DR. LAKOS LÁSZLÓ földmûvelésügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Az erdõrõl és az erdõ védelmérõl szóló törvényjavaslatnak az Országgyûlés elé terjesztése kiemelt jelentõségû és megtisztelõ lehetõség a földmûvelésügyi miniszter számára.
A törvényjavaslat tárgya nem csupán egy természeti erõforrással való gazdálkodás szabályozása, hanem egyúttal az emberi környezet nélkülözhetetlen, bonyolult rendszerének nemzetközi kötelezettségeinkbõl is fakadó megóvását szolgáló, hosszú távra szóló korszerû joganyag összefoglalása. Az erdõ: a természet egymással szoros kölcsönhatásban álló, élõ és élettelen elemeinek bonyolult rendszere, környezetére gyakorolt jótékony hatásaiból eredõen az emberi élet egyik alapvetõ feltétele. A termõtalaj, a levegõ védelmében, a vízgazdálkodásban és a vízvédelemben betöltött nélkülözhetetlen szerepe mellett meghatározza a táj arculatát, szebbé teszi környezetünket, testi-lelki felüdülést ad, esztétikai élményt nyújt, biztosítéka az élõvilág fajgazdagsága megõrzésének; megújítható természeti erõforrásként nyersanyagot, energiát és élelmet termel.
Erdeink jelenlegi területe, állapota sok évszázados emberi tevékenység során alakult ki. Területi tagoltságuk, a rájuk ható környezeti ártalmak miatt az erdõ fennmaradására, nélkülözhetetlen védõhatásaira és termékeire csak akkor számíthatunk, ha szakszerûen kezeljük, megóvjuk a károsító hatásoktól, a túlzott kihasználástól, káros emberi beavatkozástól, biztosítjuk növény- és állatvilágának összhangját, az erdei életközösség belsõ egyensúlyát.
Az erdõ fenntartása és védelme az egész társadalom érdeke. Jóléti szolgáltatásai minden embert éppúgy megilletnek, mint a napfény vagy a tiszta levegõ élvezete. Ezért az erdõ bárkinek csak korlátozott használatú tulajdona lehet, amellyel csak a közérdekkel összhangban, törvényben meghatározott módon gazdálkodhat, anyagi termékeit csak olyan módon és olyan mértékben termelheti ki, amellyel az erdei életközösségben maradandó kárt nem okoz, visszafordíthatatlan, káros folyamatot nem indít el, és nem terheli a jövõt hozamcsökkenéssel vagy kényszerû, többletértékkel nem fedezett költségnövekedéssel.
Ezeket a szempontokat vettük tehát figyelembe akkor, amikor azt vizsgáltuk, hogy a tulajdonnal való szabad rendelkezési jogot alkotmányosan csak olyan mértékig korlátozzuk, hogy az biztosítsa mind a közérdek, mind pedig az egyéni tulajdonosi érdek közötti összhangot.
Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat elõterjesztése során az erdõk használatával és védelmével kapcsolatos hazai jogalkotás hagyományaira és fejlõdésére való rövid visszatekintés éppúgy fontos, mint a kitekintés a nemzetközi összefüggésekre, a világnak és elsõsorban Európa fejlett államainak az erdõkre vonatkozó, általunk is elfogadott ajánlásaira és az azokból eredõ kötelezettségvállalásainkra.
Az erdõ megóvására, használatának korlátozására vonatkozó szabályozás hazánkban évszázadokra nyúlik vissza. Már a XVI. században I. Ferdinánd, majd II. Rudolf írásos rendelkezései próbáltak gátat vetni a korlátlan erdõpusztításoknak. Késõbb pedig, 1751-ben Mária Terézia adott ki az erdõirtást tiltó rendelkezést; majd 1770-ben ugyancsak Mária Terézia neve fémjelezte az elsõ magyar nyelven kiadott erdõrendtartást, amelynek címe "Az erdõknek nevelésérõl és megtartásáról való rendelés" volt.
Erdeink gyors fogyatkozása miatt II. Lipót idejében már törvény születik az erdõpusztítás megakadályozására. Mindezek ellenére a XIX. század második felében az ország erdõterülete egyre gyorsuló ütemben csökkent, és a máramarosi, a beregi, valamint az ungi nagy tarvágások is összefüggésbe hozhatók az 1879 tavaszán bekövetkezett szegedi árvíz pusztításával. Az 1867- es kiegyezés mellett ez a tragédia is kihatással volt az elsõ magyar erdõtörvény, az 1879. évi XXXI. törvénycikk gyors ütemû megalkotására.
