BOGÁRDI ZOLTÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hatodiknak hozzászólni, akármilyen jelentõs törvényhez is, elég nehéz dolog, mert minden olyan megjegyzés, vélemény, ami fontos lehet a törvényalkotás folyamatában, a módosító indítványokat illetõen, illetve a kritikával kapcsolatosan, már elhangzott. Itt az ember csak ráerõsíteni tud vagy "még jobban", illetve "legjobban" jelzõkkel tudná illetni mondandóját. Én ezt el kívánom kerülni - ebbõl adódóan nyilván rövidebb lesz a hozzászólás -, és nem is annyira a jelen lévõ képviselõk, hanem esetleg a közvetítést hallgatók meggyõzése érdekében szeretnék néhány olyan dolgot elmondani, ami meggyõzheti õket arról, hogy csak az õ közremûködésükkel, mégpedig hatékony közremûködésükkel lehet Magyarországon igazán hatásos a természetvédelem.
Egy kritikai megjegyzést azért mindenképpen el kell mondanom elöljáróban, azt, hogy egy ilyen komoly törvényre sokkal több felkészülési idõt kell hagyni a parlamenti képviselõknek. Nem lehet egy hét alatt, szakértõkkel konzultálva, olyan véleményeket szerezni, amelyek aztán tényleg javítják a törvényt; így bele-bele lehet nyúlni a törvénybe, de remélem, a késõbbiekben erre lesz idõ.
Mindamellett örömömnek kell hangot adnom, mert a természetvédelmi törvény a környezetvédelmi törvényben beígért törvénysorba tartozik és immár itt van a Ház elõtt. Remélem, ezt a törvényt egy egész sor olyan törvény követi, amelyek a hazai természetvédelmi, környezeti állapotunkat egyértelmûen javítani fogják.
1994 tavaszán elkészült a nemzeti környezet- és természetpolitikai koncepció, ebbõl szeretnék egy mondatot idézni, mert fontosnak tartom.
"Napjaink emberének, miközben a világûrbe kilépve sikerrel tágította ki a megismerhetõ világ határait, fel kellett ismernie, hogy mint biológiai lény, egy véges rendszer, a bioszféra része."
Ennek alapján tárgyalja a tervezet a természetvédelmet, és azt hiszem, más alapon nem is lehet a természetvédelemhez közelíteni.
Azért mondom ezt és azért idéztem ezt a mondatot, mert ma ez evidenciának tûnik, de azt mindannyian tudjuk, hogy ez nem volt mindig így. Emlékezzünk csak azokra a szólamokra - nem is olyan régen -, amikor a természet legyõzésérõl beszéltek és a természet fölötti gyõzelmek diadalmámorában úsztak. Aztán kiderült a késõbbiekben, hogy miben úsztunk, de a hír ez volt. Ma már - remélem, e Házban legalábbis - nincs olyan ember, aki úgy gondolja, hogy nekünk a természetet le kellene gyõzni, mert az imént idézettekbõl kiderül, hogy magunkat kellene ez esetben legyõzni, magát az ember pedig nem szívesen gyõzi le úgy, hogy ne élje túl a csatát.
Azért voltak itt sajnos - azt kell mondanom - valóban gyõztes csaták, a háborút ugyan hál'istennek nem sikerült megnyerni a természet ellen, de némely csatát azért csak-csak megnyertünk. Gondoljunk itt a Hanság, a Kis-Balaton lecsapolására, az Ipoly szabályozására, a Duna elterelésére és egyebekre, amelyek - ma már látjuk - rendkívül költségesen, rendkívül sok energiával hozhatók csak helyre, ha egyáltalán helyrehozhatók.
Sajnos, szûkebb szakterületem, a mezõgazdaság is elég sok ilyen - úgymond - nyert csatával kérkedhet, például a már említett vizes élõhelyek lecsapolása, megszüntetése, kiserdõk, erdõsávok eltüntetése, ésszerûtlen és szükségtelen meliorációk stb. Nem beszélve arról, hogy a "Statisztikai Hivatalnak kiszórt" mûtrágya és növényvédõszer mennyisége a természetet ugyancsak oly mértékben pusztította, ami, ha a természet nem lenne ennyire regenerálódóképes, akkor akár végzetes is lehetett volna. De hál'istennek a természet nagyon élni akar és ezeket a csapásokat átvészeli.
