PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Az elmúlt öt-hat év politikai, gazdasági, tulajdonosi változásai gyökeresen megváltoztatták a szövetkezetek mûködési feltételeit, belsõ viszonyait. Hajlamos az ember a szövetkezeti törvénnyel kapcsolatos észrevételeit a saját maga által személyesen is megélt, megtapasztalt élmények, hatások alapján megtenni, bár a szövetkezeti törvény nemcsak a mezõgazdasági ágazatban kell hogy fontos keretét biztosítsa a gazdálkodásnak.
Az eddigi vitában több dilemma is elhangzott, amelyekkel kapcsolatban én is kifejteném véleményemet. Az egyik ilyen, hogy kell-e ez a módosítás, vagy inkább az egységes szövetkezeti törvényre kellene jobban koncentrálni; illetve e rövid módosítás hátráltatja-e az új megalkotását. Egyáltalán: milyen szövetkezetet akarunk? Úgy vélem, minden feltett kérdésre adandó válasz esetében óhatatlanul a "van"-ból, az úgynevezett mai valós szövetkezeti állapotokból kell kiindulni, így több esélyünk lehet a kedvezõbb döntések kialakítására.
Tény, hogy a szövetkezetek kényszerû átalakítása 1992-ben, a kárpótlás végrehajtása, az élelmiszer-gazdaság privatizációja együttesen egy elég nagy csõdtömeget hozott össze. Hogy milyen eredménnyel, illetve mértékben, az közismert. Csak emlékeztetõül néhány gondolat:
A vagyonnevesítéssel - a kárpótlási elemeket is figyelembe véve - a kibékíthetetlenség melegágyát alapozták meg; rögtön háromfelé kezdték húzni az így kialakult szövetkezet, illetve társaság közötti öszvérszövetkezetek szekerét. A kárpótlás levezénylésével a legjobb földek keltek el bagóért - egy aranykorona általában 500 forintért -, a vége felé pedig gyep sem jutott 5000 forintért aranykoronánként. Az élelmiszeripart már régen privatizálták, mire a félpénzért eladott föld helyett valami tulajdonosi jogosítványt szerezhettünk volna a vertikális integráció szellemében. Mindezt tetézte 1993 elején a földkiadó és földrendezõ bizottságok megalakulásáról és mûködésérõl szóló törvény, amely karóerdõvé varázsolta volna a határt.
Aki még mindezek után is ki merte ejteni a száján, hogy õ szövetkezni akar, azt vagy megszállottnak, vagy õrültnek nevezték.
Amikor - úgy az átalakulás táján - érdeklõdtünk, hogy miként lehetne hitelhez jutni, azt mondták: inkább rajzoljuk le, mert nem értik, hogy itt ki a gazda, és hogyan tud ez az egész mûködni ennyi különbözõ irányban érdekelt tulajdonossal. Azt mondani sem kell, hogy a több száz újdonsült tulajdonos ellenére az egész eszközrendszer még mindig az volt, ami: egy nagyüzemi, több ezer hektár hatékony mûvelésére alkalmas technológia a megfelelõ színvonalon és szakértelemmel.
(18.30)
Szóval a szövetkezeti struktúra - Simon József képviselõtársam szóhasználatával - buldózerrel való átalakítása elég sok romot hagyott, igen sok áldozattal és nem csoda, hogy igencsak szétszakadt a mezõny a gazdálkodás és a mûködés területén. Az esetleges vagyonfelélés pedig nem akarat, hanem a kialakult helyzet következménye volt elsõsorban.
Szerencsére az 1994. év második felében, de inkább '95-ben stabilizálódott az agrárágazat helyzete, megszûnt a politikai nyomás, a macera. A figyelem elsõsorban az újraszervezõdés, a gazdaság, a piacépítés, a versenyképesség javítása irányába fordult. Ezért tartom fontosnak, hogy foglalkozzunk a szövetkezet, a szövetkezés kérdéseivel, hiszen a meglévõ és mûködõ eszközök tulajdoni viszonyai, mûködésük hatékonysága - figyelembe véve a szövetkezetek, illetve tagjai felhalmozó képességét - ezt igénylik a törvényhozóktól. Nem beszélve arról, hogy a vidék állapota, az emberek megélhetésének a gondjai is erre figyelmeztetnek bennünket. Így tehát azt gondolom, kell a törvény módosítása, de olyan, ami hosszú távra is helytálló folyamatokat indít el. Ugyanakkor kell egy egységes szövetkezeti törvény is, ami már letisztult tulajdoni struktúrát, stabil piaci viszonyokat, illetve intézményrendszert és egy bölcsebb politikai környezetet feltételez.
