DR. VÁRNAI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Választókerületem, a Bács-Kiskun megyei 8. számú választókerület központjában, Kiskunhalason a tárgyalt törvényjavaslat hatálya alá tartozó valamennyi fegyveres szerv megtalálható, a határõrségi igazgatóságtól az önkormányzati tûzoltóságig. Városunkban a fegyveres szervekhez tartozó hivatásos állomány tagjai mindig szerves részét képezték a helyi közösségnek, részt vettek a város és környékének alakításában, és embert próbáló hivatásuk magas szintû teljesítése mellett e tevékenységük is hozzájárult ahhoz, hogy bármilyen messzirõl is kerültek városunkba, a civil társadalom befogadta õket, és mindig gondoskodott arról, hogy otthonra találjanak Kiskunhalason.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló T/1568. számú törvényjavaslat benyújtása óta a fentiek miatt is többször konzultáltam a fegyveres szervek képviselõivel, és a megbeszélések néhány fontosnak tûnõ megállapítását is szeretném megosztani önökkel, amelyekre alapozva az egyébként jó célt kitûzõ törvényt még pontosabbá tudjuk tenni.
A honvédelemrõl szóló 1993. évi CX. törvény 1994. január 1-jén lépett hatályba, és helyezte hatályon kívül az 1976. évi I. törvényt. Ahogy ma már szó esett róla, a törvény-elõkészítéssel foglalkozó szakértõk elképzelése az volt, hogy a '93. évi honvédelmi törvénnyel harmonizáló, a katonák jogállásáról szóló törvény kerüljön megalkotásra, de erre a már ismertetett okok miatt az elõzõ parlamenti ciklusban nem került sor. Ezért értelemszerûen hatályban maradt a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. tvr., amit a hivatásos katonák csak rabszolgatörvénynek neveznek.
Erre utalt expozéjában miniszter úr is, amikor azt mondta: a hatályos szolgálati jog magán viseli azokat a jegyeket, amelyeket a megalkotás idején érvényben levõ katonai szövetségi rendszer és a pártállami berendezkedésbõl fakadó politikai igények kívántak meg. Kiolvasható belõle az a jogalkotói szándék, amely a fegyveres szervekbõl való kiáramlást elsõsorban adminisztratív eszközökkel kívánta megakadályozni. Ez hátrányos megkülönböztetést, kiszolgáltatottságot okozott a hivatásos állomány számára.
1992-ben, az új munka törvénykönyve elfogadását követõen az Országgyûlés megalkotta a közalkalmazottak és köztisztviselõk jogállásáról szóló törvényeket, és törvényben rögzítették az ügyészségi szolgálati viszonyt is. A közszolgálatra vonatkozó jogi szabályozás csak a fegyveres szervek állománya tekintetében nem újult meg. Ez az ellentmondásos helyzet ahhoz vezetett, hogy a hatályos törvényerejû rendelet rendelkezéseitõl eltérõ, kiterjesztõ értelmezésû, esetenként a szokásjogon alapuló megoldásokat alkalmaztak, ami az állomány körében feszültségekhez vezetett, és sértette a jogbiztonságot is.
A sokévi várakozás után a most elõterjesztett törvényjavaslat vélhetõen oldja majd az érintett állomány körében meglevõ feszültséget. A törvénytervezet kiemelkedõ érdeme, hogy célszerûen ötvözi a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény és a munka törvénykönyve jogintézményeit a fegyveres erõk szolgálati jogviszonyából adódó specialitásokkal. A törvénytervezet a szolgálati viszony átfogó szabályozását, igényét kielégítve magában foglalja a határozott idõre létesített szolgálati viszonyt, a fegyveres szervek közötti átjárhatóság feltételrendszerét, a rendfokozatban és a beosztásban kiszámítható elõrehaladást, valamint a sajátos társadalombiztosításra vonatkozó szabályokat, szélesíti a szolgálati viszony megszûnésének lehetõségeit, új illetményrendszert vezet be, és kiterjeszti a bírói jogorvoslati lehetõséget a szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogvitákra.
