DR. SZÁJER JÓZSEF, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Isépy Tamás azzal kezdte, hogy a zálogjogról szóló törvényjavaslat nem fogja izgalomba hozni a Házat, de azt hiszem, hogy minden képviselõtársunk sajnálhatja, hogy nem volt itt az elmúlt 15 percben és nem hallgathatta ezt az élvezetes elõadást, amely az ókortól napjainkig tartott.
Mielõtt belekezdenék a konkrét zálogjogról szóló szabályok értékelésébe a Fidesz-Magyar Polgári Párt részérõl, néhány gondolatot engedjenek meg elõzetesen arról, hogy tulajdonképpen nem pusztán a zálogjogot, egy intézményt módosítunk, hanem magát a Magyar Köztársaság polgári törvénykönyvét.
A polgári törvénykönyv a vagyoni viszonyok alaptörvénye, és az elmúlt idõszakban többször sor került a módosítására. Ezeknek a módosításoknak a szükségességét, azt gondolom, mindenki számára indokolta az, hogy a rendszerváltozással lényegében a vagyoni viszonyok visszanyerték eredeti piaci helyzetüket, és ebbõl következõen a vagyoni viszonyoknak az alaptörvényeként helyreállhatott a piac szabadsága és a mellérendelt polgárok egymással való vagyoni viszonyainak a rendezettsége. Alapvetõ szükségletek voltak a polgári törvénykönyvnek a különbözõ novellái. Azt gondolom, hogy a lehetõségekhez képest helyesen oldották meg ezeket az alapvetõ kérdéseket, és sikerrel alakították át a polgári törvénykönyvet - amely nyilvánvalóan még az elõzõ rendszerben született nem piaci viszonyok között - egy olyan törvénnyé, amely a piaci viszonyokat is segíteni képes.
Azonban azt gondolom, hogy az elõzõ kormánynak az az álláspontja, hogy a holland módszert követi a polgári törvénykönyv módosításánál, nyilvánvalóan egy olyan dolog, amelyet úgy látszik a mostani kormány is követni kíván. Nincs is olyan helyzet, amelyben teljes mértékben újra kellene kodifikálni magát a polgári törvénykönyvet. Ugyanakkor a holland módszernek, vagyis annak, hogy szakaszonként, részenként vizsgáljuk át a polgári törvénykönyvet, és ennek következtében a különbözõ részekre idõben elhúzva kerül sor - ez akár több évtized is lehet a holland példára utalva -, mindenképpen kell hogy legyen valami zsinórmértéke.
Azt gondolom, hogy most már a törvényhozásnak egy olyan idõszakába, egy olyan helyzetébe, vagy hogy az elõzõ vezérszónok hasonlatát használjam, egy olyan révébe értünk, amikor már viszonylag nyugodtabb körülmények között végig lehet gondolni, hogy a feltétlenül sürgõs és mindenképpen módosítandó helyzet után most már alapvetõen elõre lehet gondolkodni. Ebbõl a szempontból, azt hiszem, az lenne a helyes és a kormány részérõl mindenképpen követendõ magatartás, hogy valamifajta koncepciót és menetrendet dolgoz ki arra nézve, hogy a polgári törvénykönyvnek a további novellái milyen módon, milyen logikában követik egymást, nem pusztán a törvényhozás számára, hanem egyáltalán a törvény elõkészítése, a polgári törvénykönyvvel kapcsolatos viszonyok újraszabályozása tárgyában.
Erre azért is óriási szükség van, mert a polgári törvénykönyv, illetõleg a polgári viszonyok, a piaci viszonyok jogi szabályozása egy meglehetõsen stabil és lassan mozgó, nehezen mozduló jogágazat.
A bíróságok tevékenységében nehéz elmozdulást eredményezni, és egy-egy új intézmény bevezetése mindenképpen okozhat különbözõ gondokat és lelassíthatja magának a gyakorlatnak a befogadását, az új intézmények szervesülését.
