KÓSA LAJOS, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnöknõ! Tisztelt Ház! A feketegazdaságról folyó politikai vitanap azt hiszem, talán az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai vitanap, amit a parlament ebben a tavaszi ülésszakában folytat. Azért hallatlanul lényeges, mert a feketegazdaság kiterjedése ma Magyarországon borzasztó nagy méretû, ha csak azokat az adatokat nézzük meg, hogy a feketegazdaság létezése miatt az elmaradt állami bevételek több száz milliárd forintra rúgnak, világossá válik számunkra, hogy ma a magyar gazdaság a jövedelem-centralizáció és -újraelosztás folyamatában csak kétharmad arányban vesz részt, és általunk nem pontosan ismert egyharmadban olyan jövedelmi és gazdasági folyamatok játszódhatnak, amelyekrõl egyrészt nincs információnk, másrészt vajmi kevéssé tudjuk õket befolyásolni.
Nagyon rossz a feketegazdaság léte azért is, mert szociálisan nagyon igazságtalan, hiszen a feketegazdaságban való részvétel nem teljesítmény kérdése, hanem annak az elszántságnak a kérdése, hogy valaki mennyire akarja vagy tudja megkerülni a törvényeket, vagy a rá vonatkozó szabályokat. És hallatlan rossz a feketegazdaság társadalmi hatása is, hiszen a feketegazdaság léte pontosan a jogkövetõ magatartást tanusító állampolgárokat sújtja, és azokat preferálja, akik nem követik Magyarországon a jogot.
Ha a feketegazdaságról beszélünk, én úgy gondolom, hogy ketté kell választani a feketegazdaságban húzódó jelenségeket. A feketegazdaságnak van egy nyilvánvalóan bûnözési oldala, kábítószer-csempészettõl prostitúción át nagyon sok minden tartozik ide, amely bûnözési, bûnüldözési kérdés. Nincsen rajta mit meditálni, hogy vajon elítéljük vagy nem ítéljük el ezeket a jelenségeket is. Az államnak a szerepe az, hogy ezeket hatékony bûnüldözéssel és egyéb eszközökkel megpróbálja korlátozni. Ez minden országban van. Mindig változik ennek a szintje, annak megfelelõen, hogy mennyire hatékonyak az állam módszerei ennek a feketegazdaságnak, a feketegazdaság bûnözési oldalának az üldözésében.
Azonban Magyarországon megítélésem szerint a feketegazdaságnak van egy másik része, ami egy sokkal bonyolultabb jelenség ma, és Magyarországon azt is mondhatnám, hogy történelmi hagyományai vannak a közelmúlt történelmébõl következõen. Ha valaki a '90-es évek elõtti közgazdasági irodalmat böngészi, akkor rájön arra, hogy a szürkezónát, amit most mi feketezónába sorolunk, akkor második gazdaságnak hívták, és az volt a lényege, hogy miután az állam érzékelte azt, hogy bizonyos gazdasági folyamatokat nem tud kontrollálni, ezért inkább engedett neki, szabályozatlan környezetben, és eltûrte azt, hogy azok az állampolgárok, akik hajlandóak a saját sorsuk jobbítása érdekében valamit cselekedni a második gazdaságban, szabályozatlan és igazságtalan, zavaros módon, de mégiscsak kifejtették tevékenységüket és jövedelmet szedtek belõle.
Én azt hiszem, hogy ennek a második gazdaságnak a szerepe az elmúlt idõszak leépítésében és bomlasztásában óriási jelentõségû, de lássuk be azt, hogy ennek a magatartásnak nagyon jelentõs hagyományai vannak a magyar emberek gondolkodásában. És ha ezt a nem bûnözés kategóriájába sorolható feketegazdaságot nézzük, amit én inkább szürkezónának neveznék, ennek a mérete ma Magyarországon talán még nagyobb, mint a feketegazdaságé, és olyan dolgok tartoznak bele, amelyek mindennapjaink életébe szervesen beépültek, mert nem hiszem, hogy valaki, aki, mondjuk, a szülészeten az orvosnak hálapénzt ad, az azt gondolja, hogy õ most nem jogkövetõ magatartást folytat, hiszen az orvostól szolgáltatást vásárolt, nem kapott érte számlát, és nem gondolja azt az orvos sem, hogy õ adott esetben bûnözõ lenne, és fõleg nem véli magát a feketegazdaság szereplõjének.
