DR. HÁZAS JÓZSEF, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A környezetre irányuló szabályozások átfogó rendszerének megalkotása során fontos állomás a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvényjavaslat.
A környezetvédelemhez kapcsolódó törvények tárgyalása során szinte már közhelyszerûen hangzik el, hogy a megváltozott társadalmi és tulajdonviszonyok az eddiginél korszerûbb, új szabályozást követelnek.
A jelen törvénytervezet néhány különleges vonása miatt azonban eltér az együtt tárgyalt másik két törvénytõl. A legfontosabb különbség az, hogy a védelem és a gazdálkodás mellett egy õsi, néhányak által atavisztikusnak mondott ösztöntõl vezérelt emberi tevékenység szabályozását is tartalmazza. A zsákmányolás õsi ösztöne valamilyen formában mindannyiunkban megtalálható, de vadászok csak olyanokból lesznek, akikben ez a felszínre is tör. Ha valakiben ez nem történik meg, az nem érti, miért váltott ki olyan indulatokat a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló új szabályozás szándéka. Az elõzõ ciklusban is kísérlet történt a törvény megalkotására. A feszültségek már akkor kialakultak, és a törvény újbóli elõkészítése során csak fokozódtak. Sokkal nagyobb sajtóvisszhangot kapott a törvénytervezet, mint ami indokolt lenne. Hozzájárult ehhez a társadalomban megtalálható tévhitek és elõítéletek nagy száma, amelyek a vadászatot övezik. Az elmúlt évtizedek vadászati gyakorlatában elõforduló - néhány kiváltságos által elkövetett - visszaélés miatt nagyon sokan általánosítanak és a tisztességes vadászok ezreit ítélik el, sokukat igaztalanul.
E tevékenységnek egy másik sajátossága, hogy gazdasági érdekek ütköznek a vadgazdálkodás és a vadászat során. Nagyon sok a téves elképzelés a vadászat tényleges bevételeit illetõen - a körön kívül levõk hatalmas haszonról beszélnek. Elismerem, hogy különösen a nagyvad vadászatát kezükben tartók a gazdasági haszon mellett a mezõgazdaság egyéb szereplõivel szemben nagyobb befolyásra tehetnek szert. Akik viszont a konkrét gazdálkodási adatokat ismerik, nagyon jól tudják, hogy ez a bevétel egy hektárra vetítve alig számottevõ, és becsapják a tényeket nem ismerõ tulajdonosokat, akik a törvény életbe lépése után komoly haszonra számítanak.
Az eddig elmondottakból talán érzékelhetõ, hogy a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvénytervezet elõkészítése során milyen sok érdek jelent meg.
(10.30)
Az erdészeknek, a vadászoknak, az új tulajdonosoknak, a természetvédõknek gyakran egybeesik az érdekük, de sokszor éles szembenállás tapasztalható. Sok évtizedes erdész-vadász vita zajlik szakmai körökben, amely az elõkészítés idején újra fellángolt. A frontvonalak azonban nem határozhatók meg élesen, mert az érdekek alapján egyes konkrét szakmai kérdésekben más a véleménye például a gyakorló és nem gyakorló erdészeknek. A másik oldalon a területtel rendelkezõ vadászok és a bérkilövõk között sincs egyetértés.
Frakciónk véleménye az, hogy ezt a gyakran szakmai köntösben megjelenõ, de valójában gazdasági és emberi érdekek által motivált vitát nem a parlamentnek kell lefolytatnia. A képviselõk legtöbbje nem ismerheti az egyes szakmák viszonyait, így kiszolgáltatottá válhat bizonyos érdekcsoportoknak, akik nagyon sokszor magas szakmai képzettségük birtokában meggyõzõen tudják saját álláspontjukat képviselni.
Azt hiszem, a képviselõket talán egyetlen törvénnyel kapcsolatban sem keresték meg annyian, mint a most tárgyalt tervezet elõkészítése során.
