AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Asszony! Az élet bebizonyította, hogy ez az intézkedés nem volt különösebben sikeres. Nem olyan nagyon régen a kormány is úgy nyilatkozott, hogy ezt az intézkedést vissza kívánja vonni.
A gyakorlatban az történt, hogy minimális mértékben fizettek csak az emberek, tehát azt lehet mondani, hogy olyan kevés volt ebbõl adódóan a bevétel, hogy ezért ezt az egészet nem érdemes így fönntartani.
Hogy a dolog feltétlenül így kellett-e hogy végzõdjön, ebben már nem vagyok olyan biztos, mert nagyon sok szereplõ kellett ahhoz, hogy ennek a dolognak a végrehajtása így valósuljon meg. Azonban most le kell vonnunk a következtetést, hogy így, ezen a módon, ezzel a kialakított technikával ez nem folytatható, de más országok tapasztalatai arra mutatnak, hogy azért vannak országok, ahol hasonló konstrukciókat alkalmazni tudnak. Miután viszont úgy látjuk, hogy ez a továbbiakban nem mûködik, ezért úgy gondolom, hogy önmagában ezzel az üggyel a továbbiakban nem érdemes különösebben foglalkozni.
A kérdés az, hogy vannak-e ennek tanulságai. Természetesen vannak; mindazonáltal azt hiszem, hogy a hasonló intézkedések közül ez még abba a körbe tartozik, amely viszonylag kisebb reakciókat vagy rezonálásokat váltott ki; már csak azért is, mert azon állampolgárok száma, akik emiatt valóban komoly anyagi próbatétel elé kerültek, elég kevés volt, mert egyrészt a többség nem fizette, másrészt meg amit fizetni kellett, az sem volt olyan borzasztóan nagy nagyságrend.
Azt gondolom tehát, hogy egyelõre itt tudomásul kell vennünk a tényhelyzetet, és talán ezt az egész kérdéskört majd egy szélesebb összefüggés-rendszerben, egy átfogó egészségügyi reform keretében kellene majd újra végiggondolnunk, most már nemcsak mentõszállítás ügyében, hanem általában a biztosítottak, az állampolgárok tehervállalásának összefüggésében. (Szórványos taps a bal oldalon.)