(10.50)
És valóban meg is kell különböztetni ezeket a jelenségeket. Tehát lehetne ezt sorolni nemcsak az általunk jól ismert példákból - és amit képviselõtársaim felsoroltak -, hanem a számlaadási kötelezettség elmulasztásán át nagyon kiterjedt az a kör, ami ide sorolható a magyar gazdaság szürkezónájába.
Úgy érzem, hogy nekünk a legnagyobb problémát ez jelenti. Ez jelenti azért, mert ennek a felszámolása nem pusztán bûnüldözési kérdés, hanem sokkal bonyolultabb feladat. Ennek a szürkezónának a létrejötte, kialakulása is egy összetett probléma, és a szürkezónát fenntartó körülmények is nagyon nehezen átláthatók. Csak néhány dolgot szeretnék mondani, ami világossá teszi, hogy mi tartja ezt fenn.
Az világos, hogy az emberek megpróbálnak minden erejükkel azon lenni, hogy ameddig az õ szemléletük ezt engedi, az életszínvonalukat fenntartsák. Hogyha egy csökkenõ életszínvonalú ország emberi magatartásait nézzük, akkor látszik, hogy adott esetben az emberek jogkövetõ magatartása felpuhul, pontosan azért, mert az életszínvonaluk romlását mindenképpen meg akarják akadályozni. Ez magyarra lefordítva azt jelenti, hogyha nem kérek számlát a vízszerelõtõl, több marad nekem, mondjuk, élelmiszerre, és ezért nem fogok számlát kérni a vízszerelõtõl - hiába lenne kötelezettségem és neki is kötelezettsége számlát adni.
Még lehetne sorolni azokat a gazdasági, társadalmi hatásokat, amik ezt a szürkezónát nagyon erõsen éltetik, és szerintem az a gondunk leginkább, hogy ezt a szürkezónát hogyan tudjuk "fehérré" tenni, hogyan tudunk olyan viszonyokat teremteni az országban, hogy ne szoruljanak rá az emberek arra, hogy a saját életszínvonaluk, a saját életük fenntartása érdekében ilyenekre kényszerüljenek. Ugyanis nem hiszem azt, hogy akik ebben a zónában tevékenykednek, azok ezt jókedvvel teszik, nem hiszem azt, hogy azért teszik, mert fittyet hánynak a jogszabályokra, hanem rá vannak kényszerülve; és ezt nekünk látni kell. Éppen ezért azt gondolom, hogy a feketegazdaságot pusztán kriminalizálni és így kezelni nem lehet, nem is szabad.
Igazából arról szeretnék, tisztelt képviselõtársak, beszélni önöknek, hogy hogyan látja a Fidesz-Magyar Polgári Párt: melyek azok a feladatok, amelyek a kormányra, az államra, a parlamentre hárulnak annak érdekében, hogy ezeket a magatartásokat felszámoljuk. Mindenekelõtt - és ezt nem akarom fejtegetni - azt nem kell mondanom, hogy pontosan a csökkenõ életszínvonal és annak az ilyen értelmû hatásai miatt talán az egyik legsikeresebb az lenne, ha a magyar gazdaságpolitika növekvõ pályára tudná állítani a magyar gazdaságot, és ennek kapcsán csökkenne az életszínvonal nyomása az emberekre, annak a nyomása, hogy õk egyre rosszabbul élnek, és mindenáron tartani akarják az életszínvonalukat - mert ezeket legális eszközökkel is meg tudják csinálni. De errõl nem akarok beszélni, mert ez egy egészen más politikai vitanapnak vagy költségvetési vitának a része.
