DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselõtársaim! A most beterjesztett, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1996. évi költségvetésérõl szóló törvényjavaslat, valamint az azzal kapcsolatos állami számvevõszéki vélemény iskolapéldája a jelenlegi magyar jogalkotás hibáinak.
Az elõbb Götzinger István képviselõtársunk, az MSZP országgyûlési képviselõje a pápua új-guineai példához hasonlította a jelen parlamenti vita tárgyát. Ezt én el is tudom fogadni. Hiszen ha egy pápua új-guineai személyiség megkérdezné tõlem, mivel tudnám ma Magyarországon a leginkább érzékeltetni az itteni állapotokat, akkor azt mondanám, hogy még Pápua Új- Guineában sem tudnának olyan állapotokat teremteni, mint amilyen állapotokról tanúskodik a tb 1996. évi költségvetése. Valóban, hogyha képviselõtársaim megvizsgálják a kérdést, rögtön látják, hogy egy nagyon durva törvénysértésrõl van szó, amely durva törvénysértést a Ház eddig - sajnálatos módon - több alkalommal igyekezett legalizálni, és jelenleg is ennek a legalizálásnak a különbözõ megnyilvánulási formái merülnek fel.
Az 1994. évi zárszámadás auditált mérlege csupán 1995 augusztusában és szeptemberében készült el, és 1996 februárjában készült el az ezzel kapcsolatos számvevõszéki vélemény. Nem hinném, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy a parlament - jó esetben - majd valamikor 1996 márciusában fogja elfogadni, tehát több mint egy évi késedelemmel - ami már önmagában utal a képtelenségre. Ez a több mint egyéves késedelem jelenti ugyanis egyben azt, hogy a parlament érdemben nem is tud állást foglalni az ügyben. Nem véletlen az, hogy az államháztartási törvény elõírja: a költségvetésnek a megelõzõ év adatait is tartalmaznia kell, hiszen az összehasonlíthatóság enélkül nem lehetséges. Én úgy gondolom, ezt az elõírást a Ház már sorozatosan megszegte. Ilyen körülmények között tehát hiába beszél itt a kormányzat az államháztartás reformjáról, állandóan rosszabb és rosszabb a helyzet, hiszen szóba sem kerülhet az államháztartás reformja például a tb-alapok költségvetése vonatkozásában, ha ilyen késedelem és ilyen törvénysértés történik. Elég, ha arra utalok, hogy ez gyakorlatilag az egész költségvetést ellehetetleníti, mert - hogy megfelelõ adatok álljanak képviselõtársaim rendelkezésére - a tb- önkormányzatok 989 milliárd forint kiadással számolnak; a központi költségvetés kiadási elõirányzata - csak összehasonlításként mondom el - 2057 milliárd forint. Tehát közel felét teszi ki a tb-kiadások összessége a teljes költségvetésnek. Ez jelzi, hogyha itt hiba van, akkor a teljes költségvetésben hiba van, és akkor az egész államháztartási mérleg felborul.
Ami most már a késve és törvényellenesen benyújtott indítvány következményeit illeti, hát itt kiemelném, hogy nem tartalmazza a megelõzõ év adatait - ami az összehasonlítás ellehetetlenítését hozza maga után -, így a változásokról és azok irányairól egyáltalán nem lehet véleményt alkotni.
Ami ennek a további következményeit illeti, elég, ha három jogelvet említek igen tisztelt képviselõtársaimnak, hiszen a mulasztásnak következménye kellene hogy legyen: a felelõsségrevonás. És ha még itt megemlítem a tb-önkormányzatok önállóságának kérdését, akkor láthatják, hogy ezek az elvek miként vallanak kudarcot a tb-költségvetés tükrében, hiszen felelõsségrevonás eddig egyetlenegy alkalommal sem történt a tb-költségvetés törvényellenessége és késve történõ benyújtása miatt. Ezt a Ház kormányzati többsége útján eddig mindig legitimizálta, ez pedig ellehetetleníti a Ház törvényes mûködését is.
