DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF): Tisztelt Képviselõtársaim! Nem átfogó elemzést és értékelést szeretnék adni arról a kormányzati munkáról és általában arról a tevékenységrõl, amely a feketegazdaság elleni küzdelemrõl szól, csak néhány olyan részterületet érintenék, amely részben ma többször elhangzott, részben kevésbé volt érintett.
Úgy gondolom, nemcsak a feketegazdaság kérdéseirõl és az ellene való küzdelemrõl kell vitatkoznunk és kell konkrét intézkedéseket tennünk akár parlamenti eszközökkel, akár kormányzati eszközökkel, hanem arról a súlyos problémáról is, amely - talán úgy mondhatnám - a vadkapitalizmus kialakulása itt Magyarországon címkörbe, tárgykörbe tartozik. Itt elsõsorban azokra a visszásságokra utalnék, amelyek az átalakuló magyar társadalomban és gazdaságban egyre ijesztõbb méreteket öltve egyre jellemzõbbé válnak - fõleg a kisemberek átverésérõl van szó. Mindenki tud a saját képviselõi körzetébõl tucatnyi példát hozni. Nem az állam kifosztása történik, hanem a magánszemélyé.
Éppen múlt héten saját körzetemben járva jött oda hozzám egy idõs bácsi, aki visszakapván a földjét, összes összegyûjtött pénzét traktorvásárlásra kívánta volna fordítani. Egy nála jelentkezõ betéti társaságtól elfogadott egy ajánlatot, hogy õk megveszik neki ezt a traktort nagyon jutányosan, megszervezik hozzá azt, hogy az állami támogatás lehívható legyen stb. stb. Ezek után a bácsi 187 ezer forint készpénzt átadott ennek a betéti társaságnak. Ez volt három hónappal ezelõtt.
(14.20)
A múlt héten a fogadóórán odahozott hozzám egy nagyon szabályosnak látszó, kitöltött papírt, rajta van a cím, bélyegzõ, hogy keressem már meg ezt a budapesti betéti társaságot, mert õ nem tudja, hogy mikor kapja meg a traktorát.
Azóta keresem, kiderült, hogy sem a cím, sem a telefon nem igaz, és most hogy tudok visszamenni az illetõhöz, megmondani neki, hogy sajnos, kedves uram, ez a pénz az ön számára örök idõkre elveszett. Nagy összegrõl van szó, különösen egy idõs ember esetében, aki a nyugdíjából él, plusz abból a szorgalmából, amit e mellett a nyugdíj mellett még kétkezi munkával meg tud magának teremteni.
De folytathatnám tovább: szintén a körzetemet, több száz embert érint a VW- lízing ügye, önök is ismerik: azt hiszem, az országban valószínûleg közel 4-5 ezer ember nemcsak becsapottnak érzi magát, hanem valószínûleg az érzésen túl egy óriási anyagi veszteség is érte már most. Azt hiszem, hogy az államnak, a kormányzatnak, az illetékes felügyeleti szervezeteknek ezen a területen bizony igen felelõsségteljes munkát kellene végezniük. Nemcsak azért, hogy a csalókat elkapják - és azokat, akik valószínûleg tudatosan ezt a pénzt azóta már saját érdekükben valahol felhasználták -, hanem azért is szükséges egy nagyon határozott fellépés ezen a területen, mert a piacgazdaság - amiben hiszünk - lejáratásáról is szó van. Sokan azt hiszik, hogy ami most van, az egy normális piacgazdaság, holott valóban inkább a vadnyugati filmekre emlékeztetõ, évszázad eleji vagy múlt századi vadkapitalizmus vadhajtásairól van szó.
Azt hiszem, hogy az alapján, amit ma itt hallottunk, akár miniszterelnök úr részérõl, akár más képviselõtársainktól, bizony a kormányzat valóban sokat tett azért, hogy ezen a területen olyan szervezetek mûködjenek hatékonyan, amelyek valószínûleg csökkenteni tudják ezen vadkapitalista mellék- és nagyon negatív hatásokat.
Amit szeretnék mint ellenzéki képviselõ megígérni: amennyiben szükséges, ha erre pénz kell, akármennyi pénz kell, én is úgy érzem, meg kell adni, mert megtérül. Ha csak a saját szûkebb szakmai területemet nézem, az élelmiszeripart, illetve a jövedéki iparágakat - többször hallottuk ma már -, bizony sok tízmilliárd forint elvesztésérõl van szó - mármint a költségvetés számára -, és ez ellen csak könyörtelen eszközökkel lehet küzdeni. Azt hiszem, legalább annyit meg kell tennie a társadalomnak, az államhatalomnak, hogy a nagy halakra úgy csap le, hogy annak látványos eredménye van, hogy a társadalom tagjai lássák azt, hogy valóban konkrét dolgot tett ezen a területen a kormány, és az illetõk a méltó "jutalmukat", illetve büntetésüket elnyerik. Ez a dolognak az egyik része.
