CSÉPE BÉLA (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szomorú szívvel kezdek hozzá a hozzászólásomhoz, amikor arra gondolok, hogy telt Ház elõtt és forró hangulatban mennyi sok fölösleges vita folyik itt... (Taps.).., és azt hiszem, hogy itt pedig, ennél a törvényjavaslatnál - a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslatnál - a nemzet sorsáról van szó, a jövõnkrõl. Azt hiszem, fordítva kellene ennek lenni; jó lenne, ha az a sok felesleges vita itt ilyen gyér hallgatóság elõtt folyna, és ezek a kérdések pedig széles hallgatóság elõtt és igen nagy odafigyeléssel.
E rövid, talán idõhúzó bevezetés, amit megbocsátanak nekem, elõrevetíti annak árnyékát, hogy nagyon fontos és nagyon súlyos kérdésekrõl szeretnék beszélni - és ez a törvény ezeket érinti. Akkor, amikor a szociális ellátások általános vitája van, azt hiszem, abból kell kiindulnunk, hogy mi is az ország helyzete, hogy állunk a szegénység problémájával - nagyon sokat hallunk errõl manapság, itt napirend elõtt többször szóvá tettük. Sajnáljuk, hogy nincs igazi, átfogó hatástanulmány, amibõl ez is kiderülne, de valahogy innen kell megközelíteni ezt a kérdéskomplexumot, mielõtt bármilyen részletben állást foglalnánk.
Ha a szegénységet definiálni akarja valaki - ez régi, õsi probléma -, akkor mindig falakba ütközik, de körülbelül mindenki tudja, hogy ez mit jelent. Mégis, valami fogódzót jelent minden korban a létminimum-számítás. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az utolsó létminimum-számítás - ami hivatalos volt és a KSH által kiadott - 1994-ben, tehát ennek a ciklusnak a kezdetén volt. Ebben a ciklusban tudomásom szerint hivatalos létminimum-számítás nem volt. Ez nem azt jelenti, hogy ne próbálják vagy ne próbáljuk megközelíteni ezt. Ez valahol - de ez nyilván becslés - 20-22 ezer forintnál helyezkedik el, körülbelül ez az a havi kereset, amibõl valahogy meg lehet élni - természetesen nem jól. Ez az összeg is - ami egy általam vagy mások által is becsült összeg - már jóval meghaladja azt a nyugdíjminimum-összeget, a 9600 forintot, amely körül tulajdonképpen itt nagyon sok rendelkezés forog, illetõleg ebben állapít meg bizonyos szolgáltatásokat - szóval, ezt már jóval meghaladja.
Ezért meg kell kockáztatnunk azt a kijelentést, hogy tulajdonképpen azzal kell szembenéznünk, hogy bizony az ország lakosságának lassan a fele szegénynek minõsülhet, ha igazán foglalkozunk ezzel. Ezért egyre több állampolgárban fölmerül az, hogy ha a kormány ezzel a kialakult helyzettel valóban szembenéz, akkor tulajdonképpen immár kellene alkotni egy "szegénytörvényt" - hogy hogyan gondoskodik az állam a szegényekrõl. Ez is egy óriási ellentmondás, hiszen a gondoskodó államot akarjuk átlépni. A piacgazdaság felépítésével az állam terheit akarjuk csökkenteni, és mégis, itt egy ilyen helyzet alakult ki, amikor bizony fölmerül az, hogy arról kellene gondolkozni, hogy egy ilyen szociális ellátási törvényben meg kellene határozni valamiféle minimumot, amit megkapnak az emberek, akik már a létminimum alá kerültek - de ugye errõl itt most szó sincs. Arról nyilván szó van, hogy az önkormányzatok adhatnak - kérelemre - bizonyos támogatásokat, és ez is valami.
Tehát ezzel kell elsõsorban szembenéznünk. Engedjék meg, hogy tájékoztassam a tisztelt Házat arról, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt Baranya megyei választmánya hozott egy határozatot, hogy szólítsuk fel a kormányt a szegénytörvény megalkotására. Én ezt most itt, ezen a késõi órán megteszem. Felszólítjuk a kormányt, hogy alkosson szegénytörvényt. Ugyanakkor ennek a törvényjavaslatnak az általános vitájáról van szó. Természetesen látjuk, hogy tulajdonképpen ez lenne a szegénytörvény, amely mégis törõdik az elesettekkel, foglalkozik azzal, hogy a gyermeknevelés nehézségein könnyítsen. Tehát ezt vagyunk kénytelenek most már szegénytörvénynek minõsíteni - a szociális ellátásokról szóló törvényt.
(21.10)
Természetesen ennek más ágai is vannak, ez pedig a gyermeknevelés. Engedjék meg, hogy - bármennyire késõ van -, egy-két gondolatot még én is elmondjak, most már konkrétan a törvénnyel kapcsolatban.
Sokan szóltak errõl a jövedelemhatárról, amelyhez most már fûzõdni fog majd a családi pótlék, a gyes és más ilyen jellegû szolgáltatás is. Úgy vélem, hogy akármennyire szegényedik az ország, akármilyen a gazdasági helyzet, azért nem lett volna szabad lemondani errõl a bizonyos alanyi jogról, hiszen ez nemzeti jellegû kérdés. Egy államnak mindenképpen meg kell becsülnie az anyaságot, nem pedig a rászorultság kategóriájába sorolni, hogyha valaki a nemzetet gazdagítja azzal, hogy szül egy gyermeket, akkor kaphat segélyt, ha bizonyos jövedelemhatár alatt van.
