BOROS LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr! Tisztelt Ház! Szeretném elõrebocsátani, hogy a szolgálati törvény vitájában fellángoló indulatokat az érintettek meglehetõsen értetlenül fogadják. Nem értik, hogy a számukra a szakmát, a hivatást jelentõ ügyekbõl miért kell indulatokkal, olykor gyûlölködéssel terhelt politikai vitát korbácsolni. Nem értik, hogy a szónokok közötti törésvonal olykor nem ellenzék és kormánypárt között húzódik, és nem értik azt sem, hogy az elhangzottak nagy részének miért nincs köze a törvénytervezethez. Azt értik, hogy valakiben zsigeri utálat van az egyenruhával szemben, azt már kevésbé, hogy miért kell ezt egy ország színe elõtt vitaköntösbe bújtatva megvallania. Azt is értik, hogy valaki alapos okkal nem szívleli a rendõrséget, de azt már aligha, miért szükséges ezt úton-útfélen pártvéleményként megjelenítve hangoztatni. Úgy vélekednek az érintettek, hogy ha az indulatokat a ruhatárban hagynánk, mindenki jobban járna. Mi is, õk is, talán a törvény is.
Tisztelt Országgyûlés! Az elõttünk fekvõ szolgálati törvény kapcsán elõzetesen hadd tegyek két megállapítást. A törvénytervezet jelenlegi formájában az abban érintettek egybehangzó véleménye szerint jó, kiérlelt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lehet vagy nem kell módosító javaslatokkal tovább alakítani. Mindez természetesen sok-sok egyeztetést igényel, az érintettek és a Honvédelmi Minisztérium illetékesei részérõl rendkívül korrekt együttmûködést tapasztaltam. A korábbi szövegtervezetek kapcsán felmerült legnagyobb kifogás immár a múlté, nevezetesen sikerült megtalálni az általános és a különös részek arányát, az általános részben foglaltakat úgy megfogalmazni, hogy minden érintett testületnél értelmezés nélkül lehessen alkalmazni, ugyanakkor a különös részek többé-kevésbé kezelik az egyes szakmai területek gondjait, problémáit.
Felszólalásomban elsõsorban azokról a témákról szeretnék szólni, melyek törvényi elképzeléseivel sem az érintettek, sem én magam nem tudok teljes mértékben egyetérteni.
Az elsõ ilyen kérdés a hivatásos szolgálat felsõ határának tervezett emelése. Emlékezetem szerint a korábbi idõszakban az 55 éves nyugdíjkorhatár csak egyik eleme volt annak a kedvezménysornak, mellyel a társadalom, vagy ha egyeseknek jobban tetszik, a hatalom elismerte a fegyveres testületek munkájának, tagjainak fontosságát.
(19.40)
Ebbe a sorba tartozott az átlag feletti javadalmazás, a szolgálati lakás szinte azonnali igénybevehetõsége, a százszázalékos táppénz, a kedvezményezett nyugdíjkorhatár. Sokan sokszor vitatták a kedvezmények jogosságát. Erre mint megrögzött civil azt felelem: tessék a szolgálatot utánuk csinálni, aztán lehet kritizálni! Nos, e kedvezmények közül mára - az okokat ne itt és most firtassuk - alig maradt valami, márpedig e szolgálatok ellátására az országnak szüksége van.
Ha javaslatom szerint fenntartjuk a jelenleg is érvényes, az 55. életévhez kötött mértéket, a járulékfizetési oldalon vesztünk ugyan, de a kedvezmény adta motiváció megtartó erõ lehet az egyébként is csökkenõ állományi létszámnál.
Tisztelt Ház! A szolgálatteljesítési idõ felsõ határának megállapítása célszerû, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy a heti 54 óra a háromváltásos rendszer alkalmazásakor nem tartható. Ez a helyzet például a tûzoltóknál, ahol a háromváltásos rendszernél az egyik héten az óraszám 72. Mivel a létszám növelése a szükséges mértékig aligha lehetséges, nem látok más megoldást, mint szoros kivételként megadni az eltérés lehetõségét.
E témakörben szeretném a túlszolgálattal kapcsolatos aggályaimat megosztani önökkel. Az ügyben az alapkérdés a mûködõképesség fenntartása, a szolgálat minden körülmények közötti biztosítása. Ebbõl a megközelítésbõl elfogadható a túlszolgálat éves mértéke, azzal a megkötéssel, hogy ebbe nem számít bele az elemi csapással vagy a katasztrófaelhárítással kapcsolatban felmerült túlszolgálat. Ha pedig a mûködõképességet elemi feltételnek tekintem, akkor - tekintettel a szükségesnél messze kevesebb létszámra - a túlszolgálat elsõ 150 órájára a szabadidõ kiadása képtelenségnek tûnik, ugyanis nem áll rendelkezésre a szükséges létszám. Ezért talán indokolt lenne fordítani a túlszolgálat megváltásának eredeti elképzelésein, és az elsõ 150 órára biztosítani a díjazást.
Ugyan nem tartozik szorosan ide, de mégis itt említem meg a 101. § (4) bekezdését, melynek elhagyását szorgalmazom. Ez biztosítaná az állományilletékes parancsnok számára a besorolástól való plusz-mínusz 20 százalékos eltérést. Nos, az a hivatkozás, hogy csak átemelnénk a közszolgálati törvény vonatkozó részét, önmagában kevés. E döntési jog biztosítása e törvényben rendszeridegen, szubjektív döntésekre ad lehetõséget, hogy a többlet megoldása mások rovására történne.