Az I. világháborút követõen erdeink 84 százalékát, elsõsorban az értékes, nagy hozamot biztosító erdeinket veszítettük el. A megmaradt erdõvagyon megóvása érdekében, annak új erdõtelepítésekkel való bõvítésére, a nagy területû tarvágások megakadályozására, az erdõtalaj és a természeti értékek védelmére, hosszú elõkészítés után a Magyar Országgyûlés elfogadta az akkor igazán korszerû és elõremutató erdõtörvényünket, az 1935. évi IV. törvénycikket az erdõkrõl és a természetvédelemrõl.
A II. világháborút követõ társadalmi-gazdasági rendszerben az erdõk nagy részének államosítása, a megmaradó magánerdõk szövetkezeti használatba vitelének kényszere, az új erdõtelepítések folytatása egy új erdõtörvény megalkotását tette szükségessé, amely a korábbi, idõt álló szabályok megõrzése mellett, az akkori igényeknek megfelelõen az erdõbirtok-rendezést is hivatott volt végrehajtani.
(11.40)
E törvény az erdõkrõl és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény volt, amelynek többször módosított, még hatályban levõ joganyagát azonban már nem tekinthetjük a mai körülményeknek és a kor követelményeinek megfelelõ szabályozásnak.
Az országban lezajlott, illetve folyamatban levõ társadalmi, gazdasági és tulajdoni átalakulás, valamint az erdõkkel kapcsolatos társadalmi követelmények és elvárások új erdõtörvény megalkotását teszik szükségessé. Az átalakulás jogi eszközrendszerének a hazai erdõk tekintetében is a nemzetközi elveknek megfelelõ színvonalra kell emelkednie.
Az elmúlt évtizedekben az egész világon, de talán leginkább az északi félteke mérsékelt övi részén megnõtt az erdõk környezetvédelmi szerepe. Az erdõgazdálkodás megítélése egyre kritikusabbá vált annak ellenére, hogy a fejlett erdõgazdálkodással rendelkezõ országok, köztük Magyarország szakemberei már a múlt század vége óta tudatosan a jelentkezõ igények harmonikus teljesítésére törekedtek. Errõl tanuskodnak a már említett erdõtörvényeink, valamint az, hogy valamennyi mértékadó nemzetközi szervezet, az ENSZ, az OECD, az EBESZ és az Európai Unió is mélyrehatóan foglalkozik az erdõk, az erdészet ügyeivel, gondjaival.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ennek alapján röviden szólok a törvényjavaslat nemzetközi vonatkozásairól is. Elõször az ENSZ-et, illetve annak három szakmai szervezetét kell kiemelnem, mivel az erdõ, az erdészet ügyében meghatározó a szerepük. Az elsõ a Fenntartható Fejlõdés Bizottsága, a második a Mezõgazdasági és Élelmezésügyi Szervezet, a FAO, a harmadik az Európai Gazdasági Bizottság.
Az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezet- és fejlõdéskonferencia Magyarország által is aláírt, önkéntes kötelezettségvállalásainak az erdõre vonatkozó ajánlásainak és egyezményeinek megvalósítása e szervek munkaprogramjában kiemelt jelentõséggel bír.
Az OECD a világ 26 gazdaságilag legfejlettebb országát tömörítõ szervezet, ahol éppen hazánk felvétele is napirenden van, szintén tárgyalta a fenntartható erdõgazdálkodás, erdészet ügyét. Az Európai Bizottsági és az Együttmûködési Szervezet is napirendjére tûzte ezt a kérdést, de folyamatosan szerepel már az európai intézmények, így az Európa Tanács, az Európai Unió munkaprogramjaiban is, fõként az európai erdõk védelme miniszteri konferenciái keretében.
Az európai államok ezen utóbbi intézményesített szervezeti keretek között alakítottak ki olyan, a földrészeket átfogó nemzetközi szervezetek ez irányú törekvéseit is ötvözõ követelmény- és jelzõrendszert, amely az erdõ fenntartható fejlõdésének, a biológiai sokféleség elvének megfelel. Igyekeztünk a törvénytervezet szöveganyagát e feltételeknek is megfelelõen megalkotni. Kérem, hogy a törvényjavaslat vitája során ezt a törekvésünket vegyék figyelembe.
Tisztelt Országgyûlés! Ezek után engedjék meg, hogy kitérjek a törvényjavaslat által közvetített erdészeti politika általam legfontosabbnak tartott kérdéseire. Ezek sarokpontjai a következõk.
