TÓTH PÁL, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elõadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. A bizottságunk állított elõadót, mert olyan kérdésekrõl kell szólnunk és olyan módosító indítványok felõl kellett döntenünk, amelyek komoly emberi jogi problémákat vetnek föl.
A személyazonosító jel helyébe lépõ azonosító módokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott kilencven-valahány módosító indítványt az elmúlt héten tárgyalta meg a bizottságunk. Ezeknek a módosító indítványoknak a nagy része, túlnyomó többsége kifejezetten technikai jellegû volt, pontosításokat és stiláris változtatásokat javasoltak.
Nagyon jelentõs volt ezek között a módosító indítványok között a "típus" jellegû indítvány - nem tudok jobb kifejezést használni erre -, tehát az azonos tartalmú javaslatok száma is. Arra természetesen nincs mód és lehetõség - meg értelme sincs -, hogy ezeken mind részletesen végigmenjünk.
Amire azonban ki kell térni egy kicsit részletesebben, kedves képviselõtársaim, az néhány olyan módosító indítvány, amely ennek a megítélésem szerint nagyon nagy fontosságú törvényjavaslatnak a tartalmi részeit, hogy úgy mondjam, lényegi pontjait érintette.
Ezek közül az elsõ módosítóindítvány-csomagot vagy -bokrot Tirts Tamás képviselõ úr nyújtotta be. Az ajánlástervezet 50., 51. és 52. pontjában szereplõ módosító indítványai tulajdonképpen tartalmilag összefüggõ indítványok. Ezeknek a lényege, hogy mind a három benyújtott módosító indítvány ki akarja vágni a taj-szám - a társadalombiztosítási azonosító kód - használatának joga alól a munkaügyi igazgatást. A képviselõ úr ennek megfelelõen elhagyni javasolta a törvényjavaslat 23. § f) pontját, továbbá a 24. § h) pontját, és módosítani kívánja a 23. § e) pontját. A képviselõ úr szerint a taj-szám segítségével egy olyan egységes információs rendszer alakulna ki, amire a korábbi személyazonosító jel alkalmazása során nem volt lehetõség. A módosító indítvány elõterjesztõje azt a javaslatot tette, hogy a tajt azok a szervek kezelhessék, amelyek a tb által fedezett szolgáltatást nyújtanak. Egyéb szervek - mármint azok, amelyeknek a tb-adatokra szükségük van - oldják meg ezt a dolgot természetes azonosítók segítségével.
A bizottsági ülésen mint rendesen, most is részt vett az adatvédelmi biztos képviselõje, aki a módosító indítvánnyal kapcsolatban kifejtette: nem nagyon érti, hogy a munkerõpiaci szolgáltatással kapcsolatos tevékenységeknek mi szükségük lehet a munkaügyi központokban a taj-számra. De hozzátette, hogy ezeknek a passzusoknak a teljes elhagyásával nem ért egyet, pontosabban: nem biztos, hogy jó megoldás lenne. Mindenesetre az adatvédelmi biztos képviselõje oly módon foglalt állást, hogy az elõterjesztésben pluszcélok vannak megfogalmazva az eredeti koncepcióban foglaltakhoz képest.
Az Országos Munkaügyi Központ képviselõje, Péntek úr aggályaira azt találta mondani, hogy minden kifizetett munkanélküli-ellátás után tb-ellátást fizetnek. Magyarán: nagyon jelentõs réteg kerül ily módon direkt kapcsolatba a tb-vel, ez körülbelül 500 ezer ember. Tehát mintegy 500 ezer ember esetében a munkaügyi szervek a taj-szám révén tartják a kapcsolatot. A taj-szám végül is valahol egy szociális azonosító kört akar kifejezni, ebben pedig a munkanélküliek is benne vannak.
Végül a BM képviselõje emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén az Országgyûlés már elfogadott egy határozatot, egy koncepciót - úgy gondolom, képviselõtársaim is emlékeznek még erre -, amely ezt a törvényjavaslatot megalapozta. Ezzel együtt elfogadta az Országgyûlés azt is, hogy a társadalombiztosítással kapcsolatos azonosító kód - tehát a bizonyos taj-szám - hatálya alá fog tartozni a munkaügyi igazgatás is. A BM képviselõje rámutatott arra, hogy való igaz, a munkaügy eddig nem használta a taj-számot, de a személyi számot igen; vagyis a munkaügyi igazgatás a személyi számmal kommunikált a tb-vel és akárkivel, aki fel volt jogosítva a személyi szám használatára. Itt most éppen az történik, hogy ez a taj-szám éppen a személyi szám kiváltására vonatkozik, és éppen a célhoz kötöttséget biztosítja az, hogy az elõterjesztõ nevesíti a munkaügyi igazgatás szerveit.
Lényeges tartalmi kérdést érintettek azok a módosító indítványok, amelyek a kapcsolati kódról, illetve azok alkalmazásáról szóltak. Ezek: a 3. § d) pontja, a 26. §, valamint a 37. § j) pontja. Itt a módosító indítvány beterjesztõje ezek teljes elhagyását javasolta. A módosító indítványok benyújtója azzal érvelt, hogy a kapcsolati kód bevezetésével könnyebbé és olcsóbbá válik a nagy információs rendszerek összekapcsolása - túl azon, hogy alkotmányos aggályokat is megfogalmazott. Az indítvány benyújtója kifogásolta a kapcsolati kód szabályozását, és a beterjesztõ szerint nem egyértelmûek a kapcsolati kód törlési szabályai, továbbá az adattovábbítás bizonylatolása.
