DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Az itt napirenden lévõ T/1568. számú elõterjesztéssel kapcsolatosan némileg nekem más álláspontom is van, mint Lusztig képviselõ úrnak, noha nagyrészében egyetértek az általa elmondottakkal.
Ez a törvénytervezet mindenekelõtt - mint ahogy a törvénytervezet indoklása is utal rá - késve terjesztõdött be a magyar parlament elé. Annál is inkább, mert itt lényegében a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyában részt vevõ személyek épp olyan közalkalmazottak, mint a köztisztviselõk, akikre - és másokra - korábban a munka törvénykönyve vonatkozott. Így tehát lényegében ezt már a munka törvénykönyvének módosításával együtt kellett volna beterjeszteni.
A jogalkotó szándéka - én úgy ítélem meg a tervezetbõl - arra irányult a korábbi idõben is, jelenleg is, hogy a fegyveres szervekbõl való kiáramlást elsõsorban adminisztratív eszközökkel próbálja megakadályozni. Ez hátrányos megkülönböztetést, kiszolgáltatottságot okoz vagy okozhatott a hivatásos állomány számára. Éppen azt mondhatom, hogy a fegyveres szervezetek körében a közelmúltban a pályaelhagyási hullám is a bér kiáramlásán vagy ki nem áramlásán alapult. Ezt a mai napig sem sikerült megszüntetni, éppen az illetményrendszer miatt.
Fontos társadalmi érdek fûzõdik ahhoz, hogy az egyes fegyveres szervekre vonatkozó alapvetõ szabályozások egymással összhangban legyenek. Itt tehát lényegében meg kell vizsgálni jelen tervezet más jogszabályokkal való kapcsolatát is. A törvényjavaslat nagy terjedelmû, ebbõl egy bizonyos részt lehet kiemelni egy-egy elõadás során. Néhány gondolatot azért legyen szabad megfogalmazni:
Mindenekelõtt a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról hangsúlyozza a javaslat, hogy tagjai különleges szolgálatokat teljesítenek. Ez a jogviszony a hivatásos állománnyal szemben támasztott fokozott követelmények miatt a más közszolgálatban állókéhoz - köztisztviselõkéhez, közalkalmazottakéhoz - képest olyan mértékben eltérõ és más, sajátos is, hogy önálló törvényi szabályozást igényel. Ez annál is inkább szükséges, mert - mint ahogy utaltam rá - a hatályban lévõ 1971. évi 10. számú törvényerejû rendelet már korszerûtlen, elavult, és nem felel meg a jelen idõszak elvárásainak.
Hangsúlyozni kívánom, hogy e törvény jogerõre emelkedése után sem válik szabályozottá a fegyveres szervek jogviszonya, ezen belül is az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges közszolgálati jogviszony. Ebben ugyan mindkét felet kötelezettségek és jogosultságok illetik, illetve terhelik, de a hivatásos állomány tagjai e kötelmeket az önkéntesség alapján élethivatásként teljesítik, olykor életük vagy testi épségük kockáztatásával. Ezért ezek az érintett személyek nyilvánvalóan elvárják a társadalmi megbecsülést, nemcsak erkölcsiekben, hanem mindinkább anyagiakban is.
E törvényjavaslatban nem fogalmazódtak meg azok az elvek, amelyek a fegyveres szervezetek önállóságát valósítanák meg - és éppen itt nem értek egyet Lusztig képviselõ úrral -, ellenkezõleg: éppen az önállóságtól való távolodást jelenti a jelenlegi törvényjavaslat.
Kortörténeti szempontból visszautalok arra, hogy egy demokratikusan fejlõdõ jogállamban a katonaság és a rendészeti szervek élesen elkülönülnek.
(20.20)
Magyarországon is ez volt a fejlõdés korábbi története. Mondhatom a fordulat évét, kivéve az 1944. évi idõszakot, amikor a csendõrség és a rendõrség is a hadsereg hatáskörébe tartozott.