Valószínûleg javulni fog a jövõben a bûnüldözés tevékenysége ezen a területen; valószínûleg javulni fog az adatszolgáltatás, az információs rendszer, a VPOP még gyorsabb és precízebb lesz, az APEH meg tudja elõzni a nagyobb visszaigényléseket. Itt egy mellékmondatban megjegyezném: államtitkári idõmbõl emlékszem, hogy hány bejelentés érkezett hamis áfa-, illetve szubvenció-visszaigénylésrõl az élelmiszer- és agrártermékek esetében. Akkor az illetékes APEH-fõosztályvezetõ saját bevallása szerint az õ számításaik mintegy 2-3 milliárd forint jogtalan visszaigénylést tételeztek fel, amelyet természetesen az APEH egyedül nagyon nehezen tudott bizonyítani a megfelelõ szakembergárda hiányában, vagy általában az ember hiányában.
De azt hiszem, tovább folytatódik ez a nagyarányú visszaigénylés, és biztos, hogy végre ezen a területen is kellene egy határozott lépést tenni, mert az exportszubvenció egyébként is jelentõsen lecsökkent. Ha a lecsökkent rész még nagyobb része ezen ügyeskedõkhöz kerül, az munkahelyek elvesztését, exportbevételek csökkenését és bizonyos fokon társadalmi elégedetlenséget szítana falun és városon egyaránt. Ez a dolog egyik része.
A másik az, hogy valószínûleg a feketegazdaság és a vadkapitalizmus elleni küzdelem hosszú évtizedekre szól, lassú fejlõdés képzelhetõ el. Úgy gondolom, hogy itt a kormánynak és mindenkinek, aki ebben szerepet játszhat, felelõssége van abban, hogy egy oktatási program ezen a területen elinduljon. Rendkívül hiszékenyek úgymond a kisemberek, de nemcsak a kisemberek. Hiszen éppen a mai Mai Nap írja, hogy egy telefonnal 16 ezer liter kerozint lehetett lehívni: minden ellenõrzés nélkül egy MÁV-teleprõl közel 2 vagy 2,5 millió forint értékû kerozint úgy vittek ki, hogy semmiféle bizonylat nem volt hozzá, és senki nem is kért ilyen bizonylatot, elég volt egy szolgálati telefonon érkezõ hívás, hogy ide vagy oda küldjenek ennyit. Tehát nagyon hiszékenyek az emberek, a magánemberek és ezek szerint a vállalatok dolgozói is.
Azt hiszem, hogy a piacgazdaságra való áttérés, hogy a piacgazdaság mellérendelt viszonyt tételez fel, olyan embereket tételez fel, akik egyenrangúak egymással. De ez a folyamat egy generációs fejlõdés eredménye lehet csak, ahhoz a kormánynak, a társadalomnak meg kell adni minden segítséget, akár jól célzott oktatási program keretében, akár a média segítségét híva, hogy az ilyen becsapások és az áldozatok száma a jövõben sokkal kevesebb legyen.
Ez súlyos keserûséget okoz egyes embereknek, esetleg megélhetési gondokat késõbb, másrészt pedig olyan csalódást, ami egy jóval szembeni csalódás; csalódás abban, amiben hiszünk, hogy egy hatékonyabb, versenyképesebb magyar gazdaságot pontosan ezen átalakítással, egy piacgazdasági modell kiépítésével lehet a jövõben teljessé tenni.
Vannak jó példák is, ezt sem szabad elhallgatnunk. Emlékszem, annak idején mennyit bíráltak bennünket a privatizáció miatt, mármint hogy például az élelmiszeriparban a külföldi cégek túlságosan nagy arányú tulajdonhoz jutottak. Ha a jövedéki iparágat nézem, ott annak idején több parlamenti interpellációban az akkori kormány képviselõit leszavazták, mégis azt kell mondjam, hogy azok a privatizációk ebbõl a szempontból egyértelmûen sikeresnek minõsíthetõk. A szesz- és a dohányipar - csak e kettõt emelném ki - területén azok az új tulajdonosok, akik megvásárolták akár a pécsi dohánygyárat, akár a debrecenit vagy az egri dohánygyárat, azóta egy olyan belsõ ellenõrzési rendet teremtettek meg, egy olyan fegyelmezett pénzügyi elszámolási rendet vezettek be, aminek következtében a dohány feketekereskedelme, a dohányszámlákkal való manipuláció jelentõsen csökkent, és az adóbefizetés ezen a területen jelentõsen növekedett.
