DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Legfõbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! Szerencsés az az állam és nyugodtak lehetnek állampolgárai, ahol a fõügyész teljes szakmai tudását és tekintélyét latba vetve õrködik a jogállamiság és demokrácia teljes körû érvényesülése felett. Így kiemelten fontos céljának tekinti a jogbiztonságot, a törvények érvényesítését, és kérlelhetetlenül fellép a bûnözõk ellen.
Ilyen fõügyész volt Gideon Hausner, akinek emberi nagyságát mutatja, hogy Izrael állam fõügyészeként felkutatta a Dél-Amerika õserdeiben bújkáló fasiszta tömeggyilkost, Rudolf (sic!) Eichmannt, akit háborús bûntettek miatt 1961-ben Jeruzsálemben bíróság elé állítottak és halálra ítéltek. Ítélet Jeruzsálemben címû könyvében így vélekedett a bûnrõl és a bûnbocsánatról - idézem -: "A háborús bûnök oly visszataszítóak, hogy nem alkalmazható rájuk az emberi megbocsátás. A világ újból és újból szembesülni kényszerül a maga tegnapjával. Az emberi természetnek nehezére esik, hogy határozottan szembenézzen a múlt borzalmaival. Inkább gyors elfelejtésükre hajlamos.
(15.20)
Elképesztõ, hogy az emberek mily könnyedén siklanak el életük legnyilvánvalóbb tanulságai fölött, a hibák megismétlésére ítélvén ezzel önmagukat."
A felejtés, a hamis könyörület ellen érvel Simon Wiesenthal, a náci bûnök kérlelhetetlen üldözõje is, aki A gyilkosok közöttünk járnak címû könyvében írja: "Kötelességünk nem felejteni. Ha valamennyien mindent elfelejtenénk, ezek a dolgok megismétlõdhetnének húsz vagy száz év múlva."
Wiesenthal Magyarországon kijelentette: "Nincs minõségi különbség a nácik által elkövetett, illetve az 1956-os forradalom során és utána elkövetett tömeggyilkosságok között, üldözendõk azok is, ezek is. (Szórványos taps a kisgazdák soraiban.)
Boszniában tömegesen megbecstelenített, majd meggyilkolt muzulmán nõk és a srebrenicai tömegsírokba géppuskázott többezer fiatal férfi esete bizonyítja, hogy a Hausnereknek, a Wiesenthaloknak van igazuk.
1990 õszén, amikor legfõbb ügyész úr feltehetõen még nem ismerte a genfi és new york-i egyezményeket, illetve az alkotmány 7. §-át, nyilatkozta: "Kaptam egy interpellációt, hogy az '56-os sortüzek felelõseit az ügyészség miért nem állítja bíróság elé. Az volt a válaszom, hogy a jog szerint a bûncselekmények büntethetõsége elévült. Ha ezen az Országgyûlés változtatni kíván, kell alkotni egy olyan törvényt, amely lehetõvé teszi a megbüntetést az elévülés ellenére." Kívánsága közben teljesült, a parlament megalkotta az igazságtételi törvényt. A keserves kínok között megszületett törvényt a legfõbb ügyész most meg akarja semmisíttetni az Alkotmánybírósággal, annak ellenére, hogy 1992. február 29-én a Magyar Nemzetben nyilatkozta: "Az egész alkotmányos berendezkedés megkérdõjelezését jelentené, ha valaki az Alkotmánybíróság döntésének kötelezõ erejét kívánná kétségbe vonni."
Kérdezem legfõbb ügyész úrtól: A büntetõjogi értelemben vett "tényállásszerûség" tekintetében megkülönbözteti-e a náci ideológia által motivált bûnöket a kommunista ideológia által motivált bûnöktõl?
Figyelembe véve a sajtóban tett nyilatkozatait, majd azzal szöges ellentében álló cselekedeteit, miért akarja megsemmisíttetni a magyar szabadsághõsök gyilkosai felelõsségre vonásáról rendelkezõ törvényt?
Nagy érdeklõdéssel várom legfõbb ügyész úr válaszát. (Taps a kisgazdák padsoraiban.)