IVÁNYI TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a mai vitanap elõtt, meglehet, kissé naivan abban reménykedtem, hogy a vita nem fog olyan jelleget ölteni, mint amikor a válófélben lévõ szülõk a válóper során a másik fél fölé kerekedés, egymás megalázása vagy megzsarolása eszközének tekintik például a gyereket, és jobb ügyekre méltó energiáikat arra fecsérlik, hogy a másik félrõl szülõi mivoltának alkalmatlanságát bebizonyítsák; de hát, azt hiszem, hogy egy illúzióval szegényebb lettem.
Én bíztam abban, hogy a mai vitanap a közös útkeresést fogja érzékeltetni a család és annak legkiszolgáltatottabb tagja, a gyermek alapvetõ jogainak és életfeltételeinek biztosítása érdekében. Sokszor elhangzik - és ma is elhangzott már -, hogy a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek van egy idevonatkozó passzusa, amely deklarálja azt, hogy a gyermeknek joga van családban fölnõni. Sok szó esett ma már arról, hogy milyen akadályai vannak annak, hogy ez az alapvetõ jog érvényesülhessen.
(13.40)
Én szeretnék hangsúlyossá tenni néhány olyan problémát, amely a reményeink szerint hamarosan benyújtásra kerülõ gyermekvédelmi törvényben rendezhetõ.
Szomorú tény az, hogy növekszik az állami gondozásba kerülõ gyermekek száma, és mindenképpen el kellene érni, hogy az állami gondoskodás ne akkor kezdõdjön, amikor a gyermek veszélyeztetettségét észlelik, hiszen ilyenkor már minden intézkedéshez hatósági beavatkozás szükséges. Nagyon fontos lenne a vészhelyzet megelõzése, a prevenció, amihez elengedhetetlenül szükséges a különbözõ ellátási formák és intézkedések összehangolása, a vonatkozó törvények és rendelkezések egységes rendszerbe szervezése és rendezése.
Az a tény, hogy a családból kiemelt gyerekek körében nõ a tizennégy éven felüliek száma, arra enged következtetni, hogy késõn észleljük a gyermekek veszélyeztetettségét, vagy a védõ-óvó intézkedések nem eléggé eredményesek.
Óhatatlanul szót kell ejteni a gyermekvédelemre fordítható pénzösszegek hatékonyabb felhasználásáról. Itt jó megjegyezni, hogy a gyermekek körülbelül ötven százaléka anyagi gondok miatt kerül állami gondozásba. És ha elfogadjuk azt az alaptételt, hogy a gyermeknek legjobb családban felnõni, akkor mindenképpen meg kell vizsgálnunk, hogy az állami gondoskodás mennyire képes pótolni, helyettesíteni a családi gondoskodást.
Nyilván mindenki elõtt ismeretes, hogy a túlsúlyossá vált intézményrendszer milyen rossz gazdasági hatékonysággal és milyen oktatási-nevelési problémákkal terhelten mûködik, így azt hiszem, túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy nemcsak pedagógiailag, hanem gazdaságilag is kívánatosabb, hogy a gyermekvédelemre fordítható pénzösszegek jelentõs részét ne intézményfenntartásra, hanem a gyermekek családban maradási esélyeinek a növelésére kell fordítani - amit a készülõ törvény rendszeres gyermekvédelmi támogatás formájában kíván megoldani.
Segíteni kell azokat a pozitív folyamatokat, amelyek a mamutintézményeket kiváltó lakásotthoni ellátás és a nevelõszülõi hálózat fejlesztése terén - hála istennek - már elindultak. Itt megérdemelnek egy mondatot azok a nevelõszülõk, akik az egyre romló feltételek között, a mûködõképesség határán is lelkiismeretesen végzik munkájukat. Az õ jobb anyagi és erkölcsi elismerésük halaszthatatlan adósságunk.
Rendkívül fontos az önkormányzatok lehetõségeinek bõvítése a gyermekvédelmi feladatok ellátásában, és egyben a felelõsségüket is növelni kell a helyi ellátórendszerek kialakításában. A készülõ törvény feladata megfogalmazni a feladatellátás intézményi kereteit, a gyermekjóléti szolgálat felállításának, kereteinek kijelölését. Ezeknek az intézményeknek vagy a már meglévõ családsegítõ intézményeknek a feladata lenne, hogy ellássák a tájékoztatás, a megelõzés szervezése, a gyermekvédelemben részt vevõ hivatalok, szervezetek közötti koordináció, a család- és utógondozás feladatait.
Nagyon fontos, hogy az ellátás minél inkább helyben történjék, hiszen így a társadalmi kontroll jobban érvényesülhet, és több esély van speciális problémák kezelésére is.
Még egy mondatban: szélesíteni kell azok körét, akik részt vehetnek ennek a feladatnak az ellátásában. Itt különösen fontos a civil szféra, az egyházak minél hatékonyabb bevonása, és annak megteremtése, hogy vállalkozási formában is lehessen vállalni ezeknek a feladatoknak az ellátását.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)