MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy elég komoly, súlyos és húzódó problémaválsággal szeretném megismertetni a hallgatóságot, illetve államtitkár úr véleményét szeretném meghallgatni. Gondolom, reagálni fog az általam elmondottakra. (Dr. Héthy Lajos igent int.)
Ez a válságprobléma a foglalkoztatáspolitikai érdekegyeztetésben történõ mára kialakult ex lex helyzet. Ugyanis az ellenzék és a szociális partnerek legerõteljesebb tiltakozása ellenére a kormányzat a foglalkoztatási törvény módosításával az addig jól bevált munkaerõpiaci bizottsági szerepkört - amelyben a szociális partnerek részt vettek -, felcserélte, felváltotta egy centralizáltabb Munkaerõpiaci Tanács intézményében létezõ kormányzati pénzelosztással. Ez a szituáció oda vezetett, hogy a Munkaerõpiaci Tanács 9 tagja közül hat, akiket a szociális partnerek delegáltak volna, nem alakult meg mindmáig, míg február 1-jével ugyanakkor megszünt a régi Munkaerõpiaci Bizottság pénzelosztó és döntéshozó szerepe.
Tehát ma egy ex lex állapot van, az Érdekegyeztetõ Tanács Munkaerõpiaci Bizottsága már nem mûködik, az Országos Munkaügyi Tanács még nem mûködik. Ilyen körülmények közepette a szándékoltnál is még nagyobb centralizáció veszélye áll fenn, ugyanis nem mûködik a tanács intézménye sem, és így a miniszter az egyedüli kompetens jelenleg a pénzelosztás folyamatában. Ez az ex lex állapot több más válságjelenséggel párosul, ami általában növeli a szociális partnerek közötti bizalmatlanságot és megosztottságot. A mai helyzetet én hat jellemzõvel jellemezném.
Az elsõ általában véve megfogalmazható úgy, hogy még nominális szinten is, de reálértékben mindenképp csökken az aktív foglalkoztatáspolitikára fordított pénzeszközök nagysága, miközben a probléma súlya, a probléma jelentõsége nem csökken.
A második: a munkaadói és munkavállalói járulékokat magasan tartják, ennek következtében sajnos ezek a magas járulékok a feketegazdaság kiváló táptalajai, amelyek csökkentése a jelenlegi szituációban is, de már a tavalyi évben is, mint ahogy kezdeményeztük is, egyértelmûen indokolt lenne.
A harmadik, amire részben utaltam a bevezetõmben, hogy centralizáció van a pénzelosztásban. Korábban a szociális partnerek rendelkeztek az aktív foglalkoztatáspolitikai pénzek szétosztásával, ma pedig jelenleg egy ex lex helyzet van és az év folyamán még egy, a miniszter által kinevezett Országos Munkaerõpiaci Tanács a döntéshozó szerv. Eközben ugyanakkor tudjuk, hogy egy önkormányzat tervezése, vagy egy önkormányzat megalakítása a cél, de ennek körvonalait ma még igazából nem nagyon látjuk, különösen ebben a bizalmi válságban vannak erõs szkepsziseink és kétségeink.
A negyedik: ezek miatt az okok miatt kialakult egy állandó bizalmatlanság és kiszámíthatatlanság, amit már a korábbi intézkedések is megalapoztak.
(15.20)
Gondolok például az ár-bér megállapodásra és a társadalmi-gazdasági megállapodás elmaradására.
Az ötödik, hogy az Országos Munkaerõpiaci Tanács megalakulása környékén a kormány kiszorítósdit játszott és diszkriminatívan járt el az egyes szervezetekkel, az egyes szakszervezetekkel és munkaadói szervezetekkel. Ebbe a munkaadók semmiképen nem mentek be, és azóta sem voltak hajlandók ezért az Országos Munkaerõpiaci Tanácsban szerepet vállalni, a munkavállalók, a szakszervezetek esetében pedig az a sajnálatos szereposztás ment végbe, mint a napi híradásokból is folyamatosan tudjuk, hogy bizonyos szervezeteket a kormányzat oda szeretne ültetni a tárgyalóasztalhoz, amelyek tetszenek neki, bizonyos szervezeteket meg nem szeretne odaültetni, és a kormányzat dönti el, hogy melyek legitimek és melyek képviselnek nagy tömeg elõtt és melyek nem, miközben a szakszervezeti vezetõk élesen tiltakoznak ez ellen, és joggal érzik magukat kirekesztettnek.
Ráadásul sajnos van egy olyan kellemetlen politikai vonzata is a dolognak, hogy a rendszerváltás elõtt korábbban az MSZOSZ-ból, SZOT-ból kivált szakszervezetek egészen furcsa módon a kormánynak szimpatikusak, míg a rendszerváltás idõszakában felbukkant, demokratikus változás talaján megfogant szakszervezetek valahogy nem tudnak közelférkõzni ehhez a fontos döntéshozatali pozícióhoz.
A hatodik dolog, ami szintén egy kezeletlen probléma, a tavalyi évbõl áthúzódó mintegy harmincmilliárdos szufficite a Szolidaritási Alapnak, ami kapcsán én nagyon szeretném, ha a kormány ezt minél hamarabb rendezné, ugyanis ez a pénz jelenleg lóg a levegõben és ily módon könnyen válhat esetleg áldozatául más célú felhasználásnak, és ez semmiképp nem lenne szerencsés. Tehát mindenképp a munkanélküliség csökkentését kellene ennek a pénzeszköznek szolgálnia, annál is inkább, mert ez erre a célra lett beszedve. Tehát nagyon szeretném, ha erre minél hamarabb és megnyugtató módon javaslatokat hallanánk a minisztériumtól.
Van egy exlex helyzet és egy teljes bizonytalanság, ami folyamatosan generálja és éleszti a feszültségeket az egyes partnerek, illetve a szociális partnerek és a kormányzat között. Azt gondolom, hogy a helyzet ily módon semmiképp nem szerencsés, azt minél hamarabb kezelni és rendezni kellene, és a még meglévõ esetleges bizalomra támaszkodva egy olyan intézményesült megoldást kellene találni, amelyben a befizetõk, a munkaadók és a munkavállalók szervezetei megfelelõ döntési jogosítványokkal bírnak ezen pénzeszközök elosztásában. Köszönöm szépen megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)