Kétségkívül a köztisztviselõkéhez képest differenciáltabb nyugellátási rendszert fogalmaz meg a törvénytervezet, de álláspontom szerint nincs teljes összhangban az e területen dolgozók fokozott terhelésével. A fegyveres szervek sajátossága, hogy tagjaik fizikai és pszichikai igénybevételüknél fogva fokozott károsodásnak, elhasználódásnak vannak kitéve. Gyakori az aktív korban a halálozás, a szív- és érrendszeri, mozgásszervi és idegi megbetegedés. A statisztikai kimutatás szerint a fegyveres szervek nyugdíjasainak felsõ életkora átlagban 63,5 év. A sajátos juttatásoknál e plusz igénybevétel honorálása nem tükrözõdik igazán. A tervezetben a nyugdíjkorhatár nõknél sem tesz kivételt, holott a jelenleg érvényes általános szabályok számukra kedvezõbbek. A sajátos szolgálati körülményekhez jobban igazodó nyugdíjkorhatár megállapítására lenne szükség azoknál, akik szolgálati idejük meghatározó részét éles feladatok ellátásával, közvetlenül a közrend és közbiztonság megõrzése érdekében töltötték le.
A törvénytervezet több pontban túlságosan tág teret enged a szubjektivizmusnak. Például természetes, hogy bizonyos döntéseknél a parancsnok mérlegelési jogkörét nem lehet kategorikusan megfogalmazott törvényi elõírásokhoz kötni, de sok esetben pontosan körül nem írt, meghatározatlan tartalmú körülmények mérlegelését és ezek alapján hozandó döntést tesz lehetõvé a törvény. A szolgálati rendet veszélyeztetõ magatartás, a fegyveres szerv iránti közbizalom megingatására alkalmas cselekedet, a fegyveres szerv tekintélyét, a szolgálati rendet veszélyeztetõ cselekedet nem igazán körülhatárolható magatartással valósítható meg, és a magatartás által keletkezett eredmény megítélése rendkívül ritka esetben lehet objektív. Nagyon nehéz mérlegelni, hogy például a fegyveres szerven belüli intézkedésrõl, utasításról véleményt nyilvánító beosztott milyen esetben nyilatkozik meg az érdekérvényesítõ körön belül vagy kívül, vagy mely esetekben veszélyezteti a fegyelmet a hivatásos állományú tag által írt cikk, egyéb nyilatkozat vagy sajtótermék. Ebben a vonatkozásban osztom Kõszeg Ferenc képviselõtársam véleményét, miszerint bármely felsõbb szerv tevékenységét bíráló megjegyzésre reakcióként alkalmazható a törvény 18. § (5) bekezdése, így az nem korlátozza, hanem véglegesen megfoszthatja a beosztott véleménynyilvánítási szabadságát.
Ismételten kiemelem, hogy itt nem az egyedi parancs bírálatáról van szó, mert azt a parancsot egy másik szakaszban helyesen leírtak szerint kell végrehajtani vagy megtagadni. Ugyanezt a problémát veti fel a törvény 56. § (6) bekezdés c) pontja, amely arról szól, hogyha a hivatásos állomány tagja szolgálaton kívüli magatartásával súlyosan veszélyezteti a fegyveres szerv tekintélyét és a mûködésébe vetett bizalmat. Ennek a rendelkezésnek a fenntartása esetén, azzal együtt, hogy minden esetre nyilvánvalóan nem lehet kidolgozni, szükséges valamilyen etikai kódex elkészítése, amely legalább iránymutatásként meghatározza, hogy mi a súlyos veszély, és milyen magatartásformák veszélyeztetik a fegyveres szervek mûködésébe vetett közbizalmat.
