MÁDAI PÉTER, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Kilenc perc 50 másodpercben mértem a felszólalásomat, de rövidebb lesz. Rövidebb lesz a következõ okok miatt. Egyrészt nagyon világos, tiszta volt, ahogy belügyminiszter úr a törvényt elénk tárta. Tulajdonképpen minden felszólalás kapcsán valami furcsa jó érzés szállt meg, ritkán ebben a Házban, mintha Mozart zenéjét hallottam volna, mintha harmónia lenne ma ebben a témában. Némi kis csipkelõdés természetesen volt az ellenzék részérõl, de ha jól értettem, Tóth Tihamér képviselõtársam hiányosságokról beszélt. (Dr. Rott Nándor: Várj, én még most jövök!) Õ hiányosságokról beszélt. Thomas Mann szép mondata jutott eszembe, hogy a "tökéletlen varázserejében rejlik a szépség titka", úgyhogy ehhez csatlakozhatsz.
Azt gondolom, hogy természetesen ez a törvény sem hibátlan. Erre a törvényre is igaz az az angol mondás, hogy a puding próbája az, hogy megeszik, a törvényé az, hogy hogyan érvényesül. Nagyon hiszek abban és biztos vagyok benne, hogy a gyakorlat folyamán a felmerülõ apró problémákat ki tudjuk szûrni. Sokan elmondták már elõttem, hogy miért kell különválasztani, egyrészt miért a honvédelemé, másrészt miért a belügyminiszteré az ügy. Azt gondolom, ez a törvény végre alkalmat teremt arra, hogy ne arról szóljon a magyar polgárvédelem, hogy mi van akkor, ha az országot külsõ támadás éri, hanem arról szól, hogy mi a polgár kötelessége, mi az állam kötelessége, mi a joga, ha belsõ katasztrófa van, hogy a lehetõ legkevesebb fájdalommal, a legkisebb gonddal meg tudjuk oldani. Azt gondolom, ebbõl a szempontból ez a törvény kimondottan jó.
Számomra külön öröm, hogy ez a törvény egy kicsit szikár, nem szeretem a sok beszédet, és azt hiszem, ugyanakkor a tömörségében van az ereje is. Majdnem minden passzusa pontos, világosan értelmezhetõ. Egypár dolgot azonban mégiscsak szeretnék én is elmondani. Ne felejtsük el azt, hogy ebben a Házban nemigen van olyan képviselõ, aki ne gondolkodna azon, hogy Európa felé megyünk, a felé az Európa felé, ahol a polgári védelemnek is van egy úgynevezett NATO-szabványa. Azt gondolom, az egyik erénye ennek a törvénytervezetnek, melyet - hangsúlyozni szeretném - a magam és pártom, az SZDSZ nevében is elfogadásra javaslok, tehát egyik erénye, hogy igyekszik harmonizálni, igyekszik közelíteni azokhoz az elvárásokhoz, amelyek a polgári demokráciákban már régóta megvalósultak. Nagyon fontos része a törvénynek az, hogy egy piacgazdaság keretein belül az esetleges felmerülõ károkat, költségeket költségvetési oldalról is rendezni próbálja. Valamelyest én is osztom Tóth Tihamér képviselõtársam aggályát, hogy természetesen ez függ az ország teherbíróképességétõl. De azért egy valamit tisztán kell látnunk: katasztrófaelhárításra tervezni kell, de katasztrófát ne tervezzünk. Ha eljön a katasztrófa, amit senki nem kíván, akkor majd találunk rá költségeket.
Bizonyos jogokat és bizonyos kötelezettségeket említettem. Természetesen egy kicsit a honvédelemhez hasonlóan kötelezettségeket ír elõ a polgárokra, ugyanakkor - szeretném hangsúlyozni - nagyon körültekintõen határozza meg azokat a felmentéseket, amelyeket elsõsorban a magyar társadalom nõtagjaival szemben megfogalmaz, tehát bármilyen csapás éri az országot, megkülönböztetett figyelemmel van azokra, akik egyébként is a terhek nagyobb részét viselik.
Mit lehet még mondani a törvényrõl? Egy kicsit megkésett! Azt hiszem, késik, mint a parlament nagy órája is, de szerencsére megjött. Azt gondolom, visszajelzésekbõl arra következtetek, hogy nagyon várják, egy elfogadható törvényt, amely a honvédelem és a belügyminisztérium közös mûködésén keresztül éppen a belügyminiszter felelõsségén keresztül nem fog az önkormányzatokra nagyobb terheket róni, mint amelyet adott esetben el kell viselniük. Tulajdonképpen azt ígértem, hogy rövid leszek. Szeretném is befejezni, egy szép küllemû folyóiratot szeretnék önöknek mutatni. Ez a magyar Polgári Védelem tartalmában is jó. Ennek februári számában van egy körkérdés: mit tenne ön, ha az országot katasztrófa érné? Név nélkül, nehogy reklámozzak, egy 16 éves diák röviden a következõt nyilatkozza: "Házunknak nincs pincéje, sem boros, sem pedig búvópincéje, úgyhogy azután maximum egy fa- vagy betonoszlopra másznék "félelmemben" - a félelmemben idézõjelben. Majd az utolsó mondat: "Ha túlélném a bajt, elsõ dolgom lenne a bajbajutottakon segíteni." Azt gondolom - és hadd legyek egy kicsit patetikus -, ha hazánk fiatalsága így gondolkodik, akkor van helyünk a Nap alatt. Köszönöm szépen. (Taps.)