BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim ! A mai vitanap tárgya a kormányzat családpolitikája. Élesebben fogalmazva ez az ellenzéki kezdeményezés nyilvánvalóan arra irányul, hogy a kormányzati felelõsséget vizsgálja a kialakult nehéz helyzetben, az ígéreteket és az intézkedéseket ütköztesse, és ez rendjén való igény parlamenti demokráciákban.
A szabaddemokrata képviselõcsoport több tagja támogatta, hogy vitanap formájában legyen módunk beszélni, gondolkodni ezekrõl a súlyos kérdésekrõl. Mindenekelõtt szükséges, hogy õszintén szembenézzünk a tényekkel.
Elõször is a kialakult helyzetrõl szeretnék szólni, beleértve az okokat és az elõzményeket, majd pedig a tennivalókról. Nincs rá idõ, hogy tudományos igényû fogalomértelmezésbe kezdhetnék, de fontosnak tartom, hogy alapelvként leszögezzem: a családot az életünk legfontosabb elsõdleges csoportjának tekintem a makrotársadalom és az egyén közötti legfontosabb kapocsnak.
A család számos funkciója közül talán az a legjelentõsebb, hogy az utódokról gondoskodnia kell, a gyermekek szocializációjáról gondoskodnia kell. A felnõtt ember számára is a család jelenti vagy kellene hogy jelentse a lelki egészség fenntartásához nélkülözhetetlen érzelmi biztonságot, a gondok, feszültségek leküzdéséhez segítséget nyújtó hátországot.
Évtizedek óta izgalmas szociológiai vizsgálatok tárgya, képes-e és mennyiben képes ezeknek az elvárásoknak a mai családok többsége megfelelni.
A hatvanas, hetvenes években Magyarországon is divattá vált a család válságáról cikkezni, amit elsõsorban a válások számának dinamikus növekedésével, valamint a deviáns jelenségek ugrásszerû terjedésével véltek bizonyítottnak.
A nyolcvanas években a válások magas száma miatti aggódás érezhetõen lanyhult, részint azért, mert kiderült, hogy az elváltak igen magas arányban újra házasságot kötnek, úgy tûnik, a válások számának a növekedése megállt, részint mert új, komoly aggodalomra okot adó folyamatok vonták el a figyelmet.
A magyar népességstatisztikai adatok szerint, mint ismeretes, '81-tõl a természetes fogyás állapotába kerültünk. A halálozási arányszámok azóta is évrõl évre meghaladják az élveszületési arányszámokat. Demográfusok és szociológusok széles köre keresi a választ a születésszám csökkenésére a fejlett országokban világszerte és gyárt különbözõ elméleti magyarázatokat.
Bizonyos, hogy van összefüggés a gyermekvállalási kedv és a családi jövedelmi, vagyoni helyzet között, hiszen a gyermek anyagi áldozatvállalással jár.
(9.40)
De az is bizonyos, hogy léteznek más, a gyermekvállalás szempontjából nem kevésbé fontos szempontok, értékek, normák, hiszen ha nem így lenne, nem találnánk magyarázatot arra a jelenségre, hogy a jólét növekedése leggyakrabban nem jár együtt a gyermekszám növekedésével, és fordítva: sok gyereket éppen a legszegényebb családok vállalnak.
Nem újkeletû megállapítás, hogy a magasabb életszínvonal elérésének igen lényeges akadálya a nagyobb gyerekszám. Andorka Rudolf egy éppen tíz évvel ezelõtt írt tanulmányában a megelõzõ 15 év statisztikai adataira támaszkodva mutatta be, milyen drámai mértékben csökken az egy fõre jutó jövedelem a gyermekszám növekedésével az aktív, keresõ háztartásokban. Az adatok szerint a gyermektelen, aktív háztartásokhoz képest a háromgyermekeseknél felére, míg a négy- és többgyerekeseknél alig több mint egyharmadára csökken az egy fõre jutó jövedelem.