Inkább arról szeretnék részletesebben beszélni, hogy abban a helyzetben, amikor az állam jogkövetõ magatartásra akarja ösztönözni az állampolgárait, akkor számára milyen kötelezettségek adódnak. Ugyanis az csak egy dolog, ha mi azt mondjuk, hogy: "állampolgárok, kövessétek az általunk alkalmazott ilyen, olyan minõségû jogszabályokat, igenis, kérjetek számlát, és ne vásároljatok olyan embertõl, akinek szemmel láthatólag nem bizonyítható eredetû az áruja, ne adjatok hálapénzt se a taxisnak, se a nem tudom én, kinek, se az orvosnak és ne is fogadjatok el ilyet, és ha már elfogadjátok, akkor írjátok be az utolsó forintot is az adóbevallásotokba!" Hiszen erre akarjuk õket ösztönözni: "fizessétek rendesen a közüzemi tartozásaitokat!"; akkor is, ha adott esetben nyilvánvalóan a közüzemi vállalat tévedése folytán számlázzák rá az egész társasház elmaradt gázszámláját az adott fogyasztóra, az egyetlenre, aki fizet. Ez ugyanis Magyarországon ma benne van a jogban, igenis, meg lehet azt tenni, hogy a gázszolgáltató rászámlázza egyetlenegy társasház-tulajdonosra az összes hátralékot.
Tehát amikor erre akarjuk õket rávenni, akkor látnunk kell azt, hogy az államnak itt nagyon fontos feladatai vannak, amelyek a kiindulópontját képezik annak, hogy az embereket rávegyük arra, hogy próbáljanak meg errõl a magatartásról áttérni egy követhetõ magatartásra.
Az állampolgárok nagy része találkozik az állam azon szervezeteivel, amelyek az állam jövedelmeit behajtják, járulék, adó vagy vám formájában: APEH, VPOP, társadalombiztosítás. Ebben az esetben egy nagyon nagy problémával találják magukat szemben. Mondhattam volna ezt a szakirodalomban használt szakszóval is, hogy "diszkrepancia" - és nem tudom micsoda -, de itt az a lényeg, hogy azzal találják magukat szembe, hogy mint jogalanyok, nem egyenlõek azokkal a szervezetekkel szemben, amelyek egyébként elvárják tõlük, hogy jogkövetõek legyenek.
Mert mi is történik akkor, hogyha mondjuk az egyéni vállalkozó nem jelenti be az APEH-nek idõben a lakcímváltozását? Ez nem egy nagy horderejû dolog, de olyan büntetést kap a nyakába, ami azért ezzel nem feltétlenül egyenlõ mértékû. Ugyanakkor az APEH eljárásai során számtalan olyan eset van, amikor nyilvánvaló, hogy az APEH eljárása törvénysértõ, az eljárási határidõket nem tartja be, az áfa-visszafizetéseket visszatartja, nemcsak azokban az esetekben, ahol kétes az áfa-visszaigénylés, hanem olyan esetekben, ahol egyszerûen csak azt mondja az APEH, hogy "uram, menjen a bírósághoz, aztán majd nézze meg, hogy milyen adóellenõrzést kap." Ilyen magatartással szemben az állampolgár védtelen, de feljogosítva érzi magát arra, hogy: "ha ti így, akkor én is így".
Nézzük a VPOP-t. Talán olvasták képviselõtársaim az Állami Számvevõszék jelentését a VPOP '94-95. évi mûködésérõl. Abban megdöbbentõ adatok vannak a VPOP mûködésével kapcsolatban. Csak egyet szeretnék idézni, ami szemet szúró: a jövedéki termékkörben a VPOP által már kiszabott bírságok beszedési aránya 20 százalék volt '94-ben, '95-ben a kiszabott bírságok - tehát ha megállapították a törvénysértéseket - beszedési aránya 8 százalék volt, eközben a VPOP az Állami Számvevõszék jelentése szerint nem tett semmilyen olyan intézkedést, amivel ezt az arányt javítani tudja.