Gondoljanak bele, tisztelt képviselõtársaim: a parancsnok rendelkezésére áll a dicséret és a fenyítés lehetõsége, melynek következtében egy fokozattal vagy egy kategóriával való átsorolással büntethetõ vagy jutalmazható az érintett, ami praktikusan cirka 1500 forintot jelenthet havonta. A törvénytervezet javasolt megoldása azonban a 8-10 ezer forintos havi mértéket is elérheti. Azért javaslom az elhagyását, mert sem a mérték, sem a kontroll nélküli lehetõség nem indokolható, alkalmazása felesleges feszültségeket szülne.
Tisztelt Országgyûlés! Az általános rész néhány fontos elemének taglalása után a különös részekkel kapcsolatos észrevételekre térek rá. A 260. § a rendõri szolgálati jogviszony létesítésével kapcsolatos feltételeket szabályozza, részben úgy, hogy a rendõrségi törvény meghatározását emeli át. Azzal természetesen nemcsak én, hanem az érintettek is egyetértenek, hogy a jelentkezõ és a vele egy háztartásban élõk életvitele kifogástalan kell hogy legyen. Az azonban már túlzás, hogy e körbe a közeli hozzátartozók is beleszámíttassanak, különös tekintettel arra, hogy e törvény kiket ért bele e kategóriába. Egy kiterjedtebb családnál egy kisebb falut kitehet az érintettek köre azzal a lehetõséggel, hogy a hozzátartozók az ország különbözõ részein élnek. Ami pedig a jó hírnévvel való rendelkezést illeti, ez talán a gumiszabályok csúcsa - szerintem meghatározhatatlan kategória. A feddhetetlenséget pedig mint elvárást, el kellene felejteni, nem pedig álnéven visszacsempészni.
A következõkben az egyik szervezet napjáról, mármint nem létezõ napjáról szeretnék szólni, azzal, hogy ezen változtatni kellene. A büntetés- végrehajtási szervezetnek ugyanis nincs saját napja, ezért közösen törtük a fejünket a szóba jöhetõ dátumokon. A javasolt dátum az igazságügyi tárcával egyetértésben szeptember 8-a, Adorján napja. A névadóról annyit kell tudni, hogy keresztény hite miatt szenvedett vértanúságot, és benne a Genf-közeli Grandvaux-ban és Lisszabonban a katonák, a börtönõrök, a hóhérok, a kovácsok és a követek védõszentjét tisztelik, ezért esett a választás az õ névnapjára.
Tisztelt Képviselõtársaim! A törvényjavaslat az illetményrendszerre való áttérés határidejéül 1999. január 1-jét jelöli meg. Teszi ezt azért, mert a nemzetgazdaság jelenlegi helyzete, a teherbíró képesség várható alakulása csak a háromlépcsõs bevezetést tudja garantálni. Lehet persze az azonnali vagy az 1997. január 1-jei bevezetést követelni, de ennek irrealitásával azok is tisztában vannak, akik követelik. Azt azonban örök optimistaként javaslom, hogy a kormány évente, a költségvetés tárgyalásakor legyen köteles vizsgálni a korábbi áttérés gazdasági lehetõségeit.
A 343. § megfogalmazza azokat a jogosítványokat, melyek a minisztert illetik meg a részletszabályozások tekintetében. A (2) bekezdés alpontja az egyenruha, a rendfokozati jel viselésének, módjának szabályozásáról intézkedik. Ugyanakkor nem esik szó mindezek védelmérõl, a velük való visszaélések megakadályozásáról. Márpedig a védelem a hamisítás, a forgalmazás, a tiltott viselés elleni jogszabályok harmóniájának hiányában megoldatlan, tehát javasolom miniszteri feladattá tenni a védelem szabályozását.
Az egyeztetés során fölvetõdött, hogy ez öt miniszter szabályozási kötelezettségét, egyeztetési kényszerét is jelenti. Vélhetõen így van, de még mindig jobb, mint a szabályozatlanság. Egyébként megoldási lehetõségként felvetõdött, hogy mindezt a szabálysértési kódex módosításában kellene felsorolni és keményen büntetni. Ezt a megoldást én is el tudom fogadni.
Végezetül olyan gondokat szeretnék felvetni, melyek megoldására egzakt módosító javaslataim nincsenek, de úgy vélem, beszélnünk kell róluk, a megoldást közösen keresve.
A törvény számos pótlék bevezetésérõl intézkedik, de ezek a munkavégzés körülményeit ismerik el, a teljesítményt nem. Márpedig a rendõrségi alapfeladatokat ellátó bûnügyi és közbiztonsági állomány teljesítménye mérhetõ, viszonyítható és ezért talán honorálható.
A másik ügy érinti a rendõrséget, a vám- és pénzügyõrséget, a határõrséget és a büntetés-végrehajtási szerveket. Õk ugyanis munkájuk során állandó kapcsolatban állnak az állampolgárokkal, és nem ritkán elõfordul, hogy feljelentik õket. Ezért fontosnak tartanám, hogy a munkáltató saját költségén biztosítson képviseletet munkavállalója részére. Természetesen a költségvetési teher a jogerõs bírósági ítélet függvénye lenne.
Tisztelt Országgyûlés! Mondandómat befejezve kérem önöket a szolgálati törvény mielõbbi elfogadására. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)