DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban furcsa fintora a sorsnak, hogy ennek a törvénynek az általános vitája március 12-én zajlott. Én most nem azért szeretnék párhuzamot vonni az akkori csomag meg a mostani csomag között, mert ez most ellenzéki oldalról olyan könnyen adja magát, hanem azért, mert volt az Alkotmánybíróságnak egy nagyon érdekes megjegyzése: nem találta alkotmányellenesnek azt, hogy egy törvényen belül - most a gazdaság stabilizációjára vonatkozó, úgynevezett Bokros-csomagra gondolok - szerteágazóan sok-sok más törvény módosítására kerül sor, de azt azért megjegyezte, nem lehetséges az, hogy ebbõl rendszeres jogalkotási forma legyen, tehát rendkívül kivételesen lehet csak ilyesmit csinálni.
Az elõttünk fekvõ törvényjavaslat valójában szintén túl sok törvényhez nyúl hozzá, bár nem annyira elágazódó most ez a csomag, mint az egy évvel ezelõtti, elhíresült elõdje. Nem kétséges, hogy bizonyos alapvetõ változásokra való törekvés jelenik meg az elõterjesztésben. Én most itt, az általános vita végén néhány elvi szempontot szeretnék fölemlíteni, és bizonyos fokig reflektálnék is a vitában korábban elhangzottakra.
Hadd kezdjem rögtön a miniszteri expozéval. Ennek voltak olyan mondatai és részei, amelyek nagyon reális, õszinte hangot ütöttek meg. Hogy idézzek is, ne csak a levegõbe szúrjak: "A mai körülmények között megadható..." - azt hiszem, ez a kifejezés hangzott el - a mai körülmények közé beilleszthetõ ellátásokat biztosítana ez a javaslat. Azt gondolom, hogy ez õszinte és tiszta beszéd: a körülmények rosszak. S akkor most adódik az ellenzéki pozíció, hogy bezzeg persze másra jut pénz, prioritásokat is lehetne feszegetni, és azt hiszem ellenzéki képviselõtársaim már megtették. Én nem határolódom el tõlük, sõt melléjük állok, de éppen ezért nem akarom most ezt a vonalat továbbfejteni.
Érdekesebb volt viszont - és ezt már kritikusan mondom -, hogy a miniszter úr nagyobb biztonságot garantáló családtámogatási rendszerrõl beszélt. Ezt - elnézést kérek - egy régimódi szlogennek érzem a konkrét javaslatok fényében. Itt egyszerûen nem látszik az, hogy hol van a nagyobb biztonság, hogy tartósak-e ezek a rendszerek, hiszen végül is elveszünk. S még csak azt sem tesszük meg, amire korábban elég gyakran hivatkoztak kormánypárti képviselõtársaim, hogy igen, elveszünk azoktól, akiknek nincs rá olyan igen nagy szüksége, és többet adunk azoknak, akiknek nagyobb szüksége van rá. Itt nem errõl szól a történet. Most arról szól, hogy elveszünk egyesektõl, a többiek meg örüljenek, hogy megkapják, kivéve természetesen a gyes rendszerét, ahol nagyon pozitívnak tartom, nem is azt, hogy az összeg megemelkedett, hanem azt, hogy az összeg hozzákötõdött egy ellátáshoz.
Egyetértek Béky Gabriella képviselõtársammal abban, hogy valóban lehetne még gondokodni azon, hogy pont jó mutatóhoz kötöttük-e. S nem tisztem a kormány nevében érvelni, de azért azt elmondom, hogy a nyugdíjnak végül is minden része, de fõként a minimálnyugdíj, egy nagyon jól indexált mutató. Nem is nagyon tudom tehát, hogy van-e pillanatnyilag jobb mutató, amelynél garantált, hogy az állam nem nagyon dumálhat bele, pillanatnyi érdekei formájában nem diktálhat. Mert mit vehettünk volna még alapul? A minimálbért. De hát a minimálbér egy háromoldalú boxmeccsnek a végeredménye, amibe a kormánynak sokkal nagyobb beleszólása van, mint abba, hogy az elmúlt évben a tényleges bérkiáramlás hány százalékkal ment föl.
