DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mielõtt mondanivalóm elmondására rátérnék, engedjék meg, hogy egy pillanatra fejet hajtsak az Izraelben terrortámadásoknak áldozatul esett emberek emléke elõtt, kiterjesztve ezt minden terrortámadás áldozatára. Köszönöm.
Az idei hideg március forró belpolitikai viharai közepette talán kevesen figyeltek fel arra a hírre, hogy március 21-én beszünteti munkáját az ország legnagyobb orvosegyetemének II. számú Sebészeti Klinikája. Mielõtt megrovást kapnék, hogy országos jelentõségû, halaszthatatlan és rendkívül ügy helyett egy halálra ítélt klinika lobbystájaként konkrét esettel foglalkozom, megnyugtatom a Házat, hogy az egyetem II. számú sebészetének szomorú végnapjait csak gondolatmenetem kiindulópontjának tekintem. Nem is térek ki a bezárás hosszú elõtörténetére. Azt azonban sajnálattal állapítom meg, hogy az egyetem, amely a népjólétihez már nem, a mûvelédésügyhöz pedig szemmel láthatzóan még nem igazán tartozik, magára maradt a szabaddemokrata fõvárosi vezetéssel szemben.
Aki a budapesti sebészetek helyzetét ismeri, reálisnak tartja, ha a sebészeti ágyak száma csökken. Az ördög azonban a részletekben van. A Horn- Kuncze országlás folyamán az egészségügyi reform az ágyszámok csökkentésére korlátozódott. Mivel a biztosító a kórházakból eltávozott betegek után fizet, az ágyak számának csökkentésével egyetlen fillért nem lehet megtakarítani. A hírek arról szólnak, hogy népünk bölcs vezetõi erre is megtalálták a megoldást. Önkéntes felajánlások, ígérgetések és bizonyos nyomásgyakorlás révén kialakult egy ágyszám-leépítési program. Megtakarítás ebbõl úgy lesz, hogy az orvos- és ápolói létszámot az ágyak számához rendelik és a normatíva feletti létszámot szélnek ereszthetik. Ám ettõl még mindig nem csökkennek a biztosító kiadásai, mert azokra nemcsak az ágyak száma, hanem az alkalmazottak száma sincs hatással.
(9.30)
Ennek az intézkedésnek egyetlen hatása lesz: megnõ a feszültség a munkahelyeken. Mindenki reméli, hogy nem õt, hanem a kollegáját fogják elküldeni. A maradók nemcsak álláshoz jutnak, hanem rendelkezésükre áll az eltávozottak bére. Amíg a folyamat le nem zajlik, bolydult méhkashoz lesznek hasonlóak a kórházak. Ha van szabad és független munkavállalói érdekvédelem, ez ellen komolyan mozgósítani fog.
Papanek Gábor, a Gazdaságkutató Rt. ügyvezetõ igazgatója tegnapi interjújában azt mondta: "Az egészségügy, az oktatás vagy a társadalombiztosítás reformja feltétlenül szükséges. Mihamarabb véghez kell vinni átalakításukat, hiszen távlatilag finanszírozhatatlan és pazarló rendszerrõl van szó." Mielõtt azt hinnék, hogy szerepzavarban vagyok és kormánytámogató beszédet mondok, folytatom az idézetet: "Eddig nem születtek mélyreható lépések, csupán kicsinyes, a probléma megoldását alig elõrevivõ intézkedések."
Nem az ágyszámok mesterséges leépítésével kell foglalkozni, nem úgy kell szerzõdést kötni a biztosítóval, hogy hány ágyat mûködtet a kórház, hanem úgy, hogy milyen típusú beavatkozásokat végez, milyen diagnózisú betegeket gyógyít. Ha a finanszírozás következetes és kiskapuk nélküli, a kórházvezetés meg fogja találni az optimális ágyszámot és dolgozólétszámot. A valódi megoldás felé vezetõ úton nagyon lényeges, hogy azonos tevékenységért azonos juttatás járjon.
Az öröklött finanszírozási különbségeket nem lehetett néhány év alatt eltüntetni. A most bevezetett inézményi és szakmai szorzó sajnos nem megoldás, újabb torzulást visz a rendszerbe. Hibás érdekeltségi viszonyokat alakít ki, a biztosítót abban teszi érdekeltté, hogy a betegek az olcsóbb, azaz kevésbé fejlett, kevésbé rangos intézetbe kerüljenek.
Talán ennek is szerepe van abban, hogy Budapesten jól felszerelt, korszerû mûtõkkel ellátott klinikát zárnak be, nem pedig felújításra váró öreg kórházi osztályt. A takarékosság és ésszerûség jegyében - sajtóértesülések szerint - a megszûnt klinika területén szociális otthon lesz. A korosodó hölgyek és urak aligha kívánnak délutánonként mûtõasztalon szunyókálni. Lehet, hogy az egyetem ellátja majd a feladatát, lehet, hogy nem érdemes fenntartani egy sebészetet, lehet, hogy a szociális otthoni helyek száma kevés - csak azt nem lehet elhinni, hogy pont ezt kellett bezárni.
Hol, mikor és ki dönt egy ilyen kérdésben? Milyen érdekek húzódnak meg a háttérben? Hogyan lehet kizárni a részérdekek elõre kerülését? Mi akadályozza meg a korrupciót? Ki ad garanciát arra, hogy valóban orvosszakmai indokok érvényesüljenek egy-egy döntésben, nem pedig az, hogy melyik épületet lehet jó pénzért eladni? Ez merült fel a Budai Gyermekkórház bezárásának vitájában, erre gondolnak sokan a volt pártkórház Béla király úti és Mátyás király úti rehabilitációs részlegének bezárási terveit hallván.
Nem lett volna szabad letérni arról az útról, amely nem kézi vezérléssel dönt, hanem gazdasági szabályzók útján. A mostani intézkedések nem járnak különösebb költségvetési haszonnal - társadalmi felháborodást viszont kiváltanak. Okos kormány kerüli az ilyen lépéseket. (Taps a jobb oldalon.)