BERREGI ISTVÁN (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A természet, az embert körülvevõ élõ és élettelen világ, a föld felszíne évmilliók történeti fejlõdésének eredménye. A földtörténet régebbi korszakaiban más növény- és állatfajok éltek, mint ma. A fajok átalakulásának folyamata azonban nem véletlen, hanem meghatározott irányban haladó folyamat.
A természet történeti fejlõdésétõl elválaszthatatlan az emberiség sorsának alakulása. A munka mint tudatos emberi tevékenység - esetenként és többé- kevésbé - befolyásolta a természet átalakulását, amiben nagyon sok esetben az ember a természet törvényszerûségének kiszolgáltatottja, máskor egyszerû haszonélvezõje volt.
Az élõvilág sok millió éves fejlõdése során az élõlények egyre tökéletesebben alkalmazkodtak az életkörülményekhez. Az élõlények szervezeti felépítése s a környezeti adottságok közötti szoros összhang arra enged következtetni, hogy az életkörülmények átalakítóan hatnak az élõlényekre, befolyásolják azok genetikai fejlõdését, alkalmazkodóképességét.
Az ember nem tétlen szemlélõje az élõvilág fejlõdésének, mert tudatos és tudományos tevékenységével befolyásolja azt. Több olyan eljárást ismerünk például, amely a növények tulajdonságait, alkalmazkodóképességét jelentõs mértékben megváltoztatta. Természetes azonban, hogy az ember s az élõvilág bonyolult kapcsolatában nemcsak a növények, hanem az állatok is rendkívül fontos szerepet játszanak.
Az ember és a természet viszonya minden történelmi korszakban alapvetõ fontosságú és szabályozásra szorul. A szabályozás tárgya azonban nem az ember és a természet viszonya, hanem emberek közötti viszony, mivel minden jogviszony ember és ember közötti, illetõleg jogalanyok közötti viszonyt szabályoz.
A környezet és a természet egymástól alig elválasztható fogalmak. Ennek következtében érthetõ és elfogadható, hogy a szabályozás tárgya több vonatkozásban azonos, vagyis a környezetvédelmi törvény és a természetvédelmi törvény között átfedések találhatók. Érthetõ tehát az, hogy a természet védelmérõl szóló törvénynek mögöttes jogterülete a környezet védelmére vonatkozó törvény. A természetvédelem, a természetmegõrzés célja az ország felbecsülhetetlen értékû nemzeti kincsének megóvása, állapotuk javítása, kezelése, ésszerû és takarékos hasznosítása. Ezt hangsúlyozza az a javaslat is, melyet az Országgyûlés most tûzött tárgysorozatra.
A mai modern társadalmak egyik legfontosabb feladata ugyanis azoknak az õsi természeti értékeknek a megõrzése, amelyek az emberiség számára pótolhatatlanok és megismételhetetlenül egyediek. Természeti örökségünk emberi létünkhöz, életünkhöz nélkülözhetetlenül hozzátartozik.
A javaslat általános alapelveivel egyetértünk. A holisztikus elv jogszabályi rögzítése azt jelenti, hogy a természetvédelmet nem lehet csak a védett objektumokra, például fajokra korlátozni, hanem egész rendszereket, a hozzájuk tartozó védõövezettel, pufferzónákkal, indokolt esetben egész természeti tájakat, azok természetes ökológiai potenciáljával együtt kell védelem alá helyezni.
A folyamatelv mint rendezõ elv annak a felismerésnek az eredményeként került a tervezetbe, hogy a természet állapotának megõrzése sohasem egy pillanatnyi helyzetnek, hanem a természeti rendszerek mûködésének folyamatos fenntartását, a rendszer úgynevezett funkcionális épségének megõrzését jelenti. A természetvédelem gyakorlatában az állapotmegjelölés mindig folyamatot jelent.
A komplementer elv rögzítésére szükségszerûen és abból adódóan került sor, hogy a környezet és a természet védelme egymástól elválaszthatatlan. A környezetvédelem és a természetvédelem egymást kiegészíti, ezért az ezzel kapcsolatos tevékenységet, stratégiát szorosan össze kell hangolni.
Nem tekintjük azonban alapelvnek azt, hogy az elõbbi elvek megvalósítása érdekében hazánk más államokkal együttmûködik, nemzetközi kötelezettséget vállal. Helytelen tehát az alapelvek körében utalni erre azért, mert nem egyébrõl van szó, mint a törvényi célkitûzések megvalósításának egyik eszközérõl, módszerérõl.
Az alapelvekkel összefüggésben külön kiemelést érdemel a prevenció. A javaslat a kármegelõzés és -enyhítés érdekében általános kötelezettséget állapít meg természetes személyek, jogi személyek, más szervezetek számára, és rögzíti, hogy ennek érdekében a tõlük elvárható mértékben kötelesek közremûködni a veszélyhelyzetek és károsodások megelõzésében.
A prevenció elvének követése és szükségessége vitathatatlan. Ugyanakkor felmerül az a kérdés, hogy a "tõlük elvárható" kifejezés összhangban van-e a jogrendszernek az elvárhatósággal kapcsolatos egyéb rendelkezéseivel, fõként a Ptk.-nak az idevonatkozó rendelkezésével. Véleményünk szerint az összhangot jelentõs mértékben elõsegítené, ha a javaslat egyszerûen átvenné a Ptk. terminológiáját és a "tõlük" kifejezés helyett az általános gondossági mértékre utaló "általában" kifejezést használná. Amennyiben a javaslat szövegezése változatlan maradna, úgy ez jelentõs jogalkalmazási zavarokhoz vezethet, mert a "tõlük elvárható" megítélése eljáró szervenként egymástól jelentõs mértékben esetleg eltérhet.