Amikor polgári törvénykönyvet módosítunk, akkor nyilvánvalóan egy klasszikus feladatot végzünk, éppen ezért egy hosszú távú feladatot. Annak idején, a múlt században, amikor alapvetõ jogintézményeket szabályoztak, egy- egy ilyen törvénynek a tárgyalása hosszú hónapokon keresztül tartott. Hogyha valaki Mikszáthot olvassa, láthatja, illetve hallhatja, hogy éppen Jókai Mór az x törvény melyik módosító indítványához szól hozzá, és ahhoz a módosító indítványhoz még hányan fognak hozzászólni. Ez egy lassú, a törvényhozás szintjén is alapos kiérlelést szükségessé tevõ folyamat.
Természetesen a mai felgyorsult tempóban ez nem lehetséges, és azt gondolom, hogyha azt a feladatot, amit a rendszerváltás a törvényhozás szintjén ez elé az Országgyûlés elé állított, a múlt század elõbb említett tempójában valósítanánk meg, akkor körülbelül a jövõ század végére lenne vége és lenne igazán meghozva az a sok szükséges törvény, amelyet az új idõk megkövetelnek. Ez persze nem az elmúlt század törvényhozásának a lebecsülése. Azt gondolom, hogy akkor születtek meg azok az alapvetõ törvények, amelyeknek egy része még ma is hatályban van.
A polgári törvénykönyv módosításának a hatása nem azonnal érvényesül. Esetleg a közvetítést nézõ polgárok gondolhatják, hogy itt a képviselõk már megint olyan dologról vitatkoznak, amihez õnekik semmi közük nincs, nem az ország gazdaságának elõremozdítását segíti, illetõleg semmiféle közvetlen hatása nincs. Nyilván nincs olyan hatása, mint egy nyugdíjemelésnek, de azt gondolom, hogy abban, hogy az ország gazdasága közép- vagy hosszabb távon kilábaljon abból a nehéz helyzetbõl, amelybe az elmúlt negyven év rossz gazdálkodása és torz politikai rendszere vitte, ahhoz mindenképpen fontos ilyen típusú törvényeket is megfelelõen tárgyalni.
Ebbõl a szempontból mindig "olcsóbb" megoldás a törvények módosítása, vagyis nem feltétlenül a hitelnek, pénznek a gazdaságba való átcsoportosítása, külföldi hiteleknek a felvétele, hanem a jelen viszonyaink között olyan forrásoknak a megteremtése, amelyek egyszerûen a szabályozás torzulásaiból, a nem megfelelõ, a nem elég rugalmas szabályokból fakadnak.
Ebbõl a szempontból azt hiszem, hogy jobban oda kell figyelni az ilyen típusú törvényekre. Több ilyen típusú törvényre volna szükség, amely megoldhat bizonyos kérdéseket. Ugyanakkor nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban a voluntarizmus bûnébe vagy hibájába kellene hogy essünk. Nem szabad azt hinnünk törvényhozóként, törvény-elõkészítõként sem, hogy a törvényeknek az ilyen típusú elõkészítése egyben csodát is tesz.
Nagyon sokan beszéltek az elõzõ vitában arról, hogy a hitel problémáját meg fogja oldani ez a törvény. Én nem gondolom, hogy meg fogja oldani a hitel problémáját ez a törvény. A hitel problémáját a magyar gazdaság átalakulása, a kilábalása, a gazdasági növekedés megindulása, a megfelelõ gazdálkodás és a megfelelõ gazdaságpolitika fogja megoldani. Ez egy olyan eszköz, amely formát adhat arra, hogy bizonyos vagyoni viszonyok rugalmasabban mozduljanak, és elõsegíthessék ezt az ügyet. Tehát az infláció az, ami a hitel alapvetõ problémája, és elõbb a kisgazda vezérszónok utalt arra, hogy hiába van biztosíték és hiába keletkeznek e törvény következtében új biztosítékok a gazdaságban, hogyha az infláció, a magas kamatlábak miatt valaki eladósodik, abban az esetben nyilvánvalóan annál gyorsabban adósodik el, minél több kamattal és hasonló dologgal tartozik.