Akkor megkérdezi az állampolgár, hogy hogyan is van ez? Akkor én megtehetem azt, hogy jövedéki körben valamilyen visszaélést elkövetek, majd csak elintézõdik, vagy beleesek abba a 82 százalékba vagy 80 százalékba, ahol ezt nem fogják végrehajtani - de adott esetben el is tudok menekülni.
Hasonlóképpen az állampolgárok azokban az ügyekben, amelyek nyilvánosságra kerültek és nagy port vertek fel, észlelik, hogyan lehet az, hogy a VPOP folyamatosan száznál több határozatot ad ki ugyanarra a tranzakcióra - ezt vámmentesnek feltüntetve -, majd két év múlva meggondolja magát és azt mondja, hogy "hoppá, ez nem volt vámmentes, és az a folyamatosan kiadott határozatmennyiség sajnos, tévedés volt". Ebben az esetben az állampolgárok jogkövetõ magatartása és mentalitása legalábbis elbizonytalanodik.
De mondhatnám tovább: ilyen a társadalombiztosítás, amely a munkaadók szempontjából az egyik legkomolyabb járulékbeszedési intézmény. Nézzük meg: vajon a társadalombiztosítási önkormányzat és a társadalombiztosítási igazgatóságok magatartása jogkövetõ? Most túl azon, amit mi is észlelünk, hogy a társadalombiztosítástól még nem láttunk olyan költségvetési elõterjesztést, amely például megfelelt volna az államháztartási törvény elõírásainak, ilyen értelemben nem mondható az, hogy a tb jogkövetõ lenne.
De azért azt is észlelik az állampolgárok, hogy akkor, amikor elvileg 5 milliós tartozás miatt valaki nagyon komoly felelõsségrevonással néz szembe, vannak olyan szférák és ágazatok, amelyek többmilliárdos hátralékok mellett is vígan élnek, sõt ezt évente meg tudják ismételni. Talán emlékeznek arra, hogy a sportágazat egésze olyan helyzetben van Magyarországon, hogy szemet szúróan minden évben ezeket a problémákat valamilyen módon el tudja intézni. De mondhatnám azt is, hogy egyébként az állami tulajdonban lévõ óriásvállalatok társadalombiztosítási tartozásai messze meghaladják az 5 millió forintot. Mit gondoljon akkor, mondjuk, Tóth Gyula bádogos: "A MÁV-nak lehet 100 milliárddal tartozni, nekem meg nem lehet 200 ezer forinttal? Hol van itt a jogkövetés aránya? Azok, akik velem szemben eljárnak, miért nem járnak el következetesen magukkal szemben is?"
Nézzük meg, hogy vajon az állam maga a saját intézményrendszerével biztosítja-e azokat a szolgáltatásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az állampolgárok jogkövetõek legyenek. Ha valaki bemegy a földhivatalba, mert meg akarja vásárolni az adott építési telket, és kikéri annak a telekkönyvi kivonatát, mennyire lehet biztos abban, hogy valóban az a tulajdonos, aki a nyilvántartásban szerepel - hiszen öt év alatt vezetik át ezeket a tulajdoni lapokat, és vannak sokkal nagyobb késések is. Ilyen esetben mennyire legyek én jogkövetõ, amikor az alapszolgáltatások, -feltételek nincsen biztosítva arra, hogy én megpróbáljam - ha normálisan intézem a dolgaimat - biztonságba helyezni magam. De sorolhatnám az autóvásárlástól kezdve a legapróbb dolgokig azokat az eseteket, ahol az állampolgár ki van szolgáltatva, és ebben az esetben nehéz õt rávenni a jogkövetésre.
(11.00)
(Dr. Semjén Zsolt helyét a jegyzõi székben
dr. Kiss Róbert foglalja el.)
