DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Nem kétséges, hogy a jogállam egy adósságának tesz eleget most, amikor az Országgyûlés tárgyalja - és feltehetõen rövid idõn belül elfogadja - a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló törvényjavaslatot.
Annak idején, még nem jogállami idõszakban, mindenki munkaviszonyban volt és a munka törvénykönyve szabályozta a foglalkoztatottak jogállását. A jogállam bevezetésével alakult ki a közszolgálat fogalma és a közszolgálatban dolgozók, a közszolgálatban foglalkoztatottak jogviszonya szabályozásának a szükségessége. A közszolgálatban foglalkoztatottak köre tulajdonképpen három kört ölel fel: egyrészt ide tartoznak a köztisztviselõk, másrészt a közalkalmazottak, harmadrészt a fegyveres testületek hivatásos állománya. A köztisztviselõknek és a közalkalmazottaknak a jogállására vonatkozó törvényt az elõzõ ciklusban viszonylag hamar elfogadta a parlament, viszont a fegyveres testületek hivatásos állományának a jogviszonyát szabályozó törvény elfogadására nem került sor. A ciklus utolsó szakaszában törvényjavaslat, illetõleg -javaslatok elõterjesztésére sor került, de a korábbi parlamentnek ezt már nem volt ideje tárgyalnia.
Ehhez képest meglehetõs késedelemben van az Országgyûlés, hiszen most másfél évnek kellett eltelnie addig, ameddig a kormányzat benyújtotta a fegyveres erõk hivatásos állományának szolgálati viszonyára vonatkozó, most már egységes törvényjavaslatot.
Önmagában azzal a körülménnyel messzemenõen egyetértek, hogy egy egységes törvényjavaslattal állunk szemben. Valóban jó az a szabályozási módszer, ha a fegyveres testületek hivatásos állományára vonatkozó általános szabályokat összefoglaljuk, és ehhez képest a különbözõ szolgálatokra vonatkozó speciális szabályokat a törvény különös részébe vesszük bele.
Az más kérdés, hogy véleményem szerint a fejezeti beosztás nem logikus. Tudniillik a "különös" részen belül az egyes fejezetek lényegében a minisztériumok hatásköre szerint csoportosítanak, és ez nem feltétlenül a leglogikusabb szabályozás. Valószínûleg helyesebb lett volna, ha az egyes szolgálatok kapnak egy-egy külön fejezetet; vagy ha mindenképpen ragaszkodik a "különös" szint beiktatásához a törvényjavaslatot elõterjesztõ kormány, akkor valószínûleg több köze van, mondjuk, a honvédségnek a határõrséghez, mint például ahogyan a belügy alá tartozó szevezetek egységes szabályozását a mostani törvényjavaslat tartalmazza. De nem ez az alapvetõ probléma, ez legfeljebb csak további problémákat vet fel, amiket a kormány sajnos nem tudott megoldani.
A legnagyobb gond ebben a törvényjavaslatban az, hogy egymástól szinte elszakadnak a különbözõ fejezetek, és hiányzik az egységes szemlélet, tehát hiányzik az az összehangoló munka, amit nyilvánvalóan a kormánynak kellett volna megtennie az egyes szolgálatok között. Olyan ellentmondások vannak, amelyek tulajdonképpen semmivel sem magyarázhatók. Egy-két példát fölhoznék erre vonatkozóan; látszólag periférikus kérdésekrõl van szó, de úgy gondolom, rámutatnak a lényegre, hogy nincs összhang a kérdéskör kodifikálásában.
Például mivel lehet azt magyarázni, hogy zenekari pótlékot ismer a törvényjavaslat a katonáknál, tehát a katonazekekarok részvevõi pótlékban részesülnek, de a tûzoltó-zenekar vagy a rendõrzenekar részvevõje nem kap pótlékot? Nem hiszem, hogy bármi is indokolttá tenné ezt a diszkriminációt, ha tetszik, vagy legalábbis eltérõ szabályozást. Látom, a belügyminisztériumi államtitkár úr bólogat. Úgy gondolom, akik ismerik a rendõrzenekarok kiváló teljesítményét, azok indokoltnak látják, hogy ne csak a honvédzenekarok részvevõi részesüljenek ebben a pótlékban, de azt hiszem, a tûzoltóknál is ugyanez a helyzet.