(12.50)
Ebbõl következõen ezt a problémát a polgári jog szintjén nem lehet megoldani.
A másik ilyen terület, aminek a szabályozása nyilván valamit segíthet, de nem oldja meg a kérdést, a bankrendszer kérdése. Hiszen a zálogjog új intézménye is akkor fog érvényesülni, ha a bankok, elsõsorban a hitelintézetek élni fognak ezekkel a lehetõségekkel. Kérdés, hogy mennyire használják ki, mennyire tartják majd megbízhatónak ezeket a megoldásokat.
A másik ilyen terület, amely szintén ehhez kapcsolódik, és amirõl a korábbi vitákban már volt szó, az ingatlan-nyilvántartás szabályozásának kérdése. Bevezethetünk új intézményeket az ingók nyilvántartására - és ezek nagyon fontos és hasznos intézmények lesznek -, de ha az ingatlan-nyilvántartás alapvetõ problémáiban - mert a legfõbb hitelbiztosíték nyilvánvalóan az ingatlan lehet - nem sikerül megoldást találni, abban az esetben hogy úgy mondjam, egyszerûen felesleges a törvény, illetõleg ennél fontosabb dolgokkal is lehetne foglalkozni.
A törvényjavaslattal kapcsolatban többen elmondták, hogy vadonatúj intézményekrõl van szó, mások pedig elmondták, hogy õsi intézményekrõl van szó. Amikor ilyen típusú hosszú távú törvényhozással foglalkozik az Országgyûlés, abban az esetben azt gondolom, hogy mind a múltból, mind pedig a jelen összehasonlító adataiból meríteni kell. Néhány olyan intézmény, amelyrõl többen azt mondták, hogy vadonatúj, valójában már a római jogban vagy az egyiptomi jogban is szerepet játszott, és ennek megfelelõen azt is lehetne mondani, hogy a jogban igazából új megoldások nem léteznek, az adott jogrendszernek kell gazdálkodnia ebbõl a nagyon gazdag hagyatékból. Itt római jogi értekezésbe nem megyek bele, mert a kenyeremet ebben a tekintetben Isépy Tamás már elvette.
A jelen összehasonlító viszonyai pedig arra adhatnak választ, hogy milyen módon használhatók esetleg más hasonló helyzetben lévõ országoknak az intézményei a mi helyzetünkre adaptálva.
Én is kicsit öntömjénezõnek, fennhéjázónak tartom a törvényjavaslat indoklásában azt a megjegyzést, amely arról beszél, hogy a törvényjavaslat majd például szolgál a nyugat-európai országok törvényhozásához is. Legyen így, de azt hiszem, ezt inkább utólag az utókor állapítsa meg, semmint maguk a törvényhozók.
Említettem azt, hogy a polgárok maguktól távolinak érezhetik ezeket a kérdéseket, holott az élet számos olyan területére kihatással lesz maga a törvény, amely a polgárok mindennapjaiban fog jelentkezni. A hitelezésrõl, a vállalkozók számára való fontosságáról már sokan beszéltek. De azt hiszem, és bízom benne, hogy a lakáspiacon is valamifajta változást eredményezhet, illetve a lakásmobilitás tekintetében is egyfajta új jogi szabályozást jelenthet. Ilyen terület a mezõgazdaság is, amely számára, azt hiszem, hogy mindenképpen nagyon fontos lehet.
Az intézmény használata, vagyis az, hogy mennyire fog meggyökeresedni ez a jogintézmény a polgári jogéletben, az mindenképpen több mindentõl függ. A polgári jog alapvetõen diszpozitív, tehát lehetõséget teremt a polgárok számára ahhoz, hogy a különbözõ formákat a saját lehetõségeik és kívánságuk szerint töltsék ki. A hitelbiztosítékoknak is számos variációja létezik a jelenlegi polgári jogban, az azonban, hogy mennyire használnak, mennyire hasznosítanak egyfajta hitelbiztosítékot, azon múlik, hogy mennyire lehet megbízni ezekben a jogintézményekben. Ebbõl a szempontból megfelelõnek tartom a kormány javaslatának azt a részét, amelyet több kritika ért, vagyis azt, hogy ennek megfelelõen közhitelesnek kell lennie. Nem szabad megteremtenünk azt a helyzetet, hogy az ingatlan-nyilvántartáshoz hasonló káosz keletkezzék az ingók területén. Pontosabban ez a káosz nem is fog keletkezni, hiszen egyszerûen nem fognak élni ezzel a jogintézménnyel abban az esetben, ha a közhitelesség nem lesz biztosítva ehhez az adott törvényben. Tehát újabb bizonytalanságok teremtése nem lehet célja ennek a törvénynek, ezért azt gondolom, hogy a jelenlegi megoldások, lehetõségek közül egy vitatott, de azt gondolom, elfogadható változatot javasol a törvény.