Úgy vélem, ez sérti az anyaság méltóságát. Ezzel most nem akarom a jelenlegi kormányzatot arra ösztönözni, hogy túlköltekezéssel, valamiféle gazdasági ellehetetlenüléshez vezetõ lépésekkel éljen, nem errõl van szó. Az én felfogásom szerint - vagy mondhatom így: a mi felfogásunk szerint - az alanyi jog megõrzése mellett is meg lehetett volna találni azokat a formákat, hogy végül is a gazdagabbaknál - ahol szintén születnek gyermekek - ez valamiképpen más módon elvonásra kerüljön. De úgy, hogy ne sérüljön meg az alanyi jog, az, hogy egy állam becsülje meg valamennyi állampolgárát, ha a nemzetet gazdagítja. Ez az egyik gondolatom.
A másik az, hogy a várandóssági pótlék helyett anyasági támogatás van ebben a törvényjavaslatban. Igazán nem értjük, hogy miért kellett ezt a lépést megtenni, mert ha pusztán gazdasági indokokat említünk, azért az megdöbbentõ, hogy gazdaságilag nem egy nagy kihatású tételt szerepeltetünk, ugyanakkor a várandóssági segély bevezetése tulajdonképpen egy olyan úttörõ jellegû valami volt, ami éppen az anyaság méltóságának a megbecsülését jelentette. Annak a kimondása volt, hogy az emberi élet nemcsak a születéssel kezdõdik, tehát ott már potenciális anyaként kell kezelni azt, aki gyermeket vár.
Tehát ez is a gazdasági helyzettõl függetleníthetõen kezelendõ dolog, és végtelenül sajnáljuk - és nem tudom, hogy az Alkotmánybíróság milyen döntést fog hozni -, de ezt a gondolatot semmiképpen nem tudjuk támogatni, azt, hogy ezt egyáltalán meg kellett szüntetni.
Ugyanígy ki szeretném emelni a törvényjavaslatból azt, hogy a terhességi, gyermekágyi segély ilyen módon, ahogy benne van a törvényjavaslatban, csökken. Ugyanis arról van szó, hogy 270 biztosítási nap esetén eddig a napi átlagkereset volt, most ennek a 70 százaléka lesz ez a segély, 180-270 biztosítási napnál pedig a jelenlegi 65 százalék helyett 60 százalék.
Ezt igazán nem értjük akkor sem, ha a szemlélet egy abszolút pénzügyi személet, hogy ahol lehet, le kell faragni és így segíteni a költségvetés helyzetét. Akkor sem értjük, hogy egy ilyen segélyhez miért kellett hozzányúlni, mert ennek nincsen olyan nagy kihatása.
A másik gondolatom: én is csatlakozom a közgyógyellátásnak a törvényjavaslatban meghatározott módjához. Aggályomat szeretném kifejezni, hogy hogyan fog ez egyáltalán mûködni, amikor a nyugdíjminimum 10 százalékán túli gyógyszerköltség esetén léphet életbe, akkor, ha a családban az egy fõre jutó havi jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot. Ennek egyáltalán a figyelemmel kísérése, számítása, a betegek helyzetének alakulása nagyon aggályos, itt valami egészen más módon kellene a közgyógyellátást megközelíteni.
Én is csatlakozom azokhoz, akik a határidõ kérdésében alkotmányossági problémát látnak, mert valóban felkészülési idõ is kellene.
Valóban tekintettel szeretnék lenni a késõi idõre, ezért még csak egy gondolatot engedjenek meg. A Nemzetközi Valutaalap legutóbbi döntésénél, ami országunk számára kedvezõ, hiszen hitelfelvételi lehetõséget biztosít, ha jól emlékszem, olyan megállapítást tett, hogy helyes iránynak tartja a magyar gazdaságpolitikát, de hozzátett egy érdekes mondatot, hogy ez nagyon vékony jégen van. Ez a "vékony jég" kifejezés ragadott meg, és azt hiszem, ez is ennek a törvénynek az általános vitájához tartozhat.
Tudniillik azt hiszem, ez a vékony jég nem úgy fogható fel, hogy az állam ilyen módon mindenütt keresse a megszorítási lehetõségeket és ebben talán nem produkált eleget, tehát hogy azt hiányolná a Nemzetközi Valutaalap, hogy nem eléggé hordta össze az állam a különbözõ jogszabályok módosításával a hiányjavításhoz szükséges költségvetési fedezetet. Azt hiszem, hogy nem errõl van szó, hanem ez a "vékony jég" kifejezés azt jelentheti, hogy vigyázzunk, mert a szociális feszültségek terén olyan növekedés van - és ez az elszegényedés -, amely veszélyeztetheti a gazdasági fejlõdést is.
Tehát mi errõl a helyrõl is arra hívjuk fel a kormányzat figyelmét, hogy akkor, amikor meghirdet egy gazdaságpolitikát, amelynek nyilván megvan a megalapozottsága - egyensúlyjavítás stb. -, soha ne lépjen át bizonyos határokat. Mintha itt a szociális ellátások terén bizonyos határok túllépése történt volna, ezért egyesek úgy fogalmaznak, hogy tulajdonképpen ebben az országban már kialakult egy szociális bomba, amelyen ülünk.
Úgy gondolom, ennek a felfogása, kezelése másképpen kell hogy történjen. Lehet, hogy ezt nem eléggé megfoghatónak tartják kedves hallgatóim, de én mégis azt kell hogy mondjam, hogy a keresztény értékrendben kellene találni fogódzókat ahhoz, hogy legyen meg a kellõ gazdaságpolitika is, legyen meg az ország kívánt fejlõdése, de tartsuk tiszteletben a családokat, a gyermeknevelést és ezáltal a magyar jövõt is. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Kereszténydemokrata Néppárt soraiban.)