A fordulat évét követõen azonban az elkülönülés nem fogalmazódott meg, ez a törvényjavaslat pedig a rendvédelmi szervek militarizálódása felé halad, annak megvalósítását szolgálja.
Már a rendszerváltozást megelõzõen az akkori ellenzék egyik alapvetõ követelménye volt, hogy a fegyveres blokkot meg kell bontani, a túlpolitizált szervezeteket a szakmai funkciókhoz kell igazítani. Így következett be az, hogy a munkásõrséget is megszüntették, miután nem volt szakmai funkciója. Így került annak az intézménynek a felszámolására is sor.
Elõremutató volt viszont az 1989. évi XXXI. törvény, amely alkotmánymódosítást hozott, elválasztotta a különbözõ fegyveres szervek funkcióit, és több feltételhez kötötte a fegyveres erõk rendvédelmi célú alkalmazását is.
A '90-es választások után megalakult Országgyûlés s a kormány azonban nem folytatta a korábbi elveken nyugvó szerkezetátalakítást. A rendõrség katonai jellegû struktúrája érintetlenül maradt és ugyanez mondható el a többi fegyveres szervrõl is. Ez a javaslat most az Országgyûlés elõtt fekszik, tehát lényegében egy visszalépés a korábbi állapothoz képest.
A javaslat indokolásában utal arra, hogy a hivatásos szolgálat - bármely fegyveres szervnél teljesítik is - tartalmát, ismérveit tekintve lényegében azonos. Ez jó visszakanyarodás, érdekében az egészen közeli múltban elfogadott rendõrségi és honvédelmi törvény, tehát az 1993. évi LX. törvény elvi jelentõségû szabályait is változtatja, vagy legalábbis meg kell változtatni.
A fegyveres szerv hivatásos tagja kiszolgáltatottá válik e törvényre való visszautalásra, tudnillik úgy szabályoz: "A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit a fegyveres szerv rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében, önkéntes vállalás alapján, élethivatásként, szigorú függelmi rendben, élete és testi épsége kockáztatásával teljesíti." Itt megfogalmazódhat, hogy talán felelõsségre vonás sem vetõdhet fel abban az esetben, ha egy érintett parancsok felelõtlenül ad parancsot avagy utasítást a helyszínen lévõ mentési vagy egyéb tevékenység során. Abból tehát, hogy a munka veszélyeket hordoz, egyáltalán nem következik a halál lehetõségének intézményes bekalkulálása a törvényjavaslatba. Tudniillik nem az élet vagy a munkavégzés természete követeli meg a fegyveres szerv tagjától élete kockáztatását, hanem az a hatalom, amely intézményesen rögzíti a már elõbb elmondottakat, a tántoríthatatlan hûséget, nem pedig az egyes szervek szakmai céljainak színvonalas szolgáltatását várja el elsõsorban a fegyveres szerv tagjától. Lehet, hogy valaki nagyon jó tûzértiszt, de nem biztos, hogy jó sugárcsõ- vezetõ lesz a gyakorlatban.
A törvényjavaslat szakmailag is bizonyos aggályokat hordoz magában. Elvileg közös a katonai fegyelem, de például a titkos állománynál ennek sincs sok értelme és jelentõsége. Ugyanakkor vannak más szervezetek, amelyek a törvény logikája szerint kimaradnak a szabályozás körébõl. Ha ugyanis a függetlenség, az alkotmányos rend a lakosság és az anyagi javak védelmét jelöljük meg a szervek közös céljaként, akkor igencsak indokolásra szorul, hogy miért marad ki például a fegyveres biztonsági õrség és sorolhatnék még jó néhány ilyen szervezetet.
