyet nem biztos, hogy meg tud oldani, sõt az is lehetséges, hogy olyan feladvány elõtt áll, amelynek egyszerûen nincsen megoldása. Én a magam részérõl azt hiszem, hogy jó megoldása ennek a problémának semmiképpen sem létezik, meg kell elégednünk a legkevésbé rossz kiválasztásával."
Az Alkotmánybíróság idevonatkozó ítélete szerint abbéli próbálkozásunk, hogy legalább a legkevésbé rossz megoldást kiválaszthassuk és megtaláljuk, az 1994-ben elfogadott törvény tekintetében több ponton kudarcot vallott.
A feladat nehézségén túl egyik fontos oka a sikertelenségnek, hogy - mint ahogy ezt szintén elmondtuk már az elsõ vitában -, az Országgyûlés elszalasztotta a rendszerváltozás kedvezõnek tûnõ elsõ pillanatait, s ez a halogatás lassan a törvényjavaslat lelkét, a morális megalapozottságot lúgozza ki. De talán a halogatás sem volt vélelten, fakadt ez a rendszerváltoztató politikai erõk egymás iránti bizalmatlanságából, a kölcsönös lojalitás minimumának a hiányából, azaz soha sem volt meg egy jó törvény elfogadásához és annak végrehajtásához az ehhez elengedhetetlen elégséges mértékû társadalmi és politikai egyetértés. Természetesen a felelelõsségünk közös még akkor is, ha ennek a megoszlásáról eltérõek a vélemények.
Tisztelt Képviselõtársaim! Itt fekszik hát elõttünk a T/1805. számon beterjesztett törvényjavaslat, amely e tárgyban immár a hetedik javaslat. Forgatjuk, s rosszkedvünk egyre fokozódik. Azt hiszem, hogy szemben az eddigi próbálkozásokkal, errõl a javaslatról már senki sem gondolja, hogy fontos lenne, hogy valami magasztos cél érdekében született volna meg, hogy valamely létezõ problémának a megoldására fogalmazták volna meg az elõterjesztõi. Hacsak nem azt tekintjük pusztán létezõ problémának, hogy az Alkotmánybíróság mulasztásos alkotmánysértésben marasztalta el a parlamentet, és az ennek orvoslására kitûzött határidõ négy hónappal ezelõtt lejárt. Sokkal inkább támad az a gyanúja az embernek, hogy itt valaminek az elsikkasztásáról van szó.
Vajon kedvezõbbek-e a feltételek ma egy jó törvény elfogadására, mint korábban voltak? Nem, tisztelt képviselõtársaim. 1993 vége óta további két év telt el. A megélhetési körülmények drámai romlása, gázáremelések, gyógyszerár- emelések, önkormányzati csõdök közepette jószerivel már csak az újságírókat és néhány valahai megfigyelt, minõségükben érintett értelmiségit hozza lázba a javaslat körül kibontakozó vita. Különben is kit érdekel ma már a múlt úgynevezett lezárása, amikor négy év intermezzo után a szemünk láttára gyógyul be az a karcolás, amelyet a Kádár-rendszeren az 1990. évi szabad választások ejtettek. Az alighogy megalakult Fideszt betiltani igyekvõk magas állami hivatalnokok lettek, mint ahogyan a független lapok egykori cenzorai is, igaz, kis vállalkozói kitérõvel immár a szakma hiteles képviselõiként - mindezt a liberális kultúrpolitika nagyobb dicsõségére.
Soha senki által demokratikusan meg nem választott miniszterelnökbõl haláláig hithû, rendszerváltozást elvetõ pártfõtitkárból pedig a rendszerváltozás motorja, akit a Magyar Köztársaság demokratikusan választott kormánya hivatalosan elsirat - úgymond az európaiság és a tárgyilagosság jegyében -, miközben az 1995. évi átalakulás egyik valódi vezéregyéniségét, az elsõ szabadon választott kormány miniszterelnökét kiretusálják a történelemkönyvekbõl.
Belügyminiszter úr szavaira itt most csak azt a költõi kérdést tenném fel: vajon tényleg mindannyian emlékszünk, hogy mit akartunk 1990-ben, és vajon ugyanarra emlékszünk? Azt hiszem, hogy nem, mert hogyha ugyanarra emlékeznénk, akkor valószínûleg egy oldalon ülnénk ma ebben a Házban.
