DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS, az Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Egyetértek Dornbach képviselõ úrral a tekintetben, hogy egy magas színvonalon készült jogi tervezet, törvénytervezet van a parlament asztalán. Én azonban jobban örültem volna annak, ha ennek a törvénytervezetnek a benyújtására nem került volna sor. Ha okait vizsgálnám, hogy miért került erre sor, azok nyilvánvalóan adottak. Én azonban azt hiszem, ha a prevenció idõszakát is tekintjük, az önkormányzatok életében az elmúlt fél évtized alatt szinte alig volt, vagy egyáltalán nem is volt ellenõrzés. Én azt hiszem, a prevenció idõszakában is szükséges lett volna az önkormányzatok gazdasági feltételeivel, gazdálkodásával foglalkozni, és akkor talán megelõzhetõ lett volna, hogy ennek a törvénytervezetnek a becsatolására kerüljön sor.
Nyilvánvalóan akkor ehhez kapcsolódik még az is, hogy az önkormányzatok gazdálkodása tekintetében egy felelõsségi rendszernek is kell lennie. Hisz az önkormányzatok mûködésének elsõ négy éve kifejezetten sikeres volt, rendkívül sok figyelemre méltó eredményt hozott, országszerte ezerszámra valósultak meg kisebb-nagyobb beruházások nagyon jelentõs lakossági áldozattal, kiváló helyi szervezõmunkával. Mindez olyan módon történt, hogy gazdálkodásukban nem jelentkeztek vagy nem mutatkoztak különösebb problémák, különösen gazdasági téren. Egyre többen igényeltek ugyan az úgynevezett "önhiki"-keretbõl, és elõfordultak vis maior-ügyek is; azonban a gazdálkodás sokáig zökkenõmentes volt. Megjegyzem: így és ezzel magyarázható, hogy különösebb igény nem merült fel egy önkormányzati csõdtörvény megalkotására.
1994-tõl a helyzet fokozatosan megváltozott; egyre több önkormányzat került gazdaságilag mind súlyosabb helyzetbe, ugrásszerûen megnõtt az "önhiki"-s önkormányzatok száma és a segítségükre fordított pénzösszeg. Az elmúlt esztendõben pedig már több önkormányzat teljesen fizetésképtelenné vált, csõdhelyzetbe került. A csõdök okaira persze van magyarázat, és ezzel az illetékeseknek sokkal behatóbban kell foglalkozniuk.
Tudjuk, hogy egy-egy önkormányzat nem számolható föl, hiszen településeket nem lehet megszüntetni, az emberekrõl gondoskodni kell. Ezért egyet kell érteni azzal, hogy önkormányzatok adósságrendezési eljárását minél elõbb megnyugtató módon és nagyon precízen szabályozza ez a külön törvény.
A törvényjavaslat rendelkezéseit tekintve inkább eljárásjogi, részben pénzügyi, nagy részben pedig pénzügyi kérdéseket is érint. Hogy hosszú távon mennyire lesz alkalmas ez a törvény a kívánt cél elérésére, ezt nyilvánvalóan majd a gyakorlat fogja megmutatni. Mindenesetre e törvény szerkezete és felépítése logikusnak mutatkozik, látszik, megfelelõen áttekinthetõ. Van azonban néhány vitatható vagy nem kellõ alapossággal kimunkált rendelkezése. Ezek közül néhányat azért felsorolnék.
A törvényjavaslat rendkívül komoly szerepet szán a pénzügyi gondnoknak; kétségtelen, hogy nagyon sok múlik a munkáján: nemcsak komoly szakmai jártassága kell legyen, hanem megfelelõ élettapasztalata, mondhatni úgy is, hogy diplomáciai érzéke, hiszen nagy-nagy körültekintéssel kell eljárnia.
Ilyen körülmények között célszerû, sõt szükséges, de mindenképpen kívánatos lenne a pénzügyi biztosok személyére vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok precízebb, aprólékosabb kidolgozása. Csupán egy példát említenék: véleményem szerint hiányzik a kizárt személyek közül a képviselõ-testület bizottságának nem képviselõ tagja és annak hozzátartozói. Annál is inkább el kell ezen gondolkodni, mert más helyen a törvényjavaslat a késõbbiekben nevesíti a képviselõ-testület bizottságait, mint olyan szerveket, amelyek aktív, felelõs résztvevõi a válságkezelõ folyamatnak.
Célszerû lenne továbbá az összeférhetetlenséget kiterjeszteni a 10. § (4) bekezdésben felsorolt személyekre, illetve azon szervek vezetõire és dolgozóira, például a tákiszokkal szemben.