Ez az egyik szempont. A másik szempont, amit még én hozzátennék ehhez a mutatóhoz: nekem valójában nagyon tetszik az, hogy a gyermekellátások és a nyugellátások között mindenfajta hidat építsünk föl.
(20.30)
Ezek a dolgok ugyanis összefüggenek. Összefüggenek, mert nyugellátás például csak akkor lesz, ha lesz gyermek, aki meg fogja termelni az ahhoz szükséges dolgot. És ne mondja senki, hogy tõkefedezet, mert a tõkefedezethez is élõmunkára van szükség, a kamat sem magától történik! Tehát, ha nem felosztó, kirovó rendszerben megy egy nyugdíjrendszer, hanem tõkefedezetiben - nincs is egyébként a világon sehol olyan, ami csak tõkefedezeti rendszerrel mûködik, de ha úgy mûködik is -, akkor is az akkor dolgozó fiatal, munkaképes korosztály munkájára van szükség.
Tehát sokkal több visszacsatolás kell a nyugdíjrendszer és a gyerekellátások között. Például tovább fokozni az anyaságnak a nyugdíjrendszerbe való beszámítását a legkülönfélébb kedvezmények révén, hogy tudatosodjon a társadalomban: nem elég a nyugdíjjárulékot befizetni, hanem szükség van az új nemzedék létrehozására is.
E tekintetben tehát most nem kritizálom tovább a miniszteri expozét, hanem engedjék meg, hogy néhány súlyos aggályomnak kifejezést adjak. Ezek az aggályaim elsõ körben alkotmányos jellegûek. Az alkotmányossággal kapcsolatban két témakörre szeretnék kitérni.
Az egyik témakör az átmenet kérdése. Egész egyszerûen nevetségesnek tartom a kormánynak azt az álláspontját, hogy elolvasták az Alkotmánybíróság tavalyi nyilatkozatát, amiben szerepelt a 300 nap és példálózva megemlítve a '96. április 15. És akkor azt mondani, hogy azóta folyamatosan errõl beszél mindenki, tehát akkor onnantól fogva számít, és április 15-e ez a bûvös határidõ. Ez merõ tévedés, és megítélésem szerint az alapvetõ jogállami gondolkodás ellehetetlenülését jelenti! Gondoljanak bele abba - nem viccelek, nagyon komolyan mondom -, hogy ma gyermeküket váró édesanyák azon drukkolnak, hogy egy-két héttel koraszüljenek. Ez egy lehetetlen állapot! És akkor azt mondani, hogy megadjuk az Alkotmánybíróság adta fölkészülési idõt... Hát nem adjuk meg! Ha az édesanyja szíve alatt lévõ gyermektõl most elveszik azt a lehetõséget, amire számított, hogy gyesen fogja tölteni a terhességi, szülési szabadság utáni idõt, akkor az nem a normális felkészülés ideje! Pontosan, világosan megfogalmazta az Alkotmánybíróság, hogy a bevezethetõ változásokat is úgy kell bevezetni, hogy igen, a gyermek fogantatásakor tudhassák a szülõk, mirõl van szó. Senki nem állíthatja azt, hogy nem történtek változások a koncepcióban az egy év alatt, hogy itt most pont arról van szó. De egyébként teljesen mindegy, hogy mit hirdetünk az újságokban, rádióban, akár parlamenti vitákban is, a lényeg a törvény kinyomtatása, megjelenése és onnantól fogva kell a hatályba léptetést világossá tenni. Úgyhogy nekem szent meggyõzõdésem, hogyha így marad az április 15-ei vagy akármilyen, de ilyen rövid határidejû hatályba léptetés, ez bizony a szóban forgó ellátásoknál alkotmányellenesnek fog minõsülni.