Külön ki kell térnem arra, hogy a kormányzati oldalról beterjesztett módosító indítványok egyértelmûvé teszik: a kormányzat az államháztartási törvény rendelkezéseivel való szembeszegülést és a tb-költségvetések jogszerû kezelésének ellehetetlenítését oly módon igyekszik megkerülni, hogy a Ház többsége majd el fogja fogadni a módosító indítványokat, és ilyen módon próbálja a kormányzati elõterjesztés hiányosságait kiküszöbölni.
Én úgy gondolom, hogy ez számos alkalommal egy lehetséges jogi technika lehetne - bár soha nem mennék el addig, hogy tisztességes jogi technikának is mondjam -, de arra mindenképpen rá kell mutatnom, hogy ez a lehetséges technika mindenképpen egy törvényellenes állapotot fog konzerválni, hiszen ahhoz, hogy ezt a technikát el lehessen fogadtatni, az Állami Számvevõszék véleményét kellene ismerni, kellene ismerni a korábbi év adatait - ezek az adatok pedig hiányoznak ebbõl az elõterjesztésbõl is.
(17.40)
Nem ismeretes az Állami Számvevõszék véleménye.
Ilyen körülmények között tehát nem lehet legitimizálni a tb-költségvetésnek azt a hiányosságát, hibáját, amelyrõl már több alkalommal szóltam magam is.
Ami a tb-költségvetés további hiányosságait illeti, kiemelném a kintlévõség kérdéskörének a kezelését. A kintlévõség vonatkozásában felhívnám a figyelmet arra, hogy itt elképesztõ adatok állnak egymással szemben, hiszen van egyszer egy 18 milliárd forintos tétel, amellyel az elõterjesztõ számol, másrészt pedig van a valóságban egy 60 milliárdos hiány, amelyet ma már mindenki mint egy ténylegesen meglévõ hiányt vesz figyelembe.
Én úgy gondolom, hogy a 60 milliárd és a 18 milliárd közti különbség olyan szembeötlõen óriási összeg, amely semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül.
Ha megvizsgálják az igen tisztelt képviselõtársaim, hogy a hiány behajtására vonatkozóan az elõterjesztés milyen javaslattal él, akkor remélem, hogy velem együtt meg fognak döbbenni, mert mind a két tb-költségvetés 2-2 százalékkal számol, ami azt jelenti, hogy a mi számításaink szerint hozzávetõlegesen 450-500 millió forintot tesz ki végül is az a jutalmazási keret, ami a 2-2 százalékos keret személyi jutalmazásokra való fordíthatóságából fakad.
Ha ezt összehasonlítjuk a magyarországi gyógyfürdõkre fordított összállami támogatással, akkor láthatják, hogy az mindösszesen 750 millió forintot tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a személyi jutalmazási keret a tb-nél, tehát egy olyan intézménynél, ahol kötelességszerû lenne a hiányok megfelelõ adminisztratív kezelése, majd annak a jogszerû behajtása iránti intézkedés, azért, hogy a törvényben írt kötelességét teljesítse, gyakorlatilag olyan összegû jutalmazási keretet tesznek lehetõvé, amely megközelíti a magyar nemzeti kincsnek is nyilvánított gyógyfürdõk fenntartásának összköltségét.
Én úgy gondolom, hogy ebbõl láthatják, hogy a nemzeti kincseinkkel milyen felelõtlenül, gondatlanul bánunk, ha ez egyáltalán lehetséges. Világhírû gyógyfürdõink egy része tönkremegy, más része ellehetetlenül ilyen alacsony állami részvétel miatt, ugyanakkor pedig a lehetséges pénzügyi forrásainkat ilyen felelõtlen elõterjesztésekkel emésztik el. A Független Kisgazdapárt ezért elveti ennek a 2 százalékos keretnek a lehetõségét, és itt is akként hivatkozik ennek a meglétére, hogy ezt ki kell küszöbölni a törvény rendelkezései közül, ha egyáltalán ez az elõterjesztés még olyan állapotba hozható, hogy elfogadható legyen.