Ezzel kapcsolatban igen komoly kérdés volt, és nagy vitát váltott ki a bizottságban, hogy az adatvédelmi biztos képviselõje érvelésében egyértelmûen szükségesnek ítélte a kapcsolati kódot, mondván: szeretjük, nem szeretjük, de erre szükség van, mert az életszerûség így kívánja. Amit viszont kifogásolt, az az, hogy a kapcsolati kód tartalmát és képzési szabályait az Országos Egészségbiztosítási Pénztár határozza meg. Úgy vélte, ez túlságosan alacsony szintre van letéve. Szerinte - mármint az adatvédelmi biztos képviselõje szerint - legalább egy külön kormányrendeletben kellene ezt a kérdést szabályozni. Ezzel kapcsolatban azonban számos ellenérv fogalmazódott meg; tudniillik a kapcsolati kód fogalmában benne van, hogy itt egy, a törvényes adatkapcsolatok és adatszolgáltatások elõsegítésére szolgáló kódról van szó. Ezért azt, hogy bármely szerv milyen kapcsolati kódot képez egy törvényes adatszolgáltatás kielégítése céljából, nem kell külön törvényben vagy kormányrendeletben szabályozni, hiszen ez egy technika csupán. Az, hogy egy folyamatos sorszámot rendelek hozzá egy személyhez vagy valamiféle algoritmus alapján teszik, ezt annak a személynek kell eldöntenie, akinek a felelõssége ezeknek a kapcsolati kódoknak a képzésében adott.
A kapcsolati kód meghatározása ebben a törvényjavaslatban értelemszerûen csak keret jellegû. Nem véletlenül, mert a tavaly elfogadott országgyûlési határozat a ágazati törvények kötelességévé teszi szeptember 30-ig, hogy kibontsák, mit lehet azon érteni, és mi lehet az, ami rendszeresen ismétlõdõ szolgáltatás, és hogy kapcsolati kódon történik-e vagy természetes azonosító adatokon, netán valamilyen szakazonosítón.
Végül, befejezésképpen az utolsó, megint csak komoly vitát kiváltó módosító indítvány az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos. Itt Sepsey képviselõ úr a törvényjavaslat 32. §-a e) pontjának az elhagyását javasolta. A képviselõ úr szükségtelennek vélte ugyanis az ingatlan-nyilvántartásban a személyazonosító használatát. Azért nem tudom bõvebben kifejteni, mivel a módosító indítványban, az indoklásban pusztán csak ennyi van, és a képviselõ úr nem volt jelen.
Nos, azt kell tudni, hogy ezt az azonosító módot az ingatlan-nyilvántartás belsõ azonosítóként használná. A tulajdoni lap ugyanis nyilvános, tehát bárki másolatot kérhet ezekrõl. Ezért is az utóbbi idõben az illetékesek elmondása szerint igen sok csalás fordult elõ. A csaló például kikéri a tulajdoni lapot, kiírja a természetes azonosítót, megköti az adásvételi szerzõdést - és simán eladja akárkinek az ingatlant. De ha ott van egy belsõ azonosító a számítógépben, és megköveteljük, hogy a szerzõdésbe írják be a személyazonosítót, akkor a dolog már sokkal nehezebb lesz.
(18.00)
A tulajdoni lapról ugyanis sok mindent le lehet olvasni, kivéve ezt a bizonyos személyazonosítót. A lényege tehát az, hogy errõl az azonosítóról mindenkinek, aki ebben érintett, az a véleménye, hogy sokkal nagyobb jogbiztonság érhetõ el.
Ma Magyarországon körülbelül 7-8 millió állampolgár érdekelt így vagy úgy abban, hogy az ingatlan-nyilvántartás flott és biztonságos legyen, tehát igen sokan többszörösen is érintettek a dologban. És itt elég egy névelírás vagy egy betûelütés, a visszakeresés és a beazonosítás máris nagyon megnehezül.
Köztudott az is, kedves képviselõtársaim, hogy az ingatlan-nyilvántartásnál csak a név és a személyi szám tartalmát írták elõ annak idején. Akik tehát akkoriban ingatlant szereztek, csak ez szerepel feltüntetve. Na már most, ha ennek a módosításnak a következményeként a személyi számot elhagyjuk, azt a bizonyos személyi azonosítót, akkor marad, mondjuk, egy Tóth Pál nevû valaki az ingatlan-nyilvántartásban. Ezek után aztán ember legyen a talpán, aki be tudja bizonyítani, hogy a sok száz hasonló nevû úr közül ki az ingatlan igazi tulajdonosa.
De ennek az azonosító módnak az ingatlan-nyilvántartásra való kiterjesztése mellett egyéb érvek is szólnak, nem részletezem; például az elhalt személyek tulajdonában lévõ ingatlanok ügye, a lakcímváltozásokkal kapcsolatos korrekció problémája és így tovább.
Befejezésül és mindent egybevetve azt mondhatjuk, hogy a bizottság megítélésünk szerint helyesen járt el akkor, amikor többségi véleménnyel elvetette ezeket az indítványokat. Úgy véljük, hogy a T/1876/141. számú ajánlásban foglaltak alapján a törvényjavaslat kisebb technikai, stiláris jellegû korrekciója kielégítõ módon megoldható, ami remélhetõleg csak javára válik ennek a fontos tervezetnek. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)