Itt szintén egy örömhírt kell jelentenem, amit a jelenlévõk természetesen mindannyian tudnak, hogy környezetünk állapota e hazában - ebbõl adódóan a természet állapota is - messze jobb, mint a nálunk úgymond fejlettebb országoké. Ez nem azt jelenti, hogy most már nyugodtan pusztíthatjuk, mert van még mit pusztítani, hanem azt jelenti, hogy a késleltetett fejlõdésnek hál'istennek ilyen hatása volt. Ebbõl adódóan tényleg olyan értékek vannak a kezünkben, aminek a megóvása, megvédése mindenképpen össznépi, nemzeti érdek, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
A Kárpát-medence három éghajlati hatás érintkezési pontján helyezkedik el: az alpesi, a kontinentális és a mediterrán hatások is érvényesülnek a szûkebb értelemben vett Magyarország és a tágabb értelemben vett Kárpát-medence területén. Ebbõl adódóan rendkívül nagy fajgazdagság található itt; ez nem mindenhol van így. Rendkívül nagy a fajgazdagság, csak néhány számot hadd mondjak: 42 ezer állatfajt tartanak nyilván, 3 ezer növényfajt, 3 ezer barlangot - ki hitte volna -, és ezek olyan értékek, amelyeket azokban az országokban, ahol ez nincs meg, szinte megfizethetetlennek tartanak.
Természetesen mi úgy vagyunk vele, hogy mivel van, természetes, ebbõl adódóan nem tartjuk olyan nagy értéknek, de azt kell mondanom, hogy fel kell hívnunk mindenkinek a figyelmét - és tulajdonképpen nemcsak nekünk, parlamenti képviselõknek, hanem tanároknak, diákoknak, bárkinek, aki valaha is foglalkozott a természettel, fel kell hívnia a saját környezetének figyelmét - , hogy maga a természet milyen érték, és hogy a természet egy egységes szerkezet, az abból kihulló, kipusztuló fajok mindig azt jelzik, hogy elõbb- utóbb az ember következik, tehát mintegy vészjelzés is egy idõben.
(18.50)
Maga a törvény - már elõttem szólt képviselõtársaim által méltatva, illetve kritizálva - részemrõl csak egész rövid néhány megjezést igényel. Természetesen a Magyar Demokrata Fórum megteszi azokat a módosító indítványokat, amelyekrõl azt tartjuk, hogy jobbá teszik a törvényt, és ezzel javítani kívánjuk. Nem utoljára, de most is örömömnek adok hangot, hogy ez a törvény a parlament elé került.
Egy dolog van, amivel azonban részletesen kell foglalkoznunk: ez a szankcionálás. Megjelent a törvényben, hogy a természetvédelmi õrszolgálat is szükséges ahhoz, hogy a természet védelme hatékony legyen. Viszont, sajnos, az is megjelent, hogy majd egy következõ törvényben szabályozza a parlament ennek a bizonyos õrszolgálatnak a mûködését. Azt kell mondanom, hogy fõleg most, amikor elõttünk van az erdõtörvény, a Ház elõtt van a vadászati és a vadgazdálkodásról szóló törvény is, ez a bizonyos, sokszor emlegetett csõsztörvény, vadvédelmi törvény, mezõõri törvény, tehát a fegyveres szolgálatok mûködését szabályozó törvény égetõen szükségessé vált. Nem lehet, egyszerûen képtelenség a természet védelmét egy ilyen laza szankcionálás mellett biztosítani.
Gondoljanak csak bele! A fajok védelme érdekében nem említem a fajokat, de vannak fajegyedek, amelyek több százezer, esetleg millió forintos értéket képviselnek, és nem elvi értékrõl van szó, hanem piaci, mégpedig feketepiaci értékrõl. Ezek ellen az emberek ellen, akik ezeket el akarják tulajdonítani, és értékesíteni akarják, nem lehet távcsõvel védekezni. Nem lehet egyszerûen odaállítani embereket, hogy nézzék, hogy az a bizonyos ...-fészek rejti-e még azokat a fiókákat, amiket valakik el akarnak lopni, hanem ott igenis jogilag szabályozott, jogilag határozottan körülírt tevékenységi körrel rendelkezõ fegyveres õrökre van szükség, akik adott esetben ezt a bizonyos fegyvert használják.
Nem szabad ettõl megriadni, kérem! Ha valahol lehet fegyvert használni, ahol értéket elvihetnek, akkor a természetnél ezt a fegyverhasználatot igenis, egyértelmûen ki kell mondani: erre szükség van. Enélkül a természet nem lesz megóvható, ugyanis szép szóval és az elõbb említett távcsõvel bizonyos emberek nem meggyõzhetõk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)