ELNÖK: Én is köszönöm. Kérdezem önöket, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel jelzés nem érkezett, kérdezem az államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni most a vitában elhangzottakra. (Nem.) Jelezte államtitkár úr, hogy nem, ezért az általános vitát lezárom. Részletes vitára bocsátásra holnap délután kerül sor.
Most soron következik a területfejlesztésrõl és a területrendezésrõl szóló törvényjavaslat részletes vitája.
Az elõterjesztést T/1511. számon, a bizottságok együttes ajánlását T/1511/200. számon kapták kézhez képviselõtársaim.
Kérdezem a hatáskörrel rendelkezõ bizottságok elnökeit - név szerint a mezõgazdasági, környezetvédelmi, alkotmányügyi, önkormányzati bizottságot -, kívánnak-e elõadót állítani? (Senki sem jelentkezik.)
Mivel jelzés nem érkezett, a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatok közül számos indítvány azonos jogszabályhelyhez érkezett, ezért azt indítványozom, hogy most, a részletes vita elején döntsünk a tárgyalástechnikai összevonásokról.
Ezek alapján kezdeményezem, hogy az ajánlás 4-9. pontjai képezzék a vita elsõ szakaszát a törvény céljára és hatályára vonatkozóan.
Indítványozom, hogy a részletes vita második szakasza az ajánlás 10-49. pontjainak megvitatásából álljon, amelyek a területfejlesztés és területrendezés céljára és feladatára tartalmaznak módosító indítványokat.
A részletes vita harmadik szakasza az alapfogalmakra irányuló módosító javaslatok megvitatása, az ajánlás 50-94. pontjai szerint.
A negyedik szakasz az Országgyûlés feladataira irányuló rendelkezések megtárgyalása az ajánlás 95-110. pontjai szerint. Ehhez a vitaszakaszhoz kapcsolódik még az ajánlás 123. pontjában lévõ indítvány is.
A kormány feladataira irányuló módosító javaslatok megvitatása képezi a részletes vita ötödik szakaszát az ajánlás 111-122., illetve 124-134. pontjai szerint. Ehhez kapcsolódik még a 163. pontban lévõ javaslat is.
Az Országos Területfejlesztési Tanácsra vonatkozó rendelkezések az ajánlás 135-162. pontjaiban találhatók. Ezek megvitatása képezi a részletes vita hatodik szakaszát.
A hetedik szakasz a miniszter és más miniszterek feladataira irányuló módosító javaslatok megvitatásából áll, az ajánlás 164-172. pontjai szerint.
A nyolcadik szakasz az ajánlás 173., valamint 267-270. pontjainak megvitatásából áll, a területfejlesztési önkormányzati társulásra vonatkozóan.
A részletes vita kilencedik szakasza a megyei önkormányzat területfejlesztési és területrendezési feladatait megállapító javaslatok megvitatásából áll, az ajánlás 174-202., valamint a 227. pontjai szerint.
A tizedik szakasz, a megyei területfejlesztési tanácsra vonatkozó módosító indítványok megtárgyalása az ajánlás 203-226., valamint 228-266. pontjai szerint.
A részletes vita tizenegyedik szakasza a regionális fejlesztési tanácsra irányuló rendelkezések megvitatása, az ajánlás 271-307. pontjai szerint.
A tizenkettedik vitaegység a területi államigazgatási szervek feladatait határozza meg, az ajánlás 308. és 309. pontjainak megfelelõen.
A tizenharmadik vitaszakasz a területfejlesztést segítõ pénzügyi eszközöket meghatározó javaslatok megvitatásából áll, az ajánlás 310-330., valamint 373. pontjai szerint.
A tizennegyedik vitaegység a területi tervezésre irányuló rendelkezések megvitatása, az ajánlás 331-342. pontjainak megfelelõen.
(19.00)
A tizenötödik vitaszakasz a területi információrendszert meghatározó indítványok megtárgyalása az ajánlás 343-347. pontjai szerint.
A tizenhatodik rész a nyilvánosságra és a társadalmi részvételre irányuló módosító javaslatok megtárgyalása az ajánlás 348-355. számú pontjainak megfelelõen.
A tizenhetedik vitaegység a zárórendelkezések megtárgyalása az ajánlás 356- 372., valamint a 374-378. pontjáig terjed.
A következõ vitaszakasz a törvényjavaslat melléklettel történõ kiegészítését indítványozó javaslat megtárgyalására irányul, az ajánlás 379. számú pontja szerint.
Végül, a Házszabály rendelkezésének megfelelõen, a preambulumhoz, illetõleg a törvényjavaslat címéhez benyújtott módosító javaslatok megtárgyalására kerül sor az ajánlás 1-3. pontjai szerint.
Tisztelt Országgyûlés! Kérdezem önöket: látja-e valaki akadályát annak, hogy ezekrõl az ügyrendi tárgyú indítványokról az Országgyûlés gyakorlatának megfelelõen egy szavazással határozzunk? (Senki sem jelentkezik.) Mivel észrevétel nem érkezett, kérem önöket, hogy kézfelemeléssel határozzanak a javaslatról. Egyetértenek-e vele? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyûlés látható többsége a tárgyalástechnikai összevonásokat elfogadta.
Tisztelt Országgyûlés! Ezek alapján az 1. vitaszakasz következik, az ajánlás 4. számú pontjától a 9. pontig terjedõen. Kérdezem, hogy kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában. (Senki sem jelentkezik.) Felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom.
A részletes vita második vitaszakaszát nyitom meg, az ajánlás 10-49. számú pontjainak megfelelõen. Kérdezem: kíván-e valaki szólni a vita e szakaszában. Igen, megadom a szót Balsay István úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt... (Balsay István Bajor Tiborra mutat.) Illetõleg elõször Bajor Tibor úrnak, elõzetes írásbeli jelentkezés alapján, a Magyar Szocialista Párt részérõl. Addig Balsay István úr készül.