A társadalmi és politikai egyetértésbõl szemléletes képet ad az, hogy a sajtótudósítások szerint a belügyminiszter, akinek neve alatt az elõterjesztés fut, maga sem ért egyet saját javaslatával, ahogy ez itt már többször elhangzott, valamint az a professzionálisan szervezett és idõzített sajtókampány, amelyet ez ügyben a kisebbik koalíciós párt szatellit szervezetének képében saját kormánya ellen szervezett.
(12.50)
Ami pedig a jogilag még elfogadható, legkevésbé rossz megoldásokat illeti, az Alkotmánybíróság ítélete után, ami eddig talán világosnak tûnt, ma már az is zavaros. Ezt távolról sem az Alkotmánybíróság amúgy is teljesen értelmetlen kritizálásának szándékával mondom, csupán a tények rögzítése kedvéért.
Erre az alkotmánybírósági ítéletre hivatkozva állítja ugyanis az elõterjesztõ az indoklásban, hogy noha az Alkotmánybíróság ítélete az átvizsgálandók körérõl szólva annak tágítását és szûkítését egyaránt lehetségesnek és alkotmányosnak tartja - amennyiben az egységes alkotmányos ismérv alapján történik -, valójában csak e kör szûkítése oldható meg alkotmányosan.
Nyilvánvaló, hogy vagy az Alkotmánybíróság ítélete, vagy pedig e törvényjavaslat indoklása nem állja meg a helyét. Az indoklás a vizsgált személyi kör meghatározásával kapcsolatosan lefolytatott elemzésekrõl szól, a képviselõket azonban nem fárasztották azzal, hogy megismertessék velük ezeket az állítólagosan létezõ elemzéseket. Viszont a sajtóban megjelent nyilatkozatokkal jó elõre igyekeztek felkészíteni mindenkit, hogy az átvizsgálandók körének szûkítése várható. Elõrevetítette mindezt Balsai István képviselõtársunk hasonló tárgyú törvényjavaslatának kormánypárti fogadtatása is.
A magam részérõl megértem ezt a kormányt, tõle az ellenkezõ irányú buzgalom lett volna meglepõ, hiszen az õszi nagytakarítás frappírozó személycseréit lebonyolítva immár mindenhol az õ megbízható emberei ülnek. Minek kellene hát õket tömegesen vegzálni holmi átvilágítással? Csak nem zaklatjuk fel mondjuk a Vox Populi vagy a Vörös Futár Szerkesztõségét - hogy most szándékosan kitalált nevekkel példálózzak -, amikor így is vagy éppen így írják és mondják azt, ami a kormány és pártjainak érdekei szerint való.
Sok mindenki jogáról esett már itt szó és az újságok hasábjain is. De vajon ezek mellett elvitatható-e bármely állampolgár joga arra, hogy tudja, kik írják neki a napi használatra szóló úgynevezett igazságokat a gondosan szerkesztett hírek mellé. Elvitatható-e a polgár joga arra, hogy ügyében olyan bíró ítélkezzen, aki arra méltó, hogy olyan ügyvédet bízzon meg ügyeinek vitelével, aki a múltban biztosan nem élt vissza az ügyfelei által reábízott titkokkal?
Elvitatható-e bármely hívõ joga, hogy tudja, ki az, akinek gyón, aki neki az igét hirdeti. De vajon elvitatható-e egy párt joga arra, hogy tudja, kik ülnek legszûkebb döntéshozatali testületeiben vagy hivatalának bizalmi pozícióiban? S elvitatható-e bármely kormány joga arra, hogy mielõtt kinevez vagy kitüntet valakit, legalább ahhoz az információhoz jogszerûen hozzájuthasson, hogy kiszemeltje õrnagyi vagy ezredesi rangban szolgált-e a III-as fõcsoportfõnökségnél?
Tisztelt Ház! Monostori úr, a nemzetbiztonsági bizottság SZDSZ-es tagja az imént azt mondta, hogy az átvizsgálandók körének megállapítása nem alkotmányossági, hanem politikai kérdés. Felszólalásommal én is éppen erre kívántam rámutatni: politikai kérdés, amelyet a kormány a saját politikai érdekeinek megfelelõen döntött el.
Megítélésünk szerint a törvényjavaslat legfontosabb módosítása az átvilágítandók hatályos törvényben szereplõ körének olyan mérvû leszûkítése, amely már szinte végképp értelmetlenné teszi az egész törvényt. Éppen ezért ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában a Fidesz-Magyar Polgári Párt határozottan elveti. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)