Ugyanez vonatkozik a legális szesziparra is, akkor, amikor ezek a cégek, még ha úgymond fránya multinacionális cégek is, de pontos adófizetõk, munkaalkalmat teremtenek, exportot teljesítenek, számunkra ugyanolyan fontos magyar vállalatok, mint bármelyik más, száz százalékos magyar tulajdonban lévõ, akár magán-, akár állami tulajdonban lévõ vállalat.
De ugyanakkor ezeket a legális szférában mûködõ vállalatokat sújtja az a magas adó, az a fogyasztásiadó-szint, amelyet õk pontosan fizetnek, míg a feketegazdaságban mûködõ versenytársaik nem. Tudom, nagyon sok vita folyt már ezen a területen, az adószintre, a fogyasztási adóra, az áfára, a társasági adóra és egyéb más adónemekre mindenki azt javasolja, hogy a feketegazdaság ellen úgy is lehet küzdeni, hogy ezen adószinteket mérsékeljük. Az ötlet kiváló, és feltételezem, hogy a végrehajtásán is érdemes gondolkodni.
(14.30)
Csak egy példát mondok. A társasági adó 1995-ben 18 százalék volt, míg az elõzõ évben 34 százalék. Az APEH fõosztályvezetõje ez év január 5-én azt nyilatkozta, hogy számára teljesen felfoghatatlan, hogyan fordulhatott elõ az, hogy abszolút értékben duplájára növekedett az állam adóbevétele ebbõl az adónembõl annak ellenére, hogy 18 százalékra csökkent a társasági adó. Azt hiszem, pontosan azért, mert a 18 százalék egy olyan mértékû adószint, amely mellett úgy találták a vállalkozók, hogy nem érdemes kockáztatni, nem érdemes költségszámlákat vásárolni. Míg 1994 decemberében 17-18 százalék volt a költségszámla, ennyibe került, tehát 100 forintos költségszámlát 18 forintért lehetett megvásárolni, ez '95 decemberére felére, tehát jelentõsen csökkent. Azt hiszem, a jövõben még jobban fog csökkenni, ha ezen a területen az APEH hivatása magaslatára emelkedik az ellenõrzésben is.
Azt is szeretném megemlíteni, hogy azokban az országokban, ahol magas az adószint, ott általában az adózási fegyelem öröklött vagy hosszabb idõ óta sokkal magasabb, legyen az Németország, Svédország. Tehát van egy olyan állampolgári magatartás, van egy olyan erkölcsi norma, amely az állampolgárok döntõ hányadát - vonatkozik ez a vállalkozókra is - pontos adófizetõvé teszi, még annak ellenére is, hogy jóval magasabb az adószint, mint esetleg egy latin típusú mediterrán-környéki országban, ahol ez az adószint jóval alacsonyabb, de a kedv jóval nagyobb annál, hogy ne fizessenek. Erkölcsi nevelés nélkül ezen a területen azt hiszem, nehéz lesz elõrelépni.
A cigarettánál és minden más elkobzott csempészárunál hallottuk a múltban, hogy bizony egyesek az elkobzott termékeket újra forgalomba hozták. Azt hiszem, hogy megint egy pontos, fontos és szükséges megteendõ lépés, hogy minden jövedéki terméknél, ahol ilyen csempészés forog fenn és megvan a lefoglalt tárgy, azt azonnal meg kell semmisíteni. Kísértés ezen a területen nem lehet és az ellenõrzést, azt hiszem, célszerû lenne a lehetõ legszigorúbbra venni ebben a témakörben is.
Ha mindezeket a lépéseket megtesszük, akkor is hosszú út áll elõttünk, hogy a feketegazdaság és ezen vadkapitalista mellékhajtások a jövõben kevésbé jellemezzék a magyar gazdasági és társadalmi életet. Azt hiszem, hogy Zwack Péter képviselõtársunk igen tiszteletre méltó kezdeményezése, ez a mai vitanap mindenkit meggyõzött arról, hogy mind kormánypárt, mind ellenzék egyértelmûen azonosan foglal állást ebben a kérdésben. Számunkra, parlamenti képviselõk számára fontos az, hogy a társadalom bizalmát, amelyet részben elvesztettünk, fokozatosan irányunkba visszaadja. Ehhez szükséges az is, hogy olyan törvénykezés történjen a parlamentben, amely kellõen sikeres ahhoz, hogy mindenféle kiskaput az ilyen lépések elõl örökre bezárjon. Én ehhez a munkához kívánok minden képviselõtársamnak kitartást és áldozatos munkavállalást. Köszönöm. (Taps.)