DR. PETÕ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! 1848. március 15-én az idegen önkényuralmi rendszer ellen indult forradalom Magyarországon, egyes kevéssé tájékozott képviselõtársaimnak talán innen kell megtudni, hogy nemzeti, liberális gondolatok jegyében indult ez a forradalom. Akik a szociális problémák miatti elkeseredést gyûlöletkeltésre használják a nemzeti ünnepen demokráciánkban, nem ismerik hagyományainkat, nem tudják, mit tesznek, ha pedig tudják, annál rosszabb. Akik nem hisznek az elõzõ és a következõ választások eredményében, azok nem hisznek a demokráciában.
Március 14-én - egy parlamenti párt részérõl elõször - a legostobább szidalom szintjére szállították le a politikát, és erre ürügyként legszebb nemzeti ünnepünket használták. Egy kormányt bírálni, szidni szabad a demokráciában, sõt ajánlatos is olykor. Szabad utcai tüntetést is szervezni... (Közbeszólás az FKGP padsoraiból: Taxisblokád!)..., a kormányt lemondásra felszólítani is szabad, bár nevetségessé válik, aki naponta teszi meg ezt.
Az ellenzéki kritika fájhat a kormánypártoknak, a kormánynak, de soha nem téveszthetõ össze az uszítással. Uszításon általában a magyar jog az olyan lázongó kifakadásokat érti, amelyek alkalmasak arra, hogy emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelybõl gyûlölet keletkezhet. Mondanivaló hiányában, a demagógia fokozhatatlansága miatt most egy parlamenti párt vezetõje élt vissza az elégedetlen emberek elkeseredettségével, és bizony uszította õket. Tömeget heccelni, hogy az ellenfelet tekintsék ellenségnek, s akár fizikailag is semmisítsék meg, az uszítók felelõtlensége és gyengeségükbõl fakad. Nincs mit mondaniuk a problémák megoldási módjáról, ezt helyettesítik uszítással. A szavakat a politikusok többnyire azért mondják, hogy tettekké formálják, vagy éppen gondolataik hiányát elfedjék.
Tisztelt Képviselõtársaim! Vagy elfogadjuk a szavak polgárháborúját és akkor közel kerülünk ahhoz, hogy polgárok vére legyen a polgárok szabadságának ára, vagy megõrizzük közös örökségünket, tulajdonunkat, hogy a politika nyelve az ésszerû, bár olykor éles vita maradjon, és békés úton oldjuk meg problémáinkat. Össze lehet verbuválni néhány tízezer embert a Kossuth téren, de tudjuk, itt a parlamentben és az országban is túlnyomó többségben vagyunk mi, akik félelem és uszítás nélküli országot akarunk. (Hosszan tartó taps a kormánypártok padsoraiban.)