A részletes vitában minden bizonnyal nagy hangsúlyt fog kapni az a negatív szabályozás, amely szerint válsághelyzetben az önkormányzat nem finanszírozhatja válságköltségvetésébõl az olyan egészségügyi, szociális vagy oktatási intézményt, amelynek kihasználtsága nem éri el az 50 százalékot, illetve ahol a közszolgáltatás fajlagos kiadása 30 százalékkal meghaladja az elõzõ évi országos átlagot. Ezek a szabályok akkor alkalmazandók, ha a szóban forgó településen intézménytípusonként csak egy intézmény üzemel. Megítélésem szerint a kihasználtsága elgondolkodtatóan alacsony. Az pedig nagy kérdés, hogy a fajlagos kiadásnál az elõzõ évi országos átlag 30 százalékkal való meghaladása ténylegesen mit jelent, hova vezet, figyelemmel a jelentõs inflációs rátára.
Azt is érdemes jól átgondolni, mi lesz a válságos helyzet akkor, ha ezeket az intézményeket többéves válság esetén egyáltalán nem finanszírozzák. Akkor tehát ezeket az intézményeket be kell zárni? Vajon ki fogja bezárni?
Végül: jó lenne átgondolni azt is, hogy a súlyos pénzügyi helyzet legtöbbször a legkisebb községeket érinti. Ilyenkor minden körülmények között ragaszkodni kell a törvényi elképzelésekhez, akkor is, ha az egyértelmûen nagyon súlyos veszteséget jelent. Lehet úgyis fogalmazni, hogy az adott esetben és helyen messze 50 százalékos kihasználtság alatt is megéri-e fenntartani egy intézményt, nem más, hatékonyabb megoldásokat kellene inkább keresni?
Egyértelmû és teljesen indokolt, hogy adott esetben az önkormányzat válságköltségvetésében csak alapvetõ lakossági szolgáltatások és hatósági feladatok mûködési kiadásai szerepelnek. Ezeket a törvény a mellékletében sorolja fel. A mellékletben foglalt szolgáltatások nagy részének jogosságához, megalapozottságához nem férhet kétség, hiszen az ilyen helyzetbe került önkormányzaton belül is biztosítani kell az óvodai nevelést, az általános iskolai nevelést, oktatást, fenn kell tartani a körzeti egészségügyi szolgáltatást, üzemeltetni kell a közvilágítási berendezést, biztosítani a szükséges helyi közutakon a biztonságos közlekedést, a különbözõ veszélyhelyzetek elhárítását.
Ugyanakkor van néhány olyan feladat a felsoroltak között, amelyek alapvetõ jellege mindenképpen vitatható. Ilyen például az 5. pont szerinti helyi jelentõségû természeti érték bemutatása vagy helyreállítása. Az is valószínûtlen, hogy egy ilyen helyzetben lévõ önkormányzat a kérdéses idõszakban például köztemetõt létesítene.
Vannak a mellékletben olyan feladatok is, amelyek csak bizonyos önkormányzati típusok számára kötelezõek. Így például a 2. pont szerinti kéményseprõ-ipari tevékenység ellátásának biztosítása. A hatásköri törvény szerint a fõvárosi, a megyei jogú és megyei önkormányzatok kötelezõ feladata, amely feladat egyébként ezzel a tartalommal és formában napjainkban már egyre inkább megkérdõjelezhetõ.
(11.20)
De ide sorolható a tûzoltás és mûszaki mentés biztosítása is, ami eléggé közismerten körzeti jellegû, kötelezõ feladata mintegy 100 önkormányzatnak, vagyis nagy többségüknek. Szükségesnek tartom tehát az alapvetõ feladatok ismételt áttekintését és a szükséges pontosítások elvégzését.
Végül több szakértõ részérõl felmerült, hogy szükséges a különbözõ eljárási határidõk gondos megvizsgálása. Általánosság szintjén ebbe nem kívánok elõzetesen állást foglalni, hiszen elképzelhetõ, hogy némely határidõk ésszerûen rövidíthetõk, másokat viszont, éppen az önkormányzatok érdekében és a rugalmasabb, célszerûbb eljárás biztosítása céljából, esetleg meghosszabbítani is szükséges.
Ezekkel az aggályokkal, amennyiben ez a törvény módosítható, úgy a Független Kisgazdapárt támogatni tudja. Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
(Boros László helyét a jegyzõi székben dr. Kiss Róbert
foglalja el.)