A javaslat második része a természeti értékek és természeti területek általános védelmével foglalkozik. Ezen belül részletes szabályozást kapott a tájvédelem, amelyet az elmúlt idõben a tervszerûtlen területfelhasználás, az építés, a hulladékok szervezetlen és illegális lerakása, a kárpótlás következményeként kialakult telekaprózódás rendkívüli mértékben veszélyeztetett. Mindezek következtében veszélybe került a Hortobágy, az Õrség, a Beregi-sík, a Balaton-környék világa és egyedülálló tájegysége. Méltatlanul elhanyagoltak azok a területek, amelyek nemzeti történelmünk jelentõs eseményeinek színhelyei voltak.
Egyedi és történelmi tájegységeink megóvása érdekében prioritást kell biztosítani a kemizálás visszaszorításának, a hagyományos magyar vetésforgó alkalmazásának, a hagyományos hazai kert- és szõlõkultúra visszaállításának, a rét- és legelõgazdálkodás fejlesztésének, az extenzív állattartásnak, a természetes tájelemek megõrzésének és rekonstrukciójának, a kultúrtörténeti emlékek ápolásának, a tájkép arculatát eltorzító nyílt színi bányák rekultivációjának. El kell tüntetni, illetõleg gondozásba kell venni az elhagyott, omladozó ipari és mezõgazdasági létesítményeket, elõ kell segíteni azok újrahasznosítását.
A javaslat önálló alcím keretében rendelkezik a vadon élõ élõvilág megóvására: megtiltja a túlhasznosítást és biztosítja az egyes növény- és állatfajok fennmaradását. A javaslat ezen részéhez szorosan kapcsolódik a vadászatról és a vadak védelmérõl szóló, közeljövõben megvitatásra kerülõ javaslat.
A szabályozás módszerébõl és tárgyából következõen a természet védelmérõl szóló törvény mögöttes jogszabálya lesz a vadászati és az ugyancsak hamarosan tárgyalandó erdõtörvénynek is. Szerencsésnek ítéljük meg azt, hogy ezeket, tehát az erdõk, a vadászat, a természetvédelem jogi szabályozását egy idõben végzi el, illetve vitatja meg és fogadja el a Magyar Országgyûlés.
A javaslat a vad élõvilággal összefüggésben utal arra, hogy veszély esetén milyen szerepet kap az úgynevezett igazgatóság - a 12. és 13. §-ban. Célszerû lenne pontosítani azt, hogy mit kell érteni igazgatóság alatt, mert ennek a szervezetnek rendkívül fontos a szerepe az élõvilág megóvásában. Külön figyelmet érdemelnek az úgynevezett betelepített állatfajok - muflon, növényevõ halak -, amelyek súlyos természetvédelmi károkat és gondokat okoznak. Esetükben nemzeti érdek a terjedés visszaszorítása, a károkozás megelõzése. Figyelmünket azonban elsõsorban a honos állat- és növényfajokra kell fordítani.
(18.10)
A javaslat harmadik része a természeti területek és értékek kiemelt oltalmát szabályozza. A természeti területek és értékek az általános védelmet meghaladó, kiemelt jogi oltalomban részesülnek. Ennek megvalósítása érdekében a javaslat részletesen szabályozza az oltalom jogi feltételeit.
A szabályozás lényege az, hogy a természeti értékek és területek általános védelme két forrásból keletkezik. Egyrészt a törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, barlang, szikes tó stb. Másrészt bizonyos eljárás keretében védetté lehet nyilvánítani természeti értékeket és területeket. Az általános védelmet meghaladó, fokozott védelem illeti meg a természeti értékeket, területeket, amennyiben azok védelme csak különleges intézkedéssel biztosítható.
A javaslatnak az idevonatkozó rendelkezései azonban nem határozzák meg a fentieken túlmenõen a fokozott védettség további ismérveit, vagyis azt, hogy az általános védettséghez viszonyítottan mit jelent a fokozott védelem. Igaz ugyan, hogy a javaslat másutt bizonyos tilalmakat határoz meg, amelyekbõl lehet következtetni a védelem fokozott jellegére. Mégis célszerûbb lett volna a fokozott védelem pontosabb meghatározása.
A természeti területek és értékek védetté nyilvánítását a miniszter és az önkormányzat rendeletben határozza meg. A javaslatból nem derül ki egyértelmûen az, hogy az önkormányzatokat megilleti-e a fokozottan védetté nyilvánításhoz való jog. A tervezet ugyanis csak a minisztert ruházza fel ezekkel a jogokkal.
A védetté nyilvánítás, illetõleg a védettség társadalmi érdek. Helyes tehát a javaslatnak az a megoldása, hogy nemcsak szakmai szervezeteket, önkormányzatokat jogosít fel a védetté nyilvánítási eljárás lefolytatására, hanem bárki kezdeményezhet, javasolhat védetté nyilvánítást.
Elnézést, látom, lejárt az idõm, nem akarom húzni az idõt. Azt hiszem, egyszer még valamikor fel fogok szólalni ezzel kapcsolatban. De hadd mondjak még valamit. Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy a javaslat több módosítással ugyan, de elfogadható, és alkalmas lesz arra, hogy a nemzeti kincseket megfelelõ védelemben részesítsük. S ezt a Kisgazdapárt a legmesszebbmenõkig támogatja. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps mindkét oldalon.)