Legyen szabad külön kitérnem arra, hogy a tb ellenõrzési és behajtási tevékenységével kapcsolatos 2 százalékos jutalmazási kerete annál is inkább elfogadhatatlan, mert azon túlmenõen, hogy ez a tb kötelessége lenne, szerintem azért sem járna ezután jutalom, mert hiszen 1994-ben - és ne felejtsék el, hogy ennek az évnek a zárszámadása áll a Ház elõtt - a központi dolgozók 4, illetõleg 3 havi jutalomkereteket kaptak, ami egyértelmûvé teszi, hogy amíg a törvény kötelezettségének a teljesítését így többszörösen is jutalmazzák, addig a jelentõs állami kincsek sérelmet szenvednek.
Ami a javaslat világbanki kölcsönszerzõdésekkel kapcsolatos részét illeti, a Kisgazdapártnak itt is nemleges álláspontra kell helyezkednie; hiszen elfogadhatatlan számunkra, hogy a világbanki kötelezettségekkel kapcsolatban állandóan arra történjen utalás, hogy ha nem teljesítjük az ide vonatkozó kötelezettségeinket, akkor annak milyen hátrányos következményei lesznek az államra nézve. Ugyanakkor a a tb-költségvetés mindig megfeledkezik a világbanki elõírások azon részeinek hangsúlyozásáról, amelyek megfelelõ nyilvántartást írnak elõ annak érdekében, hogy a nyilvántartások alapján a tb- költségvetés ne csak ellenõrizhetõ, hanem átlátható, átvilágítható és a kintlévõségek kezelése is megfelelõen megoldható legyen, de hozzá kell tegyem, ugyanakkor a tb- költségvetésben évente egymilliárd forintnyi összeg szerepel a valóságban a számítógépes rendszer kiépítésére. A számítógépes rendszer kiépítése azonban valami olyan elképesztõen silány módon történhetett, hogy a kintlévõségek megnyugtató nyilvántartása a mai napig sem megoldott annak ellenére, hogy több éven keresztül ilyen óriási összegeket költöttek a számítógépes nyilvántartásra. Sõt, legyen szabad arra utalnom, ha jól hallottam, a mai napon volt egy olyan rádióhír, miszerint a tb mintegy 12 ezer halott személynek kézbesített ki különbözõ felhívásokat a tartozásaik megfizetésére.
Én úgy gondolom, hogy a halottak ilyen tömegeinek a felszólítása és a valóságos nyilvántartás adatai közti feltûnõ különbségre talán fel kell sem hívnom a figyelmet, de egy ilyen nyilvántartásra több milliárdos beruházást eszközölni, ugyanakkor a nyilvántartás adatait ilyen elképesztõ szinten tartani - ne csodálkozzanak, hogy ez a Független Kisgazdapárt számára elfogadhatatlan.
Legyen szabad kitérnem arra, hogy a kormány ezeket a számításokat olyan felelõtlenül engedi elõterjeszteni, hogy amíg a kormányzat az elõterjesztésében 20 százalékos inflációval számol, a valóságos infláció már az elmúlt évben is a kormányzati adatok szerint is megközelítette a 30 százalékot. Egyértelmû tehát, hogy a 20 százalékkal való számolás semmiképpem sem eredményezhet egy megnyugtató tb-költségvetést, hiszen 1996-ra az infláció eddigi üteme semmiképpen sem teszi tarthatóvá a 20 százalékos inflációs rátának a szám-következményeit.
(17.50)
Ami most már a költségvetés és a tb-alapok közti eltéréseket illeti, itt külön kiemelném, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap 11,3 milliárd forintos bevétellel számol mint egy olyan ténnyel, amelyet figyelembe kell venni a költségvetésénél, ugyanakkor az állami költségvetés errõl a bevételrõl nem rendelkezik, errõl a bevételrõl semmiféle tudomása sincsen. Nyilvánvaló, hogy ez egy olyan számszaki következményhez vezet, amely mellett a Ház nem mehet el tétlenül.
Legyen szabad most már a tb-költségvetés egyéb megalapozatlan tételeire akként utalnom, hogy például a gyógyszertámogatásra mindösszesen 4,1 százalékot fordítanak, a gyógyító-megelõzõ munkára 11,4 százalékot; és hogy lássák, mennyire nem túlzás az a kisgazda álláspont, hogy a "minden szentnek maga felé hajlik a keze" közmondás a tb-költségvetésnél egyértelmûen kimutatható: önmaguk központi költségeinek emelésére ugyanakkor 36 százalékkal számolnak.