Jól érzékelhetõ tehát, hogy ezt a törvényt csak jelentõs kompromisszumok árán lehet megalkotni. Az elõterjesztõ nagyon sok vélemény figyelembevételével kezdte a törvény normaszövegének kialakítását. A szakmai érdekképviseletek, társadalmi szervezetek elképzeléseinek összegyûjtése után kísérlet történt a hatpárti egyeztetésre. A sikertelenség egyik oka véleményem szerint az volt, hogy lényegében ebben a szakaszban, az egyeztetésben nem vettek részt a vadászatot gyakorló képviselõk, és a frakciók sem foglalkoztak a kérdéssel.
Az elõkészítés következõ fázisában már szélesebb körben folytatódott a vita, és egyre több alkalommal jelent meg a kompromisszumkötés szándéka. A szakmai kérdések döntõ többségében közel kerültek egymáshoz a különbözõ álláspontok, maradtak azonban problémák, amelyek az alapkoncepciót tekintve nem egyeztethetõk össze. Ezekben az esetekben véleményem szerint csak minden körülményt figyelembe vevõ, de politikai döntést kell hozni. Ennek hiányában a törvény nem alkotható meg.
Egyeztetések jelenleg is folynak az elõterjesztõ és a szakmai érdekcsoportok között. Ezen megbeszélések eredményeit a kijelölt bizottságok még beépíthetik a tervezet módosítása során.
Tisztelt Képviselõtársaim! Most azokról a vitatott pontokról szeretnék én is véleményt mondani, amelyekben nem sikerült eddig mindenki részére elfogadható álláspontot kialakítani.
Azon csoportok, akiknek az érdeke nem jelent meg a tervezetben, természetesen élesebben fogalmazzák meg eltérõ véleményüket. Ellenvéleményeik markánsan jelennek meg a javaslattal szemben. Az elõzetes politikai egyeztetések során sikerült megállapodni az egyik legvitatottabb kérdésben - kit illessen a vadászati jog?
Hazánkban az 1945. évi 4640. számú miniszterelnöki rendelet elválasztotta a vadászati jogot a földtulajdontól és az államra bízta. A hatályos jogi szabályozás szerint a vadászati jog így az ország egész területén az államot illeti, és hasznosításáról az állam nevében a földmûvelésügyi miniszter köteles gondoskodni. A tulajdonviszonyok jellegének megváltozásával, illetve a magántulajdon kialakulásával megváltozik az államnak a gazdasági élettel összefüggõ szerepe. Az állam vadászati jogának hasznosítása, a vadászati jognak a föld tulajdonjogától, illetve ezáltal a mezõgazdasági termelést és erdõgazdálkodást folytató földtulajdonostól való elkülönülése hosszabb ideje gazdasági jellegû feszültséget okoz és akadályozza a rendszer mûködõképességét. A törvénytervezet a vadászati jogot ismét összekapcsolja a föld tulajdonjogával.
Az elõterjesztõ által benyújtott tervezet - helyesen - az élõhely és a vad mozgása alapján kijelölt vadászterületen lévõ föld tulajdonjogához köti a hasznosítás jogát, amelyet egyesek vitatnak.
Alapvetõ véleménykülönbség van a vad tulajdonjogával kapcsolatban is. A tervezetben a védett fajokhoz hasonlóan a vad is állami tulajdon. Az ezzel ellentétes álláspont szerint a vad res nullius, azaz uratlan jószág.
Hazánkban a '30-as évek végén már szakmai egyetértés volt abban, hogy a res nullius-ként való kezelés a vadállomány értékét és jelentõségét nem fejezi ki.
Gróf Festetics Pál 1941-ben a következõket mondja: "Hát lehet-e a római jog szerint valami egyszer gazdátlan, "senki vagyona", egyszer meg ugyanannak birtoklott állatja? A vad igenis valakié. Ha a tulajdonosok magas száma következtében, mint vagyontárgyat elosztani nem lehet, bekövetkezik a közös, a köztulajdon esete. A vad a magyar nemzet tulajdona."