Vagy nézzük meg azt, hogy elvileg az állam biztosítja az állampolgárok számára azt, hogyha jogkövetõ magatartást tanúsítanak, és ebben az esetben hátrány vagy kár éri õket, akkor jogi úton ennek a hátránynak vagy kárnak érvényt tudnak szerezni, és záros határidõn belül a követelésüket érvényesíteni tudják. Ha valaki megnézi csak a gazdasági ügyekben általános jogszolgáltatás színvonalát Magyarországon, akkor látja, hogy egy vállalkozó nem fog egy fizetési meghagyási ügyben 5 millió forintért a bírósághoz fordulni, mert azt három év múlva fogják neki megítélni és addig õ tönkremegy. Hát persze, hogy nem ezeket az utakat fogja járni! Nem is tudja ezeket az utakat járni, mert az állam nem biztosítja a feltételét annak, hogy erre térjen. Ez nagyon fontos feltétele annak, hogy az állampolgárok jogkövetõk legyenek. Ha ugyanis azt látják, hogy számukra olyan határidejû a jogszolgáltatás, amit már nem tudnak érzékelni a saját ügyeikben, mert azalatt az idõ alatt ellehetetlenülnek, tönkremennek, akkor nem fogják a legális utakat járni.
De mondhatnám, hogy vajon az állam mint tulajdonos hogy jár el azokban az ügyekben, amelyekben egyébként jogkövetõ magatartást vár el a gazdasági élet többi szereplõitõl. Most ugyan nem privatizációs vitanapot tartunk, de azért a kormány által is elismert számos olyan ügy ismeretes, amely azt bizonyítja, hogy bizony az ÁPV Rt. mentalitása olyan, hogy õ ugyan részvénytársaság, és a gazdasági törvények vonatkoznak rá, de azért állam az államban, és megteheti azt, hogy 30 milliárdos önkormányzati követelésnek hosszú éveken át fittyet hány, mert másként értelmezi a törvényt. Sõt, azt is megengedheti magának, hogy maga az ÁPV Rt. szóvivõje jelentse ki: igaz, hogy õk törvényt sértettek, mert határidõt nem tartottak be, de õk úgy értelmezték, hogy a nemzetgazdaság érdekének ez felel meg. Mi van akkor, ha véletlenül mondjuk a nagyhalászi ládagyártó rt. mondja azt, hogy õ pedig úgy értelmezte, hogy a nemzetgazdaság érdekének az felel meg, ha nem fizeti be ezt vagy azt a kötelezettségét, vagy nem teljesít határidõre bizonyos adatszolgáltatási kötelezettségeket?! Az ÁPV. Rt. megteheti, ami részvénytársaság és én nem? - kérdezi ezt az állampolgár. Ez egy egy nagyon fontos probléma, mert az állampolgár jogkövetõ magatartását végül is az állam magatartása is vezérli.
De nézzük meg, hogy vajon a parlament megtette-e azokat az intézkedéseket, amelyek elvárhatók lennének tõle, amikor egyébként az állampolgárok ügyeit firtatja. Én azt gondolom, nem! A parlament immár két éve, ennek az új parlamentnek a megalakulása óta, és ha a demokratikus rendszert nézzük, akkor hat éve képtelen egy normális összeférhetetlenségi törvényt alkotni. Ebben az esetben az állampolgárok azt mondják, hogy a parlamentben dumálnak a képviselõk, hogy vannak szabályozva az õ gazdasági összeférhetetlenségi ügyeik! Sehogy! Ez olyan helyzet, amikor egy parlamenti képviselõ - akár az ellenzékben, akár a kormánypártban ül - rosszul érezheti magát, mert olyan dolgokat vár el az állampolgároktól, amelyeket egyébként tõle is meg lehetne kérdezni és nem biztos, hogy tiszta és jó lelkiismerettel tud ezekre a kérdésekre megfelelni.