Nemcsak a gyed elvételét mondhatnám, a terhességi-gyermekágyi segély összegének leszállítása ugyanilyen probléma, és valójában a várandóssági pótlék elvétele is ugyanilyen problémát jelent. De a várandóssági pótlék elvételének alkotmányossági gondjai ennél sokkal szélesebb körûek. Az a magzatvédelmi törvény, amelyet 1992-ben hozott a parlament, amely nagyon sok vitát kavart, néhány alapvetõ elvet leszögezett. Leszögezte például azt, hogy a magzat élete fogantatásának elsõ pillanatától fogva védendõ. S leszögezte ennek a védelmi rendszernek a fõbb pilléreit is. S ha valaki végignézi, hogy mik ezek a fõ pillérek, nem kell különösebben nagyítóval keresnie, hogy az egyik leglényegesebb pillér a várandóssági pótlék. S itt nem az összegszerûség az egyetlen dolog, bár kicsit groteszk, hogy indexálunk bizonyos dolgokat, és a várandóssági pótlék megszüntetésekor visszahozzuk azt az anyasági támogatást, amely már a kilencvenes évek elején is 10 ezer forint nagyságrendû volt. Ez végképp zavaros megközelítés. De most mondom, nem az összegszerûségrõl beszélek, hanem arról beszélek, hogy nemcsak ott sértem az alkotmányos gondolkodást, amikor elveszem ezt a támogatást, amely valójában nem a várandós édesanya támogatása, hanem a magzat támogatása. S ezt onnan lehet jogelméletileg bizonyítani, hogy ikerszülés esetén a fönnálló jogszabályoknál utólag a második gyermek is megkapja ezt a várandóssági pótlékot. Ami azt jelenti, hogy egy olyanfajta vitatható jogalanyisága volt a magzatnak 1992-ig, hogy a magzat élveszületése esetén örökölni tudott. Ez valóban egy feltételhez kötött jogalanyiság volt, az élveszületés kellett hozzá. Itt az ikerszülésre való hivatkozás ennél valamivel továbbmegy, és egyértelmûen a magzat számára biztosít egy jogot, tehát indirekte, anélkül, hogy errõl különösebb vitát folytattunk volna, jogalannyá tette a magzatot. Ebbõl nagyon nehéz alkotmányosan visszalépni.
Tehát azt állítom, hogy a várandóssági pótlék megszüntetése sérti az alkotmánynak azt a tételét, amely az élet védelmére vonatkozik. De ezt majd eldönti az Alkotmánybíróság. Ne ringassák magukat a kormánypárti képviselõk abban a hitben, hogy hiszen az Alkotmánybíróság tavaly csak a határidõk miatt helyezett hatályon kívül bizonyos passzusokat! Tessék életszerûen gondolkodni: jött a nyár, kórházi kezelésre vártak alkotmánybírók - vagy egy legalábbis -, csak teljes ülésen lehetett tisztázni ezeket a kérdéseket, tehát a leggyorsabb, a legegyszerûbb beavatkozást végezték el. Azért, mert akkor nem mentek bele egy elméleti levezetésbe és alaptételek kimondásába, az nem azt jelenti, hogy ez most nem fog bekövetkezni.
De tovább kell mennem, mert azt gondolom, a korrekt vita ezt megköveteli. Azt állítom, hogy a magzatvédelmi törvény, tehát, ha tetszik, a terhesség megszakításának jogi szabályozása ugyancsak alkotmányellenessé válik, ha ezt a pillért kihúzzuk belõle. S ha ez így van, akkor ez nagyon komoly problémákat fog okozni, új törvényre lesz szükség, új vita lefolytatására. Ugyanis az Alkotmánybíróságnak az a határozata, amely az elõzõ parlamenti ciklusra azt követelte meg, hogy a parlament törvényi keretek között döntsön a terhességmegszakítás körülményeirõl, ez a határozat tulajdonképpen indirekten kimondta azt is, hogy a magyar alkotmány keretei között a parttalan terhességmegszakítás nem lenne alkotmányos. Ennek fényében kérem, gondolják meg, hogy szabad-e, jót tesz-e a magyar társadalomnak, ha ezt az egyébként az államháztartás szempontjából nem jelentõs támogatási formát megszüntetjük.