De egy még érdekesebb példát is fel tudok hozni. Mélyen egyetértek azzal, hogy a kormány javasolja, hogy a vám- és pénzügyõrség parancsnoka és parancsnokhelyettese saját halottnak minõsüljön abban az esetben is, ha nyugdíjazását követõen halálozna el. De mi indokolja azt, hogy a többi szolgálat vezetõje és vezetõhelyettese nem részesül ebben a megtiszteltetésben?
Úgy gondolom, az egységes szemléletet joggal lehet számon kérni egy ilyen törvényjavaslattól, és ezeket a hibákat a módosító indítványoknál nyilván figyelembe kell venni, és bízom benne, hogy a kormány figyelembe is fogja venni az erre vonatkozó módosító indítványokat. De nyilván nem ez a legnagyobb hibája ennek a javaslatnak. Inkább azokat az elemeket szeretném - szintén jelzésszerûen - érinteni, amelyek arról árulkodnak, hogy tulajdonképpen a fegyveres testületekben hivatásos szolgálatot teljesítõknek a szolgálat specialitását nem veszi kellõképpen figyelembe a javaslat. Ez pedig két vonatkozásban emelhetõ ki általánosságban: egyrészt a túlmunka, vagyis a túlszolgálat vonatkozásában, másrészt valóban a nyugdíjkorhatár vonatkozásában, amelyrõl elõttem szóló képviselõtársam is szólt. És ez minden szolgálatnál egyaránt figyelembe veendõ szempont.
Mi a helyzet a túlmunkánál? 300 óra a maximális túlmunka, amit az adott területet felügyelõ miniszter 50 százalékkal emelhet. Meggyõzõdésem szerint ez az 50 százalékos emelési lehetõség - legalábbis a rendõrség vonatkozásában - mindenképpen kevés. Indokolt lenne ezt úgy szabályozni, hogy legalább a 100 százalékos emelési lehetõséget meg kellene adni a miniszternek, és akkor egy 600 órás túlmunka-lehetõség valószínûleg azt jelentené, hogy az az adott helyzetben is elegendõ mozgásteret nyújtana a rendészeti állományban szolgálatot teljesítõk vonatkozásában is.
De van itt egy másik olyan furcsa kérdés, ami szintén kodifikációs problémát jelent. Nevezetesen arról van szó, hogy mi van akkor, ha letelt az a túlmunkakeret, amit adott évben igénybe lehet venni. Nyilvánvaló, ha valamiféle elemi csapáskor vagy életveszély esetén kell fellépnie a fegyveres testületek hivatásos állományához tartozónak, túl kell lépni ezt a bizonyos keretet. Egy ilyen szabály egyébként furcsa módon még a munka törvénykönyvében is van, teljesen indokolatlan, hogy innen kimaradjon egy ilyen kisegítõ szabály a túlmunkakeret túllépése esetére.
A másik ilyen kérdés a túlmunkával kapcsolatos következmény, nevezetesen az, hogy minden indokot nélkülöz, hogy az elsõ 150 órában csak szabadidõt lehessen adni a túlmunkáért. Úgy vélem, hogy olyan szituációban, ahol - különösen a rendõrségnél és a rendészeti szerveknél - kevés a rendõr, rendkívül nagy a rendõrhiány és rendkívül nagy a leterhelés, mindenképpen indokolt, hogy térítés ellenében végezzék a túlmunkát. Illetõleg egy olyan szabály lenne indokolt, hogy függetlenül attól, hogy az elsõ vagy a következõ 150 óráról van szó, a hivatásos állományban szolgálatot teljesítõnek a választására kellene bízni, hogy térítés ellenében kívánja a túlmunkát végezni, vagy pedig szabadidõt kér érte.
