DEMETER ERVIN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt heti híradások szerint a világ számba vett 46 országa közül Magyarország a 43. helyre került abban a felmérésben, ami azt vizsgálta, hogy az adott országok kormánya milyen mértékben támogatja saját vállalkozóit, országának vállalkozásait.
Egy svájci menedzserképzõ intézet felmérése szerint az Egyesült Államok, Szingapúr és Japán kormánya támogatja a legjobban a saját, azaz a hazai vállalkozóit. Közülük kettõ olyan ország, amely látszólag a legkevésbé szorul rá erre, mert amúgy is a világ két vezetõ gazdasági nagyhatalma. Szingapúr, ahol hazánkhoz hasonlóan a felzárkózás a fõ cél, már jóval túljutott ezen a feladaton. Az alkalmazott módszert tekintve talán nem véletlenül.
Szomorú tény, hogy hazánk, Magyarország, ebben a fontos kérdésben az utolsó között kullog. Vajon hol kell állnia egy olyan országnak, amelynek célja az Európai Unió tagsága, célja, hogy gazdaságilag megközelítse az Európai Unió országait, és hogy vállalatai fel tudják venni a versenyt az exportpiacokon.
Hol kell állnia egy olyan országnak, ahol jól tudják: csak a magángazdaság dinamizmusa indíthatja be újra a gazdasági növekedést, szívhatja fel a munkanélküliséget. A válasz természetesen az, hogy az élmezõnyben.
Ma hazánk az 1991-ben kötött egyezménynek köszönhetõen kedvezõbb feltételekkel exportálhat az Európai Unió országaiba, mint õk hozzánk, de ez nem lesz így sokáig. A feltételek rövidesen azonosak lesznek. Vajon készen állnak-e a vállalatok arra a rendkívüli versenyre, amellyel szembe kell nézniük ezután? Hány vállalkozás fog hátrányos helyzetbe kerülni, mert a kormány semmilyen módon nem segítette versenyképességük növelését, sõt ellenkezõleg, újabb és újabb terheket ró rájuk, és mindent megtesz azért, hogy elszívja azt a pénzt, ami a fejlõdésüket szolgálhatná.
Mit kap Magyarország ezért az elhibázott kormányzati politikáért cserébe? Egy vállveregetést a nemzetközi szervezetektõl, amiért néhány milliárddal kevesebb lett a költségvetési deficitje. Az egyre súlyosbodó adóterhek azonban azokat teszik tönkre, akiktõl egyáltalán bevételre lehet számítani, akiknek fejlõdése szorosan összefügg az ország gazdaságának kilábalási esélyeivel.
Csökken a termelés, csökkennek a beruházások, és csökken a megtakarítások növekedésének a dinamizmusa is. Ellehetetlenül a kutatásfejlesztés, az oktatás, így a jövõ nemzedéke, ellehetetlenül az egészségügy, de példátlan az is, hogy az ötvenes években tapasztalhatóakhoz hasonlóan 12 százalékkal csökkentek a reálbérek.
Kétségtelenül eredmény az export növekedése, de azért tisztelettel felhívjuk a figyelmet arra, hogy ennek 70 százalékát a magyarországi multinacionális cégek produkálták. A hazai kis- és középvállalkozások pozíciója tehát relatíve rosszabbodott. Vámpótlékkal, leértékeléssel lehet segíteni az export növekedését, a fizetési mérleg javulását, de hosszabb távon csak a termelés növekedése hozhat eredményt, az pedig lehetetlen akkor, ha a belsõ piac a reálbérek csökkenése miatt zsugorodik, ha a vállalkozásoktól rövidlátó módon elszívnak minden pénzt, ha nem jut fejlesztésre és a versenyképesség növelésére.
(15.50)
Véleményünk szerint tehát abba kell hagyni azt a fajta kormányzást, amely a nemzetközi pénzügyi szervezetek felé kacsintgat egy kis elismerésért, miközben nem néz arra, hogy mi történik saját hazánkban. Abba kell hagyni a százalékokkal való zsonglõrködést, a propagandisztikus cirkuszi mutatványokat, és azzal kell foglalkozni, ami hosszabb távon egyetlen esélyünk lehet: a termelés növelésével. Ehhez pedig tenni kell a vállalkozások feltételeinek javításáért, versenyképességük növeléséért. Ha az Egyesült Államok és Japán tesz ezért, akkor nekünk százszor többet kell tenni, mert helyzetünk - sajnos - náluk százszor rosszabb. (Taps a jobb oldalon.)