És hogy tisztelt képviselõtársaim lelkiismeretét egy kicsit megpiszkáljam, hadd hivatkozzam azokra az adatokra, amelyek a terhességmegszakítások számára vonatkoznak. Miniszter úr a családpolitikai vitanapon eléggé elbagatellizálta ezt a kérdést, azt mondta: az adatok nem bizonyítják azt, hogy az elszenvedett sérelmek során az abortuszok száma megnõtt volna. Ha valaki megnézi a HVG múlt heti számát - úgy tudom, ezt a lapot még senki nem vádolta a keresztény nemzeti kurzus különösebb elkötelezettségével, tehát nem hiszem, hogy innen lehet nézni a dolgot, de - ebben a lapban ott vannak a statisztikai adatok, amelyekbõl világosan látszik, hogy 1995-ben '94-hez képest két és félezerrel, még valamivel többel nõtt a terhességmegszakítások száma.
(20.40)
Olyan körülmények között, amikor 1990 óta viszont folyamatosan csökkent. És különösen csökkent a magzatvédelmi törvény mûködésének elsõ évében, mintegy 15 százalékos csökkenést tapasztaltunk. Ez a csökkenés '94-ben már csak nagyon mérsékelt volt, '95-ben pedig megkezdõdött az emelkedés.
Tisztelt Képviselõtársaim! Kérem, gondolják meg, az elõbb arról szóltam, hogy a nyugdíjrendszer tartós mûködtetéséhez stabil népességre van szükség. Egy fogyó népességû országban ne hivatkozzunk most a munkanélküliségre. De ne tegye ki magát egyetlen kormány se annak, hogy gyermekellenességgel lehessen vádolni. Ezt ki lehet kérni magának bárkinek koránypárti oldalról. Nem hiszem, hogy személy szerint kívánnánk bárkit népirtással vádolni. De a végeredmény az kellemetlenül fájó. Nem a durva szavak használatára van szükség, hanem a közös gondolkodásra. S ebbõl a csomagból e tekintetben a legnagyobb hiba a várandóssági pótlék, amelyet vagy elfogad a tisztelt Ház mint módosító indítványt, vagy felejtsük el a várandóssági pótlék kiiktatását, vagy azért azt a hitemet hadd mondjam meg, hogy ezt az Alkotmánybíróság vissza fogja állítani, vagy egy új magzatvédelmi, vagy terhesség-megszakítási törvényre fogja késztetni a tisztelt Házat.
Engedjék meg, hogy most már talán kicsit rövidebbre fogva a dolgot, a jövedelemhatár-problémáiról is szóljak néhány szót. Ennek a jövedelemhatárnak az egyik nagy gondja, hogy itt a karbantartó lépés elmaradt. Tehát az elõbbi pozitív megjegyzésemmel szemben, hogy amit gyesre kifizetünk, annak az indexálása megtörtént, itt jelenleg a normaszöveg nem garantálja azt, hogy a gyesre való jogosultságot megszabó 19 500 forintos nettó jövedelemhatár valamilyen módon indexálódik. Márpedig ha már ilyen mélyen belenyúlunk a családi ellátásokba, akkor nagyon bölcs lett volna itt is megtalálni azt a mutatót, ami nem kényszerít évrõl évre valamilyenfajta boxmeccsre.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
Hogy mégis valami reményt próbáljak magamnak találni itt a sok keserûség között, azt az ötletet vetem föl, hogy valójában azért a megfelelõ mutató meghatározásakor tudnunk kellene, hogy ez a mutató hogyan mûködik.
Holnap, ha még soká beszélek, akkor még a beszéd alatt, március 20-a lesz. Március 20-án jár le, ha jól emlékszem, az a határidõ, ami a családi pótlékra vonatkozik, mármint az igénylésére. És a minap azt hallom a rádióban, hogy még vagy egymillió állampolgárunk nem nyújtotta be azt az igénylést, ami lehetõvé teszi számára a családi pótlék folyósítását. Most biztos vagyok benne, bármilyen nehéz is a közmûvelõdés helyzete, hogy nincs egymillió írástudatlan Magyarországon. De nem hiszem, hogy államtitkár úr böcsülettel meg tudná mondani, hogy valójában ez a jövedelemhatár hány embert zár ki.