Az erdõgazdálkodás hosszú távú, a környezetre és az emberek egészségére kedvezõ hatású szempontjai az elsõdlegesek. A javaslat ennek megfelelõen határozza meg az erdõ komplex fogalmát. Az erdõvédelmi és természetvédelmi, valamint az egyre erõsödõ társadalmi igényeket kielégítõ szociális, üdülési feladatokat nem egymástól függetlenül, hanem egymással összhangban kell megoldani.
Az erdõ termelési funkciója érvényesüléséhez szükséges közgazdasági és szervezeti igények meghatározásával elõsegíti a fa - mint megújítható nyersanyag - termelését, amelynek révén a szén-dioxid - szén körforgásban tartósan megkötõdik a szén, csökken a levegõ szén-dioxid tartalma is.
A tulajdonviszonyoktól függetlenül kell szabályozni a szakszerû erdõgazdálkodás követelményeit. A gazdálkodás általános szabályai keretében kiemelten kell kezelni a tartamos erdõgazdálkodás követelményeit és az ahhoz szükséges eszközrendszert. Pontosan és jól elkülönítetten kell meghatározni a fenntartható erdõgazdálkodás állami-igazgatási és szakhatósági, szervezeti, mûködési és feladatrendszerét.
Az erdõgazdálkodás szakszerûségének biztosításához kötelezõ erdészeti szakszemélyzet alkalmazása. A tartamos erdõgazdálkodás követelményeinek az ország minden erdejében történõ érvényesítése céljából erdõfenntartási járulék fizetésével pénzügyi forrásokat kell képezni, amelyeket esetenként az állami költségvetésbõl is ki kell egészíteni.
Az erdõben folyó vadgazdálkodási tevékenység folytatása során a különbözõ érdekeltségek közötti összhangot elsõsorban a körzeti erdõtervekben és a körzeti vadgazdálkodási tervekben, valamint az üzemtervekben kell megteremteni. Erre utaló szabályt tartalmaz mind a javaslat, mind pedig a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényjavaslat is.
A természetvédelmi feladatokat erdõterületen a vagyonérdekeltségû erdõgazdálkodás tevékenységébe kell integrálni, biztosítva a természetvédelmi hatóság szakhatósági közremûködését. Az erdészetet egységes nemzetgazdasági ágazatnak kell tekinteni, fõhatósági irányítását egy helyen szükséges összefogni, hogy elkerülhetõk legyenek a mûködést zavaró tárcaközi súrlódások.
A változó társadalmi igényeknek megfelelõen a természeti környezet nagymértékû veszélyeztetettsége és a biológiai erõforrások jelentõségének növekedése miatt a fejlett európai országok már átfogalmazták erdészeti politikájukat. A megfelelõ gazdasági háttér ezen országokban lehetõvé tette az erdõk funkcióinak értéksorrendjében a védelmi és szociális szolgáltatások primátusát, s a színvonalas és jövedelmes faanyagtermesztést ezen követelmények figyelembevételével szabályozzák.
Az új hazai erdészeti politika - elképzelései szerint - a mindenkori erdõgazdálkodás értékes hagyományaira épül, visszavéve annak több, az elmúlt idõszakban mellõzött elemét, és ugyanakkor korszerû tartalommal bõvülve illeszkedik az európai erdészeti politikához az országhatárokat nem ismerõ problémák és feladatok tekintetében.
Sajnos a hazai erdõk nem tekinthetõk önfenntartó környezeti rendszereknek, mivel kiterjedésük lecsökkent, a szükséges belsõ és külsõ egyensúlyi feltételek pedig hiányoznak. Ezért az erdõgazdálkodás fõ célja az erdõ védelme és ezzel összhangban a fenntartható erdõgazdálkodási tevékenység kell hogy legyen annak érdekében, hogy az megõrizhesse biológiai változatosságát, termõképességét, felújulóképességét, életképességét és betölthesse egészségügyi, szociális, valamint oktatási és kutatási célokat szolgáló szerepét.
Az erdõ nemcsak funkcióit tekintve, hanem biológiailag is egységes egész, azaz hozzátartozik a termõföld, a faállomány, a vad, a természeti értékek és az erdõ egyéb élõvilága is.
(11.50)
Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Képviselõtársaim! Ezen elvek alapján készítettük el és terjesztettük önök elé ezt a törvényjavaslatot, kérem, hogy ezen elvek figyelembevételével tárgyalják meg, módosítsák - ha szükségesnek tartják - és fogadják el. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)