A törvényjavaslat - további szakmai vonatkozásában - adós marad például az 51. §-ban kifejtett szolgálati viszony szüneteltetésén belül egy fontos kérdés tisztázásával: mi van akkor, ha a hivatásos állomány tagját a minisztériumba vagy magasabb szintû központi testületbe köztisztviselõi beosztásba kiemelik és odahelyezik. Itt tudásával, tapasztalataival segíti az adott magasabb szerv munkáját. Hivatásos jogviszonyba való visszakerülése azonban vagy nem lehetséges, mert betöltötte a 45. életévét, vagy lehetséges, de megszakítottá válik hivatása szolgálatiidõ-viszonya.
A tapasztalatok szerint igen sok ilyen kiemelt személy dolgozik a Belügyminisztériumban, de visszatérésük a fegyveres szervekhez nem, vagy csak számukra hátrányosan lehetséges.
Mindenképpen megfontolandó lenne az adott fegyveres szerv minisztereinek egyedi döntés alapján történõ jogosultságot elõírni az ilyen személyek hivatásos állományba való visszavétele érdekében.
A törvényjavaslatnak nyilván a egyik legvitatottabb eleme az illetményrendszer. Pozitívuma, hogy a törvényjavaslat a köztisztviselõi illetményrendszer alapelemeinek az átvételével az elõmenetelben is kiszámítható szabályozást kíván bevezetni.
Itt kívánom leszögezni, és elsõsorban a rendõrség példájával élnék, hogy az illetményrendszer pozitív szabályozása ennél a testületnél különösen fontos. Ezt a következõkkel kívánom indokolni.
Az ország közbiztonsági állapotában, mint ahogy más elemzésekbõl ismert, kedvezõtlen változások következtek be. Ez évben is nagyobb bûncselekményszám- emelkedés várható az elõrejelzés szerint. A bûnelkövetésben egyre nagyobb számban van jelen az erõszak, elõtérbe került a társadalomra fokozottan veszélyes bûncselekmények közül a kábítószerrel, lõfegyverrel és robbanóanyaggal való visszaélés. Egyre nagyobb teret nyer a feketegazdaság és a szervezett bûnözés.
A közbiztonságra több tényezõ gyakorol hatást. Nem vitatható azonban, hogy e hatások közül a rendõrség munkája leginkább a meghatározó, de nem hanyagolható el más fegyveres szerv tevékenysége sem. Különösen kedvezõtlen jelenség, hogy a közbiztonságban mutatkozó negatív tendenciák erõsödésével egyidejûleg a rendõrség hivatásos állományának fluktuációja jelentõs. 1995-ben is igen magas volt, és a saját kérelemre leszereltek száma is igen magas. Utánpótlásuk még kellõ számú alkalmas jelentkezõ esetén is csak évekkel késõbb, a kétéves rendõr szakközépiskola elvégzése után biztosítható.
E tényezõk értékelésekor figyelemmel kell lenni arra is, hogy Magyarországon az egy rendõrre jutó lakosságszám egyébként is magasabb a nyugat-európainál. Összesen mintegy ötezerrel kevesebb (sic!) rendõrre lenne szükség. Hasonló az eset a tûzoltóságnál is. Ezért indokolt a fegyveres testületek egyes, különösen a társadalom számára jelenleg leginkább nélkülözhetetlennek ítélt feladatokat ellátó állománycsoportjai részére felhasználandó olyan bérfejlesztést biztosítani, amelynek révén reálbérük nem csökken.
A törvényjavaslat 260. §-a rögzíti a rendõrség hivatásos állományára vonatkozó külön szabályokat. Ennek megfelelõen rendõri jogviszony akkor létesíthetõ, ha a rendõrség kötelékébe jelentkezõ, valamint közeli hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élõknek életvitele kifogástalan. Ennek vizsgálatához a rendõrjelölt hozzájárul.
A törvényjavaslat 37 (sic!) §-a részletesen szabályozza a szolgálati viszony létesítésnek feltételeit, ahol több feltételen túl meg kell felelnie a nemzetbiztonsági követelményeknek. Mivel a követelményeket a javaslat nem részletezi, mindenképpen szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a munkahelyi, iskolai körülményeket is célszerû volna vizsgálni éppen a nemkívánatos, deviáns magatartás kiszûrése céljából.