Én úgy veszem ki, hogy az, hogy itt hány embert zárunk ki ezzel a nettó 19 500-zal vagy 600-zal, vagy mennyivel, attól függ, hogy most éppen mit akarunk mondani. Mert van, aki 5 százalékot mond, van, aki 20-at, van, aki 10-et. Nos, pár hónap múlva azért lesz valami viszonylag objektív adatunk arról, hogy ez mit is jelent.
Az a vékonyka fény, amit az alagút végén való csillámlásnak érzek, az az, amire itt néhány képviselõtársam már a múlt heti beszédben is célzott, hogy igen, akkor visszatérünk erre a jövedelemhatárra. És ha kiderül, hogy több százezer család esett ki az elképzelthez képest többletként, akkor ezt a jövedelmi határt kutya kötelességünk megváltoztatni. Hiszen mindazok az érvek, amik elhangzottak, arról szólnak, hogy ki akarjuk zárni azt a jól keresõ réteget, amely valójában nem szorul rá erre az összegre.
Nekem az a szent meggyõzõdésem, és nem akarom most konkrét példák fölsorolásával az idõt húzni, de szívbe markoló élethelyzeteket lehetne idehozni, ahol igenis bizonyítható az, hogy kizáródik az illetõ, és az is bizonyítható, hogy rászorul. Gondoljunk csak olyan élethelyzetekre, amikor magas kölcsönöket kell valamilyen formából kifizetni, hiszen valahogy lakni is kell az embereknek, és nem mindenki örökli meg a lakását, vagy rendelkezik olyan szülõi háttérrel, hogy kompletten el tudnák látni. Akkor bizony nagyon- nagyon nehéz helyzetek jönnek létre. Ezt is lehetne kezelni persze a rendszeren belül, de pillanatnyilag ez nincs kezelve, úgyhogy itt nagyon nagy gond van a jövedelemhatár problémájánál.
Az anyasági segélynél esetlegessé teszi ezt az indexálást a törvény, amikor ott legalább megmondja, hogy minden évben a költségvetési törvényben errõl beszélni kell. De itt a családi pótlék, gyes és vidéke, ahol most bevezetõdik ez a határ, ott még ez a mondat is hiányzik. Tehát azt remélem, hogy az év folyamán erre még vissza tudunk térni konkrét adatok birtokában, hogy valami elfogadható határt szabjunk ennek a kérdésnek.
A jövedelemhatár megállapításának másfajta ellentmondásai is vannak. Megint csak Béki Gabriella képviselõ asszonyra utalok, aki többször elmondta már itt elõzõ vitákban is, ma is említette, valóban nagyszerû dolog az, hogy mintegy 40 000 családhoz jut el most ez a támogatás, ahova eddig nem jutott el. Itt valóban lehet olyan élethelyzeteket hozni, ahol az ember azt mondja, hogy hála Istennek, akkor itt legalább tudtunk valamit adni, és ezekben a szûkös idõkben én megértem, hogy kormánypárti oldalról különösen örömmel fogadják, ha egy szociálpolitikai fejlesztésrõl van szó. Azt azonban senki nem tudja garantálni, hogy azok, akik eddig munkaviszony hiányában nem részesültek ebbõl az ellátásból, valójában rászorulók, egy jó részük egészen biztos, hogy az. De van köztük olyan is, aki valójában egyáltalán nem biztosan az. Itt azt hiszem, hogy a feketemunkáról, a feketegazdaságról szóló vitanap után nem kell különösképpen bizonygatni, hogy ezt a problémát nem oldottuk meg.
Kormánypárti képviselõk szóltak arról, hogy a jövedelemhatár- megállapításnak van egy olyan gondja is, hogy 10 forintot emelkedik valakinek a jövedelme és rohamos, 30-40 százalékos jövedelemcsökkenést is elérhetünk ezen a címen. Kérem szépen, itt egy nagyobb baj is van. Tudniillik ezekben az élethelyzetekben kerülünk be az úgynevezett szegénységi csapdába. És itt igenis az univerzális rendszerek felszámolásának nagyon-nagyon komoly tehertételeirõl van szó.