Azért gondolom, hogy ezekrõl a kérdésekrõl érdemes beszélni, mert világosan kell látni, hogy ennek a szürkezónának - és még mindig nem a feketegazdaság kriminológiai és bûnözési oldalát nézem -, tehát ennek a szürkezónának a felszámolása és fehérré tétele elementáris érdeke mindenkinek, nemcsak az állampolgároknak, hanem mindenkinek ebben az országban. Olyan folyamatok zajlanak az országban, olyan irányba csúszhatunk el, amit nem fogunk tudni jól korrigálni.
Mi a politika dolga ebben a helyzetben? Teljesen világos, hogy minden politikai szereplõnek jogkövetõ magatartást kell tanúsítani. Teljesen világos, hogy ha az állam elvárja, hogy az állampolgárok teljesítsék a rájuk kirótt kötelezettséget, sõt adott esetben azt mondja, hogy: kedves magyar választópolgár, értsd meg, rossz helyzetben vagyunk, ráadásul ezek a kötelezettségek még növekednek is az adott esetben, akkor a politikának kutyakötelessége, hogy minimálisan megteremtse azokat a feltételeket, amelyek ad egy: kedvezõ helyzetbe, de legalábbis nem hátrányos helyzetbe hozzák a jogkövetõ állampolgárokat azokkal szemben, akik nem követik a jogot. Másodszor: hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyekkel a jogkövetõ magatartás nem lehetetleníti el azt, aki egyébként a jogszabályokat be akarja tartani. Ez a probléma nemcsak az államra vonatkozik. Itt nagyon sok olyan feladat van, ami a törvényhozás feladata lenne.
Tisztelt Képviselõtársak! A jogalkotás során bizonyára felfigyeltek arra a helyzetre, hogy mindnyájan érzékeljük ezeket a jelenségeket. A jogalkotás során már eleve megpróbálunk olyan jogszabályokat alkotni, amelyek kizárják azokat a kiskapukat, ahol egyébként a jogot nem követõ állampolgárok megpróbálnak kibújni. Ez egy nagyon rossz törvényalkotói magatartás, én úgy gondolom! Ugyanis ez annak a beismerése, hogy igazából nem tudunk mit csinálni az alaphelyzettel, és megpróbáljuk azokat a kiskapukat becsukni, amelyeket az állampolgárok mindig megtalálnak és mindig kinyitnak. De legyünk egy kicsit önbizalommal teliek! A magyar választópolgárok mindig elég ügyesek lesznek ahhoz, hogy a legravaszabb törvénynél is megtalálják a kiskaput, ugyanis erre vannak kondicionálva! Ez a tapasztalatuk, ebben nagyon jók.
És igazuk van, hogy jók, mert ha felteszik azt a kérdést: hogyha én jogkövetõ vagyok és az állam nem az, akkor hogy van ez, egyenlõek vagyunk, de valakik egyenlõbbek? Ebben az esetben - azt gondolom - nekünk nem nagyon van mit mondani. De ez a törvényalkotási gyakorlat, hogy mindig a kiskapukat keressük, szüli talán a legabszurdabb helyzeteket, amikor nem sikerül becsukni a kiskapukat, mert az egész törvényalkotás logikája nem arra épül, hogy a kivételeket keressük és azokat próbáljuk meg az általános szabályok közé besorolni. Azt látni kell, hogy egy államnak a jogrendje nem attól jogrend, hogy egyébként vannak hatóságok, amelyek a betartást és ellenõrzést szigorúan alkalmazzák, hanem azért is jogrend, mert az állampolgárok azt gondolják, hogy igen, ezek a jogszabályok olyanok, amilyenek, de én betartom õket. Ha ki van téve a 60 kilométer per órás sebességkorlátozás, akkor nem megyek bele 140- nel. Vannak olyan országok, ahol az emberek így gondolják, mert azt gondolják, hogy ez azért van kitéve, mert valamilyen jelentõs indoka van és nem azt gondolják, hogy egyébként pedig azok, akik megkülönböztetõ jelzést használnak vagy nem használnak, azok zúzhatják magukat és az állampolgárokat úgy, ahogy akarják.