(20.30)
Így elkerülhetõ, csökkenthetõ lenne a magas fluktuáció, a rendõrök által elkövetett esetenkénti súlyos jogsértõ cselekmények aránya és száma, a rendõr megkörnyékezése az alvilág és mások által a korrupció megvalósítására.
A törvényjavaslatban részletezett kedvezmények és támogatások, így a szociális, jóléti, kulturális és lakhatási támogatások igen kedvezõek, s az állománymegtartó jellegüknél fogva azzal egyet lehet érteni. A lakhatási támogatást célzó 115. § részletesen felsorolja e támogatások formáit. Azért e kérdéskörhöz néhány megjegyzést kívánok fûzni.
Egyrészt rendkívül sajnálatosnak és aggályosnak tartom, hogy a hivatásos állomány tagja részére mint kedvezmény sem önkormányzati, sem állami, sem a szerv kezelése alatt álló lakáshoz jutás mint jogosultság nincs elõírva. Ismerve országunk nehéz pénzügyi, gazdasági helyzetét, ismerve az egyre dráguló lakásépítést, a fiatalok önálló lakáshoz való jutásának megoldhatatlanságát, a nagyobb tömegû lakásépítésre jelenleg nem látunk lehetõséget. Ezért megjegyzem, hogy úgy a fegyveres szerveknél, mint a belügyi, rendvédelmi szerveknél, a rendõrségnél a fluktuáció egyik, ha nem fõ oka a lakáshoz való jutás lehetõségének hiánya. Ezért a lakhatási támogatás fejezet szûknek bizonyul, mert a szerv kezébe jutott új vagy felújított, csere által megüresedett lakásokhoz való jutást mint jogosultságot nem hangsúlyozza a jelen törvényjavaslat, nem emeli ki. Másrészt nem egyértelmû, hogy a javaslat e részében az emeletráépítés, a toldaléképítés, a társasház és egyéb, szövetkezetek által épített magántulajdonú vagy részben magántulajdonú lakások mennyiben támogathatók kamatmentes kölcsönnel.
Mindezeket figyelembe véve úgy ítélem meg, hogy a rendõrségnél különösen a költségcsökkentést is figyelembe kell venni.
Nyilvánvalóan a törvénytervezetbõl kimaradtak a közbiztonsági és nevelési szempontok, amely egyik hiányossága is a törvénynek. Tudniillik a jogtudat formálásának nem csupán a rendõrségnél, hanem az állampolgároknál is fenn kell állni, és nyilvánvalóan a költségcsökkentések egyik lehetõsége az, amikor a rendõrségnek intézkedni kell, olykor határra szállítani a többször már visszaszállított átlépõ, és Magyarországra útlevél nélkül érkezõ személyeket. Ezeknek a költsége is, úgy mondhatni, meg sem térül.
Szükséges még nyilvánvalóan, én úgy ítélem meg, a rendõrségi törvénynek is egy bizonyos fokú módosulása. Tudniillik a rendõrség, amikor intézkedik, ne kövesse ezt minden tekintetben egy ügyészségi vizsgálat. Kérem, egy rendõrnek a helyszínen való intézkedése olyan esetet képezhet, mint a futballpályán egy 11-es megítélése. Ezt este vissza lehet játszani, meg lehet állapítani, hogy tévedett a bíró. Kérem, egy rendõrt sem lenne szabad, nem is szabad utólag, úgymond, felelõsségre vonni, vagy számon kérni tõle azt, hogy több esetben megtörténik, hogy a rendõrség túllépte hatáskörét. Kérem szépen, ez vele jár az élettel, és e törvényjavaslattal nyilvánvalóan ennek figyelembevételével kell módosítani.
Köszönöm szépen türelmüket. (Szórványos taps a jobb oldalon.)