Mit üzenünk ugyanis ezekkel a határpontokkal, hogyha azok nem kellõ magasságban vannak? Azt üzenjük, hogy barátom, titkold el a jövedelmedet, ellenkezõ esetben megbüntetünk. Most egy olyan Magyarországon, amilyenben élünk, ez az üzenet nagyon rossz üzenet. Tehát abban kell érdekeltté tegyük az embereket, hogy bevallják a jövedelmüket, abban kell érdekeltté tegyük õket, hogy adózzanak, nem abban, hogyha el tudod titkolni, akkor még segélyt is adunk. Tehát nagyon nehéz föloldani ezt az ellentmondást, de ezt bizony alaposabban meg kellett volna gondolnunk.
Ugyanakkor még engedjék meg, hogy itt a jövedelemhatár bevezetése kapcsán a gyed dolgára még egyszer visszatérjek. Én hadd valljam be azt, hogy az MSZP- programban errõl írottak sokkal jobb megoldást jelentenek, mint ez, ami itt be van vezetve. Mirõl szólt ott a történet? Meg kell õrizni a gyedet, de a kiugróan magas gyedekhez egy fölsõ plafont kell bevezetni. És ez még nem is az a bizonyos sokat szidott Népszabadságban megjelent fizetett hirdetés, amirõl ilyen késõ este egymás közt elismerhetjük, hogy propagandáról volt szó, és talán nem gondolta az írója és aláírója se komolyan, hanem én most arról a vaskoska könyvecskérõl beszélek, ami azért mégiscsak az MSZP hivatalos programja, s amellyel az MSZP, ha másnak nem, saját magának el kell számoljon.
(20.50)
Itt nem tud elszámolni, mert egy jó gondolatot ügyetlenül hajt végre. Nagyon ügyetlenül hajt végre. Mert azt elfogadom, hogy 80 ezer forintos gyedet nem kell kifizetni. Ehhez azt hiszem, az ellenzékben nagyon sok oldalról partnert lehetett volna találni. Valójában egy furcsa helyzet állt elõ, hiszen a táppénzre be van vezetve egy plafon. Lehet mondani, hogy magas, lehet hogy lejjebb kellene vinni, nem tudom, de be van vezetve egy plafon. A táppénz jellegû gyedre viszont nincs bevezetve, mert a gyedrõl szóló törvényi szakaszoknál nem az volt eredetileg beírva, hogy a táppénzzel megegyezõ mértékû, hanem újra le volt írva pontosan a normaszöveg, hogy a fizetés 75, illetve 65 százaléka.
Amikor a táppénz megváltozott és bevezetõdött a plafon, ez nem ment át automatikusan. Át kellett volna vinni, vagy egy jó felmérés után egy megfelelõ plafont behozni. Én nagyon kíváncsian várom a beérkezett módosító indítványok között, hogy akad-e szocialista képviselõ, aki saját pártjának programját módosító indítványként beterjeszti a saját kormányának a törvényjavaslatához. Én ezt a szívességet nem tettem meg helyettük, de ha valaki beterjeszti még ma éjszaka, akkor szívesen csatlakozni fogok hozzá, mert kulturált, jó megoldásnak tartom. Tegnap reggel lehívtam a számítógéprõl, nem volt rajta egy sem, de megszereztem az összes módosító indítványt, ehhez hasonlót nem találtam.
Engedjék meg, hogy végül két gondolatot mondjak még. Az egyik a közgyógyellátásra vonatkozik, ahol bizonyos elõrelépésnek látszik az, hogy a közgyógyellátásra egy normatívát fogalmaztak meg. Azonban ez nagyon sok problémát nem kezel. Nem kezeli az akut betegségek tetemes gyógyszerköltségeit, különösen ha komolyabb antibiotikum-kezelésre van szükség. Mit fog ez eredményezni? Például azoknak a betegeknek a kórházba utalását, akiket egyébként meg lehetne otthon gyógyítani, csak éppen nem tudják kifizetni a gyógyszert, a kórházban viszont nem a beteget terheli még a gyógyszerszámla - bár ötleteket nem akarok adni.
