DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elmúlt idõszakban és ma is két kérés hangzik el vissza-visszatérõen kormánypárti padsorokból, illetve a kormány tagjaitól. Az egyik annak megállapítása, hogy nem hallanak érveket. Nos, én ezt elhiszem, hiszen az ember itt ül, például a 20 ezer hertz fölötti rezgésszámot nem hallja meg, a kutyákkal ellentétben, tehát elképzelhetõ, hogy valóban nem hallanak érveket, mert a véleményem szerint egyfolytában érveket sorolunk fel. A másik kívánság az lenne, hogy ne morális vagy bármilyen érzelmi megközelítésben foglalkozzunk a családpolitikával.
Mindkét elvárásnak igyekszem megfelelni, amikor arról beszélnék, hogyha nem morális, hanem tisztán gazdasági szempontból közelítjük meg a családtámogatásokat és a családpolitikát, ráadásul ezt olyan hullámhosszon igyekszem megtenni, ami meghallható, akkor megfeleljek ezeknek az elvárásoknak.
Azt hiszem, hogy az mindannyiunk által elfogadott, ha tetszik, biológiai vagy természettudományos alaptétel, hogy a szerzett tulajdonságok nem öröklõdnek, kizárólag az határozza meg egy újszülött képességeit, lehetõségeit, hogy a szülõi gének milyen véletlenszerû variációban egyesültek. Amibõl az következik, hogy sem a szegény, sem a gazdag, sem az iskolázott vagy iskolázatlan szülõk gyermekei között nincs képességekben különbség statisztikailag, kizárólag a Gauss-görbe szerinti valószínûségi elosztás határozza meg, hogy ebbõl mennyi az átlag, mennyi az átlag alatti és mennyi a kiemelkedõ, zseniális, kreatív képességekkel világra jött újszülött.
Ebbõl mindjárt egy tétel következik a társadalom számára. Az, hogy minél nagyobb körbõl merítünk, annál valószínûbb, hogy a jobb, a pozitívabb, a társadalom számára kívánatos képességûek kerülnek be a körbe. A minél nagyobb merítés azonban még nem elegendõ, hiszen ezt egy nagyobb születésszám már önmagában biztosítaná. Ugyanis amikor az ember megszületett, akkor csak a képességet, a lehetõséget hozza magával. Hogy ebbõl mi valósul meg élete során, az már igenis nagyon-nagyon meghatározott társadalmilag.
(14.00)
Nem mindegy, hogy egy palántát napfényben vagy félárnyékban nevelek fel. Még a legedzettebb, legerõsebb, legéletrevalóbb is elsatnyul, ha nem jut lehetõséghez, nem jut fényhez. A társadalom viszont abban érdekelt, hogy minél több kiemelkedõ, de legalább az átlagot elérõ, teljesítõképes, kreatív, újat létrehozó egyede legyen, mert ez az egyetlen tõkéje, ez az egyetlen, amivel a fennmaradását, a jövõjét fedezni tudja. Tehát minden olyan törekvés, amely az esélyegyenlõséget teszi lehetõvé, társadalmi, szociális helyzettõl függetlenül, számunkra jó és kívánatos, alapvetõ érdeke a társadalomnak.
Erre mondják önök, hogy no, akkor itt van a rászorultság, ezt kívánják megvalósítani, az esélyegyenlõséget igyekszenek megteremteni az egyenlõtlenségek csökkentésével. Csakhogy a rászorultság egy olyan fogalom, amelynek a jelen kormányzati gyakorlatban való értelmezése mélységesen tudománytalan. Nagyon sokszor elmondtuk, elmondták a szociológusaik, a mi szociológusaink, a szociológusok mindannyian, hogy a rászorultság csak statisztikailag, csoportban értelmezhetõ kategória. Egy cukorbeteg rászorul az inzulinra. Kovács János nem biztos, hogy inzulinra szorul rá, lehet, hogy szájon át szedhetõ gyógyszerekkel is kezelhetõ.
Minden magyarországi vizsgálat szerint nagyon világosan meghatározható rászorultsági csoportok a gyerekek, illetve a gyerekes családok. A legszegényebbek a gyerekek, és a legszegényebb családok a gyerekes családok. Ha ezeket úgymond nem állampolgári jogon - hanem azon a jogon, hogy ehhez a csoporthoz tartoznak, tehát gyerekek, vagy azon a jogon, hogy nagycsaládosok, ha ezen az alapon egyenlõ mértékben, tekintet nélkül a jövedelmükre - támogatjuk, akkor valóban célzási hibát követünk el. Ez a célzási hiba 10-15 százalék. 10-15 százalék hibát igyekszik korrigálni most a kormány. Azonban minden vélemény szerint ennek az új rendszernek - amely a családok adózott jövedelmétõl teszi függõvé a támogatást - a hibahatára 10-15- tel szemben 40-50 százalékra ugrik fel Magyarországon, ahol a feketegazdaság 30 százalékos, ahol a bevallott adózandó jövedelmekben akkora - hogy is mondjam - anomáliák vannak, amelyek messze-messze meghaladják a tényleges jövedelmeket. Nos, ebben a szituációban a rászorultság azt jelentené, hogy ne vezessük be az egy fõre esõ jövedelemhez kötését a családtámogatásoknak. A családtámogatás nem szociál-, még kevésbé szegénypolitikai kérdés, a családtámogatás egyszerûen társadalmi beruházás a jövõ érdekében. Ha ezt hasznosabban tudnók megtenni, akkor, azt hiszem, ebben mindannyian egyet tudnánk érteni ebben a Házban. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)