Ugyanis az ingó jelzálogjog létesítése csak központi és egységes nyilvántartással lehetséges. Egyedül ez adhatja a hitelezõnek azt a biztonságot, hogy hozzájuthassanak a kihelyezett tõkéhez és a kikötött járulékokhoz. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat által javasolt jelenlegi intézményrendszer erre megfelelõ biztosítékot ad. A túlzott formakényszer azonban, amely közokirathoz köti ennek a létesítését, elriasztó is lehet. Azt gondolom, hogy itt meg kell találni azt az egyensúlyt a kettõ között, amely világosan és a polgárok számára hozzáférhetõen biztosítja ezt a lehetõséget. Én azt hiszem, hogy a jelenlegi szabályok ezt mindenképpen biztosítják.
Én magam nem vagyok sem ügyvéd, sem közjegyzõ, ugyanakkor úgy érzékeltem, hogy itt e Házban - jórészt azért, mert bírák és közjegyzõk nem lehetnek képviselõk - az ügyvédek szava, hogy úgy mondjam, hangosabban érvényesül. Az elõbb elhangzott kritikákban is nem annyira a különbözõ pártok közötti eltéréseket - mondjuk a Kisgazdapárt és a Szocialista Párt közötti különbséget - lehetett érzékelni, hanem bizonyos szakmai megosztás szerinti különbséget. Azt gondolom, hogy a törvényhozás helyén ezeken a szempontokon legalábbis részben felül kellene tudni emelkedni, és a polgárok számára világosan és legnyilvánvalóbban hasznos megoldásokat kellene megtalálni. Ebbõl a szempontból biztatónak tartom azt a hangnemet, ahogyan ennek a törvényjavaslatnak a pralamenti vitája, tárgyalása folyt. A Fidesz részérõl szeretném világosan rögzíteni, hogy a Fidesz támogatja ezt a törvényjavaslatot.
A dicséret után én is tennék néhány megjegyzést arra vonatkozóan, hogy természetesen több területen javítani is lehet, és nyilvánvalóan e jogalkotási kísérlet sikerét majd az fogja igazolni, hogy a polgárok szabadon igénybe veszik-e vagy pedig nem ezeket a lehetõségeket. Csak néhány megjegyzés:
Az egyetemlegességet a dolgokra használja ez a törvény. Azt gondolom, hogy ez csak kötelezettségekre lehetséges.
Arról szól a törvény, hogy az alkotórészre is kiterjed a zálogjog. Én azt gondolom, hogy a polgári jog szabályai önmagukban kiterjesztik erre, tehát ez egy teljesen felesleges, önismétlõ szabály, sõt ebbõl következõen dogmatikai problémákat is okozhat.
A vagyont terhelõ zálogjognál pedig felmerül az a probléma, hogy míg a zálogjogot a vagyon egy részére, egy bizonyos hányadára is lehet létesíteni, az utána megszerzett vagyonra viszont teljes mértékben kiterjed ez a zálogjog, azt hiszem, hogy az ebbõl következõ bizonyos dogmatikai problémák, ellentmondások kiküszöbölésére még lesz lehetõség.
Ezeknek az elõrebocsátásával ajánlom a Fidesz nevében azt, hogy az Országgyûlés fogadja el ezt a törvényjavaslatot, természetesen a megfelelõ módosítások után. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)