A másik nagyon nagy baj, amelyre az egészségpénztár illetékesei ugyancsak felhívták a figyelmet, de mintha süket fülekre találna, hogy nem mûködik ám jól a gyógyszer-ellenõrzési rendszer. Ennek bizonyos elemeit érintették tisztelt képviselõtársaim a múlt heti vitában. Magyarán a közgyógyellátás az a csatorna, amelyen keresztül nem teljesen jogosan megalapozott receptfelírások történnek. És kérem, én nem tudom orvoskollégáimat hibáztatni, mert õk nem alkalmasak arra, hogy szociális bíróságként eldöntsék, jogos-e az a kívánsága a betegnek, ami tulajdonképpen csalás, de ott van mögötte egy szörnyû élethelyzet. Az orvos arra van oktatva, arra van beállítva, hogy segítsen. Segíteni fog. Nem azért, mert zsebpénzt kap érte. Azért fog segíteni, mert segíteni akar.
Eddig is nagyon sok ember súlyos élethelyzetét oldotta mega közgyógyellátás, és jó néhány ember számára jelentett visszaélési lehetõséget. Ha most kiterjesztõdik a kör, az alkalmazott vagy elképzelt szûkítések valójában nem oldják meg a problémát, akkor a visszaélések száma növekedni fog. Magyarán értem az igyekezetet, hogy a gyógyszerár-emelést valamilyen formában elviselhetõvé kell tenni, de ebben a formában elviselhetetlenek lesznek a kiadások a társadalom számára és nagyon sok ember kerül nehéz helyzetbe.
Tehát az a gyönyörûséges mondat, amelyet miniszter úr az expozéjában úgy mondott: "nem törõdhetünk bele abba, hogy beteg emberek azért ne részesülhessenek megfelelõ gyógykezelésben, mert rossz anyagi körülmények között élnek, és nincs elég pénzük a nekik rendelt gyógyszer kiváltására"; ez az a mondat, amivel azt hiszem, mindannyian egyetértünk, csak sajnos ez az itt elképzelt rendszer egyáltalán nem zárja ki, hogy ez a helyzet elõálljon. Ezért nem tudom, hogy az érintettek közül most hányan hallgatják, amit mondok, de nem tudok nekik más tanácsot adni, mintha mégis ilyen helyzet áll elõ, akkor forduljanak a miniszter úrhoz. Ez meg fogja lökni egy kicsit a minisztérium postáját, de akkor legalább le lehet mérni, hogy kell keresni valamilyen fajta jobb megoldást a most elképzeltnél.
Végül engedjék meg, hogy néhány kritikus szót mondjak a javaslat igénytelenségérõl. Kérem szépen, tessék megnézni, hogy mifajta módosító indítványok érkeztek a Kisgazdapárt képviselõitõl. Olyan alapvetõ fogalmazásbeli pontatlanságok hemzsegnek ebben a szövegben, amik arra késztették a Kisgazdapárt néhány szakértõjét, hogy megpróbálják ezt a normaszöveget nem tartalmi oldaláról, csak pusztán a megfogalmazás oldaláról rendbe tenni.
Egy év kihordási ideje volt ennek a törvénynek, nem lenne szabad ezt így ideterjeszteni. Idõspórolás miatt nem ismétlem meg a Gyõriványi képviselõtársam által elmondott és a múlt heti vitában is többször szerepelt dolgot, hogy bizony, nem mellékelõdtek itt sem azok a háttérszámítások, amelyek alapján önök, tisztelt kormánypárti képviselõk - nem a jelen levõk, hanem a távol levõk is - nyugodt lelkiismerettel szavazhatnának majd igennel erre a törvényre. Mert ahogy én ezt a vitát nyomon követtem, a nem kormánypárti oldalról nemigen számíthatnak az "igen" szavazatokra; a kereszténydemokraták részérõl biztosan nem. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)