Mindezt azért tartottam fontosnak felidézni, hogy kellõ hangsúllyal tudjam alátámasztani: régóta érvényesülõ, tartós jelenségrõl van szó, amit még a Kádár-rendszerbeli bõkezû családtámogatási ellátások sem tudtak érdemben ellensúlyozni.
A családok jövedelmi viszonyait sokkal erõsebben differenciálja az eltartott gyermekek száma, mint amekkora távolság a felnõtt családtagok iskolai végzettsége vagy foglalkozása szerint megfigyelhetõ a jövedelmekben.
Nézzük hát, milyen jövedelmi színvonalon élnek jelenleg a gyermekes háztartások. A magyar háztartási panelvizsgálat negyedik, legfrissebb kötetének adatai szerint a gyermekek ugyancsak túl vannak reprezentálva az alacsony jövedelmûek körében. A több mint ezer gyermekre vonatkozó adatbázis azt bizonyítja: a gyermekszám növekedésével számottevõen nõ azoknak az aránya, akik a legszegényebb kategóriába tartoznak. Míg az egygyerekeseknél a szegények részaránya alig haladja meg az átlagot, addig a háromgyermekesek egyharmad része a legszegényebb kategóriába tartozik. Ugyanakkor a leggazdagabb jövedelmi kategóriában mindössze 11 százalék a háromgyermekes családok aránya. Négy vagy több gyermek esetén drámai mértékben romlanak tovább az adatok.
Figyelmet érdemel az adatok családtípusonkénti elemzése is. Míg a gyermekes házaspároknak több mint negyedrésze a legszegényebb csoportba tartozik, addig a gyermeket egyedül nevelõk körében már 40 százalék volt ez az arány.
A hátrányos helyzet mérésére használt további mutatók is szoros összefüggést mutatnak a gyermekszámmal. A négy- vagy többgyermekes családok több mint 80 százalékában nincs automata mosógép vagy személygépkocsi, és több mint 65 százalékuk tesz említést arról, hogy a hónap végére rendszeresen kiürül a háztartási kassza.
A negyedik éve folyó háztartási panelvizsgálatok egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy ráirányítsa a figyelmünket - Andorka szavaival élve - : a gyermekek jelentõs része a '90 óta végbement változások vesztesei közé tartozik.
A teljes foglalkoztatás megszûnésével mindenekelõtt azok a gyermeket nevelõ háztartások kerültek drámai helyzetbe, ahol a háztartásfõ munkanélküli lett. A magyarországi szegénységrõl a közelmúltban készített világbanki tanulmány is tényként állapítja meg, hogy a szegénység a gyermekek számával egyenletesen növekszik, és erõsebben érinti a gyermekeket, mint a népesség egészét. Különösen fontos megállapítás, hogy nagyobb, mélyebb a szegénység azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfõ nõ, ha gyerekét egyedül nevelõ anya.
Kérdés már most, mit, mennyit lehet korrigálni a kialakult aránytalanságokon a szociálpolitika, pontosabban a családokat segítõ társadalompolitika segítségével. A gyermekes családok anyagi helyzetét javító ellátási formák igen sokfélék, változatosak és nem újkeletûek, hiszen az ókorig visszanyúló, régi hagyományai vannak a kívánt születésszám anyagiakkal való befolyásolásának. Talán kevéssé ismert, hogy már Mária Terézia katonái is kaptak családi pótlékot. Természetesen koronként eltérõ politikai megfontolás húzódott az intézkedések mögött.
A huszadik századi jóléti államokban a családpolitika legelterjedtebb, legáltalánosabb eszköze a családi pótlék, amelyet a gyermekgondozással kapcsolatos pénzbeni vagy természetbeni ellátások, kedvezmények számos válfaja egészít ki. Miniszter úr az elõbb beszédében kétségbe vonta, hogy túl nagy hatással tudnának lenni a családtámogatások a születésszám alakulására. Kétségtelen, hogy nem csodaszer van a kezünkben. De az a tapasztalat, hogy a rendelkezésre álló népességpolitikai eszközök közül még mindig ez a legeredményesebb.