Dilemmaként felmerül és a vitában is több hozzászólás kapcsán elhangzott, hogy milyen szövetkezetet is akarunk. Raiffeisen-típusút, beszerzõ- értékesítõ-kereskedõt, szolgáltatót? Legyen-e közös termelés? Mennyi legyen a közös oszthatatlan vagyonuk? Az emberek saját földjeiken, saját eszközeikkel dolgozzanak, míg a nagyobb volumenû munkákat végezzék közösen, közös tulajdonú eszközökkel? Mindezt, úgy gondolom, bízzuk a szövetkezõkre, a törvény kereteket, lehetõségeket biztosítson számukra, figyelembe véve a folyamatosság és a szerves fejlõdés elvét.
Konkrétabban néhány észrevételt a módosításokról. Ismeretes, hogy a beterjesztett törvényjavaslatnak a következõ négy lényeges területe van:
Az elsõ módosítás lehetõvé kívánja tenni, hogy a szövetkezetnek természetes személyek mellett jogi személyek is lehessenek teljes jogú tagjai, illetve így jogi személyek is alakíthassanak szövetkezetet. Elfogadása esetén ez segítheti a vertikális integrációt, javíthatja a versenyképességet, növeli a mezõgazdasági termelõk összefogásának lehetõségét, s így akár a beszerzési, akár az értékesítési piacokon javítja az érdekérvényesítés lehetõségét.
Vannak elképzelések esetleges szûkítésre, mely szerint csak szövetkezetek alakíthassanak másodlagos szövetkezetet, kiszûrve ezzel a spekulációt, de ugyanakkor ez a versenyképességre, illetve a vertikalitásra kedvezõtlenül hat, ugyanis kizárja a társaságokat, amikbõl egyre több lesz. A megoldást talán az jelentheti, hogy az ellenõrzés többségében a szövetkezetek kezében marad - ezt többen javasolták a vitában is.
A másik fontos módosítás a fel nem osztható vagyon lehetõségének megteremtése. Mint már a bevezetõmben említettem, az átmeneti törvény alapján a szövetkezetek vagyonát képezõ teljes eszközállomány részjegyekben és szövetkezeti üzletrészekben felosztásra került. Ezek nem ledegradált szövetkezetek - mint a múltkor elhangzott -, hanem e tény által instabil, kevésbé fejleszthetõ szövetkezetek. E módosítás lehetõvé tenné, hogy a szövetkezetek stabilabbakká válhassanak, jobban részt tudjanak venni egy adott térség gazdasági tevékenysége integrálásában, amire külön szabályok szerint állami támogatás is igénybe vehetõ. Ennek jelentõsége a hátrányos helyzetû, illetve kedvezõtlen termõhelyi adottságú térségekben még nagyobb.
Harmadsorban a szövetkezetek és a tagok között létrejött munkamegállapodások idõtartamát a szövetkezeti tag részére a munkaviszony jellegû jogviszony alapján járó juttatások szempontjából is figyelembe lehessen venni. Úgy gondolom, hogy a javaslat egyértelmû és korrekt.
A negyedik lényeges módosító javaslat a részleges átalakulás lehetõvé tétele. E lehetõség a piachoz való rugalmasabb alkalmazkodáshoz segítheti a gazdaságokat. A szövetkezetek szétválására vonatkozó szabályok alkalmazásával - ha az érdekek úgy kívánják - az adott szövetkezet egy lépcsõben társasággá alakulhat, különösebb bürokratikus, adminisztrációs procedúra nélkül, illetve elejét lehet venni annak, hogy például én szorgalmazom az átalakulást, majd meggondolom magam, és inkább a pénztárba megyek, hogy számoljanak el velem.
Sajnos a versenyképességet javító több módosítás hiányzik, így például a szövetkezet a tagjainak nyújtott gazdasági, szociális, kulturális támogatás, illetve az adott térségnek nyújtott esetleges segítség nincs preferálva. Igen nagy az igény, és az állam válláról venne le, illetve vesz le terheket.
Kedvezõnek ítélhetjük azt, hogy egyik módosító javaslat sem tartalmaz kötelezõ érvényû alkalmazást, illetve a szövetkezeti alapszabály kötelezõ módosítását, így ki-ki érdeke, saját belátása szerint dönthet.
Fontos tisztázni, illetve hangsúlyozni, hogy a jövõ szövetkezetei, szövetkezései, de már a jelenéi sem a múltbéli idõkre emlékeztetõ konstrukciók, akár a tulajdonosi összetételt, akár a mûködést tekintve, de igenis a felhalmozott, hasznosítható értékeket, eszközöket, tapasztalatokat megõrizve, felhasználva lehet a mezõgazdaság, de általában a gazdaság versenyképességét is javítani.
Nem kell félteni a magyar parasztot: lehetõséget, törvény adta keretet, irányokat, garanciákat kell számára biztosítani. Higgyük el, ki fogja találni mi a jó számára, kivel, kikkel, milyen feltételekkel, hogyan szövetkezzen, illetve gazdálkodjon - ebben kell segíteni most ezen törvény és a késõbbiek során is. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)