A nyugdíjkorhatár vonatkozásában a következõt szeretném mondani. Tekintettel arra, hogy a jelenleg 55 éves nyugdíjkorhatár öt évvel emelhetõ - ez már 60 év -, meggyõzõdésem szerint a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítõknél a szolgálat jellege mindenképpen indokolja azt, hogy itt a 60 évnél megálljunk. Tehát ha a késõbbiekben emelik is a nyugdíjkorhatárt a civileknél, meggyõzõdésem szerint a fegyveres testületek hivatásos állományánál a 60 év maximumában mindenképpen meg kell állni, tehát az 55 év plusz öt év lehetõségénél kellene a törvényben is megállapodni.
Tisztelt Országgyûlés! Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, talán összefüggésben azzal, hogy itt az elõterjesztõ a Honvédelmi Minisztérium. Úgy vélem, hogy a rendõrség vonatkozásában egy-két specialitás elkerülte az elõterjesztõ figyelmét. Nevezetesen a pótlékokról van szó, és most nem a zenekari pótlékra szeretnék megint kitérni, hanem ennél talán egy lényegesebb pótlékra - illetõleg kettõre -, nevezetesen az eredményességi pótlékra.
(20.00)
Úgy vélem, az eredményességi pótlék jelenleg is nagyon jól mûködik a rendõrségnél, és ennek eltörlését nem látom indokoltnak. Ezt mindenképpen vissza kell venni, illetve a jelenlegi helyzetnek megfelelõen kell a törvényben szabályozni. Ugyanez a helyzet a nyomozási pótléknál, amiben megint egy sajátos diszkrimináció érvényesül, mert míg például a polgári titkosszolgálatoknál van nyomozási pótlék, a vám- és pénzügyõrségnél is van nyomozási pótlék, addig a rendõrségnél nincs nyomozási pótlék. Meggyõzõdésem szerint a rendészeti szerveknél is be kell iktatni a törvénybe a nyomozási pótlékot.
Tisztelt Országgyûlés! Végezetül a dolog legfontosabb részérõl szeretnék néhány szót ejteni. Azzal kezdtem, hogy a jogállam tartozik ezzel a törvénnyel, úgy válik teljessé a kör, ha a közszolgálat körében a fegyveres testületek hivatásos állományának a jogviszonyát is megnyugtató módon, törvénnyel rendezzük. De ez a dolognak csak az egyik része. A másik része az, hogy a fegyveres testületeknek igenis egy világos és átlátható egzisztenciális biztonságot, elõmeneteli biztonságot kell adni.
A korábbi törvényjavaslat - amit a korábbi ciklusban terjesztett elõ az akkori kormány - 1996. január 1-jével javasolta bevezetni az új illetményrendszert. Most már a másfél éves késlekedés következtében 1996. január 1-jén túl vagyunk. Az is illúzió lenne, hogy év közben - a költségvetést már megszavazta a parlament - egy ilyen jelentõs költségtöbbletet jelentõ változtatást bevezessünk. Annak viszont meggyõzõdésem szerint semmi akadálya, és igenis nem irreális az az igény, ami mindenütt felmerül, hogy 1997. január 1-jével a fegyveres testületek hivatásos állományának minden szolgálatánál át kell térni az új illetményrendszerre.
Amennyiben a törvényjavaslat rendelkezése érvényesül ebben a vonatkozásban, meggyõzõdésem, hogy 1999. január 1-jén - az inflációt is figyelembe véve - ez az illetményrendszer már nem jelent semmit. Arról nem beszélve, hogy különösen a rendészeti szervek vonatkozásában - de ez a helyzet a katonáknál is, a rendészeti szerveknél mindenképpen - a jelenlegi szituáció, a bizonytalanságnak a fenntartása, az, hogy elmarad változatlanul a világos elõmenetel, a közbiztonság romlását vonja maga után és rendkívül veszélyes lenne.
Tudnunk kell, hogy a fegyveres testületek nem elsõsorban a jogállam szempontja miatt tartják szükségesnek és fontosnak ezt a törvényjavaslatot, hanem éppen a saját elõmenetelük, biztonságuk érdekében.
Úgy vélem, hogy ez a megoldás, amikor '99-re eltoljuk a törvényjavaslatnak ezt a lényegi elemét, az azt jelenti, hogy végül is semmit nem oldottunk meg. Ezért az erre vonatkozó módosító indítványt, ami a Ház minden tájáról érkezik a törvényjavaslathoz, a kormány szíves figyelmébe ajánlanám. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)