Rendkívül kényes és nehezen kezelhetõ kérdést vet fel az összeférhetetlenség az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony keretében, hiszen újra beleütközik egy, az elõbb vázolt, pontosan körül nem írt, meghatározatlan tartalmú fogalomba, a "rendfokozathoz méltatlan" fogalomba. Ha csak a bûnüldözés, az igazságszolgáltatás egységét vizsgáljuk meg, mind az ügyészségnél, mind a bíróságnál a további munkavégzés lehetõségét tételesen felsorolja a törvény, egyebektõl pedig eltiltja az ott dolgozó munkavállalót. A rendõr ettõl eltérõen viselkedhet, függetlenül attól, hogy a közvélemény elvárása vele szemben pont olyan fokú, mint az ügyésszel vagy a bíróval, hiszen a bûnüldözést és az igazságszolgáltatást egységes láncnak tekinti.
Ezért úgy gondolom, hogy a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvény összeférhetetlenséget szabályozó részével szinkronban, elvi éllel ki kellene mondani, hogy a törvénytervezet 4. §-ában értelmezett parancsnoki állomány - tehát a vezetõi megbízatással ellátott hivatásos állományú tag - tudományos, oktatói, mûvészeti, lektori, szerkesztõi és jogi oltalom alá nem esõ tevékenység kivételével, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet.
(20.50)
Az e körön kívül levõ hivatásos állományú tag munkavégzésre irányuló jogviszonyt csak parancsnoka elõzetes engedélyével létesíthet, kizárva ezzel azt a sokszor felesleges feszültséget és zaklatást, ami idõnként a hivatásos állomány tagjaival szemben e képlékeny társadalmi viszonyok és értékítéletek között okkal vagy ok nélkül tetten érhetõ. Amikor valaki önkéntesen, saját elhatározásából valamely fegyveres szerv hivatásos állományú tagjának jelentkezik, tudomásul veszi, hogy bizonyos alkotmányos jogairól önként lemond. A szolgálatteljesítés nyomatékos feltétele, hogy a hivatásos állomány tagja parancsot teljesít, és ezzel meghatározott jogi korlátokat is köteles tûrni.
Az alkotmányos jogokat azonban kizárólag a szolgálati feladatokhoz illeszkedõ mértékben, a fegyveres szervre is tekintettel, differenciáltan lehet korlátozni - hangzott el, álláspontom szerint is helyesen, a miniszteri expozéban. A nem korlátozandó alkotmányos jogok közé tartozónak vélem - s így tesz a törvényjavaslat is -, hogy a létrejött hivatásos szolgálati viszonyt akár a fegyveres szerv, akár a hivatásos állomány tagja a törvénytervezetben meghatározott körülmények fennállása esetén és szintén ott meghatározott rend szerint megszüntetheti.
Ha a fegyveres szerv felmentéssel szünteti meg a szolgálati viszonyt, a hivatásos állomány tagját végkielégítés illeti meg. Ez a rendelkezés összhangban van a más munkaviszonyban, illetve speciális munkavégzésre irányuló jogviszonyban dolgozókra vonatkozó szabályokkal.
A végkielégítés fele megvonásának lehetõsége azonban túlzó és méltánytalan a hivatásos állomány tagjával szemben. Ez a felezõ jogintézmény csak a köztisztviselõk jogállásáról szóló törvényben szerepel, de ott sem merül fel a lakóhely-változtatással járó áthelyezés elutasításának lehetõsége, ami az esetek döntõ többségében a fegyveres szerv hivatásos állományú tagjának áthelyezésénél természetes.