Kérem, aki ismeri a gyógyszerellátás kétségbeejtõ helyzetét, látja, hogy milyen drámák játszódnak le egy-egy patikában, amikor életmentõ gyógyszereket nem tud kiváltani egy patikába menõ házaspár, és egymás között kezdik megvitatni, hogy melyikük gyógyszerének a kiváltása a fontosabb a család számára, akkor tudomásul venni azt, hogy a tb-költségvetésbõl csak 4,1 százalék jut a gyógyszertámogatásra, de az önmaguk költségeinek elképesztõ fedezésére 36 százalékot kívánnak juttatni, akkor úgy gondolom, itt a Háznak a teljes erejével közbe kell lépnie, ilyen költségvetést elfogadnia semmiképpen sem szabad.
De legyen szabad még arra utalnom befejezésül, hogy a tb ilyen körülmények között is a saját hatáskörét kívánja növelni, ami viszont, éppen emlékeztetvén önöket arra, hogy a kiadási oldalt tekintve az állami költségvetés közel felérõl van szó, nyilvánvalóan megengedhetetlen, hiszen a tb-költségvetésnek az ilyen anomáliái, amelyekre az elõbb felhívtam a figyelmet, semmiképpen sem abba az irányba mutatnak, hogy most mi nyissuk szélesre a kapukat a további ilyen tb-kezelési lehetõségek elõtt, hiszen ez az állami vagyon elherdálásához vezetne.
Nagyon szeretném, hogyha az igen tisztelt képviselõtársaim egyetértenének velem abban, hogy ilyen körülmények között, amikor a tb-költségvetés ilyen elképesztõ hiányosságokkal kerül a Ház elé, amikor a Háznak összehasonlítási lehetõsége sincs, amikor kimutatható, hogy éppen abban a körben, ahol gondoskodnia kellene a tb-nek a társadalomról, nem a társadalomról gondoskodik, hanem saját magáról, önmagának nyit meg olyan költségkereteket, amelyek még egy sokkal jobb anyagi helyzetben lévõ állam esetében sem lennének elfogadhatók; ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a nyilvántartása a tb-nek olyan, hogy például a mai napig nem lehet megállapítani, hogy az eszköznyilvántartásából mennyi a gépkocsi, teszem azt, hogy egyáltalán hány luxusgépkocsit szereztek be és milyen összeghatár erejéig; amikor nem lehet világosan látni, hogy miért kell luxusszékház akkor, amikor nem jut elégséges támogatás a gyógyszerre... Itt én arra kérném, vegyék tekintetbe azt is, hogy ebben a helyzetben a magyar kormány egy olyan tb-nek, amely az állami pénzekkel ilyen módon gazdálkodik, még jutalmul akar adni 36 milliárd forint állami vagyont; ami azután teljességgel érthetetlen, mert ennek a tb-nek egy mindenre kiterjedõ, mégpedig nem a parlament, hanem a szakértõk tömkelegének felhasználásával való átvilágítására lenne szükség, nem pedig vagyonjuttatásra, mert a vagyonjuttatásnak csak az lesz a következménye, hogy újabb állami vagyonok tûnhetnek el anélkül, hogy az a társadalom hasznát szolgálná.
Ezért a Független Kisgazdapártnak a leghatározottabb álláspontja ezzel az elõterjesztéssel kapcsolatban az, hogy az nemcsak hogy elfogadhatatlan, hanem fel is kéri a kormányzatot: vonja vissza ezt az elõterjesztést, ne játsszék a parlamenttel olyan módon, ahogy megtette, hogy két MSZP-s országgyûlési képviselõ módosító indítványával kívánja elleplezni a törvénytelenségek, a megengedhetetlen vagyonherdálásnak a legkirívóbb példáit! Így kérem a kormányzatot, vonja vissza elõterjesztését; ellenkezõ esetben a Független Kisgazdapárt egységesen nemet fog mondani erre a törvényjavaslatnak nevezett borzadályra.
Köszönöm a türelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)