Ezekre a kérdésekre világos választ kell tudnunk adni. Azt gondolom, hogy éppen ezért ma a kormánynak, a parlamentnek borzasztó sok feladata van ezzel a problémával kapcsolatban. Nagyon félek attól, hogy ez a probléma, nevezetesen a szürkezóna egyelõre csak a politikai kampányok szintjén volt jelen. Márpedig a politikai kampányokra felhasználni ezeket a kérdéseket, amelyeket mindenki érzékel, nagyon veszélyes, mert a politikai kampány elmúlik, választások is csak 3-4 hónapig tartanak, és utána, ha nem történik semmi, az állampolgárokat, azokat, akik esetleg még mindig bíztak a kormányban vagy a parlamentben, még inkább elkedvetleníti a helyzet.
És hogy milyen nehéz ma a szürkezóna fehérré tétele, azt talán mindenki érzékeli, aki ezzel a problémával foglalkozik. Talán a leginkább érzékeli a kormány, amely egész bizottságot hozott létre megfelelõ apparátussal annak érdekében, hogy ezeket a problémákat kezelje. De a másik oldalról, amikor a törvényhozás elõtt vannak ezek a kérdések, szemmel láthatóan nem foglalkozik azzal, hogy adott esetben igenis el kellene marasztalni bizonyos állami vagy önkormányzati szervezeteket, például a társadalombiztosítást, és nem mondja ki: nincs jól, hogy mondjuk egy állami szervezet kimutathatóan nem tesz meg minden tõle telhetõt annak érdekében, hogy rá el lehessen mondani, hogy igen, a VPOP ugyan beszedi a vámot, de legalább jogkövetõ magatartást is tanúsít és az eljárásai folyamán nem nagyon lehet megkérdõjelezni azt, amit csinál.
Tisztelt Képviselõtársak! Ha nem tudunk ezzel a helyzettel mit csinálni, akkor Magyarország - azt hiszem - leginkább a dél-olasz gazdasági modellt fogja követni. Ez ugyan járható út, hiszen ha valaki elmegy Dél-Olaszországba, látja, hogy az emberek jókedvûek, mégis megélnek valahogy és meg vannak elégedve a helyzetükkel. Az igaz, hogy van egy Észak-Olaszország, ami õket pénzeli, hogy ezt meg tudják csinálni. Tehát a magyar helyzet nem annyira rózsás, mert nekünk nincsenek északi rokonaink, akik ezt finanszíroznák, de ennek a kérdésnek az eldöntése a közeljövõben kell hogy megtörténjen. Ugyanis azt hiszem, ha az állampolgárok ebben az új, most már piacgazdaságnak nevezett rendszerben azt tapasztalják, hogy az üzleti siker egyik feltétele, hogy a szürkezónában mennyire tudok ügyesen bújkálni, akkor erre fognak megint betanulni, és nagyon nem lesz esélye már semmilyen kormányzatnak, parlamentnek arra, hogy errõl valamilyen módon eltérítse az állampolgárokat.
Azt hiszem, ha most közvéleménykutatást tartunk a képviselõk körében, akkor nagyjából azzal értenénk egyet, hogy egy olyan országban szeretnénk élni és egy olyan országot szeretnénk építeni, ahol az állampolgárok jogkövetõk, ahol a központi költségvetés az általa beszedendõ jövedelmeket majdnem teljes egészében beszedi, viszont ezek nem túl magasak éppen azért, mert az adófizetõ polgárok nem próbálják az adójukat eltitkolni. Olyan országban szeretnénk élni, ahol ha egy bíróságra megyek, tudom, hogy záros határidõn belül elintézõdik az ügyem, és olyan országban szeretnék élni, ahol az én sikeremet nem az határozza meg, hogy hogyan bújkálok a jogszabályok között.
Nagyon remélem, hogy ez a parlamenti vitanap is segít bennünket abban, hogy ezt a kérdést áttekintsük és valamilyen kézzelfogható eredményt érjünk el. Ha nem sikerül, javaslom, mindenki kezdjen el tanulni délolaszul. Köszönöm a szót. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
(11.10)