Ugyanakkor egy veszélyt is magában rejt a dolog, hiszen nemzetközi tapasztalat, ha egy ország a költségvetési kiadások csökkentésére kényszerül, a kurtítás elsõ áldozatai a szociális jellegû kiadások lesznek.
Ismeretes, hogy a családi juttatásoknak az a rendszere, amelyet Magyarországon még a hetvenes-nyolcvanas években alakított ki az akkori kormányzat, nemcsak nemzetközi összehasonlításban, hanem az ország anyagi erejéhez mérten is igen bõkezû ellátást jelentett. Büszkék voltunk rá, hogy a gyermek hároméves koráig ellátást kaphattak az anyák, hogy otthon maradhassanak, amire a nálunk sokkal gazdagabb, fejlett ipari országokban nem volt példa. Az elmúlt néhány évben bekövetkezett változások, a foglalkoztatottság általános szintjének radikális visszaesése kényszerítõ erõvel vetette fel a családtámogatások eddigi rendszerének újragondolását.
Elõbb vagy utóbb szembe kellett nézni azzal, hogy a korábban kialakított támogatási rendszer finanszírozhatatlan. Igen, képviselõtársaim, fájdalmas egy ilyen szembenézés. Az elõzõ kormány nem is tette meg, sõt két új ellátást is bevezetett: a várandóssági pótlékot és a gyermeknevelési támogatást, amelynek viszonylag csekély költségkihatása volt. De a családi pótlék megemelésére, amely sok milliárdos tétel a költségvetésben, '93-ban és '94-ben sem volt pénz. Éppen negyedik éve már, hogy a családi pótlék összegét nem tudtuk megemelni.
Az infláció miatt az elmúlt négy évben az ellátások reálértéke mondhatni a felére zsugorodott. Éppen akkor, amikor a családi pótléknak és az anyasági támogatásoknak a súlya ugrásszerûen, több mint háromszorosára felértékelõdött azokban a háztartásokban, ahol a háztartásfõ munkanélküli lett. Be kellett látnunk, hogy a családi pótlék és az ellátások eddigi színvonala, eddigi formái nem voltak képesek megakadályozni a gyermekes családok jelentõs részének az elszegényedését, és ezért hozzá kellett nyúlni ezekhez a szolgáltatásokhoz.
A tavalyi évben a jelenlegi kormányzat rászánta magát a családtámogatási rendszer jelentõs mértékû átalakítására. Ennek lényegét a miniszter úr az imént foglalta össze. A megoldás részleteirõl az elmúlt évben a tisztelt Ház élénk lakossági érdeklõdés mellett sok órán keresztül vitatkozott. Ebben a vitában magam is többször elmondtam: a szabaddemokraták is szükségét látják annak, hogy a családtámogatási ellátásokat célzottabbá tegyük; bár sokan vagyunk, akik nagyon nehéz szívvel áldoztuk fel az állampolgári jogon járó ellátásokat.
Az áprilistól bevezetésre kerülõ, új jövedelemkorláthoz kötött családipótlék-rendszer tartalmi szempontból, azaz az ellátás célzottságát illetõen végül is korrekt megoldás lett, hiszen kedvezményezi a három leginkább rászorult célcsoportot: a három és több gyermeket, a fogyatékos, illetve a tartósan beteg gyermeket nevelõ, valamint a gyermeket egyedül nevelõ családokat.
(9.50)
Meglehet, az ügyintézés technikáját illetõen valóban nehézségekkel kell majd szembenéznünk.
Szabaddemokrata képviselõtársaim szólnak majd több más, a téma szempontjából fontos kérdésrõl, így az egészségi állapot, a kultúra idetartozó kérdéseirõl, a családgondozó központok, az önkormányzatok, a gyermekvédelmi intézetek és a civil szervezetek szerepérõl. Bízom benne, hogy mindabból, amit elmondtam - és amit képviselõtársaim el fognak mondani -, kiderül, a kormánypárti képviselõk is tudják, milyen nehéz helyzetben vannak a családok, világosan látják a problémákat és felelõsségteljesen gondolkodva keresik a megoldást. Köszönöm a figyelmet. (Taps)