Roth Gyulának, az erdõmûveléstan egykori híres professzorának véleménye szerint: "A res nullius felfogásból olyan tények származnak, amelyek nehezen egyeztethetõk össze a logikával. Így például: a vad maga uratlan jószág, senkié, de ha kárt okoz, mégis adott személyt köteleznek a kár megtérítésére, dacára annak, hogy az illetõ semmi mulasztást el nem követett. Úgy vélem, hogy a leghelyesebb negoldás a vadnak állami tulajdonná való minõsítése, akár nemzeti kincs, nemzeti vagyon vagy nemzeti tulajdon alakjában, amint az úgy az Országos Erdészeti Egyesületnek a törvénytervezetében is szerepel."
Természetesen a másik vélemény mellett is számtalan érvet lehet felhozni. Az európai joggyakorlatban mindkét forma megtalálható.
A vad az egész társadalom számára jelentõs ökológiai értéket képvisel, amit az államnak - mint valamennyi polgára képviselõjének - kötelessége megfelelõen védeni.
A res nullius-ként való szabályozás ez alól a kötelesség alól való kibújásnak egyik módja, amely elsõsorban a természeti örökség elherdálására alkalmas, és lehetõséget ad a kártérítési felelõsség elhárítására. Ha ugyanis a vad uratlan dolog, akkor sem az állam, sem a vadászati jog tulajdonosa nem felel a vad által okozott károkért.
A legvitatottabb kérdés a vadászterület nagysága. A vélemények közelítésével a tervezetben 3000 hektár szerepel, mint minimális vadászterület. Egyes szakértõi csoportok ellentmondást látnak abban, hogy a javasolt területnagyság lényegesen nagyobb, mint az egy személy tulajdonában lévõ maximális földterület nagysága.
Emiatt 300 hektárra kívánják csökkenteni a vadászterület alsó határát. Ez a javaslat kizárólag a földbirtokos szempontjából lehet elõnyös, amennyiben a földjén élõ vadállományt saját belátása szerint csökkentheti. Ennek a vadvédelmi és vadgazdálkodási következményei beláthatatlanok lehetnek.
Az európai vadbiológiai szakemberek között egyetértés van abban, hogy - a vadállományok ökológiai jellemzõit figyelembe véve -, a kelet-európai országok több ezer hektáros vadgazdálkodási egységei vadvédelmi szempontból is helyesebbek.
Tisztelt Országgyûlés! Eddig a törvény emberi érdekeket megjelenítõ problémáiról beszéltem. Sajnálatosnak tartom, hogy a törvénytervezet fõ céljáról: a hazai vadon élõ, vadászható állatfajok és élõhelyük védelmérõl, biológiai sokféleségû, természetes állapotban való fennmaradásukról az eddigi viták során alig esett szó. A korlátozott idõ miatt most csak jelzem, hogy a vadász köztestület kérdése, a kincstári területek hasznosításának problémája, a természetvédelmi és az erdõvédelmi törvénnyel való harmonizálás további tisztázó vitákat és módosító javaslatok elkészítését igényli. Véleményem szerint még mindig van lehetõség újabb kompromisszumok megkötésére.
Amennyiben azonban kizárólag az emberi érdekek oldaláról közelítjük meg a szabályozandó kérdést, úgy a megegyezés szinte lehetetlen. Fordítsunk az alapálláson! Próbáljunk meg elszakadni a kicsinyes érdekvitáktól, hogy a jövõ generációi is élvezhessék a természet csodáit, a vadászat örömét. Alkossunk egy olyan törvényt, amelyik a vadat, a vad védelmét kívánja a szabályozás középpontjába állítani.
A szocialista frakció nevében a törvénytervezetet a szükséges módosításokkal elfogadásra ajánlom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)