Az Országgyûlés alkotmányügyi bizottsága 1995-ben már lefolytatott egy vitát az ügyészség szolgálati viszonyával kapcsolatos törvénymódosítás kapcsán, amelyben az e törvényben is szereplõ végkielégítés felezését szolgáló elõterjesztés is szerepelt, amelyet többek között azzal az indokolással vetett el egyhangú szavazással a bizottság, hogy a központi felépítésû és szervezésû ügyészségnél az áthelyezés tipikusan lakóhelyváltozással jár, s ez bizonyos esetekben nemcsak az áthelyezéssel érintett munkavállalót, hanem családját is rendkívül hátrányosan érintheti. Hasonlóan jelentkezik ez a hivatásos állomány tagjánál is. Ez a probléma álláspontom szerint nem oldható fel szubjektív mérlegeléssel, vagyis ha a munkáltatói jogot gyakorló parancsnok úgy érzi, a teljes végkielégítést is megkaphatja a hivatásos állomány tagja. Ezért ezt a diszkriminálásra lehetõséget adó jogszabályhelyet - tehát a tervezet 63. §- ának (4) bekezdését - ki kellene hagyni a törvénybõl, mert nem ez az adminisztratív korlát fogja a hivatásos állományt egybentartani.
A fegyveres szervek tagjai élethivatásként folytatják foglalkozásukat, s elismerten jelentõs államérdek fûzõdik ahhoz, hogy aktív pályafutásuk alatt ne hagyják el a pályát. Ennek azonban nem az a módja, hogy adminisztratív korlátot szab a törvényalkotó, hanem az, amit az expozéban miniszter úr is megfogalmazott - idézem -: "ezért számukra korrekt, kiszámítható, anyagilag is vonzó elõmeneteli lehetõséget kell teremteni, amely legalább a többi állami alkalmazotthoz képest elõnyösebb lehetõséget biztosít számukra".
Hivatástudatuk mellett ezért szolgálják le katonaidejüket, és nem azért, mert esetleg a végkielégítés felét kockáztatják, ha a családjuk számára méltatlan és elfogadhatatlan áthelyezést elutasítanak.
Az illetményrendszer bevezetése 1999. január 1-jével több szempontból sem szerencsés. Nemcsak azért, mert a törvényben meghatározott kötelességek a törvényjavaslat elfogadását követõ harmadik hónap elsõ napján, várhatóan '96. július 1-jén hatályba lépnek, az e feladatok ellátáshoz kapcsolódó illetményrendszer pedig csak két és fél évvel követné azt, hanem azért is, mert az ilyen késleltetett hatályba léptetés erkölcsi és politikai kárát megtapasztalta az ország a közalkalmazottak és köztisztviselõk jogállásáról szóló törvények hasonló eljárása miatt.
Elfogadhatatlan azért is, mert a következõ parlamenti ciklus idejére kitolva az új, ismeretlen összetételû végrehajtó hatalmat terhelné meg a törvény ezen rendelkezésének a bevezetése, és valószínûleg elfogadhatatlan a törvény hatálya alá tartozó több mint százezer munkavállaló számára is.
Nyilván a költségvetés részére rendkívüli kiadással járó intézkedés hatályba léptetése nemcsak érzelmi kérdés, hanem fedezet függvénye is. Komolyan kell mérlegelni a hatályba léptetés idõpontját, amely még látszólag sem szolgálhat választási célokat, tehát 1998-as bevezetése nem lenne korrekt.
Az 1997. évi költségvetés elõkészítése során kiemelten kell foglalkozni a kérdéssel, s ha a források az 1997. január 1-jei bevezetést nem tennék lehetõvé, akkor legkésõbb 1997. július 1-jével kellene az illetményrendszert hatályba léptetni. Errõl minél hamarabb, lehetõség szerint a törvény végszavazása elõtt az illetékes tárcáknak az érdekképviseleti szervekkel hasznos lenne megállapodásra jutni.
A törvénytervezet álláspontom szerinti további pontosítása érdekében módosító javaslataimat benyújtottam, amelyekrõl most az általános vita keretében nem kívánok szólni. Összességében a törvényjavaslatot rendkívül fontosnak és elõremutatónak tartom, a megfelelõ kiegészítésekkel és pontosításokkal tisztelt képviselõtársaimnak elfogadásra ajánlom. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)