HALDA ALiZ (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Horn Gyula miniszterelnök úr a "Magyarország - 2000" elnevezésû konferencián a jelenleg tárgyalt törvénymódosítással kapcsolatban határozottan azt nyilatkozta: nem engedheti meg, hogy sérüljön a nemzet biztonsága. Egyetértek vele. A miniszterelnöknek valóban az a feladata, hogy õrködjön a nemzet biztonsága fölött.
Ugyanakkor azt is gondolom, senkirõl sem tételezhetõ fel, aki ebben az országban él, hogy érdekében állna a saját, a családja, a hazája biztonságát kockáztatnia. Itt tehát értelmezési kérdésrõl van szó. Nem egyformán gondolkodunk arról, mi szükséges, mi volna kívánatos és mi az, ami megengedhetetlen.
Az elmúlt napokban, hetekben megjelent cikkek, nyilatkozatok sokfélesége azt tanúsítja, hogy bár hat év óta többször is szóba került az úgynevezett ügynöktörvény, mégis kibeszéletlen, kelletlenül ide-oda tologatott kérdéskörrel kell szembenéznünk.
A vitázó feleknek persze nem mindenben egyeznek az érdekeik. Mégis remélem, hogy kölcsönös jó szándékkal, a másik jóhiszemûségének feltételezésével szót érthetünk. Talán még a végcélban is meg tudunk állapodni. Abban bizakodom ugyanis, hogy mindannyian nyílt társadalomra vágyunk, átlátható, világos viszonyokra, amelyek között az állampolgárok könnyen eligazodnak és biztonságban érzik magukat; tudják, legfeljebb az alkalmi bûnözõktõl kell félniük, de sohasem az államtól.
Manapság az embereket elsõsorban a gazdasági bajok gyötrik, de téved, aki azt hiszi, hogy nem érdekli õket a maguk teremtette rendszerhez, az államhoz való viszonyuk. Nevezetesen az, hogy kihúzott derékkal járhatnak-e végre, vagy mindig vesztesek lesznek a hatóságokkal való huzakodásaikban. Egy titkolódzó rendszer szorongást szül, mert azt érzékelteti az emberekkel, hogy sokat tudunk rólad és bármikor árthatunk neked. Ilyen viszonyok között sosem fognak megsokasodni az olyan polgárok, akik képesek megteremteni az olyannyira áhított polgári Magyarországot.
Ha nem biztosítjuk törvényekkel, hogy minél több világosság hatoljon be a kulisszák mögé, a zárt irattárakba, akkor a hatalom - ha nem ez, akkor a következõ, mint ahogy tette az elõzõ, vagy ahogy nemrégiben Lengyelországban történt -, tehát a hatalom nem fog tudni ellenállni a kísértésnek, hogy a megfelelõ pillanatban - nem elõbb, nem késõbb - borítékokkal, nyílt vagy burkolt vádakkal hozakodjon elõ. Márpedig a legabszurdabb rágalomból is megtapad valami, ha a közéletnek nincs módja azt ellenõrizni.
Amellett érvelnék tehát, hogy igyekezzünk ezt a törvényt minél tágabb hatókörûvé, minél szellõsebbé tenni, hiszen ha kitágítjuk az átvilágítandók körét, ha bevonjuk a történeti hivatal irattárába a III/III-on kívüli csoportfõnökségnek az állam biztonságát nem veszélyeztetõ iratait, ha megkönnyítjük a kutatást mind a történészek, mind a saját iratanyaguk iránt érdeklõdõk számára, még akkor sem tettünk igazságot az ügynökök és áldozataik dolgában.
Kezdettõl fogva nem értem, már az általam nagyon tisztelt Alkotmánybíróság állásfoglalásánál sem értettem - hadd jegyezzem meg, nem remélem, hogy ezen változtatni lehet, de mégis elmondom - tehát nem értem, hogy az ügynökök személyiségi jogait, márminthogy a kilétüket örök titok fedje, miért esnek nagyobb súllyal latba, mint áldozataiknak az a joga, hogy a saját életük tényeit megismerhessék. Az ügynök tudja, kire jelentett, és ennek tudatában alakíthatja áldozatához való viszonyát. Lehet akár a legjobb barátja, de zsarolhatja is. Az áldozat nincs döntési helyzetben. Életre szóló becsapottságába bele kell törõdnie.
De talán még ennél is károsabb hatása a titkolódzásnak, hogy felelõtlenséget szül. A gyengébb erkölcsi tartással rendelkezõ besúgójelöltek névtelenségük örökre szóló biztosításának ígéretével könnyebben állnak kötélnek, ha megkörnyékezik õket. Ha tartaniuk kell tõle, hogy egyszer kiderül a rossz, amit cselekedtek, ennek visszatartó ereje lehet. Persze a különbözõ titkosszolgálatok toborzó munkáját ez némiképpen nehezítené, de a közélet tisztasága szempontjából üdvös volna.
A félreértések elkerülése végett mindez nem a nemzetbiztonság szempontjából fontos titkosszolgálatok szakmai szervezetére vonatkozik. A megfélemlített ügynökökrõl, a törvénytelen módszerekrõl beszélek.
Horn miniszterelnök úr azt is mondta a világhírû magyarokkal tanácskozván, hogy szeretné, ha Magyarország elé nem tennék oda külföldön a posztkommunista jelzõt. Hiszen az ország mindent megtett a demokrácia építése, a gazdaság átalakítása érdekében. Én sem tartom igazságosnak ezt a jelzõt. Végtére is szabad választásokon alapuló többpárt-rendszerben élünk. Az Országgyûlés az elmúlt hat évben, de az utolsó kettõben még inkább, egy sor olyan törvényt hozott, amelyet egy posztkommunista kormány aligha hozhatott volna meg. Ez a mostani törvény is jelzésértékû. Demonstrálni lehet vele egy, a társadalom életében bekövetkezõ fontos változást, vagy éppen ellenkezõleg, a folyamatosságot. De nem lehet egyszerre két ellentétes dolgot akarni. Köszönöm. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)